2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Államférfiak a trianoni béke-parancsról:

 

Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt
vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta:

"Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer
esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh
uralom hat éve alatt."

Vladimir Iljics Lenin:

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke...ez nem béke, ezek
olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a
védtelen áldozatoknak."

André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében:

"Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást
tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság
ellenszavazata következtében."

Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke:

"Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése
vagy a népszavazás között."

Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője,
1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt -
Hungary s Place in the Sun) címû cikkében a következőket írta:

"Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket
és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak.
Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád
és ostoba trianoni szerződést."

Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében:

"Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint
Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik
nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába.
Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja
érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla,
mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való
hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a
győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná
hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra
kényszerítettek.."

Herbert Henry Asguit, aki 8 évig volt angol miniszterelnök, 1925-ben:

"Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes
tévedések eredménye."

Artur Neville Chamberlain, angol miniszterelnök:

"A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új
háborútól való félelem."

Stanley Baldwin, angol miniszterelnök:

"Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg."

Lloyd George, angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében:

"Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson
rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt."

László Andrea - Trianont ledöntjük

Trianon 1920. június 4. - 2014. június 4.

Trianon,1920. június 4.

Kép

 

 

...Magyarország hangulata nyomasztó, a sajtó levert.

A Borsszem Jankó, ez a mindent és mindenkit kigúnyoló pesti vicclap június 3-i száma elején egy egész oldalas rajzot jelentetett meg: emberek tízezreinek tömege, az előtérben egy asztal, rajta papírlappal, a papírlapon tollat tartó kézzel. A kép aláírása a következőképpen hangzott: "Aláírjuk-e?" A vicclap sikert aratott, az emberek azonban nem nevettek, hanem sírtak rajta...

A Simonyi-Semadam Sándor vezette kormány június 4-én katonai készültséget rendelt el az összes csapattesteknél, csendőrösszpontosítások történtek és a városokban a rendőrőrszemeket megkettőzték.

Budapest állandó telefonösszeköttetésben állt Párizzsal.
A nagy sajtóorgánumok kiadóhivatalai előtt nagy tömegek lesték a kirakatban időnként megjelenő friss hírközleményeket. Az utcák kora reggeltől nyugtalansággal voltak tele. Az emberek arcán szorongás és fáradtság látszott. Az utcán sem zajlott az élet olyan hevesen, ahogyan szokott.
Tíz óra után pár perccel jött egy hír... egy végzetes hír.
Megkondultak a harangok. Előbb Pesten, aztán az ország többi területén is elterjedt a hír...
Két órán át tartott a harangzúgás. Az egész ország területén zúgtak a harangok.
Budapest gyászba borult, az emberek feketébe öltöztek.
Gyászlobogók lengtek mindenhol.
Az emberek, a férfiaktól az asszonyokon át a gyerekekig és az öregekig mind zokogtak.
Emberek rázták haragosan az ég felé az öklüket.
Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, őrjöngve kiabálta: "Hát ezért?"
Az utcákon ismeretlen emberek borultak egymás nyakába, mások a zokogókat vigasztalták.
A rikkancsok hangja vágott bele időnként ebbe a gyászos hangulatba: "Rendkívüli kiadás!"
A lapok gyászkeretben jelentek meg, az emberek hangosan olvasták egymásnak a vezércikkeket.
A Múzeum körúton az emberek a Himnuszt kezdték énekelni.
templomok hamar tele lettek síró emberekkel, papok próbálták vigasztalni az elkeseredett embereket.
Az ország összes italmérése bezárt. Minden zárva volt, csak a harangok zúgtak, siratták az elhunytat.
Az iskolában nem tanítottak, a diákok és a tanárok egyaránt siratták az elhunytat. Az elhunytat, az ezer éves Magyarországot.
Miközben Magyarországon ez a síron túli hangulat uralkodott, valahol Párizs mellett, a XIV. és XV. Lajos francia királyok által építtetett Trianon-kastélyban megcsonkították hazánkat.
A ma rendelkezésre álló adatok alapján nagyjában így alakultak ki a trianoni békeszerződés és a mai Csonka-Magyarország határai.
Magyarország vesztesége számokban kifejezve a szerződés alapján a következőképpen oszlott meg:
Magyarország területe 1918-ban 282.870 km2 volt (Horvátország nélkül; Horvátországgal 325.411 km2.)
Ebből Csehországé lett 63.937 km2,
Romániáé 102.787km2,
Szerbiáé 20.956 km2,
Ausztriáé 5055 km2,
Lengyelországé 589 km2,
Fiume 21 km2.
Magyarországnak 92.952 km2 maradt (a későbbi határkiigazítások következtében hazánk területe a bécsi döntésekig 93.073km2).
A népessége 1910-ben 18 264 533 fő volt.
Ebből Csehországé lett 3 575 685,
Romániáé 5 265 444,
Szerbiáé 1 499 213,
Lengyelországé 24 880,
Fiume 49 806 fő.
Csonka-Magyarországnak maradt 7 481 584 fő.
A trianoni döntés értelmében tehát, melyről Magyarországot senki sem kérdezte meg, amagyar állam területének és lakosságának 71,4%-át elveszítette,
Elveszítette anélkül, hogy a lakosságot megkérdezték volna, mert a kérdést a felosztó hatalmak vitásnak tekintették és a határozatok egyhangúlag jöttek létre; egyhangúlag azért, mert a jogszerű birtokosokat a tárgyalásból kizárták, és csak akkor hívták meg, amikor katonai felügyelet alatt, ultimátumokkal fenyegetve, az ellenséges agentúráktól kidolgozott egyoldalú szerződést aláírták, és egyben a megcsonkítást szentesítették.
Gróf Apponyi Albert: Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása, vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.
A 4 millió magyarnak, akiket idegen uralom alá hajtottak, az elnyomás és üldözés jutott osztályrészéül.
Ionel Bratianu 1920. július 1-jén a román képviselőházban ezt mondta: "Nem nyughatunk addig, míg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, míg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük!"-íme, egy liberális román politikus szavai! Nem túlzás, a Magyarországgal szomszédos szinte összes ország álláspontja volt ez, nem csak a románoké!
Delcassé francia külügyminiszter szavainak némi igazságtartalma is van:
"Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás."

Nos, Magyarországot megalázták, de nem vált becstelenné: a

"Nem, nem, soha!",

az "Igazságot Magyarországnak!",

a "Mindent vissza!" és a

"Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!"

jegyében megpróbált az igazságtalan békediktátum ellen küzdeni....

Irredenta =A két világháború közötti soviniszta, a trianoni békeszerződéssel elcsatolt valamennyi terület mindenáron való visszaszerzésére irányuló mozgalom. Az olasz eredetű szó ("visszaszerzetlen") arra a titkos szövetségre utalt, amely Triesztet és egyéb Ausztriához tartozó területeket akart a múlt század végén Itáliának megszerezni.
soviniszta = sovinizmust valló, hirdető sovinizmus = Más népeket lenéző, vmely nemzet vagy nemzetiség felsőbbrendűségét hirdető, gyűlölködő, szélsőséges nacionalizmus

nacionalista = a nacionalizmus híve, követője a nacionalizmussal kapcsolatos, rá jellemző, azon alapuló... nacionalizmus = Polgári ideológiai és politikai irányzat, amely a nemzet létét, érdekeit állítja középpontba, jelentőségét általában felnagyítja, s egységesítő pátoszával alkalmat nyújthat más fontos társadalmi kérdések, feszültségek elkendőzésére.Újkori, polgári politikai ideológia, amely az 1789-es francia forradalom egyik vezéreszméjeként, az összetartozó polgárok közös fellépését irányította. A közösnek tartott származás, a nyelv, a kultúra, a történelmi közössége a pol.-i és társ.-i elhivatottság vállalása a nacionalizmus mozgató ereje. A nemzetté válás, a nemzeti függetlenség, a nemzet gyarapodása a nacionalizmus alapprogramja. A nacionalizmus szerepe a történelmi helyzettől függően változó: a függetlenségi törekvéseket, a polgári fejlődést szolgáló nacionalizmus élesen elkülöníthető a más nemzetek rovására történő terjeszkedés, politikai és gazdasági fölény biztosítását kívánó nacionalista törekvésektől. Megkülönböztethető a népeket, nemzeteket állami fennhatóság alatt tartó birodalmi (nagyhatalmi) nacionalizmus, és e béklyótól szabadulni kívánó kisnemzeti nacionalizmus. A nacionalizmus szélső megjelenésében más nemzetek lenézéséhez, alacsonyabb rendűnek való minősítéséhez(pl. fajelmélet), háború útján történő leigázásához vagy megsemmisítéséhez is vezethet.

Az első világháború végkifejletei:

1918. folyamán a központi hatalmak már mindenütt védekezésre szorultak.

1918. január 8.-án Wilson - még Amerika hadbalépése előtt - közzéteszi a szenátushoz intézett tizennégy pontból álló üzenetét, mely az igazságos békekötés feltételeit tartalmazza. Az üzenet 10-es pontja az alábbiak szerint szól: "Ausztria-Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a népek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, legelső alkalommal lehetővé kell tenni önálló fejlődésüket."

1918. február 11.-én Wilson újabb négy pontban foglalja össze álláspontját, mely szerint a népek akaratuk ellenére nem tolhatók egyik államból a másikba. Ezzel egy időben a külföldre szökött cseh emigránsok vezérei (Masaryk és Benes) "megpecsételik" a monarchia és az ezeréves Magyarország sorsát.
1918. május 30.-án az amerikai csehek és szlovákok megkötik a pittsburgi szerződést, mely kijelenti, hogy a szlovákok ha megfelelő autonómiát kapnak, akkor csatlakozni kívánnak Csehországhoz. Wilson aki Masaryk rokona volt, a pittsburgi szerződés ürügyén, pártfogásába veszi a tervezett államot. Ennek következtében az antant hatalmak elismerik, az ekkor még NEM IS LÉTEZŐ Csehszlovákiát, hadviselő félnek.
1918. szeptember 18-án a szaloniki antant hadsereg áttört a bolgárok frontján, és ezzel megnyílt az út az Osztrák-Magyar Monarchia déli határai felé. A központi hatalmak sorsa ezzel megpecsételődött.
szeptember 26.-i antant-seregek támadásának Németország nem tud ellenállni. A német vezérkar a kormányt fegyverszünet megkötésére ösztönzi.
1918. október 5.-én az antant-hatalmak felkérik Wilsont, hogy az általa elkészített dokumentum alapján, melyet ők már elfogadtak, kezdjen béketárgyalásokat. Az antant-hatalmak valójában kivártak, arra számítva, hogy a központi hatalmak országain belül, a frontok megroppanását követően belső összeomlás fog bekövetkezni. Ez be is következett.
1918. október 17.-én Tisza István miniszterelnök a parlamentbe bejelenti: "elvesztettük a háborút". Megszerveződik a Károlyi Mihály féle Nemzeti Tanács.
1918. október 29.-én Zágrábban, a horvát tartománygyűlés kikiáltja a Magyarországtól való elszakadást.
1918. október 30.-án a Nemzeti Tanács magához veszi a hatalmat. Másnap meggyilkolták Tisza Istvánt.
1918. november 1.-én Károlyi kormánya elrendeli a magyar csapatok fegyverletételét, mely végzetes hatással van az október 24.-énmegindultolasz offenzíva ellen védekező magyar csapatokra.


1918. november 3.-án megkötik az olaszokkal a padovai fegyverszünetet, amely Magyarország régi határait tekinti demarkációs vonalnak.

Károlyi Mihályék megkötik a belgrádi fegyverszünetet, mely a Maros-Dráva vonaláig kiszolgáltatja Magyarországot a megszállásnak.
1918. november 13.-án Károlyi lemond az államügyek vezetésében való részvételről.
1918. november 16.-án Károlyi Mihály elnökségével kikiáltják a köztársaságot. Az antant semmit nem tesz, hol vannak a wilsoni elvek: A csehek betörnek a felvidékre, a románok az alsó vidékeinken kalandoznak.
1918. október 30.-án a tót, november 25.-én a szerb és december 1.-én a román népgyűlések résztvevői kimondták a Magyarországtól való elszakadást. A megszállók az elrabolt területeket - a békekonferencia döntését be sem várva - mindjárt impériumuk alá veszik. A kormányunk fegyveres erővel nem tud ellenállni, mert saját hadügyminisztere, Linder is azt hirdeti, hogy „Nem akarok katonát látni!"A kormányban uralkodó viszályok, elősegítették a köztársaság összeomlását.
1919. március 21.-én a Vyx jegyzék - újabb országrészek kiürítését követelő antant jegyzék - hatása alatt Károlyi átadja a hatalmat a szociáldemokratáknak, kik Kun Bélával egyeznek meg, és megnyílik az út a bolsevizmus felé.
1919. május elején egészen a Tiszáig vonultak.
1919. június 25.-én a ludovikások és a dunai monitorok ellenforradalmi fölkelése következett be, melyet vérbefojtottak.
1919. június végén a vörös hadsereg megtámadta a cseheket, azonban Clemenceau fenyegető jegyzéke vissza parancsolta őket. A vörös hadsereg ezután a románok ellen fordult, de a kezdeti sikerek ellenére, vereséget szenvedtek.
1919. július 31.-én a népbiztosok megszöknek, és a románok harc nélkül megszállják Budapestet és a Duna vonalát. Ezután három és fél hónapon keresztül, zavartalanul fosztogatják az országot. Az antant államokban, mára már senki sem vette komolyan a Wilsoni elveket. Mindenki természetesnek találta, hogy a legyőzött államokra minden feltételt rá lehet és rá kell kényszeríteni.A győzők vezetői a legyőzött államok meghallgatása, részvétele nélkül határoztak, majd kijelentették, hogy a meghozott határozatok megváltoztathatatlanok. Magyarország helyzetét különösen nehézzé tették a szerbek, románok és csehek Párizsban tevékenykedő képviselői és ágensei. Különösképpen, mert az antant Franciaország érdekkörébe tartozó területnek tekintette a közép Duna völgyét.

A kommunista kormányzat bukása után Peidl Gyula alakított kormányt.

A román megszállás alatt álló Aradról, Szegedre tette át székhelyét Károlyi Gyula gróf, ki május 5.-én kormányt alakított, melynek hadügyminisztere Horthy Miklós lett. Horthy szervezte meg a nemzeti hadsereget. Károlyi lemondása után, Ábrahám Ernő került a helyére, de lemondva róla, mint fővezér megszállta a Dunántúlt.
1919. november közepén, az antant hatalmak sürgetésére a románokkiürítették Budapestet, és a Duna-Tisza közét.
1919. november 16.-án Horthy Miklós a nemzeti hadsereg élén bevonult Budapestre, majd megszállta az ország többi - román uralom alól felszabadult - részét is.
1919. november 22.-én Sir Clerk antant kiküldött segédletével, Huszár Károly vezetésével koncentrációs kormány alakult. Ez a kormány kapott meghívást a Párizsi béketárgyalásokra. 1919. év folyamán a békét diktáló nagyhatalmak kisebbségi szerződéseket kötöttek Csehországgal, Szerbiával és Romániával, mivel maguk is érezték, hogy Közép-Európa új rendezése nemzetiségi szempontból veszélyes helyzetet teremt. Az utódállamokban megnyilvánuló féktelen nacionalizmus is aggodalmat keltett bennük.
1920. január 7.-én Párizsba érkezett a magyar delegáció, Apponyi Albert gróf vezetése alatt, Bethlen István gróf és Teleki Pál gróf segédletével.
1920. január 15.-én Apponyi gróf lehetőséget kapott arra, hogy ismertesse a magyar álláspontot. Apponyi gróf több nyelven is próbálkozott a konferencia tagjait meggyőzni a Magyarországnak szabott feltételek igazságtalan és esztelen voltáról, mind hiába. Hiába bizonygatta a delegáció a feltételek történelmi, gazdasági, néprajzi képtelenségeit, hiába a wilsoni - be nem tartott - elvek.
1920. március 1.-én a már létrejött nemzetgyűlés, Horthy Miklóst választotta meg kormányzónak.
1920. tavaszán az antant hatalmak többszöri felszólítása után, a románok kiürítették a Tiszántúlt is.
1920. május 5.-én kapta kézhez a magyar delegáció a konferencia elnökének, Millerandnak levelét, melyben közölte, hogy a feltételek változatlanok, követelte az abban foglaltak véglegesítését. Millerandkísérőlevele ezenkívül kilátásba helyezte, hogy a határok legkirívóbb igazságtalanságait annak idején orvosolni fogják, és a Csehszlovákiához csatolt ruténföld autonómiát kap, és magadönthet sorsának irányítása felől. Már tudjuk, hogy ezekből az ígéretekből, SEMMI NEM VALÓSULT MEG!
1920. június 4.-én Apponyi lemondása után, a versaillesi Trianon kastélyban, Bénárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche Lázár Alfréd írták alá a szerződést. 1920. november 13.-án a nemzetgyűlés iktatta törvénybe. Kihirdetése után mint 1921: XXX. törvénycikk került a magyar törvények tárába.
Az első és utolsó törvény, melyet fekete gyászkeretben hirdettek ki.
Sem előtte sem azóta ilyen nem történt.
Az IGAZSÁGOT a GAZSÁGTÓL csak egyetlen hang különbözteti meg.

A múltunkkal az igazság oldaláról közelítve, tisztában kell lennünk!

Gróf Apponyi Albert "védőbeszéde"

Az angol, francia és olasz nyelvű szöveg fordítása

A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott házi őrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án - a béketervezet végleges lezárása után - nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres "védőbeszédét". Az ötnegyed órán keresztül tartó, remekül megszerkesztett, franciául és angolul előadott, majd olaszul is összefoglalt beszéd bravúros szónoki teljesítmény volt. Hallgatósága, amely már jóval korábban elhatározta Magyarország feldarabolását, bámulattal, de csekély megértéssel hallgatta a szónokot. Magyarország - függetlenül a békedelegáció erőfeszítéseitől - azokat a határokat kapta, amelyeket a győztes hatalmak már 1919-ben megállapítottak számára. A következőkben a beszéd teljes szövege olvasható, magyar fordításban.

Igen tisztelt Elnök úr, Uraim!

Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsőbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez előtt hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek. 
A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíltan kijelentem, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék. 
Szerencsére még nem tartunk ilyen messze. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket. Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat a békefeltételek átvétele előtt átnyújtani. Meg vagyunk győződve róla, hogy Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket. Reméljük ezt annál is inkább, mert nem áll szándékunkban sem ma, sem későbben érzelmeinkkel kérkedni, vagy kizárólag azoknak az érdekeknek szempontjára helyezkedni, amelyeket feladatunk megvédelmezni. A legjobb akarattal iparkodunk keresni oly álláspontot, amely a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim, ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója biztosítékainak keresése. 
Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke feltételeit. 
Nem titkolhatjuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem kétharmadrészét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jórészétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől, ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? 
Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben? 
Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök. 
Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg és egyformán tudják érveiket érvényre juttatni. Magyarországot azonban mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.
Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a poliglott államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, olyan új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosabban oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ez a törekvés eredményezte a kérdés ily módon való megoldását. 
Mindenekelőtt a Magyarországtól elszakítandó 11.000.000 léleknek 35%-a magyar, amely három és félmilliót jelent akkor is, ha a mi érdekeinkre legkedvezőtlenebb számítást vesszük is alapul. Elszakítanak még a békefeltételek körülbelül egy és egynegyed millió németet, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem előnyt, hanem a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát - amitől távol állok -, hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve előnyösebb állapotot teremtene, mint a történelmi Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem vonatkozhat, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerződés rendelkezései érintenek.
Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy faji szempontból ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban részekre lesznek darabolva, mint az egykori Magyarország. Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.
Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ezáltal a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak. Következtetésem igazolására egy pár számadatot idézek. 
A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot. Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letették azt a vizsgát, amely Franciaországban a baccalaureat-nak felel meg, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek, vagy az érettséginek megfelelő képzettséget érték el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népesség 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a. Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben léptek be a művelt népek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan.
Nézetem szerint a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából. Ebben az irányban már most vannak bizonyítékaink. Szomszédaink, akik területünk egy részére törnek, már legalább egy éve hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerződés értelmében ugyan joguk lett volna ezeknek a területeknek katonai megszállására, de ők kisajátították a kormányzás egész gépezetét is. Ennek látjuk már a következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elűzettek és szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek a helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósokból álló bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék és hogy az összehasonlítást megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a tanári karok, amelyeknek történelme a messze múltba visszanyúlik és amelyek most megsemmisíttettek, helyettesíthetők legyenek a megszálló nemzetek szellemi erőtartalékaiból. Ezek a nagy kulturális intézmények belátható időben nem pótolhatók. 
Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezetnél és a tanítótestület mindegyik fokánál. Csupán a román megszállott területeken több mint kétszázezer gyermek az utca porában nevelődik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak és pótolni őket nem bírják. 
Uraim! Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly fajokra száll át, amelyek ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.
Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországot sújtják, nem eredhet az ítélkezés tényéből. Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit. Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?
Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegennyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesül. Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára léptünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz csatoltatnak és akikről feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, minthogy az előnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.
Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevében, amely különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.
A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyűlés, amely végső fokon hivatott a javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt képviselve. Nincsen olyan kormány vagy Nemzetgyűlés, amely jogi vagy erkölcsi szempontból jogosult volna dönteni azoknak a sorsa fölött, akik ott képviselve nincsenek. Különben a békeszerződés e tekintetben oly kifejezéseket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik. "Magyarország a maga részéről lemond, amennyiben számottarthatna..."; ezek körülbelül a békeszerződés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a Nemzetgyűlésben képviselve nem lesz.
Maga az eszme kívánja, hogy ezt a követelésünket a Békekonferencia elé terjesszük. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzük meg az érdekelt népességet. Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek. Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el és ha ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete alá bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés? 
Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyarországon voltak. Ez alkalommal nem akarok védőbeszédet tartani azon eljárás fölött, amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása tekintetében követtek. Csak annak állítására szorítkozom, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és előnyökben birtokában lennének, amellyel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírtak. Erre a kérdésre lesz alkalmunk még visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva erről beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája még annál is rosszabb lett volna, mint azt elkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek. 
Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek és jóllehet ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három keresztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egyház vezetői erősítik meg, mégsem kívánjuk - nem kívánhatjuk -, hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert hiszen szavaink ellentétben állanak más oldalról származó nyilatkozatokkal. Kérjük azonban Önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínen a történteket, küldjenek ki a végső döntés előtt a helyszínére szakemberekből álló bizottságot, hogy meggyőződhessenek azokról a tényekről, amelyek az említett területen végbemennek. Egyedül mi követeljük Uram, hogy a helyzetet borító homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk olyan döntésekre, amelyek a kérdés helyes ismeretéből fakadnak.
Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végső esetben, ha terület-változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzetiségi kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk szerint a tervbe vett biztosítékok elégtelenek. Erősebb biztosítékokat kívánunk, amelyeket a Magyarország területén megmaradó idegenajkú lakosokkal szemben mi is készek vagyunk alkalmazni. E tekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy szomszédainknál erőteljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben ismeretes. A múlt tanulságai is kényszerítenek bennünket arra a feltevésre, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román csapatoknak a demarkációs vonalra való visszavonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk és amelyet kormányunk a békedelegáció Párizsba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat testvéreinket illetőleg, ha ők ezen idegen uralom alá kerülnének.
Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számbajöhetnek és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indító okait kellőleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták őket?
Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne. Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak ettől a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános szempontjaiból rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai főfészke ne nyerjen tért és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. A történelmi fejlődésnek azonban gátat vetett a Balkán-félszigeten a török hódítás és így az egyensúly ott nem állott helyre. Adja az Ég, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly sokszor háborították meg és amelyek bennünket már több ízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább. 
A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes fölrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóink és völgyeink rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági fejlődés szempontjából szükség van.
A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait mint elvet egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanulságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem a véletlen, hanem a természet szavai beszélnek itt. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott egyedül Magyarországon az egység feltételei közül, és hozzáteszem, hogy az alakítandó új államok az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a kedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együtt élőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Jogosult-e a félelmünk tehát, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt Magyarországon egyesek fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. És itt organikus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy még egy magasabb kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy alacsonyabb kulturális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse a felsőbbség önkéntes elismerését és a morális egybeolvadást egy magasabb kulturális fokot elért nemzetiséggel szemben, ez, Uraim, organikus lehetetlenség. 
Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék. Ezt kijelentem, nehogy szavaimban gyermekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterkélt rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz, Európa ennek az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében alig lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövő veszedelmekkel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni. 
Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági fejlődést azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. E területek alacsonyabb kultúrájú nép alacsonyabb fokú adminisztrációja alá rendelve, elszakítva ennek az organikus egységnek többi részeitől, amelyekkel kapcsolatban újból virágzásnak indulhatnának, a stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.
Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik. Önök jobban tudják mint én, hogy a háború következményei megzavarták és egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalataiból tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a következményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát mind annak, ami meggyöngítené a nemzeti érzést és előidézte a munkanélküliség nyomorát. Ha Európának ebben a részében, amely még mindig közel áll a bolsevizmus égő fészkéhez, megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a munka újból való megkezdését, ezáltal csak a társadalmi béke veszélyei nyernek újabb tápot. Védővonalak tehetetlenek a járványok, különösen a morális járványok ellen.
Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják mint döntő tényezőt, a győzelmet és a győzők jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezővel kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erőszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyeknek győzelméért harcoltak és amelyekben megjelölték a háború céljait. 
Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nagylelkű törekvéseknek előőrse és a nagy eszméknek szócsöve volt, annak a másik Angliának, amley a politikai szabadságok szülőanyja volt, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi fejlődésnek a bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával hajlok meg előttük és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, ezt az erkölcsi fölényt, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg, míg amaz megmarad.
Bízva ezeknek az eszméknek az erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk azoknak az eszméknek az őszinteségében, amelyeket Önök kijelentettek. Jogtalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és kívánom Önöknek, Uraim, hogy a győztes fegyvereknek dicsőségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsősége, amellyel Önök az egész emberiséget megajándékozzák. 
Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetőleg megjegyezni. 
Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes tárgyalására. Egyedül a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket. Fel szeretném hívni azonban figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint rendkívül sürgős.
Mindenekelőtt a humanizmusnak egyik kérdése, a hadifoglyoknak kérdése áll előttünk. A békeszerződés szavai szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke ratifikációja után történik meg. Kérem Önöket, Uraim, ne vegyenek tekintetbe egy formalizmust, amely miatt annyi ártatlan család szenvedhetne. A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsőbb Tanácshoz. Ennek a kérdésnek a megoldásánál hivatkozom az Önök emberies érzésére; oly érzések ezek, amelyeknek még háborús időben is fölötte kell állnia a politikának. 
Még egy megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi határozatokra vonatkozólag. Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét. Magyarországnak két forradalmat, a bolsevizmus négy hónapos dühöngését és több hónapos román megszállást kellett átélnie. Ilyen körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a győztes hatalmak polgárai által részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában - amint ezt a javaslat kimondja - felmondhatók lesznek, ez a fizetőképtelenséget, a csődöt jelenti, amelynek visszahatását kétségkívül a győztes hatalmak is éreznék. Elismerem, hogy sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek visszafizethetők lesznek, ha erre nekünk időt engedélyeznek, de nem lesznek visszafizethetők, ha azonnal követelik azokat tőlünk. 
Azt követelik továbbá tőlünk - és ez is igazolja, hogy mennyire célravezetőbb lett volna bennünket előzőleg meghallgatni -, hogy mi Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni. Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.
Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását, amelyet már az Önök képviselői részünkre kilátásba helyeztek.
Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem álláspontomnak élőszóval való kifejtésére, és hogy beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel kísérték!
A HN hasábjain Pavol Haulík szlovák szociológus emlékeztet arra, hogy a kommunizmus évtizedeiben a trianoni kérdés tabu volt. Ma viszont, amikor már nem így van, oktalanság lenne azt gondolni, hogy a döntést megélők nemzedékének kihalásával a trianoni következmények csak úgy "kiszellőznek a fejekből," hiszen mindez a "nemzedékről nemzedékre öröklődő kollektív emlékezet része".
és ajánlott oldal:

1920. június 4. - 2013. június 4.

Kedves Emlékezők, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Az 1 m2-re eső hazaárulók száma

Európában itt a legmagasabb. Ez a befogadó népünk sorsa.

 

Ma azzal az imádsággal kezdtük a napot:

Hiszünk egy istenben,

Hiszünk egy hazában,

Hiszünk egy isteni örök igazságban,

Hiszünk Magyarország feltámadásában.

 

Minket úgy daraboltak fel, hogy győztesen fejeztük be a háborút.

A mienk és szövetségeseinkké volt Szerbia, a világháború kirobbantója, a terroristák támogatója. Csapataink a szövetségesekkel együtt Bukarestig mentek, elfoglalva az áruló Romániát. Csapataink a szövetségesekkel együtt legyőzték az oroszokat és a mienk volt Kijev. Áttörtük az olasz frontot is, Észak-Olaszország közepébe nyomulva.

 

Minket magyarokat senki nem győzött le, csak saját hazai árulóink: Károlyi Mihály, Linder Béla és társai, utódai, akik leszerelték visszavonuló honvédeinket.

Aztán a magyar földeket kiürítő Kohn Béla, Samuely Tibor és vörös terrorista bagázsa.

A székely gárdát cserben hagyó hazaárulók.

Az Usa, UK, franciák által támogatott, előrenyomuló román, cseh csapatok, leszerelt honvédeink előtt.

Minket a hazaárulók győztek le.

Akik lefegyverezték honvédeinket a kisantant hiénái előtt.

Balassagyarmat hősei nem adták le fegyvereiket, kiverték a csehszlovák rablókat.

Kercaszomort földművelők kapával-kaszával védték meg a szerb gyilkosok előtt.

Sopront a rongyos gárda hősiessége tartotta meg. …

A brittek, franciák, oroszok robbantották ki a háborút. …

Mi csak a trónörökös párt meggyilkoló ország megbüntetésére indultunk….

Mai összes szomszédunk magyar földeket, vagyonokat, lakosságot bitorolnak.

Átok helyett bocsássunk meg a rablóknak, gyilkosoknak, bitorlóknak.

 

A Magyar Királyság területe 321.000 km2, 21.000.000 lakossal.

Elvették a 2/3-át.

Ez volt az igazságos béke.

 

Kik vették el? Kik írták alá?

USA

UK

Franciaország

Olaszország

Japán

Belgium

Kína

Kuba

Görögország

Románia

Szlovákia

Némelyek már elnyerték büntetésüket, akik már számunkra nem jogutódok. Tolvajok, kufárok.

Körülöttünk antant tákolmány országok.

Tolvajokkal vagyunk körülvéve.

Így értjük meg azt a gyűlöletet, ami körülvesz bennünket.

Mégis, bocsássunk meg a bűnösöknek, bűnözőknek, tolvajoknak, kufároknak!

És ez sem volt elég.

Magyarországot véglegesen legyengítették a rablóprivatizátorok.

Mezőgazdaságunkat, iparunkat tönkretették, néplelkünket legyengítették.

December 5-én újra megaláztatták a magyarságot saját maga által.

Az öszödi hazugságokkal kiprovokáltatták a pesti utcai harcokat,

brutálisan leverve a szomszédos kisantant tapsviharában,

tovább gyengítve hazánkat.

De még ez sem volt elég: a magyarokat össze akarták ugrasztani a cigányokkal, csak hogy nyiltan megszállhassák Magyarországot, mert úgymond: mi fasiszták, nácik, antiszemiták vagyunk, mert mi hiszékenyen befogadtunk, letelepítettünk cigányt és zsidót.

Lassan valamennyi szomszédunk jobban él, mint mi.

Aztán 2010-ben a magunk útját kezdtük járni.

Megadóztattuk a devizahitel csalásból túlgazdagodott

bankokat, Európában a legdrágább áru villany és gáz szolgáltatókat,

Akik a privatizáció filléres vásárlóiként most együtt sírnak a brüsszeli bürokratákkal.

Túlzott deficit eljárás, Alaptörvényünk pocskondiázása, hazánk külföldi és hazai árulóinak homoszexuális visítozása, mert benne szerepel az Isten áldd meg a magyart és az elismerjük a férfi és nő házasságán alapuló család intézményét.

 

Csoda, hogy ennyi csapás ellenére él ez a nép, áll ez az ország, akire

Isten, mint választott népére bízta a Kárpát hazát, hogy megvédjük, megőrízzük Neki.

Közeledik, már itt van az idő, amikor véget ér kishitűségünk.

Mert:

Magyarország addig él, amíg a szívünkben él.

Magyarország addig él, amíg a lelkünkben él.

Nem adjuk fel, mert nincs rá jogunk!

 

Magyar vagyok… el nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet! (Petőfi Sándor)

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!

Gergelyjárás; Gróf Klebelsberg Kuno

Órarészlet 1920-ból

Trianoni emlékmű 2010.06.04.

Trianoni emlékmű honlapja: http://www.markaz.eoldal.hu/

TriaNON 1920.június 4. - 2012. június 4.

Amputálás teával és habcsókkal
Trianonban kedélyes hangulatban és teljes érzéketlenséggel végezték ki Magyarországot

Trianon évfordulóján időutazásra invitálom az olvasókat. Aki velem tart, azzal 93 évet röpülünk vissza az időben, és bepillantunk a békediktátum megszületésének kulisszatitkaiba. A múltidézésre a konferencia résztvevőit hívom segítőknek, azon keveseket, akik évekkel később műveikben bátran feltárták a könyörtelen valóságot.


Lloyd George brit, Orlando olasz, Clemenceau francia miniszterelnök és Wilson amerikai elnök a békekonferencián (Fotó: MH)


1918 novemberében Németország kapitulál, Párizs lázban ég. A templomokban megkondulnak a harangok, a házakon, ablakokban, kirakatokban, kávéházak és szállodák felett a győztes szövetségesek zászlói lobognak a késő őszi szélben. Az utcákon tolong a nép. Az emberek mosolygó arcán a kiengesztelődés, a megbékélés öröme. Azonban a Hotel Crillon mogorva épületének zárt ajtói mögött és a francia külügyminisztérium tágas szobáinak lefüggönyözött rejtekeiben egyesek máris hozzálátnak az engesztelhetetlenség, a bosszú romboló munkájához.

A Quai d'Orsay vörös szalonjában, Pichon francia külügyminiszter fogadótermében már ott tolongnak a békekonferencia főszereplői: Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke, Robert Lansing amerikai külügyminiszter, Henry White nagykövet, Edward House ezredes, Bliss tábornok. Lloyd George brit miniszterelnök és kíséretében Balfour külügyminiszter. Aztán Georges Clemenceau, a győztes Franciaország miniszterelnöke és hadügyminisztere, André Tardieu, a francia-amerikai hadügyek főmegbízottja, no meg Foch marsall, a szövetséges hadak fővezére. Rövidesen megérkeznek a francia fővárosba a győztes államok küldöttségei is. Miniszterek, államtitkárok, nagykövetek, tábornokok, vezérkari tisztek, diplomaták, publicisták, gazdasági és pénzügyi szakértők. 1918 decembere az előkészítő munkálatokkal, ismerkedésekkel, dossziérendezgetésekkel és a csinosabbnál csinosabb balkáni kurtizánokkal való szórakozással telik el...

A tulajdonképpeni munka csak 1919. január elején kezdődik. Január 18-án kerül sor a békekonferencia ünnepélyes megnyitására Versailles-ban. Egyes józanabb hangok korábban azt javasolták, legyen a konferencia Londonban, de ezt az ötletet elvetik. Az üdvözlőbeszédet a francia köztársasági elnök, Raymond Poincaré tartja. "A győzelem teljes, most már csak az van hátra, hogy e győzelem minden gyümölcsét learassuk Önökkel együtt." Féktelen mulatozás, lakomák, parázna tivornyázás az előkelő hotelszobákban, szalonokban. Hónapokon át. Kifelé, a külvilág felé megkezdődik a diplomáciai színjáték.

A Négyek s az igazi döntéshozók

A történetírás hivatalos verziója szerint Európa első világháború utáni sorsát, a békekonferencia "nagyjai", a győztes államok vezető politikusai, vagyis az amerikai Woodrow Wilson, a brit David Lloyd George, a francia Georges Clemenceau és az olasz Vittorio Orlando határozták meg. Ők alkották a Négyek Tanácsát. Ezt a testületet - mely látszatra a végső döntéseket meghozta - nevezték Legfelsőbb Tanácsnak is. Valójában mindannyian mellékszereplők ebben a diplomáciai komédiában. Az olasz miniszterelnököt, Orlandót kivéve mind szabadkőművesek. Kiválasztásuknál az igazi döntéshozók arra is figyeltek, hogy a háború alatt, illetve a békekonferencia idején csak olyan elnökök, miniszterelnökök kerülhessenek be a "szövetséges és társult hatalmak" legfelső vezetésébe, akik befolyásolhatók, zsarolhatók. Mind a "négy nagynak" volt olyan rejtett, sötét folt a múltjában - panama, visszaélés, csalás, erkölcsi megtévelyedés -, amelynek napvilágra kerülésétől rettegtek.

Amikor a győztesek Versailles-ban összegyűlnek, az igazi döntéshozók is elküldik bizalmi embereiket a tárgyalásokra, hogy azok kimenetele biztosan az ő stratégiai céljaikat szolgálja. Az amerikai küldöttséget látszatra Wilson elnök vezeti. Csak statisztaszerepet játszik Mandel House "ezredes" mellett, aki rendkívül befolyásos ember. 1912 óta rendszeresen felkeresi az európai fővárosok kormányköreit, és látogatásait a háború idején is folytatja. A békekonferencia idején House ezredes hatalma csúcspontján áll. Ő a legkeresettebb ember. Miniszterelnökök, nagykövetek és delegátusok nap mint nap felkeresik a Hotel Carltonban lévő lakosztályában. A másik fontos személy Bernard Baruch, aki ugyan tanácsadóként van feltüntetve, valójában az amerikai pénztőke vezérkarát képviseli Versailles-ban. Baruch az első világháború alatt - az Egyesült Államok Hadiipari Hivatala vezetőjeként - kétszázmillió dollárnyi vagyonra tesz szert. Most feladata a jövedelmező kormánymegrendelések szétos ztása. Nagy-Britanniát a közismerten ingadozó személyiségű David Lloyd George képviseli. Elmaradhatatlan kísérője Sir Philip Sassoon, Mayer Amschel Rothschild leszármazottja, aki a brit Privy Council, azaz a Titkos Államtanács tagja ekkor. Itt a konferencián Sassoon Lloyd George titkáraként tevékenykedik, így a legtitkosabb tanácskozásokon is részt vesz. A francia küldöttséget Clemenceau miniszterelnök vezeti, tanácsadója Georges Mandel, aki születésekor még Jeroboam Rothschild névre hallgatott. A politikai sztárok között "szuperpolitikusnak" számít.

A "nagyokat" kísérő szakértők, néha harmincan is, órákig várakoznak az összezsúfolt előszobákban. A nagyhatalmak vezetői zárt ajtók mögött tárgyalnak Versailles-ban, a kisebb államoknak nincs beleszólásuk a döntésekbe. Ahogy Lansing, az Egyesült Államok külügyminisztere 1921-ben kiadott emlékirataiban találóan fogalmaz: "Itt mindenki csak titkolózva és suttogva beszél nagy jelentőségű kérdésekről. A nyilvános gyűléseken már elintézett ügyek felett döntenek. Az egyezkedés és alkudozás zárt ajtók mögött folyik."

A békekonferenciának nincs előre meghatározott szerkezete, vagyis elfogadott eljárási rend nélkül ül össze. Kezdetben mindenki azt feltételezi, hogy a felmerülő ellentéteket a győztesek s kis szövetségeseik előbb maguk között tisztázzák, és miután ez megtörtént, megjelennek a konferencián a legyőzöttek, és kialkudják a tényleges megállapodást. Nem így történik. A kis és nagy szövetségesek egymással is viszálykodnak, valamennyi delegáció retteg attól, hogy új, ellenséges tárgyalófelek jelennek meg a színen, akiknek működése azt is felboríthatja, amit korábban már elértek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy idő után elvetik a legyőzöttekkel tervezett "végleges" tárgyalások ötletét, és a békéből a vesztesek meghallgatása nélküli, igazságtalan diktátum lesz.

Minden csak szemfényvesztés

1919 januárjában a színjáték elkezdődik. Ötvennyolc különböző bizottság, több hónap alatt, mintegy kétezer tanácskozást tart. Azok, akik a vitákat irányítják, a határozatokat meghozzák, egy pillanatig sem gondolnak felelősségük súlyára. A tapasztalat hiánya, a tudatlanság, a részrehajlás és a hiúság végzetesen befolyásolják ezt a konferenciát. Azon kevesek, akik tisztán látják a helyzetet és megfontolásra érdemes tanácsokkal szolgálnak, kétségbeesve tapasztalják, hogy bírálataikat sorra visszautasítják. Raymond Poincaré, a francia köztársasági elnök Győzelem és fegyverszünet című munkájában beismeri, mennyire megdöbbentette Clemenceau-nak a tájékozatlansága. Szerinte a "Tigris" valóban sok mindenről nem tudott és sok mindenről megfeledkezett. A legfontosabb kérdésekben is tájékozatlan. Az eléje terjesztett adatanyagot egyáltalán nem ismeri. Elhamarkodottan és megfontolás nélkül ítélkezik. "Csak két rögeszméje van: Elzász-Lotaringia régi határainak visszaállítása és az &ra quo;antidemokratikus« Osztrák-Magyar Monarchia megsemmisítése. Clemenceau-t ezen a két kérdésen kívül semmi más nem érdekelte..." Az angolokat Közép-Európában csak a román petróleumforrások izgatják. Az olaszokat az adriai kérdés köti le. Wilson kizárólag rögeszméinek él: az "igazságot" hirdeti a népeknek... Az amerikai elnökkel szemben mindenki bókol, a háta mögött mindenki kineveti.

A konferencia egyik szellemi irányítója André Tardieu - Bratianu román miniszterelnök bizalmasa és legjobb barátja. Tardieu a határmeghatározási javaslatok kidolgozásával megbízott albizottság elnökeként mindenben szabad kezet kap. Rendelkezik a cenzúrával, tetszése szerint befolyásolja a világsajtót, amelyet a csehekkel és a románokkal együtt irányít. A zsákmányra éhes kis szövetségesek óriási területeket követelnek, egyikük egészen Berlin közeléig, a másikuk Erdélyen át Budapestig akar terjeszkedni. A csehek folyosót akarnak Magyarországon keresztül, amely lehetővé tenné, hogy egyesüljenek Jugoszláviával. A szerbek le akarják nyelni Albániát, az olaszok viszont Fiumétől Törökország közepéig akarnak uralkodni. A megvesztegetést végző ügynökök pedig rohannak az újságok szerkesztőségeibe, hogy készpénzért államaik legképtelenebb követeléseit is propagálják.

A versailles-i békekonferencia küldötteinek zöme nem látogatja rendszeresen az értekezlet üléseit. Azon kevesek pedig, akik komolyan veszik feladatukat és megjelennek a fő- és albizottságok ülésein, többnyire ugyanannak a monoton színjátéknak lehetnek szem- és fültanúi, mivel az összejöveteleken legtöbbször ugyanazok szólalnak fel. A tisztességes és kíváncsi delegáltak közé tartozik Henri Pozzi is. (Pozzi francia újságíró az első világháború előtt és alatt a Le Temps munkatársa és az Agence des Balkans szerkesztője volt. Versailles időszakában, két éven keresztül rengeteg jegyzék, okirat, tanácskozás az ő jelenlétében történt.) Pozzi a fő- és albizottsági ülésekről a következőket jegyzi le: "Komoly vita nem is volt. A tárgyalás kilenc esetben tíz közül, párbeszéd alakjában zajlott le. A felszólalók betanult szereposztással szónokoltak, a jelen lévő meghatalmazottak pedig végül az elnök által támogatott előadó álláspontját fogadták el. Amennyiben mégis valamilyen vita merü lt volna fel, módját ejtették, hogy a hosszúra nyúló civakodásnak elejét vegyék." Ugyanezt a színpadias hangulatot vette észre az amerikai külügyminiszter, Lansing is, aki 1921-ben megírt visszaemlékezésében a következő megjegyzést tette: "A nyilvános üléseken mindenki tudta, hogy a vitákat csak a karzat számára rendezik. Minden csak szemfényvesztés volt."

Pozzi észrevette: "Azokkal a kevesekkel szemben, akik kifogásolták, hogy a szónokok által felhozott érvek erőltetettek, túl merészek vagy elfogultak és ezért magyarázatot követeltek egyik vagy másik kérdésben a konferencia vezetősége igen óvatosan járt el: a válasszal rendszerint adós maradt a legközelebbi ülésig. Ekkor azonban már vagy nem tértek vissza a szóban forgó ügyre, vagy megint idő előtt, még az érdemi disputát megelőzve berekesztették a tárgyalást, hogy elejét vegyék minden újabb vitának." 1919. május 8-án, miután egyhangúlag elvetik azt a felvetést, hogy népszavazással döntsenek a vitás területek - Erdély, Kárpátalja, a Felvidék, a Délvidék - hovatartozását illetően, a nagyhatalmak delegáltjai, az Ötök Tanácsa kijelöli a Monarchia, illetve a Magyarország utódállamainak határait. Úgy, hogy a legilletékesebb fél, Magyarország képviselőit még meg sem hívták a békekonferenciára.

A kivégzés közelnézetből

Erről az egyik rangos brit részt vevő, Harold Nicolson számolt be, 1933-ban megjelenő Peacemaking (Békekészítés) 1919 című visszaemlékezésében: "Délelőtt az osztrák határok záró felülvizsgálata, reggeli után a Rue Nitot-ba hajtok, hogy Balfourt felkészítsem. Itt Marie de Medicis mosolya alatt kell az Osztrák-Magyar Monarchia sorsáról a legutolsó fokon dönteni. Ebben a szobában születik meg a végleges döntés, nehéz drapériák és a szélesre tárt, kertre nyíló ablakok mellett, amelyeken keresztül behallatszik a szökőkutak és a kerti locsolók csobogása.

Magyarországot ez az öt előkelő úriember fogja feldarabolni, hanyagul és felelőtlenül szétszedni, miközben a víz az orgonabokrokat öntözi és a szakértők aggodalmasan figyelnek, mialatt Balfour szunyókál, Lansing erdei manókat rajzol a jegyzettömbjébe, Pichon pedig elterpeszkedik a széles karosszékben és pislog, mint egy bagoly... Erdéllyel kezdik néhány sértő szóváltás után, amelyet teniszlabdához hasonlóan ütöget egymáshoz Tardieu és Lansing, délig leamputálják Magyarországot. Ezután áttérnek Csehszlovákiára, miközben a nyitott ablakokon keresztül zümmögnek a legyek, és Magyarország északról, valamint keletről is meg lesz csonkítva... Ami a jugoszláviai határt illeti, a bizottságok jelentését változtatás nélkül elfogadják. Ezután jöhet a tea és a habcsók..."

Kilencvenkét éve, a háborúban legyőzött államok közül egyiket sem sújtották olyan kegyetlenül, mint hazánkat. Magyarországot nem megbüntették, hanem kivégezték. Ahogy Tardieu fogalmazott: "Magyarországgal szemben nincs szükség semmiféle kíméletre!"

Csurka Dóra - Magyar Hírlap

*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Trianon semmiség volt - a mához képes
(Megemlékező beszéd 2012. június 2.)

Minden évben van egy nap, amikor a fájdalom, a bosszankodás, a tettvágy, a hit és az elkeseredés kevercse munkál bennem. Hiszen e nap megemlékezései amolyan álünnepségek évről-évre, ha a magyarság mindennapjait, politikai helyzetét, gazdasági romlását, önértékelését és a Kárpát-medencében elfoglalt helyét nézzük. Álünnepségeknek tűnik akkor is, ha a nép mindennapjait vesszük górcső alá. Mert mi is történt 1920-tól napjainkig? A mai beszédek miért is tükröznek égbekiáltó ostobaságokat? Mi folyik ebben az ezerszer megpróbált, s mégannyiszor kiszenvedett, de Isten kegyelméből feltámadt, és meg nem gyógyult, de vergődő Kárpát-medencében?

Június 4-e tagadhatatlanul fájdalmas nap minden magyar számára. Holocaust a javából, hiszen egy embertelen, igazságtalan és aljas döntés szétszakította a magyar államot, megcsonkított családot, földet, történelmi összetartozást, emberek százezreit ölte meg... maga volt az iszonyat. Hiszen vagonok nélkül került haláltáborokba - saját szülőföldjén - a magyar. Holocaust volt a javából, hiszen primitív, és írástudását csak a magyaroknak köszönhető népek rombolták le értékeinket, templomainkat, lopták el kincseinket, ásták ki halottainkat, birtokolták el könyvtárainkat, s ölték halomra papjainkat, gondolkodó nagyjainknak menekülnie kellett, ha nem akartak hősi halottakká válni egy megszállt és a megszálló által kíméletlenül birtokba vett utódállamban. Maga az iszonyat, a végtelen és befejezetlen, soha véget nem érő tragédia ez a magyar történelemben. Ám, nem tanultunk belőle egy jottányit sem. Semmit! A magyar nemzet az egyetlen nemzet a világon, amely egy ilyen tragédia után széthúzva, pártoskodva él. A magyar nemzet az egyetlen nemzet, amely majd száz esztendővel a trianoni diktátum után, saját létét, jövőjét, hitét felszámolva, mintegy megkezdi a visszaszámlálást.

Milyen Trianonról is emlékezünk? Mit is siratunk akkor, amikor a kenderhurok ott lóg előttünk, s önként tesszük bele a fejünket, hogy egy utolsó szorítással véget vessen ezer éves európai nemzeti létünknek? Mai létünkhöz képest Trianon egy apró lépésvolt csupán a Golgotára vezető úton, s akik elindították nemzetünket ezen a köves, rögökkel teli meredeken, jól tudták, hogy majd a magyar nemzet önakaratából kapaszkodik fel rajta. Felfelé, a szenvedések útján, vállunkon immár a saját magunknak ácsolt teherrel, a választott halálig... ahelyett, hogy ledobva a terhet, visszafordulnánk végre és e lejtő segítségével azokra támadnók, akik lándzsáikkal a Koponyák-hegyére akarnak kísérni bennünket... Miért nem tesszük ezt hittel és összetartva?

Sírunk ezen a napon... De sírunk-e az egészségügyi központok nőgyógyászati rendelői előtt? Sírunk ezen a napon azért, mert nemzetünk fogy! Ám, e napon is sok száz magzat szívét szúrja át törvényesen(!), és a liberálisok által - a női jog ostobaságának szellemében -, bölcsen az "orvos" szikéje. Apró kezecskék, lábacskák és fejecskék kerülnek ki az egyetlen menedékből, anyjuk szíve alól - élettelenül... saját édesanyjuk akaratából! Magyar magzatok, akikből Isten akarata szerint lehetett volna tudós, művész, zseni... vagy "csak" egyszerű kétkezi munkás lehetett volna. Nem lett, mert van egy hatalom, egy sátáni birodalom, amelyben ez a fajta gyilkosság természetes, mert a nő joga eldönti gyilkol-e, vagy megtartja-e magzatát... Trianon... mi ez, ha nem Trianon, amelyben még élni sem hagyják - törvényesen felkoncolva - a megfogantat embert? Az apró, Isten teremtette magyar magzatot? S mert hőzöngenének a Sátán hazai és európai fattyai, az európai liberálisok és a szocialisták, hát nem merünk törvényt hozni az életért, a nemzetért, a magyarságért! Hisz ma már nagyon kevés, hogy egyfajta tablettát nem engedünk árusítani...

"Mindent vissza"... Igen! Lehet efféléket ordítozni, lehet gyűlölködni, követelőzni, semmibe venni ennek a tragikus emlékű napnak az intelmeit, ránk hagyott kemény figyelmeztetését. Ám, amikor az ellenzéki pártok a magyar kormánynak feszülve, ostobaságukban egymásra licitálva ordítoznak, ki gondol arra, hogy a nemzet jelenét és jövőjét játsszák el politikai hatalmuk - egyszerűsítve: az ingyen kapható nagy pénz megszerzése - érdekében? Hogyan tudná az ostoba, magát félrevezetni hagyó nép által választott Parlament megtartani, megvédeni és életben tartani az egész Magyarországot, amikor e csonkolt darabkáján is, mint egy ócska véres koncon vitatkozik, s el is árulja, ha érdekei éppen úgy kívánják.

És az uniós parlamentben? Mi folyik ott majd száz évvel a ránk erőszakolt diktátum után? A szégyenek szégyene! Magyarul beszélő magyargyűlölők áskálódnak idegen eszmék és idegen hatalmak előtt Magyarország ellen. Azon hatalmakat kérik fel e magyarul beszélő idegenlelkűek Magyarország elleni lépésekre, amely hatalmak meghozták az 1920-as, végzetesnek tűnő döntést a keresztény Magyarországgal szemben, elindítva a ma kiteljesedő harcot a keresztény Európa ellen! Mert a nemzetközi liberális és a szocialista sátánisták jobban fizetik őket, mint a munkában meghajlott, vagy munkanélküliségükben tönkrement magyarok. Ezeknek a nemzetárulóknak nincs hazájuk, csak botor és aljas eszméik vannak, amelyeket már kipróbáltak, és amelyeknek az eredménye egy évszázada mindössze az értékrombolás, a gyalázkodás, az árulás, az elnemzetietlenítés és a gyilkosság volt. Az igazságtalanság és az embertelenség eszméje, mint földrengés pusztít az Európai Unióban, s az egyszerű magyar m ondás, miszerint "közös lónak túrós a háta" épp úgy feledésbe merült, mint a bölcs rómaiaktól öröklött szállóige: "A nép jóléte legyen a legfőbb törvény"...

Trianon? Miféle Trianonról beszélünk, mi felett sírunk évről-évre? Hiszen annak a Trianonnak immár majd száz esztendeje, de még élnek magyarok a Kárpátok gyűrűjében... Kérdés azonban, hogy száz esztendő múlva lesz-e magyar még ezen a Kárpát-medencei területen, s lesz-e a ki emlékezik a mai kor iszonyatára, kínszenvedésére, megaláztatására, árulására és a saját magunk ellen elkövetett bűnre: a politikai nemzetirtásra és "öngyilkosságra"? Aligha lesz! Mert ma, mi magunk mondjuk ki nap-nap után a trianonihoz képest ezerszer súlyosabb szentenciákat. Családok, vállalkozások mennek tönkre, öregek és betegek érzik a mai trianoni döntések végzetes súlyát és kínjait. Gyermekek éheznek, s a balga törvényalkotók, a lélektelen parlamenti képviselők, a rabló szocialista és liberális kormányok, és azok holdudvara miatt egy nemzet újra annak a szakadéknak a szélén áll, amely szakadékba már egyszer belezuhant. Az ellenzéki pártok magyarellenesek, s amelyik párt megtalálta a kiutat, azt a másik három vádolja, üti, rúgja, mert kéne a konc, kellene a hatalom, annak minden anyagi előnyével. Igaz a megtalált kiút is hamis...

Nem, nem az volt az igazi Trianon, amelyet minden június 4-én elsiratunk. Most van az Európai Uniós Trianon, most van az igazi magyar holocaust, hiszen nem tanultuk meg a történelmi leckét. Csak hivatkozások és ígérgetések hangoznak el, de a magyar érdek ma sem számít istenigazából. Most van a végítélet, amelyet önmagunk felett mondunk ki. Mert hagyjuk az ellenséget az ellenség utasítására országon kívül és belül. Hagyjuk, hogy mocskoljanak, hogy gyűlölködjenek, hogy hazát áruljanak, vádoljanak minket. Hagytuk, hogy iparunkat és termelésünket felszámolják, hogy hazugságokkal bekényszerítsék a nemzetet egy új akolba, ahol nem felosztják Magyarországot, hanem a néppel együtt semmivé teszik az erre szakosodott idegen bankok és végrehajtók közreműködésével. A törvénytelenségek törvénnyé nemesültek, az értékek értéktelenné alacsonyodtak, s csak a nagy, de üresen kongó hangzatos ígéretek és jelszavak töltik be Magyarországot, a vakhitű, de az ígérgetéseknek is hitelt adó Kárpát -medencei magyar társadalmat.

A liberálisok és az ócska, primitív proli-kapitalisták, azaz a volt szocialisták, az Amerikában kiképzett lelketlen és embertelen üzletemberek világa ez. Ezek fertőzik a fiatalságot, a nemzetet, mint egykor a fekete halál, amely szintén kiirtotta Európa nagyobbik részét. Ám, ma nincs aki elterelje a falu határától az arra utazót, és nincs aki füstölővel "fertőtlenítsen", mert ma már csak kevés egészséges ember van, s a betegek hiszik, hogy ők az egészségesek... És nem lesz, aki majd a fertőző kór elmúltával útszéli hálakeresztet állítson, templomot építsen...

Trianon? Lehet elrabolt területek miatt, önállóságért, vagy éppen autonómiáért harcolni... Lehet új világrendről beszélni... de csak harcolni és beszélni lehet. Aki tenne vagy tenni szeretne, nem éli meg a másnapot, bíróság elé kerül, vesszőfutásra kényszerítik, a mai kor bűnös és embertelen törvényei által megsemmisítik. Az "új világtrend" már a nyakunkat szorongatja, s nem mondjuk, mert nem mondhatjuk ki az igazságot. Aki pedig kimondja és kimondta, annak a jussa, hogy kárhoztatják. "Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz!" - mondta a magyar miniszterelnök... S mert kimondta, a liberális és szocialista Európa és a világ gyűlöletével nézett szembe kényszerűen... Trianon? Igen, itthon is támadták, támadják emiatt a magyarul beszélő hazátlan idegenek, mert a kereszténység is ellenséggé silányult... hisz ez is hozzá tartozik a mai gyilkos és lelket romboló Trianonhoz. Itthon és külföldön egyaránt.

Igen! Voltak és hitem szerint vannak gyönyörű felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és délvidéki tájaink, emlékeink, magyar és székely nemzetrészek a Kárpátok gyűrűjében. Élnek és élni akarnak valamennyien, de saját maguktól veszik el az élet lehetőségét, önös érdekből, kapzsiságból, hiszékenységből. Mert hagyják az elbutult társadalmak, hogy felettük úrhatnám vezetők gyakorolják a hatalmat a közéletben. A közoktatásban nem kultúrembereket képeznek, hanem szakbarbárokat, alapműveltség nélkül. A hit és a vallásoktatás ellen kórusban tiltakozik a liberális és szocialista söpredék. Hagyományos és józan értékeinket megvetik, s a beteges szemlélet és életvitel vált mára természetessé... A keresztény antiszemitává, elmaradottá, hülyévé alacsonyodott a liberális és szocialista közhiedelemben, s mindent a hazug vádaskodás, az arcátlan és aljas rágalmak hatnak át. Trianon van mindennap. Mert nem tart össze a magyar, mert a pártvezérek új és új aljassággal támad nak választóikra, új és új pártok születnek, új és új érdekek mentén lesz nemzetünk és hazánk az enyészeté, mint az Európai Unió minden tagországának összes lakosa, akik lelki és szellemi rabszolgává lettek a liberális és szocialista eszmét kiszolgáló, szánalmas proli-kapitalista eszmerendszer által.

S miért is van ez a mindennapos Trianon? Mert nincsenek a nemzeti érdekek mezsgyéjén hozott kemény, és mindenkire egyaránt vonatkozó kemény törvények. Mert lehet gyilkolni ha a személyes érdek és jólét úgy kívánja. Mert egy olyan istentelen és keresztényellenes politikai és gazdasági képződménybe zárt a történelem immár ki tudja hányadszor, amelyből csak közös nemzeti akarattal lehet(ne) kilépni. Hol van azonban a közös nemzeti akarat? Hol van a nemzet? Miért csak három-négymillió magyar érzi az összetartozást gyönyörűségét, a nemzet iránti elkötelezettséget a Kárpát-medencében? Mert ötven év alatt a kommunisták és a liberálisok szétvertek mindent, ami szent és életben tartó volt ezer éven keresztül, s mert közben a keresztény egyházakat is elkezdte marcangolni a sátáni "megújulás" kényszere - belülről is.

Trianon emléknapjait éljük. Tehetetlenül háborog és borzong a lélek, mert fáj a gondolat, torkunkat szorongatja a tudat, hogy ma is magyarul tanul beszélni a székely, a délvidéki, a kárpátaljai, és a felvidéki ártatlan gyermek... és csak később eszmél arra a tragikus valóságra, amelyet mi a génjeinkben érzünk. Az elnyomásra, a primitívség és a butaság uralmára, az igazságtalanságra, amely minket 1920. június 4-én, majd 1947. február 11-én ért. S amikor felcseperedik a "határon túli" és a határon inneni gyermek, látja majd azt, amit mi látunk: Valójában nem is 1920. és 1947. volt Trianon, hanem a sok-sok párt népámító, de saját érdekében vívott harca, a kapzsiság, az önfeladás, a meggondolatlan és történelmietlen hozzáállás, és az, hogy jövőnket nem a múlt tragédiáiból tanulva alakítjuk... immár 1989 óta sem.

Új világrendről beszélünk, új törvényeket alkotunk, csupán az nem jut eszünkbe, hogy hazugságra, ki nem mondott igazságtalanságokra, jellemtelenségre és Isten nélküliségre, nem lehet jövőt építeni, nem lehet "új világrend" szerint élni, mert az, a hazugság és az elvtelen hazaárulás világrendje lesz - ma is az. Nekünk, magyaroknak viszont ahhoz a világrendhez kell visszatérnünk, amelyben őseink, szüleink, nagyszüleink éltek. Ők ezzel biztosították nekünk a mai létet... Ők megélték Trianont, megélték 1939-40 csodálatos visszatéréseit, majd a megismételt honveszést, a diktatúrát, és mégsem vesztették el hitüket, nem álltak sorba magzatukat meggyilkoltatni, és nem hittek az idegen szocialista-liberális értékrombolásban. Nem hitték el, hogy az egyéni érdek, az istentelenség, az erkölcstelen mindennapok többet érnek a haza iránti hűségnél, a hitnél, az erkölcsnél és a nemzet érdekeinél. Ők valahányan itt hagynak minket lassan-lassan... és ránk marad egy félrenevelt , hitehagyott tudatlan ifjúság, a szélsőséges, lefizetett vagy ostoba, proli politikai "elit", és egy maradék - az egész Kárpát-medencében két-hárommilliós - konzervatív keresztény nemzetrész, amely tudja, érzi és szeretné azt, amit eleink tudtak és megéltek. És ez a maradék keresztény nemzetrész látja majd élve eltemetni a magyar múltat és a magyar jövőt... Mert törvények nélkül, egyedül kevés az újraépítkezéshez, a nemzet megtartásához. Ez ma Trianon üzenete...

Hová forduljunk tehát, egyszerűen, alázattal, a Trianon-ünnepi vitézi gúnya és lovagi köpönyeg nélkül hazánkért, a valódi összetartozásért, a nemzet megmaradásáért? Egyedül Istenhez! Mert az ünnepi beszédek melldöngető, de annál értéktelenebb kivagyisága ma mit sem ér! Nem ér semmit a siránkozás sem, vagy más nemzetek, új főhatalmak kárhoztatása. Mert bárhogyan emlékezünk Trianonra, bármiképpen gyűlöljük az új "tulajdonost", nem segítünk sem önmagunkon, sem a hazán, sem a nemzeten. Sem koszorúzással, sem kopjafák állításával... Csak és egyedül a hittel, a szeretettel és az Istenbe vetett bizalommal érhetjük el nemzetünk újjászületését. Ha az "Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz" mondta igaz, s miért ne lenne az, akkor ez a figyelmeztetés ránk, keresztény magyarokra százszorta érvényes. Viszont ha azt akarjuk, hogy legyen hazánk, legyen a Kárpát-medencét belakó nemzetünk, úgy legelőször magunkba kell néznünk, utána pedig Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára. Nem csak egyszer egy esztendőben valamelyik búcsús kegyhelyen, hanem minden nap, és a nap minden percében.

Egyszerű tehát megtartani, visszaszerezni a nemzetet, a hazát, a földet, az Istentől megőrzésre kapott, de évszázadok alatt eljátszott jusst! Szent István korában is a kilátástalanság, a testvérháború, az árulások, a magyar törzsek egymás ellen fordulása, az idegen hatalom kényszerű "Európai Uniója" volt keserves, de elrendelt sorsa a magyarnak. Szent István viszont nem adta fel. Máriához, Jézus anyjához fordult hittel és alázattal, - Európában elsőként felajánlva Magyarországot, a nemzetet és annak vezetőit, a nemességet a Magyarok Égi Királynőjének. Így még ma is itt vagyunk, élünk... Trianon emléknapján ismételjük meg István király felajánlását ugyanazon hittel és elkötelezettséggel, ahogyan ő érezte akkor ennek a felajánlásnak a szükségességét, s ahogyan ő bízott népe az e felajánlás által való megmaradásban - Máriában. Tegyük ezt azért, hogy a magunk ácsolta súlyos teher helyett, a magunk által visszaszerzett hit jegyében és ereje által bízhassunk Szent István utolsó ígéretében is: - "A magyar nép az én népem, és az én népem nem vész el a történelem viharaiban"...

Stoffán György - Nemzeti Hírháló

*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Egyperces néma felállás, a Fidesz képviselői kivonulnak

Időpont: 1990. június 4-e, a Trianoni békeszerződés hetvenedik évfordulója. Helyszín: A Magyar Köztársaság Országgyűlése, plenáris ülés. Forrás: a Magyar Parlament jegyzőkönyve.

Az ülést megnyitja Dr. Szabad György házelnök.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt jelenlétellenőrzést tartunk. Kérem képviselőtársaimat, nyomják meg az "igen" gombot (308). A tábla 308 jelenlevő képviselőt mutat. A bejelentetten távollevő képviselő száma 13. ÁIlamtitkáraink közül többen feltartották kezüket. Kérem, ismételjék meg (6). Azokról az államtitkárokról van szó, akiknek jelenlegi ülőhelyén a képviselői gomb megnyomására nincs lehetőségük. Ezek szerint a jelenlevők száma 314-re módosul. Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim? Több oldalról fordultak hozzám képviselőtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselői kivonulnak.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem a mai és a holnapi ülésnap várható programját!

*


Bauer Tamás a húsz évvel ezelőtti kivonulásról: "Kövér László ingerülten utasította el a koronás címerhez ragaszkodók érveit, Orbán Viktor pedig még közel két évvel később is avíttnak nevezte az MDF történelemszemléletét, amelyből a trianoni megemlékezés is következett."(Népszava, 2010. május 22.)

*


Kövér László (Fidesz) 2010. május 21-én ugyanabban a Parlamentben ugyanarról a kérdésről, amely miatt 20 évvel ezelőtt kivonult (a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat benyújtása előtt).

"A magyar nemzet tragédiái között a trianoni történelmünk legmeghatározóbb, legmesszebb mutató és legösszetettebb következményekkel járó eseménye. Nem folytatható, hogy nem nézünk szembe a kérdéssel...Ez a javaslat különleges az emléktörvények sorában, mert a 90 évvel ezelőtt történtek nem tudtak történelemmé sűrűsödni, nem váltak kitörölhetetlen részévé a múltnak, vitathatatlan elemévé a jelennek, és eligazító erejű tanulságává a jövőnek, hanem feldolgozhatatlan kollektív traumaként nehezednek a magyarság és a szomszéd népek közgondolkodására. "

*


Részlet az Akik téged teljesen hülyének néznek című ciklusból

"Eperjes Károly szerint a magyar nép három Trianont élt át, amikor elválasztották a kenyér héját a belétől, noha a héjában van a vitamin. Egyfelől, amikor elveszítettük az ország kétharmadát, majd szellemi Trianon pusztított 1994-ben, amikor a többség Isten nélküli civilizációt szavazott meg. 1994-ben a balliberális kormány bebetonozta az egészségügyet, a tanügyet, a médiát, a társadalom alappilléreit. Harmadrészt 2004. december ötödikén, amikor a többség nemmel szavazott, a határon túli magyarok ügyében." (Talabér Márta Fidesz-képviselő honlapja)

nagyhenceg.nolblog