2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

SZELLEMI ÜZENET Feltámadás

Véget ért az egy negyed százados korszak, melyben szellemi szinten foglalták el hazánkat. Rátelepedtek a tudatára, elszívták kreatív energiáit, leleményességét és életösztönét. Most feltámadunk.

A nyugat kiüresedett légvára hamarosan mindenki számára egyértelműen összeomlik. A keletet még nem értjük, de valószínűleg nem is kell megértenünk soha. Nekünk van saját utunk, és azon járva olyan országot, olyan társadalmat kell örökül hagynunk az utánunk jövők számára, melyben rend van szolgálatkészség és  tisztelet. Ez Magyarország harmadik útja, mely mentes minden égtáj befolyásától, és tengelyül szolgál az egész világ forgásához. Az elmúlt huszonöt év alatt visszatért hozzánk az itt gerjesztett tudati térhullám. Visszakaptuk a világnak örökül adott államszervezési- és szerkeszeti modell silányított importját, ami bebizonyította, hogy nem alkalmas a megújulásra sem a megújításra - csak konzerválni képes. Ebből a negyed századból ismerek erős vérvonalak leszármazottait, akik most saját erőből, saját döntésük nyomán kerültek olyan helyzetbe, hogy megújíthatják mind magukat, mind pedig a teljes vérvonalukat - megújulásukkal pedig megújul az ország is. Sok küzdés árán valósulhatott ez meg, hiszen egy egész nemzet hordta ki a kórságot, melyet évezredek távlatában okozott magának elődeik döntéseivel.

Az elmúlt negyed században áttáncoltuk a parkettet kelettől nyugatig majd vissza keletre egy olyan bálban, ahol nekünk zenélnünk
kellene... Most jött el az ideje, most szegjük fel a fejünket! A fejünket, hogy mindenki láthassa, de észre senki ne vegye, amint a kés a nyakunkon egy utolsót villan, mielőtt kitáncolunk a vágás elől (is).

Termőre fordítjuk az ugart, élőre a kihalt tájat.
Hazahívjuk azt, aki elmenekült.
Aki most megy el, távoli bástyánk lesz. Olyan őrtorony, melyből messzire látunk és messziről látható.
Ledobjuk magunkról az élősködőt, kezet nyújtunk a tehetetlennek.

Nyílt egy ajtó - nem is, csupán rés! Ezen át olyan térbe érkezünk, melybe eredetileg is születtünk. Eddig tömhettek médiával és vegyszerrel, szennyezett étellel és hamis tudással. Mostanra meggyőződéssé váltak dolgok, holott bármit is hiszel, csak a tények számítanak. Ezek után érdemes menni - a többi hiedelem. Ehhez nyílt egy rés, ezt hozta magával a Feltámadás.

Évről-évre megélni a nagyböjtöt, a kereszthalált és a feltámadást, évről-évre mást és mást hozott magával. Most itt a lezárások vége: mehetünk végre a dolgunkra. Az utolsó vizsgát is letettük, az utolsó próbatételen is túl vagyunk, most már a Mester mondja, hogy mehetünk a dolgunkra! A rés nekünk nyílt. Nekünk, akik újjáépítik az országot, a társadalmat, lerázzuk magunkról a légvárként fejünkbe ültetett hamis képeket, és megragadjuk a valóságot. Hogy formáljuk. Hogy teremtsük.

Egy meghatározó korszellem fulladt ki végleg: nincs többé tézis-antitézis-szintézis szentháromság. Nincsenek elméletek. Vagy közvetlen megélés van, vagy üres fecsegés. A közvetlen megélés mindenkin saját magán múlik, és nem kell hozzá sem vezető sem módszer. A tapasztalás útja ez, a szellemi utakon éppúgy, mint a hétköznapokban. Minden és mindenki, ami "hiszem, ha látom"-módjára működik elvesztette az erejét. CSAK akkor látod, ha előtte már hiszed! A tudat határozza meg a létet, nem a lét a tudatot! Így halnak el az oltások, a kormányok a papság és a kurvák is. ÉS ezenközben felemelkedik az az ország, amit nem látsz, csak ha kilépsz a tévészobából. Ehhez erő kell. Épp akkora erő, mint hinni valamiben, amit soha nem láttál. De ha eddig hinni tudtál a belső földben - ami egy elmélet - vagy hinni tudtál közjogi méltóságokban - akik szintén csak idealizált képek - vagy éppen egy focicsapat elsőségében - ami szintén
legfeljebb csakvágy - akkor éppenséggel hihetsz abban is, hogy az ország, amit örökül szánsz a gyerekeidnek, az általad és az elvégzett munkád által emelkedik fel. A munkád természetesen nem az a nyolc-tíz-tizenkét órás műszak, amivel keresed a rezisharchoz valót. A munkád az a teremtő képességed, az a belső tüzed, amiért, ami által, ami céllal létezel a Föld nevűn.

Nincs többé jelentősége sem egyháznak, sem pártnak, sem intézménynek, sem hatóságnak. Minden, amit a Kárpát-medencébe importáltak, az szertefoszlik, ha gyenge, és megjavul, ha érdemes a létezésre. Most is ez történik, de a mostani alkalom, ez a feltáruló rés most új helyzetet termetett: bele tudunk állni mi, emberek, és akinek van valamihez affinitása, az képes a saját vonalán megváltoztatni a komplett valóságot. Rajta hát, hiszen más úgysem teszi helyettünk!

Az embernek van jelentősége. Emberré pedig válni kell, születni nem elég. Embernek megmaradni nem dicsőség, fejlődni viszont nem kihívás.

Sok a tennivaló. A hírlevéllel is azért jelentkeztem ritkábban, mert sok volt a feladat. És persze azért is, mert hagyni kellett a virtuális dolgokat túlpörögni, erőt nekik nem adhattunk. Mostanra a búgócsiga megállt. Ez az a pillanat, amikor már nem forog, de még nem is dőlt el. Ez a pillanat a rés - MOST dönts jól, és légy ember!

Sok a tennivaló. Mire elvégezzük, a lelkek szabadok lesznek, a szellem szárnyalni fog és egységbe tömörül. Az ország is felvirágzik, a világ is megváltozik. Nem az által változik meg, hogy tudunk arról, hogy megváltozik, és csendben hiszünk benne. Az által változk meg a világ, hogy megtesszük érte a részünket. A mulasztás is tett, ahogy a cselekvés is az. Többé nem kell foglalkoznunk azzal, ami/aki eddig hátráltatott. Most már visszük a saját szálunkat tovább, és akinek vonzó lesz, az majd csatlakozik.

A Teremtő Társadalom továbbra is a tények és a hiteles emberek mentén mozog. Ehhez lehet csatlakozni.

Forrás: levelezőrendszer

TT2 2014/97

A TEREMTŐ TÁRSADALOM HÍRLEVELÉNEK MAI SZÁMÁBAN

Bevezető, változások
Szellemi üzenetek
Könyvbemutató



Bevezető, változások
---------------------------------

Rég jelentkeztem, és ennek oka az, hogy nagyon megviselt az életem átalakulása, mely komoly változásokkal járt. Fizikai átalakuláson mentem keresztül, mely során 77 nap alatt fogytam le 26 kilót, és fiatalodtam általa kb. 10 évet. Megindultak bizonyos folyamatok, melyek a tavaly elétek tárt vízió megvalósítása kapcsán kulcsfontosságúak. Erről bővebben aSzellemi üzenetek rovatban olvashattok.
A legutolsó levélben jelzett gazdasági és kulturális vonatkozású szerepvállalás nagyon is aktív, ezekről a
Könyvbemutatórovatban valamint a következő hírlevélben olvashattok részletesen.
Egyszer már kivettem a részem az ország sorsának jobbítását célul kitűző társadalmi feladatokból. Ez megnyitott számomra olyan ajtókat, melyeken keresztül távlati és legkevesebb országos (de inkább nemzetközi) léptékű tapasztalatokat szereztem. Ennek következményeként meg tudok osztani veletek a továbbiakban
néhány fontos meglátást az aktualitások kapcsán, hiszen mindenkinek kell egy mód, amivel józan marad az idei hisztériában. A társadalmi szerepvállalások felől egyre inkább a szövetkezeti tevékenységek felé szeretném mozdítani az érdeklődést, mert szüksége van az embernek, az emberiségnek arra, hogy a teremtett világ szerves részeként egyszerre értékteremtő (termelő) és társadalmi felelősségét vállaló legyen, és itthon ma ehhez a szociális gazdaságon keresztül vezet az út.
Ú
j rovat is lesz, amit azért vezetek be, mert szeretném megosztani mások világnézetét veletek, hiszen a mindennapi valóságot együtt teremtjük. És vannak, akik szellemi többletükkel másképp élnek: videókat készítenek, és úgy hívják fel a bennük hordozott üzenetre mások figyelmét. Ezek közül fogok csemegézni a jövőben.

Továbbá megújult a hírlevelek sorszámozása. Egy sokkal direktebb számítás veszi kezdetét most, a 2.0-ás verzióban - erről is bővebben a
Szellemi üzenetek részben.


Szellemi üzenetek
----------------------------

Az alábbiak saját megtapasztalások, melyek az elmúlt 77 nap során megélt tudati dimenzióugrások, eszméletvesztések és álombéli megélések eredményei. Vállalom, hogy sajátok.

Amikor komolyabban elkezdtem foglalkozni a láthatón túli világ érzékelésével, már akkor tudtam, hogy feleslegként hordozok magamban, magamon sokmindent. Ez zavart is pl. abban, amilyennek a saját hangomat hallottam. Valahogy tudtam, hogy ez az én hangom, de egy nagy halom "cucc" alól szól.

2008 környékén, amikor Napforduló-Telihold együttállások voltak, indult meg érzékelhetően a folyamat, melyre a hazánk egén is látható '99-es Napfogyatkozás adta meg a startlövést. Akkor lekapcsolták a Fényt egy időre, hogy más megvilágításba helyeződhessenek a dolgok. Ezt követte 8-10 év felkészülés a váltásra, és a váltás lezajlik most, amikormegindul egy újabb 20-40 éves szakasz az országunk illetve a magyarság sorsában.

Ebbe a szakaszba igazi feladat, vállalt felelősség nem vár senkire, aki felesleget cipel magán. A múltat le kell zárni, a szálakat el kell varrni, és ahhoz, hogy tovább lehessen lépni vállalni kell a döntést és annak minden következményét. Akkor is, amikor ez nyílt konfrontációhoz vezet, akkor is, amikor nyílt sebeket okoz és akkor is, ha fáj. Persze erre nem mindenki képes, de meg kell tenni, máskülönben nincs előre: a jelenlegi életvitel folytatásával nagyjából 2-3 éven belül a süllyesztő marad csak.

A legfontosabb üzenet, mellyel a következő időszakot el lehet kezdeni, az az, hogy annak van értelme, az valósul meg, az ad bármit is hozzá a Teremtett világhoz, amit egy EMBERPÁR létrehoz. Ez minősül a továbbiakban társteremtésnek - így annak immáron nincs veleje, hogy "a férfi alkot, a nő meg a háttérből támogatja", és te csak a férfit látod.
Aranyasszony és Kristályférfi, ahogy a régiségben. Ám ez nem emberi csoportok kiválasztásai illetve beavatása révén megkapható titulusok halmaza, hanem olyan minőségek, amiket a felvállalt döntések hoznak ki az emberből tapasztalat formájában. Ahogy annak sincs hosszú távon hatása a világra, hogy egy nő egymagában alkot (vagy épp megtart) valamit, és közben nincs párja. Így analóg a Teremtéssel az ember illetve teremtése. (Többek között ez okozta az MSz sikertelenségét, és ez vezet "Gyurbán" vagy "Orcsány" vagy a többiek "vesztéhez" is).

Az EMBERPÁR alap felállás mellett a tiszta magyar minőség az, amit hétköznapi gyakorlatban fel kell tudni mutatni. Eztehetősségben (tud és hajlandó is tenni), nemességben (tud nemet mondani), tartásban (kitartó, megtartó),tárgyilagosságban (amit mond köthető konkrét dolgokhoz), egyenességben (nem köntörfalaz) és diplomáciai érzékben (képes hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek) mutatkozik meg. Az együttműködés, mellérendelés, keleti viselkedéskultúra és gondolkozásmód olyan alapok, melyeken túl vagyunk, hiszen a megfelelő helyeken beépültek már mind az egyének életébe mind pedig a nemzettudatba.

Ez a tiszta minőség egy-egy emberben összpontosulva jelenik meg a következő időszak második felétől egyre szebb és tökéletesebb kivitelben. Őket nevezhetjük államférfinak vagy Magyarok Nagyasszonyának - olyan emberek ők, akik tudnak távlatokat látni, és képesek hatalmas léptékű víziók elérése érdekében megfelelően cselekedni. Ők lesznek képesek kiemelni országunkat és a magyarságot (szellemi értelemben, államtól, nemzettől függetlenül) abból, ahol most van. Ennek a minőségnek a kidolgozására érdemes odafigyelni, mert ez egy trend. A tiszavirág életű fényességeknek nincs jelentőségük, mert az divat.
Figyelemmel kísérjük a jövőben azokat a jelenségeket, amelyek jelzik ezt az irányt.

Az idáig vezető folyamatnak az idejét kezdtem számolni a TT2 sorszámozásában. Számomra - és így a TT számára is - immár 97 napja tart az ügy, jóllehet 4 éve kezdtem ezen az úton járni...



Könyvbemutató
-------------------------

A TT csak abba az irányba megy, ami a tavaly elétek tárt vízióval szinkronban van. Kulturális téren sem tehetünk mást, ezért csak azokat az eseményeket vállaljuk fel, amik a maitól messze tudják emelni a magyarság szellemi-lelki kapacitását, és képesek felmutatni az elérhető legtisztább és legfegyelmezettebb minőséget.

Ennek értelmében a TT kulturális tevékenységének sorában 2014. február 7-én 18 órai kezdettel Tatabányán, a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban Kozsdi Tamás bemutatja a Magyar Korona könyve című könyvét, mely 2013. decemberében jelent meg, és több éves kutatómunka eredménye.
Tamás olyan független kutató, aki mögött nem áll sem intézmény sem vállalkozás, mégis képes a hétköznapi berögződöttségeket föloldani eredményeivel.
Mostani kutatása
is, melynek tárgya a Magyar Korona, komoly eredményekkel zárult. Ezeket tette közzé tavaly decemberben megjelent könyvében, amit 2 hét múlva, mintegy két órában bemutat Tatabányán.
Az előadás ingyenes, a szerző és munkássága azonban egyénileg támogatható. A helyszínen a könyv megvásárolható az előadás szünetében, valamint azt követően dedikáltatható a Szerzővel.

Az est főbb témapontjai:


I. A Magyar Korona könyve - megjelent 2013. dec. - bemutatása
II. Több évezrednyi magyar történelem áttekintése (Keletről vagy őshonos?)
III. A parlamenti korona problematikája ! (Tételes(ebb) vizsgálat)
IV. Merre tovább?

Az előadás várható hossza 120 perc. Az eseményről várhatóan videofelvétel készül.
Belépés: Ingyenes, (az előadó és tevékenysége adománnyal támogatható)
Az előadás végén a Magyar Korona könyve - mely a helyszínen is elérhető lesz - dedikálható a Szerzővel.

A könyvbemutatón részt venni szándékozók legyenek kedvesek regisztrálni banyaszmuvhaz.jk@gmail.com e-mail címen, hogy a megfelelő termet biztosíthassák a szervezők!

A vonatkozó plakátot csatoltam.




A TEREMTŐ TÁRSADALOM HÍRLEVELÉNEK KÖVETKEZŐ SZÁMÁBAN

Szociális gazdaság
Életmódtábor-építőtábor
Választási kampány

Videóajánló

Teremtő Társadalom 2013.11.28-i hírlevele

Kedves TT Olvasók!


Üdv újra!

Páran kérdeztétek, hogy miért ez a hallgatás, esetleg levettem a levlistáról... Nos, nem. Köszönöm az érdeklődéseket! Elmondhatom, hogy most már minden rendben.

A hosszas hallgatás oka egy olyan beavatódás volt, mely során szembe kellett néznem önmagammal, a múltammal és a jelenemmel valamint a világban elfoglalt helyemmel.
Kis híján elvitt az élők sorából. Leadtam 12 kilót, lassan jön vissza az étvágyam és nemsokára enni is tudok majdnem mindent. Hoztam nehéz döntéseket, és megszabadultam sok feleslegtől (nem csak kilókban). Az elmúlt 5 hét során feldolgoztam rengeteg emléket, kapcsolatot, élményt, csalódást, terhet, amit hordoztam magammal, magamban. Meghasonlással, alázattal és sok szeretettel, melyet megkaphattam azoktól, akik eddig is és eztán is azért szeretnek aki vagyok - nem pedig azért, ami vagy amit teszek.

A TT a legelején közzétett Vízió megvalósítása felé halad. Én adom meg az útvonalát ti pedig a ritmusát ennek a haladásnak. És útvonal nélkül csak bolyongás van - ahogy a terhei cipelése miatt döntésképtelen túravezető miatt is elvész a csoport... A TT iránti felelősségemnek is tudatára ébredtem. Jobban, mint valaha.

Mikor nekiláttam a TT-nek éreztem, hogy lezárult egy 16-19 éves időszak az életemben. Ez a lezárás többmindennel is összefügg egyszerre:

- saját életemnek egy tanulási-megtapasztalási fázisa fejeződött be, melynek zárásával mérleget vonhatok a kiindulási és a végállapot között.
El kellett távolodnom a "szellemi munkát végző" elitista csoportoktól ahhoz, hogy újra jelentsen számomra valamit az, hogy közösség, szellemi munka, munka, realitás, világkép és ezek kapcsolata. Eddig érzelmi alapokon hoztam sok döntést, és ehhez mérve voltak valamilyenek számomra az egyes közösségek. Azonban az elmúlt hetek engedtek visszatekinteni gyermekkori énemre, és ismét fölfedeztem magamat: jó érzés tapasztalatok birtokában olyan bölcsnek lenni 33 évesen, mint hittem magamról 14 évesen. A nagyobb közösségek iránti felelősségem mostantól másképp válik tettekké, használható rendszerekké, mint eddig (hittem). Politikai pályát nem tervezek, de az élet hozhatja másképp - hiszen azon a vonalon, amelyen elindulok bármi lehetséges, és családon belül van a társadalmi szerepvállalás immáron 24 éve... 

- úgy látom, hogy az ország átrendeződése és a következő etapra felkészítése befejeződött. Még jövő tavaszig zajlanak apró változások, de lényegében le vannak osztva a következő 18-20 éves időszak szerepköre. A nagy kérdés, hogy vállalják-e az emberek a szerepüket? Mert ha nem, akkor megteszi más helyettük - hiszen a shownak a Legnagyobb Rendező szerint is folytatódnia kell (a világvége elmaradt tavaly. Bár, ha ez megnézed... http://countdowntoapocalypse.com/ :) ). Az a mód, ahogy sokakkal az ország és a nemzet sorsának felemeléséért elindultunk csak nagyon rövid távon volt hasznos és eredményes - még akkor is, ha maradt nyoma bőven. Ha folytatni akarjuk, és mi akarjuk folytatni, akkor nem úgy kell csinálni, mint tettük azt eddig: azt hittük bírjuk azt, hogy "ide lőjetek". De azt nem bírja senki, legfeljebb csak a legvégén, amikor már mindent megtettél, mindenki veled van, mindenre előkészültél, és már te is tudod, hogy utána nem lesz tovább. Az anyagi világ térnyerése rákényszerít minket arra, hogy sokkal okosabbak legyünk, mint amilyen lelkesek eddig voltunk.

Mindezt visszaigazolandó egy régi barátom egyszer csak felhívott 19 év távlatából úgy, hogy nem beszélgettünk immáron 12 éve, és mostanáig hiába kerestem mindenütt, nem találtam.

Ezek szellemében megy tovább a TT, elsősorban gazdasági és kulturális vonalon. Mind a gazdaságban mind a kultúrában továbbra is olyat és annyit képvisel, ami és amennyi az észérvek és a lelkesedés mentén előre visz a vízió megvalósítása felé.

JK


E hírlevélről leiratkozni vagy rá feliratkozni egy egysoros levélben lehet itt: teremto.tarsadalom@gmail.com.

Teremtő Társadalom 20130912

TT - 20130912 - 2350 - hallgatás, megjelenés, kampány, iskola - JK

Hallgatás
---------------

Az utóbbi hét során több technikai nehézséget kellett leküzdenem, hogy ismét olvashassátok a hírleveleket. Én sajnálom a legjobban, mert sokminden előtérbe került, és nem lehettem naprakész. Viszont ebből a sokból most bepótoljuk azt, ami aktuális maradt. (Tiszta lappal indul a kopt újév?)

Megjelenés
-----------------

Az Új Kenyér c. írás felkerült a Tudatbázis oldalára. Felhívom a figyelmet a cikkhez mellékelt jelképre, mely összefoglalja az összes minőséget, amit egy teremtő társadalom magáénak tudhat.

http://tudatbazis.hu/uj-kenyer

Osszátok tovább bátran! :) Köszönet érte!

Kampány
--------------

Belevágtak politikusék a választási kampányba is kb. azzal, hogy megkezdődött a parlament őszi ülésszaka. Észnél kell maradni a következő hónapokban, mert hazánkban összetettebb a helyzet, mint ahogy láttatják. Egy olyan harcot vívnak a politikai pártok, aminek hangulatát leginkább ebből a cikkből értheted meg:http://www.origo.hu/itthon/20130912-orban-25-eves-alma-beteljesuleset-latja.html

Ez a harc fontos is, csakhogy a valóság nem az általuk (és álmaik által) diktált irányba halad. Szeres települések országos hálózata nagyjából az olyan ország, aminek társadalma teremtő társadalom (Kert-Magyarországként is ismert). Egy ilyen országot is kell kormányozni, egy ilyen országnak is kellenek vezetők az élére.
Négy dologban látom a különbséget ezen majdani és a jelenlegi berendezkedés között:
- a napi rendszeres fizikai értékteremtés távol áll mind a vezetők mind a lakosság meghatározó részétől (nem nagyobb vagy jelentősebb, hanem a jelenlegi helyzetet meghatározó részétől);
- a rendszer (és ezáltal a vezetők) nem hitelesek, hiszen a (kelet- vagy nyugat-) majmolásnak a folytatásai, esélyük sem volt arra, hogy a maguk erejéből nőjenek elismert vezetővé;
- mind a rendszer mind pedig a benne ténykedő vezetők elfelejtik a náluknál nagyobb önvalójukból (Lényükből) származtatni saját magukat és ezáltal döntéseiket is - dolguknak ezt a részét ráhagyják az épp aktuálisan preferált egyházra;
- nem fordít figyelmet az egyénre, csak arra a kis részére, amit az egyénből annak tevékenységei révén észrevesz - holott az egyén a forrása minden cselekedetnek, ezért az egyénre kell hatni, az egyént kell fejleszteni (nem az egyén cégeit, találmányait, intézményeit vagy épp az egyént kiszolgáló szolgáltatásokat)

Éppen ezért minden kampánymozzanat csak öncélú reklámfogás (lesz), melyek összessége és végeredménye révén sem lesz jobb neked vagy az országnak.

Iskola
---------

Megkezdődött a tanév. Olyan, amilyen. Minket azonban a teremtő társadalom felé tartó emberek képzése jobban érint.

Idén ősszel az eddig a TT-n felmerült témák kapcsán személyes összejöveteleken olyan helyi közösségek megalakításában nyújtunk segítséget, amelyek értékeik, gondolkozásmódjuk és céljaik tekintetében a teremtő társadalom felé mozdítják el az embereket. E személyes találkozók során a Tudatbázis linkjén látható jelkép segítségével végigmegyünk azokon a lehetséges irányokon (és buktatókon), amik elvezetnek az emberi élethez. Ez a kampány erősödése miatt is fontos: segítünk megtartani az emberek tudatában azt az irányt, amiért minden nap élnek ezen a bolygón - ettől az iránytól akar (sokakat fog is) eltéríteni a kampány.

Az első találkozók legalább 2 órásak lesznek, és a végére konkrét helyi társadalom- és gazdaságszervező munkavégzésre kerülhet sor, ha a társaság bírja.
A találkozókon legalább 30 fő részvétele célszerű.
Olyan embereket tudunk megszólítani, akik kezdenek vagy már teljesen kiábrándultak
- ezotériából,
- eszmékből,
- mozgalmakból,
- közösségekből,
- feltáratlan vagy "félretárt" múltunkból, mely csak a vitáknak jó alap,
- népi-nemzeti szittya-sámán bizniszből,
- TV-ből,
- politikából, kampányokból,
- egyházból,
- MLM-ből,
- internetes "közösségekből",
de mégis szeretnének valamit tenni saját környezetükért, lakóhelyükért, gyermekeikért, és keresik a realitás, racionalitás, cselekvés lehetőségeit

A találkozók témái határozott tudatú embereket követelnek meg, ahogy itt a TT-n is határozott az iránytartás (vö.: TT - 20130831 - 0830 - Mérleg - JK). Éppen ezért pályafutását most megkezdő politikusoknak, politikai csoportoknak, pártoknak kínáljuk föl még ugyanezt. Ők is emberek, az iránytartásra nekik is szükségük van.

Aki ilyen összejöveteleket szeretne szervezni, az kérem, jelezze szándékát e-mail-ben.

Teremtő társadalom: anyagi biztonságunk

Fát vágtam az utóbbi napokban, éjjelente néztem a híreket. Arra jöttem rá, hogy sokkal több zajlik 
most a Közel-Keleten, mint a bolygó nagyhatalmi erőviszonyainak újraelosztása. Kövesd a 
gondolatmenetet, és ne csodáld, ha mélyre megyünk. Legyen hozzá gyomrod, ismerj 
(legalább részben) magadra!

1. A Föld és az ember egymással analóg energiarendszerrel rendelkezik.

2. A Föld gyökércsakrája a Közel-Keleten van.

3/a. Az emberi gyökércsakra az életfeladatért felel. A megtermékenyített petesejt 3. osztódásáig 
létrejött 8 sejt őrzi az születés pillanatában kódolt genetikai állományt és a megszületőre 
vonatkozó életfeladatot. Ez a 8 sejt az egész élet során megmarad, míg a többi kb. hétévenként 
lecserélődik. A gyökércsakra fizikai megjelenési formája a prosztata, mely nőben-férfiban 
egyaránt ugyanarra jó, csak eltérően hat.

3/b. Az életfeladat a gyökércsakrán keresztül köt a Földhöz, az élethez: a családhoz, a lelkiismerethez, 
ahhoz az életúthoz, ami legbelül afelé a cél felé ösztökél, hogy úgy és ott élj, ahol megálmodtad, 
míg a születésedre vártál. Magában hordozza összes korábbi életed múltját, hibáját, sikerét, 
tapasztalatát is.

3/c. A létezés információs és energetikai áramlása a Föld gyökércsakráján keresztül köti magát a 
3. alatti dimenziókhoz.

4/a. A sémi népek nem értenek a teremtéshez. A semmítéshez értenek. A Föld gyökércsakráján 
most ők zsarnokoskodnak (vö. Pap Gábor: Noé három fia). Mindegy, hogy Ábrahám vagy Ibrahim. 
Nem 
megsemmisítenek vagy semmissé tesznek, hanem semmítenek (lásd: Michael Ende - A végtelen 
történet).

4/b. A Gyökércsakra környékén sok az olaj és a gáz. Mind elmúlt földi életek (növények és állatok) 
maradványaiból jött létre.

5/a. A gyökércsakra környékével kapcsolatban a teljes mai életvitelünk összefüggésben van:
- szülés előtti beöntés (csak művileg végzett beavatkozás, a természet nem követeli meg)
- széklet, aminek távoznia kell, mielőtt bejöhet bármi új,
- kényszeres viselkedésminták bemutatásáról szóló médiatermékek,
- hittelen emberi roncsok,
- önző gazdaság,
- viszony anyához, családhoz, felmenőkhöz, utódokhoz

5/b. A Föld gyökércsakrájának környéke a globális életvitellel van kapcsolatban. Nem véletlenül 
sejtünk minden használható jó dolog mögött egy zsidót, és nem véletlenül tartjuk alantasnak, 
mocskosnak azokat a 
dolgokat, amik "előre" viszik világunkat
- megszületsz és azonnal van adószámod, taj-számod stb.
- kőolaj kitermelés és felhasználás, mellyel a Föld múltját emésztjük fel
- anális szex (a látens homoszexuális, terméketlen életvitel része, puszta örömszerzés egyéb cél 
nélkül)
- gyermekmegrontó, fegyverkereskedő egyházak,
- előbb legyártjuk, aztán - ha kell, tűzzel-vassal - de eladjuk
- elöregedő társadalmak, sodródó fiatalok,

6. Új gyökércsakrát megtermékenyülés és születés hoz létre. Ezt megelőzően bezáródik a korábbi, 
és ami visszamaradt belőle, az része lesz az újnak. Ettől folytonos az élet. Amikor ezt megérted és 
felismered, 
akkor változhat meg, akkor törhet meg a körforgás. Addig csak kis emelkedés indulhat el:
- szülhetsz szabadon, születhetsz szabadnak,
- használhatsz mágnesmotort, áramot, pásztortüzet,
- szeretkezhetsz, ha tudod, hogyan kell és Lényed számára hogyan érdemes,
- belső hitedre támaszkodhatsz,
- szociális gazdaságot létesítesz,
- egyre életképesebb nemzedékek követik egymást,

7/a. Az emberben és a teljes életben a test-lélek-szellem egység számít. Ha a test a gyökércsakra, 
a szívcsakra a lélek és a szellem a korona, akkor érthető, hogy miért került a felszínre itthon a Korona 
témája 
illetve az, hogy a szívcsakra országa túszul lett ejtve.

7/b. Amerika úgy kerül a képbe, hogy eredetileg a Föld szívéből (Atillával) kiindult Európa-program 
maradékaként jött (volna) létre a világ felemelésére, megörökölve az angol világbirodalmi rendszer 
töredékeit,
egy tökéletes államként. Mára az lett, ami. Természetes, hogy ott lesz (bármilyen formában is) egy 
ilyen aktusnál. Reménykedünk, hogy ez az aktus szerelemben jön létre, és nem úgy, ahogy most 
az a 
valóságban zajlik. Mert arról nem akarsz tudni.

Összességében a teljes emberi minőség átkódolása szinkronban zajlik a bolygó átkódolásával 
együtt. Ez azzal is együtt jár, hogy bezárulnak a kapuk, melyeken keresztül az alantas minőségek 
felbuktak a felszínre (szer-szár-szar hármasból az utóbbi), hogy emberekbe költözzenek. Ennek most 
van vége. Mocskosul, ezért az emberek zömének már nincs hozzá gyomra. Élőben közvetítik a blogok.

Maradj éber, légy jel-en, és szeresd az életet!

Új kenyér - Jámbor Krisztián

Mára virradóra elvékonyodott a fátyol látható és lehetséges között. Át lehetett látni rajta. Nekem is sokmindent látni hagytak.

Nemsokára eljön az Új Kenyér ünnepe. Közben sokan azt sem tudják, milyen az igazi kenyér. Azt mindenki ismeri, hogy milyen az új. Kóstolni még nem kóstolta, de tudni véli, hogy milyen. Hiszen egy ideje minden évben van egy nap, amikor beleharsogják a világba, hogy itt az új kenyér. Idén is eljön ez a nap. Ez után szoktak sokan hátradőlve nekilátni az ősznek és télnek annak tudatában, hogy él a nemzet, olajozottan működik az ország, minden rendben van. Rendben, de milyenben? 

Idén csalódottabbak lesznek az emberek a szokásosnál. Elnézik a tűzijátékot, a parádékat, wurstlikat, igyekeznek jelen lenni a rendezvényeken, és közben belül, mélyen, ám egyre hangosabban motoszkál bennük valami. Annak tudása, hogy ez az egész másképp van a valóságban.
Mert akik az ünnepségeket megszervezték, a vezetők, akik beszédeket mondanak mostanra már ismertek lettek. Unottak. Untak. Tudjuk sokukról, hogy megalkuvóak, tudjuk, hogy rosszat tesznek vagy ha jót, akkor azt is rosszul. Valahogy rosszul. Mélyen legbelül érezzük a hibát döntéseikben, ha azonos táborban vagyunk is velük. Mert hittünk bennük évekig. Vártuk tőlük, amit megígértek, évekig. De a cirkusznak és a kenyérnek - még ha "új" is - nincs köze a krisztusi úthoz. Mert a valóságban az "ünnep" után épp úgy összekerülünk a kis értőkkel, mint ma vagy tegnap. Mint mindig. És ilyen helyzetekben nincs más, aki segíthet, csak mi magunk - letisztulva. Mindig az számít, hogy ki mennyire önmaga - végső soron ettől függ az ország sorsa is.

Azok, akik felfigyelnek erre a kis motoszkálásra, és van bennük kellő erő ahhoz, hogy hallgassanak is rá, együtt olyan országot fognak teremteni, amelyben a döntéshozók és tehetősek jelen lesznek egész nyáron a munka dandárjában.
Szeres településeket építünk, korszakalkotó technológiákkal, és benépesítjük őket életre való emberekkel, családokkal. Ők lesznek a méltó gazdái annak a földnek, amik megművelésével termővé tesszük a Kárpát Hazát. Embert faragunk a gyermekeinkből és a fiataljainkból, hogy ezt rájuk bízhassuk örökül. Általánossá tesszük az őszintéseget, és jellemet adunk az embereknek. Segítünk letisztulni annak, aki szeretné testét, lelkét és szellemét egyaránt megtisztítani a rárakódott fölöslegtől. Erőt adunk annak a kultúrának, ami valóban mindenkié, és kéznél van. Megtanuljuk használni a pénzt, és kifejezni gondolatainkat, érzéseinket úgy, hogy mindenki értse, még egy bank vagy hivatal is.  Együtt megtartjuk helyünket és ellátjuk feladatainkat Európában úgy, ahogy kell.

A jövőben minden rajtunk múlik. Ahogy eddig is rajtunk múlt, csak eztán már egyre kevésbé lesz mentségünk rá, ha valami nem sikerül. Mostanáig rá tudtuk/mertük/lehetett fogni kudarcainkat kormányra/pártra/egyházra/családra/tanárra/főnökre/szomszédra/internetre/bármire. Pedig ha szeretnék valamit az életünktől, akkor csak magunkra számíthatunk. Így hát okolni is csak magunkat tudjuk. Ennek lett vége a világ végével 2012 végén. Ezt kell megélnünk a Halak világkorszakban. És azok lépnek át a következő korba (Vízöntő kora, Aranykor stb.), akik ezt megélték.

A teremtő társadalom várja őket.

Forrás: belső levél és