2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Nincs segély, jön az éhséglázadás Tarnabodon

2012/08/16 - 10:21 Szent Korona Rádió

A Heves megyei Tarnabodon az önkormányzat száznál is több cigány családnak nem tudja kifizetni a segélyt. A szocialista polgármester már mindenkitől kért segítséget, akitől csak lehet. De úgy tűnik, nem lesz gyors megoldás. A Belügyminisztériumnál azt mondják, a polgármesternek kell felelnie a helyzetért. Így az is meglehet, hogy szeptemberben sem tudják kifizetni a segélyeket, az pedig, hogy a cigányokat dolgoztassák, senkinek sem jut eszébe.

"Még nem tudom, mi lesz, bizakodunk, azért még várjuk a Belügyminisztérium segítségét. Én már júniusban jeleztem, hogy gond van, saját magunk már nem tudjuk kezelni a helyzetet. Szinte már mindenhová fordultam, ahová csak egy polgármester mehet" - nyilatkozta megkeresésünkkor Tarnabod első embere annak kapcsán, hogy a település önkormányzata több mint száz családnak nem tudja kifizetni a segélyt. Pető Zoltán hangsúlyozta: az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak (ÖNHIKI) kiírt belügyminisztériumi pályázaton várnak soron kívüli segítséget. Ha ezt nem kapják meg, minden bizonnyal a következő hónapban sem lesznek képesek utalni a segélyeket - hívta fel a figyelmet.

A munka helyett segélyért demonstrálnak

A Heves megyei településen azért nem tudják teljesíteni a kifizetéseket, mert a szomszédos Tarnazsadány 6,8 millió forintos inkasszót jegyeztetett be Tarnabod számlájára, ez utóbbi településnek az intézményfenntartói társulás és a körjegyzőség működtetése során felhalmozott hiánya miatt. A járandóságukat nem csupán a segélyre várók, de az önkormányzati dolgozók és a közmunka-programban jelenleg foglalkoztatottak sem kapják meg.

Az alpolgármester kezdeményezésére a segélyükre várók békés demonstrációt kezdeményeztek a polgármesteri hivatal elé. A megmozdulás egészen addig tart majd, amíg nem rendeződik a helyzet. Jelenleg úgy fest, sokáig ott lesznek, ugyanis érdeklődésünkre a Heves Megyei Kormányhivatalnál és a Belügyminisztériumnál sem szolgáltak kedvező hírekkel.


A Belügyminisztérium korábban segített, most már nem

A 107 családot és a mintegy hatszáz embert érintő probléma úgy tűnik, nem érte el a Belügyminisztérium ingerküszöbét. Megkeresésünkre és pontos kérdéseinkre elküldtek egy, nemrég a témában kiadott közleményt. Ebben egyebek közt kijelentik: "a község gazdálkodásáért a polgármester felel. A kialakult helyzetet a szomszédos helyi önkormányzatoknak kell egymással rendezniük". Majd arra emlékeztetnek, hogy Tarnabod község önkormányzata évek óta részesül hivatala működtetéséhez rendkívüli kiegészítő támogatásban. A község 2010-ben 5,8 millió forint, 2011-ben 7,945 millió forint, 2012-ben eddig 1,468 millió forint támogatásban részesült, amit a Belügyminisztérium át is utalt a helyi önkormányzat részére.

Tarnabod község júliusban egyes jövedelempótló, valamint a július havi nettó finanszírozás során összesen 5 527 813 forint támogatásban részesült, amit a Magyar Államkincstár július 31-ig jóváírt a helyi önkormányzat számláján - közölték a Belügyminisztériumnál. Azt is megkérdeztük, hogy mindezek ellenére számíthat-e bármilyen soron kívüli támogatásra a település, ám erre nem jött válasz, mint ahogy arra sem, hogy mit tud ilyenkor tenni a minisztérium, hogy a helyzet megoldódjon.

Éhséglázadáshoz is vezethet a pénztelenség?

A Heves Megyei Kormányhivatalnál is érdeklődtünk, tudnak-e valamiben segíteni Tarnabodnak és a szocialista polgármesternek, ott azt válaszolták: "a Tarnabodon kialakult pénzügyi probléma kezelésére a Heves Megyei Kormányhivatalnak nincs hatásköre, lehetősége, és egyéb eszköze sem". Így eléggé úgy fest, hogy önmagára marad a falu, mivel az újabb ÖNHIKI-s támogatás - kedvező elbírálás esetén - csak hosszú hetek múlva érkezhet meg. Viszont addig annak a 107 családnak ennie kell valamit, és ha nem változik a helyzet, szeptemberben sem kapnak segélyt.

Bár már mindenkihez fordult, akihez csak tudott, mégsem kapott segítséget a polgármester. Pető Zoltántól azt is megkérdeztük, nem tartja-e valószínűnek, hogy azért nem sikerült segítő jobbot találnia, mert a Magyar Szocialista Párt színeiben nyert a választásokon. A településvezető csak annyit mondott: amíg mindez be nem bizonyosodik, addig nem gondol erre, még bízik az ellenkezőjében. A pénz nélkül maradt családokkal kapcsolatban - akik egyelőre békésen demonstrálnak - annyit mondott: még némileg tartható a helyzet, de nem tartja kizártnak, hogy hamarosan az éhséglázadáshoz közeli állapotok alakulnak majd ki.

 

BREAKING NEWS: Gyöngyöspata jegyzője körjegyző lett

„Békességgel a szívemben érkeztem 2011. március 18-án, és így is távozom 2012. július 23-án. Köszönöm a pataiak szeretetét, bizalmát, jó akaratát, segítő szándékát és a feladatot, melyet a Gondviselés számomra rendelt. Isten Áldjon Gyöngyöspata!” – fogalmazott közleményében Mátyás István jegyző, melyben lemondását a sajtó tudomására hozta. Ennél többet az üggyel kapcsolatban telefonos megkeresésünkkor sem mondott a leköszönő jegyző.

A lemondás kapcsán Juhász Oszkár Gyöngyöspata polgármestere elmondta: az élet számos területén változások várhatók Gyöngyöspatán.

Akik ehhez elég erősek, és kitartásuk is van, azok munkájára számítunk. Úgy tűnik, a jegyző nem győzte a kemény megpróbáltatásokat – fogalmazott a polgármester, akitől megtudtuk, hamarosan pályázatot írnak ki a megüresedett jegyzői állás betöltésére.

Úgy hírlik, az utóbbi hónapokban több nézeteltérése is volt a polgármesternek a jegyzővel. Erről kérdésünkre Juhász Oszkár azt válaszolta: ahol füstöl a kémény, ott mindig van kanálcsörgés. Ám áthidalhatatlan nehézségeik soha nem voltak. ...Forrás:http://www.heol.hu/heves/kozelet/gyongyospata-szabadsag-es-kanalcsorges-453519

Gyöngyöspata jegyzője annyira "nem győzte a kemény megpróbáltatásokat", hogy Tarnazsadány (70%)-Tarnabod (90% roma népességű) körjegyzőjének választották meg a mai napon és augusztus 1-el kinevezték erre a posztra.

A kinevezését követő tarnazsadányi közös testületi ülés után 16.30-kor Tarnabodra utazott, ahol újra találkozott a tarnabodi képviselő-testülettel és egy égető probléma megoldásán dolgoztak 17.30-ig.