"Honnan jöttem, és hol bukkantál rám? - kérdezi a gyermek az anyját. 
És ő könnyes mosollyal válaszol, gyermekét keblére vonva: 
"A szívemben rejtőztél, drágám, mint a vágy. 
Te voltál a legkedvesebb játék babám és az Isten képmása, akit reggelenként agyagból alkottam magamnak, újra és újra alkotva téged. 
Házi istenségünk szentélyében laktál, és az istenséget imádva téged imádtalak. 
Te éltél reményeimben és szerelmemben, az életemben és az anyám életében. 
Az otthonaink felett uralkodó Halhatatlan Szellem öle időtlen idők óta téged ringatott. 
Illat voltál, és körüllebegted fiatal szívem nyíló szirmait. 
Életerős tagjaimon a te harmatos lágyságod szikrázott, mint az égi parázs napkelte előtt. 
És te, az egek első kedvence, a hajnali pirkadás ikertestvére, a földi lét hullámain hajózva végre kikötöttél a szívemben. 
Amint merően a szemedbe nézek, belekáprázom a csodába: te, aki mindenkihez tartoztál, most csak az enyém vagy. 
Azért szorítalak úgy a szívemre, mert félek, hogy elveszítelek. 
Világok kincse: milyen varázslat vetett az én karcsú karjaimba?"