A Tesco jelenlegi 113 dohányboltjából 86-ot érint az a rendelkezés, amely szerint május 30-tól a 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekből és a benzinkutakról kitiltják a dohányboltokat - írja a Világgazdaság.

A Tesco a lappal közölte, mindent megtesz azért, hogy partnereik egy másik, kisebb alapterületű áruházuk mellett folytathassák tevékenységüket.

A Világgazdaság emlékeztet arra, hogy a Mol és az Auchan szintén veszít boltokat az új rendelkezés miatt. A Tesco Expresszben leválasztott helyiségekben maradhatnak a boltok.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) tájékoztatása alapján a 6300 dohányboltból a hipermarketekben, a plázákban és a benzinkutakon működő 200 bolt a piaci forgalom 17 százalékát fölözte le.

A trafikosoknak ráadásul évente kell szakmai képzéseken részt venni. A héten Miskolcon, Debrecenben, Győrben és Salgótarjánban gyülekeztek az adott megye trafikosai, jövő hétfőn és kedden pedig Eger és Veszprém lesz a szakmai képzések helyszíne. A képzéseken pontosan megismerik többek közt azt, hogy lehet megkötni a koncessziót és mikor kell befizetni a díjakat.

Origo, vg - alfahir.hu