Neve az egészséges táplálkozás híveinek körében fogalommá vált. A hetvenedik születésnapját minap ünneplő Márai Géza, a Szent István Egyetem nyugdíjas címzetes egyetemi docense évtizedek óta hangoztatja: táplálékaink mai értéke a korábbinak töredéke. A romlás oka az ember károsító tevékenysége – mint ahogy a következményeket is mi szenvedjük el.

Fotó: Németh András Péter

– Mit reggelizett, professzor úr?– Saját, gödöllői kertünkből való szilvát, hozzá kevert magvas müzlit, de szigorúan a biofajtából, és vajas kenyeret paradicsommal, paprikával, ami szintén saját termés.– Miért hangsúlyozza azt, hogy biomüzlit evett? Hiszen a müzlit egyébként is az egészséges étkek közé szokták sorolni.– A müzli önmagában valóban egészséges, ám a vegyszeres termelésben a fő alkotóelemének, a gabonáknak 50-60 százaléka kisebb-nagyobb mértékben nikotoxinokkal, elsősorban fuzárium penészgombával fertőzött. A biogabonák ettől mentesek.– Mindig ilyen körültekintően táplálkozott?– Az egyetem elvégzése után, a hatvanas években téeszben, majd állami gazdaságban agronómusként helyezkedtem el. Akkor kezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit is eszem, mivel már a gyakorlatban ismertem meg, s döbbentem rá, mi is folyik a mezőgazdaságban.– Micsoda?– Akkoriban például a vegyszerek és a műtrágya nyakló nélküli használata. Gyom maradt a kukorica között? Sebaj, szórjunk ki dupla adag irtószert! Az állatoknak pedig adjunk antibiotikumot, ha kell, ha nem. Ami aztán bekerült a tejbe vagy az állatban maradt, azt pedig elfogyasztotta az ember.– Eszükbe sem jutott, hogy káros, amit tesznek?– Valójában arról volt szó, hogy a felülről jött utasítás szerint minél nagyobb termésátlagot kellett elérni. Megalakították például a tízesek klubját. Ide olyan gazdaságok kerülhettek, egyebek mellett a bábolnai, a nádudvari, amelyekben a kukorica hektáronkénti termésátlaga legalább tíz tonna. Az meg kit érdekelt, hogy a tápértéke a töredékét sem érte a korábbinak?– Ezek a felismerések határozták meg a későbbi gondolkodását?– Lényegében igen. Doktori disszertációmat az istálló higiéniájából írtam, s megvédését követően az egyetemen marasztaltak, én pedig a tanítás mellett nyugodtan kutathattam. Körülbelül tizenöt évvel a sejtésemet követően álltam a nagy nyilvánosság elé a megtermelt élelmiszereink értékének silányosodásáról.– Mit szóltak hozzá?– Gondolhatja… A hetvenes évek végét írtuk, amikor mindenki a mezőgazdaság iparszerű, vegyszeres termelésének a bűvöletében élt. Erre előáll egy fiatal adjunktus, és azt mondja, hogy mindez önbecsapás, mert nemcsak a mennyiség a fontos, hanem a minőség is. A mezőgazdaságban ez felért egy ’56-tal.– A biotermelés gondolata azonban azóta csak-csak teret nyert.– Néhány hozzám hasonló gondolkodású lelkes kertész és környezetvédő 1983-ban megalakította a Biokultúra Egyesületet, amelyet ma Magyar Biokultúra Szövetség néven ismerünk, s amelynek munkájába a nyolcvanas évek második felében kapcsolódtam be. Amikor 1994 és ’97 között elnökként a szervezet élén álltam, megalakítottuk a Biokontroll Hungária Kft.-t, amely manapság nonprofit formában működik, s lényegében a 130 ezer hektáron megtermelt biotermény ellenőrzésére és minősítésére hivatott.– Egyedül a hozamok hajhászása a bűnös a megtermelt javak minőségének romlásában?– A folyamat összetett. A kiindulópont a talaj romlása, savanyosodása, amelyért elsősorban a műtrágyázás, a savas esők, a vegyszerezés és a környezetkárosítás felelős.– Mit kell értenünk a talaj savanyosodásán?– Azt, hogy a talaj pH-értéke, amely a sav és a lúg arányát jelzi, vészesen tolódik el a sav javára. Világjelenségről van szó, a 0-tól 14-ig terjedő pH-skálán például az óceánok vize 0,2 pH egységgel savasabb a kelleténél, s a korallok mészváza máris oldódni kezdett. Nálunk a talaj néhol másfél pH-értékkel savasabb, mint néhány évtizeddel korábban.– A tenger savanyosodásának a problémáját értem, de miért baj ez a talajok esetében?– Azért, mert ezáltal a növények, állatok számára létfontosságú ásványi elemek, például a kalcium, a magnézium, a vas, a mangán, a cink és egyebek jobban feloldódnak, majd kimosódnak a termőrétegből, s ezért nem jutnak el a növényekhez és az azokat elfogyasztó állathoz, emberhez.– Országos jelenségről van szó?– Igen, de nem egyforma mértékben. Észak-Magyarországon és Dunántúlon nagyon betegek a tala-jaink, a Duna–Tisza közén és a Dél-Alföldön kevésbé.– Ismerjük a savanyosodás okát?– A „főbűnös” az ipar, aminek a következtében az eső savasabb, mint amilyennek szabadna lennie. Nálunk jellemzően északnyugatról érkezik a csapadék, a Ruhr-vidék, a Cseh-medence felől, s hozza magával az arrafelé kibocsátott kénes-nitrogénes szennyet.– Ezek szerint a savanyosodás ellen az egyes ember vajmi keveset tehet.– Ez azért nem teljesen így van, tudniillik a helyi savas kiülepedésekben valamennyien ludasok lehetünk, mivel a talajba került mosószeres kommunális szennyvizek is savanyosodást okoznak. Hasonló a probléma a műtrágyamaradványokkal. A nitrogénvegyületeknél is károsabb a foszfor, amely évtizedekig a talajban vagy az állóvizek iszapjában marad, és súlyosan károsítja a környezetet.– Visszatérve a táplálékaink silány minőségére: milyen betegségeket okozhatnak?– A legszembetűnőbb talán a csontritkulás, amelyért a mozgásszegény életmód mellett a megfelelő mennyiségű kalcium és D-vitamin bevitelének az elmaradása okolható. Magyarországon az 1960-as években 120-130 ezren szenvedtek csontritkulásban, ma tízszer ennyien. A mikroelemek hiánya számos további betegség forrása, ráadásul társul a növényekben kialakult vitaminhiánnyal.– Mondana néhány számadatot annak igazolására, milyen mértékben csökken táplálékaink tápértéke?– Egy kiló paradicsom 1962-ben még 500 milligramm kalciumot tartalmazott. 2005-ben már csak 90-et. A nyáron fejt tej karotintartalma 1966-ban literenként 3,5-4,5 milligramm volt, 1990-ben már csak 0,2. Egykilónyi tojás B3-vitaminból 1952-ben 23 milligrammot tartalmazott, 2005-ben már csak 1-et. A burgonya elemi vastartalma 1942-ben kilogrammonként még 110 milligramm volt, 2005-ben már csak 4. A nemzetközi publikációk szerint egyébként hasonló értékcsökkenés szerte Nyugaton megfigyelhető.– Adatai valóban megdöbbentenek, a kérdés csak az, hogy tehetünk-e a jelenség ellen.– Nagyon is sokat. Először is ne a teljesen értéktelen vagy éppen káros ételeket fogyasszuk. A Budai Gyermekkórház 2500 gyerek táplálkozási szokásait mérte fel. Az egyik asztalra tejet, tejtermékeket tettek ki, a másikra kólát, chipset, hamburgert. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek az utóbbi asztalhoz tódultak falatozni. Őket nevezem minőségi éhezőknek – jóllehet az ország legjobb módú családjainak a sarjai.– Az értéktelen ételek helyett mit ajánl?– Azokat az ételeket, amelyeknek hitelesen magasabb az ásványianyag- és vitamintartalma, mint az egyéb termékeknek. Ilyenek például a bioétkek: a tejtermékek, a hazai zöldségek és gyümölcsök.– Mit tehetünk még?– Egyrészt termeljünk meg magunk, amit csak lehet, mégpedig káros vegyszerek és műtrágya használata nélkül. Ha pedig erre nincs lehetőségünk, vásároljunk piacon, lehetőleg őstermelőtől. Így legalább biztosabbak lehetünk a termék származási helyében.– Hiába azonban, ha valamennyiünk kertjének a talaját savas eső öntözi.– A régi gazdáknak erre is megvolt az ellenszerük: felváltva meszezték és szerves trágyázták a földjeiket. Követhetjük a példájukat.– Professzor úr, ön számadatokból, tényekből vonja le a következtetéseit. Mégis vannak, akik vitatják mondanivalóját.– Akik vitatják a következtetéseimet, azok a két háború között Amerikában kialakult, s mára a világ jó részén elterjedt iparszerű mezőgazdaság és táplálkozás hívei. Persze, hogy nekik nem tetszik, amit mondok. Pedig hiába tiltakoznak, újra kell gondolni a földművelés mikéntjét, s visszaállni a kisebb léptékű, természetbarátabb gazdálkodásra.– Különben?– Különben egyre silányabb ennivalót fogyasztunk, s ennek óhatatlanul az egyre gyengülő ellenálló képesség, a romló életminőség és az egyre gyakoribb megbetegedés a következménye.

Neve az egészséges táplálkozás híveinek körében fogalommá vált. A hetvenedik születésnapját minap ünneplő Márai Géza, a Szent István Egyetem nyugdíjas címzetes egyetemi docense évtizedek óta hangoztatja: táplálékaink mai értéke a korábbinak töredéke. A romlás oka az ember károsító tevékenysége – mint ahogy a következményeket is mi szenvedjük el.

Fotó: Németh András Péter

– Mit reggelizett, professzor úr?
– Saját, gödöllői kertünkből való szilvát, hozzá kevert magvas müzlit, de szigorúan a biofajtából, és vajas kenyeret paradicsommal, paprikával, ami szintén saját termés.

– Miért hangsúlyozza azt, hogy biomüzlit evett? Hiszen a müzlit egyébként is az egészséges étkek közé szokták sorolni.
– A müzli önmagában valóban egészséges, ám a vegyszeres termelésben a fő alkotóelemének, a gabonáknak 50-60 százaléka kisebb-nagyobb mértékben nikotoxinokkal, elsősorban fuzárium penészgombával fertőzött. A biogabonák ettől mentesek.

– Mindig ilyen körültekintően táplálkozott?
– Az egyetem elvégzése után, a hatvanas években téeszben, majd állami gazdaságban agronómusként helyezkedtem el. Akkor kezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit is eszem, mivel már a gyakorlatban ismertem meg, s döbbentem rá, mi is folyik a mezőgazdaságban.

– Micsoda?
– Akkoriban például a vegyszerek és a műtrágya nyakló nélküli használata. Gyom maradt a kukorica között? Sebaj, szórjunk ki dupla adag irtószert! Az állatoknak pedig adjunk antibiotikumot, ha kell, ha nem. Ami aztán bekerült a tejbe vagy az állatban maradt, azt pedig elfogyasztotta az ember.

– Eszükbe sem jutott, hogy káros, amit tesznek?
– Valójában arról volt szó, hogy a felülről jött utasítás szerint minél nagyobb termésátlagot kellett elérni. Megalakították például a tízesek klubját. Ide olyan gazdaságok kerülhettek, egyebek mellett a bábolnai, a nádudvari, amelyekben a kukorica hektáronkénti termésátlaga legalább tíz tonna. Az meg kit érdekelt, hogy a tápértéke a töredékét sem érte a korábbinak?

– Ezek a felismerések határozták meg a későbbi gondolkodását?
– Lényegében igen. Doktori disszertációmat az istálló higiéniájából írtam, s megvédését követően az egyetemen marasztaltak, én pedig a tanítás mellett nyugodtan kutathattam. Körülbelül tizenöt évvel a sejtésemet követően álltam a nagy nyilvánosság elé a megtermelt élelmiszereink értékének silányosodásáról.

– Mit szóltak hozzá?
– Gondolhatja… A hetvenes évek végét írtuk, amikor mindenki a mezőgazdaság iparszerű, vegyszeres termelésének a bűvöletében élt. Erre előáll egy fiatal adjunktus, és azt mondja, hogy mindez önbecsapás, mert nemcsak a mennyiség a fontos, hanem a minőség is. A mezőgazdaságban ez felért egy ’56-tal.

– A biotermelés gondolata azonban azóta csak-csak teret nyert.
– Néhány hozzám hasonló gondolkodású lelkes kertész és környezetvédő 1983-ban megalakította a Biokultúra Egyesületet, amelyet ma Magyar Biokultúra Szövetség néven ismerünk, s amelynek munkájába a nyolcvanas évek második felében kapcsolódtam be. Amikor 1994 és ’97 között elnökként a szervezet élén álltam, megalakítottuk a Biokontroll Hungária Kft.-t, amely manapság nonprofit formában működik, s lényegében a 130 ezer hektáron megtermelt biotermény ellenőrzésére és minősítésére hivatott.

– Egyedül a hozamok hajhászása a bűnös a megtermelt javak minőségének romlásában?
– A folyamat összetett. A kiindulópont a talaj romlása, savanyosodása, amelyért elsősorban a műtrágyázás, a savas esők, a vegyszerezés és a környezetkárosítás felelős.

– Mit kell értenünk a talaj savanyosodásán?
– Azt, hogy a talaj pH-értéke, amely a sav és a lúg arányát jelzi, vészesen tolódik el a sav javára. Világjelenségről van szó, a 0-tól 14-ig terjedő pH-skálán például az óceánok vize 0,2 pH egységgel savasabb a kelleténél, s a korallok mészváza máris oldódni kezdett. Nálunk a talaj néhol másfél pH-értékkel savasabb, mint néhány évtizeddel korábban.

– A tenger savanyosodásának a problémáját értem, de miért baj ez a talajok esetében?
– Azért, mert ezáltal a növények, állatok számára létfontosságú ásványi elemek, például a kalcium, a magnézium, a vas, a mangán, a cink és egyebek jobban feloldódnak, majd kimosódnak a termőrétegből, s ezért nem jutnak el a növényekhez és az azokat elfogyasztó állathoz, emberhez.

– Országos jelenségről van szó?
– Igen, de nem egyforma mértékben. Észak-Magyarországon és Dunántúlon nagyon betegek a tala-jaink, a Duna–Tisza közén és a Dél-Alföldön kevésbé.

– Ismerjük a savanyosodás okát?

– A „főbűnös” az ipar, aminek a következtében az eső savasabb, mint amilyennek szabadna lennie. Nálunk jellemzően északnyugatról érkezik a csapadék, a Ruhr-vidék, a Cseh-medence felől, s hozza magával az arrafelé kibocsátott kénes-nitrogénes szennyet.

– Ezek szerint a savanyosodás ellen az egyes ember vajmi keveset tehet.

– Ez azért nem teljesen így van, tudniillik a helyi savas kiülepedésekben valamennyien ludasok lehetünk, mivel a talajba került mosószeres kommunális szennyvizek is savanyosodást okoznak. Hasonló a probléma a műtrágyamaradványokkal. A nitrogénvegyületeknél is károsabb a foszfor, amely évtizedekig a talajban vagy az állóvizek iszapjában marad, és súlyosan károsítja a környezetet.

– Visszatérve a táplálékaink silány minőségére: milyen betegségeket okozhatnak?
– A legszembetűnőbb talán a csontritkulás, amelyért a mozgásszegény életmód mellett a megfelelő mennyiségű kalcium és D-vitamin bevitelének az elmaradása okolható. Magyarországon az 1960-as években 120-130 ezren szenvedtek csontritkulásban, ma tízszer ennyien. A mikroelemek hiánya számos további betegség forrása, ráadásul társul a növényekben kialakult vitaminhiánnyal.

– Mondana néhány számadatot annak igazolására, milyen mértékben csökken táplálékaink tápértéke?
– Egy kiló paradicsom 1962-ben még 500 milligramm kalciumot tartalmazott. 2005-ben már csak 90-et. A nyáron fejt tej karotintartalma 1966-ban literenként 3,5-4,5 milligramm volt, 1990-ben már csak 0,2. Egykilónyi tojás B3-vitaminból 1952-ben 23 milligrammot tartalmazott, 2005-ben már csak 1-et. A burgonya elemi vastartalma 1942-ben kilogrammonként még 110 milligramm volt, 2005-ben már csak 4. A nemzetközi publikációk szerint egyébként hasonló értékcsökkenés szerte Nyugaton megfigyelhető.

– Adatai valóban megdöbbentenek, a kérdés csak az, hogy tehetünk-e a jelenség ellen.
– Nagyon is sokat. Először is ne a teljesen értéktelen vagy éppen káros ételeket fogyasszuk. A Budai Gyermekkórház 2500 gyerek táplálkozási szokásait mérte fel. Az egyik asztalra tejet, tejtermékeket tettek ki, a másikra kólát, chipset, hamburgert. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek az utóbbi asztalhoz tódultak falatozni. Őket nevezem minőségi éhezőknek – jóllehet az ország legjobb módú családjainak a sarjai.

– Az értéktelen ételek helyett mit ajánl?
– Azokat az ételeket, amelyeknek hitelesen magasabb az ásványianyag- és vitamintartalma, mint az egyéb termékeknek. Ilyenek például a bioétkek: a tejtermékek, a hazai zöldségek és gyümölcsök.

– Mit tehetünk még?
– Egyrészt termeljünk meg magunk, amit csak lehet, mégpedig káros vegyszerek és műtrágya használata nélkül. Ha pedig erre nincs lehetőségünk, vásároljunk piacon, lehetőleg őstermelőtől. Így legalább biztosabbak lehetünk a termék származási helyében.

– Hiába azonban, ha valamennyiünk kertjének a talaját savas eső öntözi.
– A régi gazdáknak erre is megvolt az ellenszerük: felváltva meszezték és szerves trágyázták a földjeiket. Követhetjük a példájukat.

– Professzor úr, ön számadatokból, tényekből vonja le a következtetéseit. Mégis vannak, akik vitatják mondanivalóját.
– Akik vitatják a következtetéseimet, azok a két háború között Amerikában kialakult, s mára a világ jó részén elterjedt iparszerű mezőgazdaság és táplálkozás hívei. Persze, hogy nekik nem tetszik, amit mondok. Pedig hiába tiltakoznak, újra kell gondolni a földművelés mikéntjét, s visszaállni a kisebb léptékű, természetbarátabb gazdálkodásra.

– Különben?
– Különben egyre silányabb ennivalót fogyasztunk, s ennek óhatatlanul az egyre gyengülő ellenálló képesség, a romló életminőség és az egyre gyakoribb megbetegedés a következménye.

http://www.szabadfold.hu/csalad/marai_geza_sok_itt_a_minosegi_ehezo