Úgy alakult, hogy egy barátommal éppen a Deák térnél kellett találkoznom röviddel az internetadó-ellenes tüntetés előtt. Már a metróból kilépve csapatokban vonultak el előttem a fiatal és nem annyira fiatal állampolgárok a József nádor térre igyekezve, ki táblákkal, ki zászlóval, ki anélkül. Én pedig néztem utánuk együttérzően.

Nagyjából 2010 óta nem voltam semmilyen tüntetésen. Bőven elég volt, amit Gyurcsányék műveltek az életemmel. Megvertek, megbilincseltek, lefújtak könnygázzal, megfenyegettek, lehallgattak, megint lecsuktak, bár a lovasrohamot és a tömegbe lövést szerencsére csak a tévében láttam, mert házi őrizetben töltöttem október 23-át. Később egy bíró megállapította, hogy ugyan nem követtem el semmit, tehát az eljárás alaptalan volt, de jogszerű és szakszerű, tehát kártérítésről ne is álmodozzak. E különös jogi fogalmat azóta is próbálják értelmezni nálam avatottabb szakemberek, de rendszerint csak amíg el nem forr a víz az agyukból. Egy ideje nem érdekel a politika semmilyen formában. Változtatni úgysem lehet, a jobbik eset, hogy lesz.rnak minket, a rosszabb, hogy még össze is vernek.

 

De azért a fiatalok lelkesen szervezkednek, mert lássuk be, az internet megadóztatása valóban az elmúlt évek egyik legnagyobb baromsága. Nem, kedves nagypapalelkűek, nem a Facebook meg a chatelés miatt. 2014 van, nem 1999. Az internet már rég nem arról szól, hogy weboldalakat nézegetünk. Mond valamit az, hogy "internet of things", hogy "smart devices" vagy "big data processing"? Nem mondom magyarul, mert nem is lehet. Országunk egy picikét le van maradva internet-technológiai téren. Nálunk a net még mindig a Randivonalat meg a hálózati játékokat jelenti egyeseknek, semmi komolyat, ami felnőtt embert is érdekelhet. Orbánéknak is ennyi a dolog, nyilván. Különben az életben nem találtak volna ki ilyen marhaságot, hogy internetadó.

 

Néztem hát a falkákban vonuló, kipirult arcú fiatalokat, akik 2006-ban még a gyerekszobában legóztak, meg azt a néhány nekivadult akciónyugdíjast, akiknek mindegy, csak kicsit még harcolhassanak a munkásmozgalomért, barátom pedig késett, hát gondoltam egy merészet, és elsétáltam én is a József nádor térre. Úgyis rég lőtték ki a szemem. Egyenesen a színpadhoz mentem, és megkérdeztem az ott sárga mellényben álldogáló, húszéves körüli srácot:

 

- Jó estét. Mielőtt csatlakoznék egy tüntetéshez, megkérdezhetem, ki szervezi?

 

A srác döbbenten nézett rám, majd megkérdezte, miért érdekel?

- Itt látok egy színpadot elsőosztályú fény- és hangtechnikával, amelynek a bérlete egy napra alsó hangon egymillió forint. Erre ki biztosított anyagi keretet?

- Ezt... az előző tüntetésen adakozták össze.

- Kik?

- Hát az emberek!

- Értem. És ki folytatta le a gyűjtést? Ki kezelte a pénzt?

- Ööö... erre nem válaszolhatok.

- Hát ki válaszolhat?

- A... a főszervezők.

- Ők hol vannak?

- Most elfoglaltak.

- De hol vannak?

- Nem tudom.

- Ezek szerint nincsenek itt?

- Nem, még nincsenek.

- Hol vannak húsz perccel a tüntetés megkezdése előtt?

- Hát, majd jönnek.

- Kik ők?

- Erről nem nyilatkozhatok.

- Nem is nyilatkozatot kértem, csak magánemberként kérdezem. Ki a főnököd?

- Nem... nem tudom.

- Nem tudod? Hát ki adta nektek ezeket a sárga mellényeket?

- Az... az az infrastruktúra része.

- Értem én, de valakitől csak kaptad?

- Ő most nincs itt.

- De ki ő?

 

A beszélgetés ebben a mederben folytatódott pár percig, s közben egy másik fiatalember is odajött győzködni engem, hogy ne érdekeljen, ki szervezi ezt a tüntetést. Nem, nem titok. Csak nem mondhatják el. De biztosíthatnak róla, hogy a tüntetés maximálisan politikamentes lesz. Becsszó.

Egy francia riporter is odajött megkérdezni, hol beszélhetne szervezőkkel, de neki is ezt a választ adták. Szemlátomást nem publikus, hogy ki az, aki az internetadó kapcsán szeretné elmondani, hogy a kormány "monnyon le", és ki kerüljön a helyükre.

 

Odabiccentettem pár ismerős riporterkollégának, és távoztam. Nem tévedtem, amikor távolmaradtam ettől az egésztől. Én sem szeretem Orbán Viktort, de mi, magyarok, úgy vagyunk vele, mint az oroszok, mikor a németek lerohanták őket. Választaniuk kellett két diktátor között, és ők azt választották, amelyik oroszul beszélt. Szerencsére nálunk most éppen nincs háború, de én nem is szeretnék. Az pedig mindig a hamiskodással kezdődik. Tüntessenek nélkülem, akik hisznek ezeknek, akárkik is ők.

tomcat

 

2014.10.28. 19:27

Forrás: