2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

„Hülyének néznek?” – Vekerdy Tamás a mai magyar oktatásról

A magyar iskolarendszer arra kíváncsi, hogy mit nem tud a gyerek, a tananyag a döntő, pedig még az eminensek is elfelejtik a bemagolt leckék minimum 70 százalékát – állítja Vekerdy Tamás. Szülőként is elkövetünk számos hibát, a náci vezéreket például csupa szeretetből verték gyerekkorukban. A pszichológus Jól szeretni című kötetében rávilágít még jó néhány nevelői és szülői bűnre, amikkel – akár – egy életre tönkretehetjük a gyerekeinket. Interjú.

hvg.hu: Az új könyvében Pető András módszerét dicséri, és leírja: azért, hogy ne szüntessék meg a sarlatánnak gondolt gyógyítási metódust, Pető munkásmozgalmi dalokat énekeltetett a gyerekekkel, amikor érkezett az ellenőrzés. Most újra a kormányzattól függ a Pető-intézet működése, lehet jó vége az államosításnak?

Vekerdy Tamás: Én régebben konzervatív liberálisnak hittem magam. Egy konzervatív sosem lehet híve az államosításnak. Ez gleichschaltolja – hitleri jelzővel – az individuumokat. Olyan öreg vagyok, hogy még emlékszem a Rákosi-féle államosításokra. Ungváry Krisztiánnak a Horthy rendszer mérlegecímű könyvében viszont az is elolvasható, hogy már a harmincas években a szélsőjobboldal mániája volt, hogy mindent állomosítani és centralizálni kell. A történelemből pedig tudjuk, hogy mindig mindenki ezt akarja, amikor egyeduralomra tör egy államban. Ez először nagyon eredményesnek tűnik, majd ezek az országok tönkremennek. Nem véletlenül állnak jól a demokráciák a világban: a kollektivizáló erős hatalmak, mint Hitler és Sztálin államai összeomlanak, és a folyton problémákkal, válsággal küzdő, demokratikus országok nyernek. Egy magyar-amerikai közös értékkutatás pedig kimutatta jó néhány évvel ezelőtt, hogy az individualista társadalmakban jönnek létre hatékony közösségek. Ezeket többé-kevésbé érett személyek alkotják, szabad választás alapján, míg a kollektivista társadalmak kényszerközösségeket, álközösségeket teremtenek, amelyekre leginkább a képmutatás jellemző, illetve a „kaparj, kurta neked is jut” hozzáállás. Akár szocialista, akár kereszténydemokrata címszóval látják is el ezeket a rendszereket, a lényeg ugyanaz.

Nincs irányított művészet, nincs irányított tudomány, ezért, ha elveszik ezeknek az intézményeknek a szabadságát, akkor egy idő után elsorvadnak. Nem tudok egyetérteni a Pető-intézet államosításával.

Vekerdy Tamás

Fotó: Stiller Ákos

hvg.hu: Pénzhiányra hivatkoznak, a parlament pedig nem szavazta meg a támogatást.

V. T.: Nem hiszem el, hogy nincs pénz. Ez már közhelynek számít, de ha van 83 milliárd stadionokra, akkor miért ne lenne 1-2 milliárd a Pető-intézetre? Szerintem nem kellenek stadionok, legyenek helyette inkább grundok. Ez egy személy megalomániája. Az országnak egészen másra lenne szüksége. A nagy ellátó rendszerekbe kellene fektetni, mint a közoktatás, az egészségügy, és a szociális háló... Minden párt tudja ezt még ellenzékben, de rögvest elfelejti, amint hatalomra kerül. Legutóbb is ez történt, a közoktatásból mindjárt az első kaszáláskor a legtöbbet vonták el, 67 milliárdot, ha jól emlékszem. Nem kibúvó, hogy szegény az ország. Finnország, Dél-Korea rettentően szegény volt, amikor elhatározták, hogy nagyon sok pénzt nyomnak az oktatásba. Bejött nekik: tíz, húsz, vagy negyven év alatt gazdaságilag is megerősödtek, az élre törtek.

Finnországban például 1946-ban a pártok konszenzusával döntötték el, hogy invesztálnak az iskolákba. Így alakult ki a finn oktatási rendszer. De nem is kell ilyen messze menni, Magyarország is pokolian szegény volt az első világháború után, de Klebelsberg Kunó, akit most a családja tiltakozása ellenére cégérül használ a kormányzat, nem azt találta ki, hogy kevesebb egyetemista kell, hanem alapított három új egyetemet. Nem azt mondta, hogy kevesebb gimnazistára van szükség, hanem a reál iskola (ami után csak műszaki pályákon lehetett továbbtanulni) és a klasszikus, görög-latinos gimnázium közé (ahonnan akárhová tovább lehetett menni) bevezette a reál gimnáziumot modern idegen nyelvekkel, ami megadta a lehetőséget a szélesebb rétegeknek is a továbbtanulásra és a felemelkedésre. És ezt mondta: „Lehetetlen, hogy zárt legyen az alapfokú oktatás (4 elemi, 6 elemi, polgári, tanonciskola) 8 osztályos általános iskola kell, hogy biztosítva legyen a mobilitás!” Kevesen tudják, hogy ezt ő találta ki. Mindenben az ellenkezőjét csinálta Klebelsberg Kunó, mint a jelenlegi oktatáspolitika.

hvg.hu: Az ön nevéhez is fűződik az alternatív intézmények elterjedése Magyarországon. A centralizált oktatáspolitikával szembehelyezkedő rendszernek van most keletje?

V. T.: Érezhetően megugrott az érdeklődés 2011 óta az alternatív lehetőségek iránt. Nő a beiratkozók száma, még ha a szülők nincsenek is jó anyagi helyzetben, és ezekben az iskolákban hozzájárulást kell fizetni, mert a központi támogatás nem teljes körű.

hvg.hu: Mi magyarázza, hogy a pénzügyi körülmények ellenére a magyarok nyitottabbak az alternatív iskolákra? Hiába a központosító törekvés, a magyarok mentalitása individualista marad?

V. T.: A rendszerváltáskor nagyon nagy igény volt az alternatívákra. Még, ha egy egész nemzet mentalitásáról nehéz is általánosságokban beszélni, azért azt már sokan megállapították, hogy a magyarokban van egy ki, ha én nem-mentalitás. Minden kakas úr a saját szemétdombján. Sőt, Berzsenyi arról értekezik, hogy a környező népekkel ellentétben, amikor a tetőfokára ér a hangulat a táncban, az emberek nem összefogódzkodnak kólóba, reigenbe, körtáncba, hanem a legény még a leányt is eltaszítja magától, és egyedül járja.

Fotó: Stiller Ákos

hvg.hu: A kötet Irigy című fejezetében arról ír, hogy egy gyerek, ha nem hagyják kicsiként a korának megfelelően irigynek lenni, később önzővé válik, a Verés című fejezetben pedig leírja, hogy a náci vezetőket és a terroristákat kéjesen verték szüleik. A megalomán diktátorokat tehát a szüleik rontják el?

V. T.: Minden eset egyedi, de vannak kutatások, melyek mutatnak összefüggést, Alice Miller gondosan tanulmányozta a náci vezérek gyerekkorát, és valóban kiderült, hogy ezek vert gyerekek voltak, akiket erkölcsi megfontolásból ütöttek, azzal a magyarázattal, hogy szeretetből teszik, és jót akarnak. Közben meg lehúzatták velük a nadrágot, hogy a csupasz feneküket ütlegeljék; ez már olyan „szexuális” adalék, a verő lelki állapotához, ami nem csupán fizikai lenyomatot hagy egy gyerekben. Az irigység miatt leszidni a gyereket? Azt gondolni, hogy azért mert a homokozóban a két és fél éves fiunk nem adja oda a vödröt a másik kisfiúnak, akkor felnőttként irigy lesz? Tévedés! Ő most a kialakuló én határait védi, amibe most még a vödör is beletartozik. Akkor lesz felnőttként irigy, ha erre ilyenkor nem volt lehetősége.

hvg.hu: Felnőttként mit kezdhetünk magunkkal, ha rádöbbenünk, hogy a gyerekkori defektek miatt torzult a személyiségünk?

V. T.: Az énerő csodákra képes. De kell persze „a másik ember” is ahhoz, hogy magunkkal tudjunk mit kezdeni. Legyen az barát, szerelem, tanár, vagy munkatárs. Annál inkább tud működni a segítség, minél objektívebb. Ezért jó egy pszichológus, aki csupán vetítővászon. A páciens gyógyítja önmagát, a gyerekeknél ez különösen jól látható. Angliában egy terápia során ötször mennek hetente a gyerekek, és másfél év alatt rendeződnek a dolgok. Magyarországon a heti egy foglalkozás terjedt el, de még így is eredményes. A gyerek segít önmagán, a pszichológus sokszor nem is tudja, hogy miért történik a változás.

hvg.hu: Szülőként vizsgálni kell azt, hogy egy gyerekpszichológusnak mennyire van rendben a saját családi élete? Vagyis hatékony segítő tud lenni az, aki maga is problémákkal küzd?

V. T.: Egyértelműen igen. Remek magyar gyerekpszichiáterek vannak, akiknek nincs gyerekük. György Júlia kitűnő gyerekpszichiáter-pszichológus volt, sokak mestere, annak ellenére, hogy nem szült, és magányosan élt. Az antiszociális személyiség című Kossuth-díjat jelentő könyve alapmű ebben a témában. Tőle tudjuk, hogy nem szabad azonosítani a gyereket a cselekedeteivel, mert akkor belekalapáljuk, hogy rossz, és elkezd azonosulni vele. Szövetségre lépünk az individualitásával, hogy a körülmények okozta negatív sodródásból kimentsük.

hvg.hu: Nehezebb a gyereket szabadabban nevelni, és úgy szeretni, ahogy van?

V. T.: Igen is, meg nem is. Könnyű nem változni, könnyű nem alkalmazkodni a helyzethez, és nem figyelni a gyerek igényeire. Viszont azt is könnyű mondani, hogy azt csinál, amit akar. Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy ugyanannyi deviáns kerül ki a két végletes nevelési módszer elszenvedőitől. Ha mindent megszabunk, vagy ha mindent megengedünk, egyformán könnyen lesz antiszociális, neurotikus. Középről kerülnek ki a harmonikus, többé-kevésbé egészséges emberek. De ez valóban fárasztó, ugyanis folyamatosan új döntéseket kell hozni. Oda kell figyelni, hogy az adott szituációban mi lenne a leghelyesebb. Például, megszabom, hogy este fél 10-re otthon kell lenni, és ebből nem engedek? „De apa értsd meg az egész osztály ott lesz….” Akkor is kötni kell az ebet a karóhoz? Vagy inkább mindig újra dönteni, odafigyelve? Ez fárasztóbb, de mégis egy ilyen viszonyban sokkal több öröme van a szülőnek is, és a gyerekek is jobban működnek. A lényeg, hogy legyünk jelen a gyerek életében, de a sajátunkban is.

Fotó: Stiller Ákos

hvg.hu: Tehát a konzekvens nevelés tévedés?

V. T.: Nem, de ez nem azt jelenti, hogy hülyeségekért büntetek. Nem állok le vitatkozni dackorszakban, vagy csak azért, mert félek a többiek véleményétől. Miért ne húzhatná fel a kinyúlt pulóverét az új helyett, ha ahhoz van kedve. Viszont mínusz 20-ban nem engedhetem ki saruban. Vannak dolgok, amiben igenis konzekvensnek kell lenni. Kiskorban a nap ritmusához érdemes ragaszkodni, a közös étkezésekhez például. Legyenek határok, korlátok, de csak kevés: mert ha minden tilos, akkor semmi nem tilos. Egy normális kisgyerek a nap végére mocskos és szakadt. Ha a gyerek új csizmát kapott, és nem keresi a legnagyobb pocsolyát, hogy átgázoljon rajta, akkor talán nem is normális, mondják a svédek.

hvg.hu: Mit csináljon a szülő, ha mégis elveszíti a türelmét egy szituációban?

V. T.: Például leguggolok a gyerekhez, megfogom a karját, és határozottan azt mondom: Nem, ezt nem! És nézek rá. Prédikálni nincs értelme. Ha jó az érzelmi kapcsolatunk a gyerekünkkel, akkor ez hat, a gyerek mindent ért.

hvg.hu: És hogy kezelje a szülő a környezet rosszallását, ha a gyerekét olyan szabadságokkal neveli, ami másoknak visszatetsző?

V. T.: Kompromisszumokat javasolok. Tipikus esete ennek, amikor beszállunk a kisgyerekkel együtt a liftbe, ott van a szomszéd néni, és a három és fél éves gyerek nem köszön, merthogy a gyerekek ilyenkor nem szoktak köszönni. Én persze sietve köszönök, de Joli néni rosszallóan néz ránk. Kompromisszumkész vagyok, és minden érzelmi nyomaték nélkül megkérem a gyerekemet, hogy köszönj Ágikám! Ágika pontosan érti, hogy én nem haragszom rá, és ezt a néni miatt mondom. De a néni is megnyugszik, a család legalább „jól nevelt”.  Kisgyerekként öleljük melegen, aztán, ha kamaszodik, akkor engedjük szabadon a gyereket, és az addigi ölelés fogja megvédeni a veszélyektől, mert érzelmileg biztonságban érzi magát, és érzelmileg igényes lesz. Nem kamaszkorban kell elkezdeni a prevenciót a drogozás, a bandázás és a kisiklás ellen, hanem kilenc hónappal a születés előtt. Mint mondják: az első 3-6 évben dől el minden.

hvg.hu: Mintha mégis mindent fordítva csinálnánk mi szülők, de a poroszos oktatási rendszer sem feltétlenül az életkori sajátosságokat veszi figyelembe. Miért alakult ez így?

V. T.: 150-250 évvel ezelőttig a világon még „mindenki” tudta, hogy mit kell csinálni a gyerekekkel. Az indiai dada, az angol nurse és a magyar parasztasszony is. Testi érintések, ritmikus mondókás játékok. Vagy: 1904-ben például tudták a magyar iskolákban, hogy a 14 éves kor a kamaszkor kulminációs pontja, akkor szabad a legkevesebbet elvárni egy gyerektől, mert belefárad a növésbe. Most, hiába mutatják ki az endokrinológia, neurobiológiai stb. vizsgálatok, hogy tényleg így van, a 7-8. osztályban „hozd fiam a maximumot, mert ezen múlik a továbbtanulásod”.

A régi tanító néni azt is tudta, hogy ökölre fogott ceruzával, nagy kiterített újságpapíron lehet jól gyakoroltatni az írást. Mára összehúztuk a sorközt, tűhegyes ceruzát adunk a kezükbe, és „oda tedd be kisfiam a kis kampót, de meg ne nőjjön a sor vége felé!”. Az anatómusok szerint a régi módszer zseniális volt. De az ösztönös tudás eltűnt, és még nem lépett a helyébe tudományos tudás.

hvg.hu: Miért tűnt el az ösztönös tudás?

V. T.: Régen nagycsaládok éltek együtt, hagyományozódott minden. Kisgyerekkortól látták, mi történik a világban, és hogyan működik a természet: hogy elvetjük a sárga magot, zöld kalász lesz belőle, azt aratják, csépelik, malomba visszük, a sárga magból fehér liszt lesz, anyám gyúrja, dagasztja, keleszti, beveti a kemencébe, és kiveszi a megsült kenyeret és lángost. Most, ha azt kérdezik a gyerektől, hogy honnan van a tej, azt válaszolja, hogy a zacskóból. Egy kicsit tájékozottabb gyerek látta a tévében, ezért azt, hogy a csöveken át folyik a zacskóba.

Régen ott volt a hatalmas udvar, a nagy kert, a széles falusi utca, a patakpart, billegő palló, megmászható fa. Egész nap rohangáltak a gyerekek. Nemrég göttingeni kutatók megállapították, hogy a kevesebb mozgás révén egyes agyi pályák sorvadtan fejlődnek ki, ezért például: rosszabbul beszélnek a mai gyerekek, a beszéd ugyanis mozgás, izmok tucatjai vesznek részt benne. Tiszta beszéd nélkül nincs tiszta gondolkodás! Az intenzív, szuverén gondolkodásnak ugyanis a beszéd az alapja.

Fotó: Stiller Ákos

hvg.hu: Tehát tudomány nélkül már nem is tudunk jól nevelni?

V. T.: Azért az anyai megérzés nem elhanyagolandó. Inkább ösztönösen tévedjünk, mint izgatottan kapkodjunk a könyvekhez. A viszonylag magabiztos környezet nagyon fontos a gyerek fejlődése szempontjából. Ez meghatározza a későbbi stressztűrő képességét. Ez az úgy nevezett reziliencia, ami alatt azt a rugalmasságot értik, ami egy feszült állapot után engedi, hogy az eredeti állapotba térjen vissza az ember. Ez az erő egy szoros kapcsolatot feltételez legalább egy személlyel, továbbá jól tagolt időélményeket, jól utánozható mintákat. A kisgyerek utánzással tanul!

hvg.hu: És az iskolában mi a teendő?

V. T.: Az intézményeknek a kétezres évekbeli reziliencia-kutatások szerint az önérzetet és azöntudatot kellene erősíteniük. Valamiben minden gyerek kompetens. 8-9 féle intelligencia van, ebből az iskola csak egyetlenegyet osztályoz, annak is a tízből mindössze két faktorát: az értelmi intelligencia verbális, szóbeli részét (miközben a gyerekek eleve a performációban, a cselekvésben erősebb).

Ez rongálja a gyerek kompetenciaérzését. „Hülyének néznek?” A magyar iskolában a tananyag a döntő, pedig még az eminensek is elfelejtik a bemagolt leckék minimum 70 százalékát. Azt pedig egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy jelenlegi tudásunk szerint 8 féle intelligencia van. Lehet, hogy a matekhoz nem ért a gyerek, de gyönyörűen farag. De ez nálunk nem egyenértékű. Arra kíváncsi a tanár, amit a gyerek nem tud, boldogabb országokban ez pont fordítva van. Már Karácsony Sándor is megállapította, hogy mennyire abnormális szituáció az iskolákban, hogy „az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolnia, aki nem tudja”.

http://hvg.hu/kultura/20131022_Vekerdy_Tamas_interju

Vekerdy: Az öntudatos állampolgárrá nevelés helyébe az alattvalóvá idomítás lép

Az állásvesztés félelmetes fegyver

Vekerdy: Az öntudatos állampolgárrá nevelés helyébe az alattvalóvá idomítás lép

A tanárok elégedettek és persze némák. Megkapták átlagosan 34 százalékosnak mondott béremelésüket s hozzá csatolva plusz munkaterheiket. Ami nem volt bekalkulálva, a Hoffmanni államtitkárság meglepetése. Mint a Tanúban (Valamit egyszer kérni fogunk Pelikán elvtárs), a fizetést elfogadó aláírással kellett láttamozni azt is, hogy tudomásul veszik: szeptember 1-től az egész állami oktatási szférát felölelő Nemzeti Pedagógus Kar tagjai. Egy olyan össznemzeti „kamaráé”, amelynek egyelőre se alapszabálya, se vezetője, se szervezeti és működési szabályzata. Nem is létezik! De majd fog. Vekerdy Tamást kérdeztük.
- A dolgok logikájába ez ugye beleillik?

– Igen. Annyiban is, hogy csúnyán jártak el. Azon a papíron, melyen a pedagógusok elfogadták új besorolásukat, közölték azt is, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar tagjai, és a fizetéssel együtt, egy aláírással ezt is elfogadják. Az emelés szerencsés esetben kicsit több mint a korábbi fizetésük, máskor ugyanannyi; de a munka lényegesen több lesz. Még nem tudjuk pontosan, hogyan fogja megkötni a pedagógusok véleményalkotási és mozgásszabadságát a kari tagság, de el tudjuk képzelni.

- Ahová ugye belépni kötelező, vagy legalábbis ajánlott, s ahonnan kilépni tilos.

– Aki közalkalmazott, és minden állami iskolai tanár az, az tag. Egy szervezetben, amelyik még nincs.



- Jogilag nem, politikai értelemben nagyon is. Egy szakszervezeti vezető mondta: a mi dolgunk lenne arra kondicionálni a gyerekeket, hogy szabad polgárok legyenek, miközben porig alázzák azokat, akiknek erre kellene nevelniük őket.

– Az átszervezés minden részletéből a tananyagig és a tankönyvekig lehatolóan az derül ki, hogy az öntudatos állampolgárrá nevelés helyébe az alattvalóvá idomítás lép.

- A kamara sokak szerint klasszikus korporatív szervezet.

– Ezt a formációt, én is úgy tudom, Mussolini találta ki, közös szervezetbe tömörítve a munkavállalót és a munkaadót, az állam képviselőjét és az állam alkalmazottját. De akár szakszervezet is lehetne, lenini értelemben vett „érdekvédelmi szervezet”, amelyről Lenin állította: a bolsevik szakszervezet nem harcol munkás érdekekért, hiszen a tulajdonos maga a munkás... Hanem: „hajtószíj”! Az állami akaratot átviszi a munkásra...

– A Nemzeti Pedagógus Kar vezetőit választják, vagy a miniszter nevezi ki őket?


– Fogalmam sincs. De akár így, akár úgy: öreg vagyok már, nagyon sok választást láttam, ahol azt lehetett megválasztani, akit kellett. Úgyhogy ez itt nem szempont.

- Miért tűri ezt ilyen apátiával százhuszonvalahány ezer magyar pedagógus?

– Megértem. Az állásvesztés félelmetes fegyver. És ne felejtsük azt se, hogy bár nagyszerű pedagógusok dolgoznak, vannak olyanok is, akiknek ez csak munkahely, „állami hivatal”, sőt: akiknek a gyerek „zavaró tényező.” Nekik az új rendezés sokat ad.

- A pedagógus, mint mondják, az egyik legbékésebb közszolga, nem sztrájkol, nem lázad, tüntetni is alig tüntetnek. A törvény mégis kétféleképpen sújtja őket. Egyrészt betuszkolja őket a kormányzat felügyelete alá, másrészt el kívánja lehetetleníteni a pedagógusok spontán szerveződő civil szervezeteit, egyesületeit is.

– Természetesen. Mert ha kis létszámmal is, de működnek valódi szervezetek is. Olyanok, mint a Magyartanárok Egyesülete, vagy a Történelemtanárok Egyesülete. Legyenek bármilyen kevesen, „vannak”, margóra szorítva, de függetlenül léteznek, míg a születő óriáskar állami vízfej.

- Ami a legmegdöbbentőbb, a KLIK által elvárt „nyilatkozati tilalom.”

– Ahogy valaha mondták, „bírálni szabad”, de „építő” módon. Tegyük hozzá, mert fontos: szabadság nélkül nincs művészet, szabadság nélkül nincsen tudomány, irányított művészet sincsen. A pedagógia az én felfogásom szerint: művészet. A felülről irányított pedagógia működésképtelen. Hogy milyen alattvalókat nevel, láttuk két nagy diktatúrában is, rettenetes következményekkel.
http://www.168ora.hu/itthon/cim-119003.html

Alattvalók iskolája – interjú Vekerdy Tamás gyermekpszichológussal

Az elmúlt évtizedek pedagógiai tapasztalataival teljesen szembemegy az oktatás jelenleg folyó átalakítása Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint. A most épülő rendszer leginkább a diktatúrák iskolájára hajaz majd, miközben a gyermekek egyre kevesebb hasznos tudást sajátíthatnak el a sok felesleges információ között elveszve.

Németh András Péter felvétele

– Foglalkozik valaki a gyerekkel is? A közoktatás átalakítása kapcsán sok szó esik iskoláról, fenntartóról, önkormányzatról, tanárról és még több az oktatási kormányzatról, de milyen hatással lesz mindez a gyerekekre?

– Ezzel pillanatnyilag, a jelszavak ellenére, nem törődik senki. Sokszor mondják, hogy nézd meg a 85 éves bácsit, aki mindenre emlékszik, amit tanult, te meg most jöttél ki a gimnáziumból, és már nem emlékszel semmire. Az érettségizettek 20 és 30 éves koruk között 9 százalékára emlékeznek annak, amit tanultak, úgy, hogy azt alkalmazni is tudják. A bácsi azért tudhat még mindig „mindent”, mert sokkal kevesebbet tanult, és a kevés, de jól strukturált információ orientál és maradandó. Ezzel szemben a hatalmas mennyiségű ömlesztett információ dezorientál és felejtésre ítélt. A kerettantervekben pedig sok és nem a gyerekekre szabott anyag van, amik nem alkalmasak arra, hogy a diákokhoz igazán közel kerüljön például a természettudomány. Magyarországon régi probléma, hogy mondjuk, a molekuláris kémiából indul ki az oktatás, nem a mindennapi életből, például a főzésből, ami számukra is megfogható. Azt a benyomást keltjük a gyerekben, hogy a világ érthetetlen és unalmas, holott a világban sok minden érthető és érdekes. Pokorni Zoltán is helyesen jegyezte meg, hogy zsúfoltak és ezért teljesíthetetlenek a tantervek. Ebből az következik, hogy a pedagógusok le fogják darálni az anyagot, mert számon fogják kérni rajtuk, miközben tudjuk, hogy fontos lenne időt szakítani a beszélgetésre a diákokkal. Pedig a legfrissebb vizsgálatok szerint a következő évtizedekben akár betanított munkás lesz valaki, akár egyetemi tanár, az alapfokú iskolázásban öt alapvető készséget kell elsajátítani; az írást, olvasást, elemi számolást, számítógép-kezelést és az angol nyelvet. A tantárgyak persze kellenek, mert ott találkozik az autonóm tanári személyiség az autonóm gyermeki személyiséggel, miközben együtt rácsodálkoznak a világ nyilvánvaló titkaira. Nem arra valók a tantárgyak, hogy „letanítsuk” az anyagot, mert azt elfelejtik. Az a baj, hogy most nem az a fő kérdés, hogyan vezessük el a gyermeket a világhoz, hanem az, hogy mi mit akarunk neki elmondani. Mérei Ferenc azt mondta, kétféle iskolarendszer van, a gyerekközpontú és az intézményközpontú, az első a demokráciák iskolája, a második a diktatúráké, amely megmondja, hogy ki legyél, milyen legyél és mit csinálj. Most ez utóbbit építik. Az ilyen iskola állampolgárokat nem tud nevelni, csak alattvalókat.

– Mi lehet a túlszabályozás oka? A kormány nem bízik a pedagógusokban?

– Bennük sem. Bizalmatlan mindenkivel, úgy általában az emberekkel, az állampolgárokkal szemben. Az iskola katasztrófája, ha elmegy az ideológia irányába. A magyar iskola romlása az ideológiákkal kezdődött az I. világháború, majd 1948–49 után. Az 1980-as évektől aztán sokat javult minden egyéb híreszteléssel szemben; minden a rendszerváltás után következő kormány pártpolitikai hovatartozásától függetlenül tovább javította az iskola helyzetét. Azt is szokás mostanában emlegetni például, hogy a gyerekek az elmúlt évtizedekben felejtettek el olvasni, ezzel szemben már 1972-ben volt egy felmérés, ami kiderítette, hogy a magyar diákok súlyosan el vannak maradva az értő olvasásban. Később a PISA-felmérések hatására változtattak az oktatáson és a magyar gyerekek az elmúlt 6-7 évben az európai legutolsó ötödből a legelsőbe kerültek. Elindult egy fordulat a pedagógiai gondolkodásban, ami megfelelt a világtendenciáknak. Ennek a sarokpontjai a minél tovább iskoláztatás, a képességek fejlesztése, és a gyermeki individualitás kibontakoztatása, az életkorhoz szabott pedagógiai módszerekkel. Megszaporodtak és sikerrel dolgoznak az önkormányzati, alapítványi, egyesületi és egyházi alternatív iskolák is, létrejöttek azok az intézmények – tanodák, a „második esély” iskolái –, amelyek nem hagyják kihullani a gyerekeket az oktatásból. Ha valóban a nemzeti felemelkedés útját keressük, az csak erre vezethet, nincs más lehetőség. Ehhez képest a mostani intézkedések mind visszalépést jelentenek, és ha én is demagóg szeretnék lenni, azt mondanám: nemzeti katasztrófa felé haladunk. Nem lehet így gúzsba kötni a gyereket és a tanárt, nem igaz, ez hogy eredményre vezet. A jelenlegi elméleteket megfogalmazók az Ilku- (Kádár-), Rákosi-féle centralizált iskolát szeretik, és gyűlölik a megindult reformfolyamatokat.

– És el lehet törölni egyetlen tollvonással a megindult fejlődést az oktatásban? Hiszen ugyanazok a pedagógusok fognak az osztálytermekben ülni.

– Eddig az volt a baj, hogy a közoktatás a legnehezebben mozduló rendszerek egyike és a pozitív törekvésekkel szemben ez nagy akadály volt. Most lehet, hogy ez erénye lesz a rendszernek, és a pedagógusok úgy gondolkodnak majd, mint a Kádár- rendszerben: mondjon akárki akármit, behúzom az ajtót, és azt csinálom, amit akarok. De az biztos, hogy a pedagógusok körében azok fognak megerősítést nyerni, akik nem a gyereket, valamint az ember és a világ nyílt megismerését tekintik elsődlegesnek, hanem a felülről jött utasítás végrehajtását.

– Szükséges egyáltalán, hogy az ország összes iskolája ugyanúgy működjön, és ugyanazt tanítsák, ugyanazokban az óraszámokban?

– A tanterv elvileg azért is kell, hogy biztosítsa az iskolák közötti átjárhatóságot. Erre egykori főnököm, Mihály Ottó egy vitában némileg felindultan azt mondta egyszer: az az iskola, amelyik három hét alatt nem tudja biztosítani a bármelyik másik iskolából jött gyereknek, hogy beilleszkedjen, magáról állítja ki a legnagyobb szegénységi bizonyítványt. Nem igaz, hogy ha nincs tanterv, kitör a káosz. Vizsgálták a kérdést és kiderült: azonos kultúrkörbe tartozó tanárok tanterv nélkül is „azonos” anyagot tanítanak, ami a leglényegesebb kérdéseket, a súlypontokat illeti. Magyarországon senkinél nem fog kimaradni például Petőfi vagy Arany János. A tantervközpontú gondolkodás nem más, mint eszköz a központi hatalom érvényesítésére.

– Ha az ország összes iskolájában ugyan az a követelmény, mit tehet a szülő, ha látja, hogy a gyermeke nem tud ennek megfelelni?

– Fogalmunk sincs, mennyi másféle iskola tud majd megmaradni. Talán semennyi. Biztos lesznek jó tanító nénik és jó igazgatók, akiknek az iskolájában a rájuk erőltetett szabályokat cinkos módon megszegik. Ilyen volt a Kádár-rendszerben is, például a Madách Gimnáziumban, ahova jártam, és ahol az igazgató kiállt a placcra és kiáltozta a pártpropagandát, közben a kulisszák mögött mentette a gyerekeket és a tanárokat. Emellett persze alternatíva lehet az otthoni oktatás is, ahol sokkal rövidebb idő alatt sokkal hatékonyabban lehet tanulni.

– Ez azonban nem jelenthet megoldást a hátrányos helyzetű, szegény családokból érkező gyerekek számára.

– Azt is hallottuk, hogy ez a rendszer az esélyegyenlőség megteremtése érdekében jön létre és az állam mindenütt egyformán gazdagon ellátó fenntartó lesz. Miközben az iskolaszerkezet úgy alakul át, hogy eleve kizárja az esélytelenebbeket. Magyarországon a gyerekek magukkal hozott társadalmi különbsége az iskolázás minden évével nő, míg az északi vagy nyugati államokban minden iskolai évvel csökken Ez a tendencia fog most tovább erősödni. Az iskola eleve kizárólag olyan verbális képességekre épít – az intelligenciák sokszínűsége helyett –, amelyekkel csak az úgynevezett „jobb” családokból származók rendelkeznek. Most itthon újra lehet buktatni elsőben, így aki eleve hendikeppel érkezik az iskolába, rögtön kap egyet a fejére, és még lejjebb nyomják, mint ahol volt. Pedig tudjuk a buktatásról, hogy az ismétlés nem hozza feljebb a gyereket, megmarad az osztálya egyik legrosszabb tanulójának. Nem erre van szükség, hanem a differenciált oktatásra! Sokan nem értik, de nem csak a teljesítményeket kell összemérni, azt kell nézni, hogy az adott gyerek mennyit hozott ki a saját képességeiből. Mert a legtöbb, amit az iskola adhat a 2000-es évek úgynevezett rezílienciakutatásai szerint (rezíliencia = rugalmasság, ellenállóképesség az életben), az az önértékelés, öntudat, önérzet, annak átélése, hogy „képes vagyok” valamit megcsinálni. Ezért a jó iskola kérdése nem az, hogy „lássuk, mit nem tudsz”, hanem, hogy „mit tudsz”, a te sajátos képességeid (és az intelligenciák legalább nyolcféle formája) szerint.

– Mekkora problémát okoz a gyerekeknek, ha érzékelik, hogy az iskolában valami nincs rendben, ha a tanár mást és máshogyan tanít, mint ahogy az a tankönyvben írva van?

– A képmutatás, amelyre most elég nagy a kereslet, katasztrófa a gyerek számára. Ő a láthatatlan antennáival úgyis tökéletesen érzékeli a vele együtt élő felnőttek belső állapotait, de nagyon megterheli és megzavarja, ha nem azt mondják ki, amit éreznek, gondolnak.

– Jövőre már erkölcstant is tanítanak majd az iskolákban. Mit tehet a szülő, ha a gyerek olyasmit hall, amivel ő nem ért egyet?

– Az erkölcstanoktatás egy totálisan szakszerűtlen elgondolás. Egyrészt megengedhetetlen módon színvallásra kényszeríti a szülőket, hogy tartoznak-e egy elismert egyházhoz. Ez roncsoló és sérti az emberi jogokat. Másrészt a mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik. Később ezt a funkciót tölti be a monda, a mitológia. Minden humán tárgyban etikai oktatás folyik, ha nem célozzuk meg direkt módon. Ha kilóg a lóláb az már baj, mert mint Goethe mondja: „Az ember észreveszi a szándékot, és lehangolódik”. Ha komolyan gondoljuk, hogy etikát kell oktatni a gyerekeknek, azt is lehet jól, érdekesen csinálni. De ha csak az ideológiai elszánások vannak, akkor nem kell a szakmaisággal foglalkozni és így hatástalan lesz.

– Ha mindezt, amit ön elmondott, pedagógiai szempontból már évtizedek óta tudni lehet, miért hozhatnak mégis olyan intézkedéseket, amelyek ezzel a tudással teljesen szembe mennek?

– A jobb- és baloldali szakemberek egyaránt tudják, hogy mit kellene tenni, mégsem az történik. Mert nem arról van szó, hogy miként lesz jobb Magyarországnak. Az úgy tűnik, hogy a hangoztatott jelszavak ellenére senkit nem érdekel. Az emberben gyanú ébred: csak az érdekli az intézkedőket, hogy hogyan tudják egy gombnyomással irányítani a több mint egymillió gyereket, a kétmillió szülőt és a 150 ezer pedagógust. Nem érdekesek a szakmai érvek, csak a hatalom koncentrációja. Ellenzékben minden párt tudja, hogy az oktatásra érdemes pénzt költeni, mert ez a gazdaság hosszú távú érdeke, de ha kormányra kerülnek, ezt a pártok elfelejtik. Ne legyenek kétségeink, a Fideszben is vannak sokan, akik elborzadva nézik az oktatásban történő eseményeket… és viszont: a baloldalon is sokan centralizálnák az oktatást. Ezekben a nagy rendszerekben valódi, üdvös, a nemzetet felemelő változás csak akkor következhet be, ha a pártok kiveszik a csatározások terepéről – és a hatalmi és propagandaszférából – az iskolaügyet.

http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/alattvalok_iskolaja_interju_vekery_tamas_gyermekpszichologussal