2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Kosztolányi Dezső: Harsány kiáltások tavaszi reggel

 

Élni először itt e világon
s élni utolszor.
Látni a földet, látni csak egyszer
és soha többé.
Állni a fényben, inni meg enni,
csókba fürödni.
Nézni a kék nefelejcset a szélben,
barna göröngyön.
Érezni a gondolatok ragyogását
barna fejemben.
Menni a hegyre az éter elébe,
völgybe leszállni.
Lélekzeni, fölkiabálni rajongva
az égre, napra.
Aztán egyszerre vad zuhanással
összeomolni.

(Fotó: Pinterest)

‎Juhász Ferenc‬: A mindenség szerelme

Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a hang, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben volt a köd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...

Kezdetben a vágy csak önmagara várt még...
lassan, tompán, mélyéböl remegve.

Kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt, a csontváznélküli, reszkető,
lágy indulat, a szurok-sűrű fortyogó, forró akarat
világ-tűz, vízözön,
ismeretlen és titkos robbanások,
május-szagú álmok, test-nélküli vallomások...

.
Én nem kutattalak, mint csillagász az égen
egy új csillagot.
Matematikával, képlettel, logikával
számítva ki, hogy másutt sehol, csak ott lehetsz,
csak ott vagy, ott, az idők kezdetétől,
társak között, még láthatatlanul.

Mert kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt...

És mégis éreztelek, és mégis tudtalak,
robbanva törni készültem feléd, ragyogva vártalak,
de még csak reszketés, sejtelem
voltál te is, voltam én is szívedben,
mégis tudtalak,
tündöklött bennem az eleve-bizonyosság,
hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen,
mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés,
mert ehhez az értelem kevés,
és nem oly céltudatos a megismerés, az elhatározás,
mint az órával mérhető idő,
s az órával mérhető elektromosság.

És mégis tudtalak,
fölfogtalak és vártalak,
tudtalak léttelenül,
mert kezdetben közös volt minden elem,
mert kezdetben én is a csönd virága voltam,
mert kezdetben Te is a csönd virága voltál,
kezdetben csak a vágy volt,
ahonnan fölszabadultál...

 

Tündérfok

Reményik Sándor: Tündérfok

Az életednek van egy titkos csúcsa, 
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet 
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva, 
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa 
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye 
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok 
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa, 
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz 
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

(Fotó: Krzysztof Browko)

Dsida Jenő: Egy fehér lélekhez

 

Nézzél szemembe… így… sokáig…
Ne nyíljon ajkad semmi hangra;
Lelkem álmodik édes álmot,
S félek, hogy a hang felzavarja.

Nézzél szemembe… így… sokáig…
Ez a pillantás, mire vágyom,
Ez lesz az élet szent csatáján
Győzelmet osztó talizmánom.

Mert sok sugár fog rámderülni,
De lelkemet, mely így betöltné,
Ilyen fehéret, ilyen tisztát
Nem fogok kapni soha többé!

1923

Kiss Judit Ágnes: Szó *

Elhangzott napjainkban Budapesten, a Katona József Színházban, az
"Illaberek" előadásán, és ledöbbentette a közönséget. *

Kiss Judit Ágnes: Szó *

Hazádból, *
hogyha még bírod, *
Ne menj el, ó, magyar. *
Hogy menekülj, lesz mindig ok, *
És mindig, hogy maradj. *
Itt áldozat, s vajon mi ott? *
Bevándorló lehetsz, *
Nem tudhatod, végül melyik *
A súlyosabb kereszt. *
Ez a föld régóta ugar, *
Terméketlen, sivár, *
De van még , ki zenét szerez, *
És színházat csinál, *
Szeret és harcol semmiért, *
Mert másként nem tehet. *
Hogy itt vagy, erőt ad nekik, *
S ők itt vannak veled. *
Lehet, hogy nem jön jobb soha, *
Ki itt él, mély repül. *
Megúszhatják a vétkesek, *
S te bűnhődsz vétlenül. *
Míg annyi jóval tele *
A másik serpenyő, *
Ha baj van, ki ne mentené, *
Ami még menthető? *
De itt van szükség rád nagyon, *
Sötétben lenni fény, *
Hogy fölemeld, ki megrogyott, *
És bátorítsd, ki fél. *
Maradj, mert meg kell védeni, *
Kinek nincs is hova, *
Legyen szegény, hajléktalan, *
Zsidó, meleg, roma, *
Vagy bárki más, aki alól *
Kihúzták a talajt. *
Légy fül, ha semmit nem tehetsz, *
Ki hallja még a jajt. *
Ez frontvonal, ez harcmező, *
S még így is otthonod, *
Rád simul minden rég bejárt *
Tered, kamaszkorod. *
Taposhatnak röhögve mind *
Az összes elveden, *
De szétolvadnak a szavak *
Az anyanyelveden. *
Ne hidd, hogy semmi eszközöd, *
Fegyver vagy te magad, *
Mind különleges ügynök az, *
Ki mégis itt marad. *
Maradj, tövisnek bőr alatt, *
Ha bírod még, magyar, *
Légy viszkető seb, mit kéz *
Álmában is vakar. *
Itt áldás is, másutt csak egy *
Bevándorló lehetsz. *
Ki mondja meg, végül melyik *
A súlyosabb kereszt. *

Wass Albert: Téli álom

Kint tél van még; hideg, könyörtelen,
az ablak alatt elsüvölt a szél.
Fedélcsatorna pléhe felzokog,
ott fent a kémény jajgat és beszél.
A képzelet varázsa messze száll,
s mint őszi pára itt-ott fennakad;
egy szürke dombon s néhány régi fán
meg-megpihen s halkan tovább szalad…
Már lefolyt a bércek hó-palástja,
sötét-lilára vált a vén havas;
szalonka száll a csendes esti szélben,
s a napsugár már zöld rügyet fakaszt.
A kismadár is megcsendül az ágon,
tavaszi vágyak vidám dallama;
túl a ködbe burkolódzó fákon
mintha bíbor-eső hullana.
Jön az alkony. Az áldott nap leszáll.
Vonulnak már a szürke vadludak;
a légben kezdődik a szúnyog-bál,
s a völgyben tompán harsog a patak.
Azúr-egen a csillagok kigyúlnak:
arany szegek a tündér kárpiton.
A földre sápadt csillagocskák hullnak:
pásztor-tüzek, a vén hegyormokon.
Kint még zokog a vén fedélcsatorna,
ablakom a szürkületbe tárom.
Hideg havát a szél szemembe hordja:
elsuhant már a februári álom.

B.Ú.É.K 2015! Kányádi Sándor: Ballag már

 

 

Ballag már az esztendő,
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő,
vígan fütyörészve.

Beéri az öreget
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul
s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog
Múlttal a Jövendő
.


Rónay György - Fiamhoz...

 

Rónay György - Fiamhoz... 

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm.

Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón
tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.
De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát.

Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,
konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier
ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,
aljasságodban légy rettenthetetlen,
ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,
s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker.

De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,
vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:
szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,
vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,
kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben
s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen.

Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.
Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már.

Utóirat

Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok
szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,
és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,
és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.

Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:
de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;
s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:
utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.
Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.
Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.

Séta közben

 

Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni, békén, boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb, -
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanúl,
ha az égre éji vihar vonul,
és reggel a fénybe kéjesen
belemosni millió levelem.
Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt.
Jó volna, – óh, de nehéz a szivem! -
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh, elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert, – s virág
lenni csak, pipacs, szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház.

SzabóLőrinc‬ Séta közben

Bódás János: Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald, 
és éhező, hogy teríts asztalt. 
Azért van seb, hogy bekösse kezed. 
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. 
Azért van annyi árva, üldözött, 
hogy oltalmat leljen karod között. 
Azért roskadnak más vállai, 
hogy terhüket te segítsd hordani. 
Az irgalmat kínok fakasztják, 
s mélység felett van csak magasság. 
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, 
azért van, hogy te megmutathasd: 
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább? 
Enyhült, s szépült-e tőled a világ? 
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt? 
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?

Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, 
menedéknek, oszlopnak, szárnynak. 
Ki van jelölve a helyed, 
ne nyugodj, míg meg nem leled. 
Csak ott leszel az, aminek 
rendeltettél. – Másként rideg, 
céltalan lesz az életed. 
Mag leszel, mely kőre esett, 
elkallódott levél leszel, 
mely a címzetthez nem jut el. 
Gyógyszer, ami kárba veszett, 
mit soh'se kap meg a beteg. 
Rúd leszel, de zászlótalan, 
kalász leszel, de magtalan, 
cserép, amiben nincsen virág, 
s nem veszi hasznod sem az ég, 
sem a világ.