2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2012.06.25.


Üdvözlöm Kedves Olvasó! Nem hagyom magam és újra nekifutok. Lapunk a Független SZABAD EURÓPA arról szól, hogy a magyar nép legyen tisztában a pénzügyi és ezen keresztül a politikai valósággal. Miért? Azárt, mert csak akkor tudunk jobbítani a sorsunkon, ha tisztán látunk.
Újságunk egyik legfőbb célja, hogy leleplezze azt a világméretű pénzügyi csalást, mely az egész bolygó nemzeteit az adósságon keresztül rabszolga sorban tartja.

 

Ahhoz, hogy ezt megértsük sokszor elmondtam, hogy kell egy kis minimális matematikai alapismeret. Nem sok. Általános iskola 5. osztályos anyag. A négy alapművelet és a százalékszámítás. Sajnos tudom, hogy ez – bár alapvetőnek tűnik – néha csak hiú ábránd. Mivel az emberek nagy része nem tud számolni, ill. direkt úgy forgatják a „szaknyelvet” a közgazdászok és a politikusok, hogy ne értse az átlagember, ezért kialakul az az érzés, hogy én ehhez nem értek. A következő lépés a politikai vakhit. Kell egy politikai párt, egy politikus, egy politikai oldal, amiben megbízok, ha már számolni nem tudok, ill. nem veszem a fáradságot, hogy utána nézzek, mit mondanak a Híradóban.

 

Nap, mint nap halljuk, hogy a monetáris tanács tartotta a jegybanki alapkamatot…., az államadósság a GDP 80%-a fölé emelkedett……, a parlament módosítani akarja jegybanktörvényt….., a fiskális szigort hiányolja az Állami számvevőszék….., a költségvetés hiánya április hónapban 112 milliárd forint volt….., a GDP alakulása megtisztítva a naptári hatásoktól az első negyedévben -1,2% volt….., stb., stb., stb. Minden áldott nap halljuk. És az emberek 99%-ának fogalma sincs, mit jelentenek ezek a mondatok.
Feltett szándékunk, hogy ezen úgy lehet változtatni, ha elmondjuk „magyarul” mit jelentenek ezek a mondatok.

 

Igen ám, de van egy csapdahelyzet. Miért hinnének nekünk a Kedves Olvasók! Nos, talán azért mert igazunk van? Nem ez nem garancia. Tudniillik, mi van abban az esetben, ha mi azt mondjuk valamire, hogy zöld, közben a vallási áhítattal imádott politikai vezető váltig állítja, hogy piros. Innentől kezdve esélyünk sincs. Emlékezzen rá, gyerekkorában kinek hitt, egy idegennek vagy a szüleinek. Nyilván a szüleinek, még ha utólag rá is jött, hogy nem nekik volt igazuk. Az ember annak hisz, akiben érzelmileg bízik. Csakhogy az érzelem veszélyes eszköz is lehet. Az érzelmi döntések nem mindig józanok.

 

Ha csak gyermeki csodálatra és áhitatra telik a vezetőink iránt, akkor elvész a tisztánlátás. Egy gyerek a szülőnek MINDENT elhisz.


Mit tennék én, ha szeretnék egy nemzetállamon, például Magyarországon hatalmat gyakorolni? Először is a teljes pénzrendszer uralnom kell. Ez már megvan, mert a világon pár család kezében van pénzkibocsájtás. Hiába minden jegybanktörvény módosítás, a lényeg nem változik. A teljes jegybanktörvényt itt találhatja!

1. A Magyar Nemzeti Bank jogállása, elsődleges célja
1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Központi Bankok Európai Rendszerének tagja.
(2) Az MNB, valamint szerveinek tagjai az e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek, és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) kivételével az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalaitól, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól. A Kormány vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja ezt az elvet és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását feladataik ellátása során.   

A lényeg az MNB mindenkitől független, kivéve az Európai központi Bankot. Nincs más feladatom tehát, mint azt uralni. Uralom is, mint, ahogy az Amerikai Jegybankot a FED-et is. Innentől kezdve én irányítom a világ pénzügyeit. Már csak az a feladatom, hogy erre ne jöjjenek rá a nemzetállamok és ne lázadjanak fel ellenem. Mit teszek? Megosztom a nemzeteket. Kijátszom őket egymás ellen és kijátszom őket önmaguk ellen.


Nézzük pl. Magyarországot. Mit tennék, ha lenne egy miniszterelnök, aki átlátna a szitán és csökkenteni akarná az adósságot, mint 2006-ban Gyurcsány. Különböző csatornákon támogatom az ellenzéket, anyagilag és erkölcsileg is, hogy támadják Gyurcsány politikáját. Mit teszek, amikor az ellenzék vezére Orbán hatalomra kerül és le akarja rázni az uralmamat? Megmutatom neki, ki az úr a háznál. Leértékelem a forintot és az országot, úgy hogy kénytelen legyen térdre ereszkedni, mert különben repül a hatalomból. Kihasználom, hogy mindketten szeretik a hatalmat.
Nekünk magyaroknak, itt van ez a két tehetséges fickó, Gyurcsány és Orbán. Mi történik? Már azzal, hogy ezt a mondatot leírtam a magyarok fele már el is dobja a billentyűzetet, mert a mocskos liberálbolsevik, kommunista köztörvényes bűnöző Gyurcsány, hogy lehetne tehetséges. A másik fel meg rosszul lesz Orbán neve hallatán, aki fasiszta, opportunista szélkakas, köpönyegforgató, kisgömböc.

 

Mivé tette egymást és az országot két alapvetően tehetséges, magyar, nagy ígéretű politikus. Ki áll a háttérben?


Mos, Kedves Olvasó ez a baj. Pedig tényleg, mindkettő tehetséges, magyar politikus. De mivé lettek a nemzetközi nagytőke kezében? Mivé tették az országot? Ezért nem tudunk mi magyarok összezárni, ezért nem tudunk mi egyságesen fellépni. (Aztán persze vitázhatnánk tovább). Mit keresünk mi állandóan? Azt, hogy miben különbözünk egymástól. Milyen példaképeket választunk magunknak? Hát olyat, amitől a másik megpukkad, vagy hányigert kap.

Mostanság arról értekeztem, hogy a jobboldal általhasznált magyargyalázás és magyargyűlölő kifejezések értelmezhetetlenek. Nincs ilyen! Szerintem nem gyűlöl itt senki senkit sem. Azt kell, mondjam, hogy felmentem Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort is tettei alól, mert tudom, hogy irányítják őket, úgy hogy nem is tudnak róla. Ugyanúgy irányítják őket, mint a magyarvédő nemzeti jobboldalt és a baloldalt is. Ott vannak a sorainkban a minket egymás ellen uszítók. Mert mit szeretne a jobboldal. Egységes Magyarországot. Nyilván ez nem lehet a baloldali magyarok nélkül, mert akkor nincs egység. Orbán még egy nyilatkozatot is kitett erről annyira vágyott rá. Csak azt nem értette, hogy nem lehet egység, ha előtte leliberálkommunistázza a fél országot. Fordítva ugyanez, ha baloldal mindenkit lenáciz a jobboldalon, akkor hogyan akar egységet?

 

Ettől nem lesz nemzeti egyetértés! Az úgy nem megy, hogy valakit pofon vágok, belerugok, beletörlöm a lábam és utana kiadok egy levelet, hogy mi a legnagyobb barátok vagyunk. Ehhez más út vezet!

 

Szóval igen, ez van!
Belegondolt például valaki, aki most éppen Horthy szobrot állít, hogy ezzel nem a magyarság egysége felé tesz egy lépést, hanem az országot további romlásba viszi? Aligha. Neki meggyőződése, hogy jót tesz. Megerősíti ebben az a tudat, hogy szoboravatáson sok ezren jönnek össze, azt sugallva, hogy „mindenki” egyetért vele és nő a nemzet egysége. Csakhogy ő nem gondol az otthon ülő, akár jobboldali gondolkodású milliókra, akiknek ez nem tetszik, és nem szeretnék Horthyt példaképüknek. A baloldal válasza szoboröntés vagy Kádár szobor. Ők legalább hazavitték a garázsba.

 

Megtévesztett emberek, akik ettől várják a magyar nemzet felemelkedését, egységesülést, összefogását. Ezzel csak mélyül a nemzet válsága! Ellenkező hatást érnek el, mint amin dolgoznak. Nem ők a hibásak, csak nem értik miről van szó!

 

Belegondolt-e valaki is a jobb és baloldalon, hogy, kik azok akik súgják ezeket az ötleteket? Kik az, akiknek érdekük, hogy a magyarság megosztott legyen? Belegondolt már valaki, hogy Horthy és Kádár mikor fejezi, vagy fejezte ki valaha is a magyarság egységét? Van erre esély mostanában egyáltalán. Semmiképp sem.

Kérdés, hogy ha már mindenképpen erősíteni szeretnénk magyarságtudatunkat, és egységünket, szeretnénk büszke, erős, egységes nemzet lenni, akkor miért nem Mátyás szobrokat állítunk országszerte. Miért nem Hunyadi János lovas szobrokat készítenek a szobrászok, miért nem I. (Nagy) Lajost ábrázoló alkotások előtt állnak most nemzetünk büszke fiai. Miért nem? Hát csak azért, mert az nem érdeke a külföldi pénztőkének. Ők nem ezt szeretnék. Ők akkor dörzsölik a markukat és röhögnek rajtunk, amikor Horthy szobrokat állítgatunk és öntünk le és megyünk ölre azon, hogy a Kormányzó háborús bűnös volt-e, vagy országépítő zseni. Nincs nagyobb kéj a pénzügyi elnyomónak, mint amikor egy ország polgárait így össze tudja ugrasztani. Ilyenkor a titkos csatornáin mindkét „félnek” tesz gesztusokat. Mindegyiket biztosítja együttérzéséről és támogatásáról. Így mindegyik azt hiszi, hogy nála az igazság és a támogatás. Miközben egyik kezével cirógatja a megosztott nemzetet, addig a másik kezével továbbra is a hátába meríti a tőrt a pénzügyi rendszeren keresztül.

 

A nemzetek -így a magyarok - összeugrásztásának hátterében szűk csoport áll. Nem mutatkoznak, de ők az urak. Zseniálisan megkomponált játszmákban játszák ki egymás ellen a nemzet tagjait, akik közben azt hiszik, hogy önállóan cselekszenek, és nem csak bábuk a sakktáblán.

De az érzelmek felkorbácsolásával csodákat ér el. Ugyan ki törődik a devizahitelével, a mindennapi nyomorával, amikor a Horthy szobor avatásán a Himnusz éneklése közben borsódzik a bőre a felemelő élménytől, a nemzet újbóli nagyságának hamis illúziójától. A másik meg otthon a lakásában szintén nem törődik a nyomorával, mert attól retteg, hogy a „fasiszta” hordák, mikor lepik el az országot. Ennyi! Itt az ideje felébredni, és szembenézni a múltunkkal és a jelenünkkel is. Ha idejében ébredünk, lehet esélyünk, ha nem, akkor teljes győzelmet arat a nemzetközi pénzügyi elnyomás és mi meg ölre megyünk, a saját „igazunkért”, miközben ők elégedetten szippantanak a szivarjukból egyet és egymásra bólintanak, hogy minden rendben, bejött a magyar projekt, a magyarok megosztása sikerült.

Megsimogatják annak az embernek a fejét, akinek az elmúlt 10 évben kiváló tanácsokat adott nekik, és amiket meg is valósítottak. Átfutják az előttük álló papírt, öszödi beszéd, kiszivárogtatása, TV székház ostrom, 2006-os utcai zavargások megszervezése, szociális népszavazás ötlete, Kósa és Szíjjártó forintrontó beszédének tanácsolása, Orbán megzsarolása a leminősítéssel és a forint mesterséges gyengítésével. Gyurcsány, majd Orbán rákényszerítése a horror megszorításokra, melyekről sikeres figyelemelterelés, a Molotov koktél és a Horthy kultusz újraélesztésével. Elégedetten dőlnek hátra párnázott székeikben és veszik napirendre a következő országot. És a játszma tovább folytatódik! Tovább és tovább!

Forrás: http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=heti_tema_2012_06_25__d22e

Mit vesztettünk a rendszerváltással? 3. rész

Vissza a szocialistákhoz, a Bokros csomag.

Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2012.03.04.

Folytatjuk sorozatunkat a rendszerváltásról. Természetesen nem vállalkozhatunk arra, hogy mindenre kiterjedő, tudományos érvekkel alátámasztott dolgozatot írjunk. Cikkünk inkább egy nézőpont, egy érzés bemutatása, és mint ilyen természetesen szubjektív elemeket tartalmaz. A cél továbbra is az, hogy a magyar nemzet belső széthúzását csökkentsük, megmutassuk, hogy bármennyire is szeretnék sokan elhitetni, szeretett országunk nem a kommunisták és a fasiszták hazája.

 

 

Az viszont tény, hogy politikusok és a bennük hívő rajongók képesek voltak úgy felkorbácsolni az indulatokat és úgy megosztani a magyarságot, hogy az emberek egymás torkának ugranak és mára elértük azt is, hogy ha valami rossz, akkor sem kritizáljuk meg, ha azt a rosszat a „mi oldalunk” követi el. Értetlenül állok azon hozzászólások, ill. kérdések előtt, hogy igen-igen ők is érzik, hogy Orbán nem jó, de ki lehetne helyette. Atyaég! Ki lehetett volna Rákosi Mátyás elvtárs-pajtás helyett? Mást sem hallottam a szocializmusban, hogy ki lehetne Kádár helyett? Hogyhogy ki? Bárki! Eljutottunk oda, hogy a magyarság úgy meg lett osztva, hogy sokan azt hiszik, hogy ha nem Orbán, akkor nem jöhet más, mint Gyurcsány vagy Bajnai. Ki állít ekkora butaságot? Nincsenek a Fideszben kellő ambícióval rendelkező és okos emberek? Miért ne lehetne Varga Mihály, Martonyi, vagy akár Lázár a miniszterelnök? Ha ez fel sem merül valakiben, vagy éppen puccsként élné meg, akkor ott baj van a demokrácia szemlélettel. Ez a diktatúra. Az ilyen emberben gyakorlatilag az a szemlélet él, hogy van egy mindenre felkent népvezető, aki megoldja majd a dolgokat helyettünk.

Soha nem értettem azokat, akik személyekben gondolkodnak. A ki lehetne Orbán helyett kérdés értelmezhetetelen. Rajta kívül még 10 millió ember él ebben az országban. Ugyanez ment régen, jaj, de ki lehetne Kádár helyett?

Egy miniszterelnöknek nem ez a feladata. Egy miniszterelnök észrevétlen, nem szerepel, a háttérbe húzódik. Nem feladata megmondani az embereknek, hogy azok mit gondoljanak, nem feladata elmondani, hogy micsoda fantasztikus eredményeket értek el. A feladat, hogy a háttérben biztosítsa az alapvető szabályozásokat ahhoz, hogy az emberek dolgozhassanak és élhessenek. Egy politikai párt vezére ellenzékben nem írathat ki népszavazást a tandíj ellen, hogy aztán 3 évre rá 100-szor akkora tandíjat vessen ki az oktatásra. Annak a népnek, amely ezt nem veszi észre, vagy egyszerűen elintézi azzal, hogy most ezt kell csinálni, nincs nagy jövője. Az a nép ugyanis ezek szerint nem a tandíj, a vizitdíj ellen szavazott, hanem a saját maga becsapása ellen. Miért írom le mindezt? Azért, mert a héten rátérünk az 1994-1998 közötti szakaszra, a Horn kormány időszakára és bizony érdekes összefüggésekre mutatok rá napjaink politikájával kapcsolatban.
Az előző cikkünk röviden átnéztük az első szabadon választott kormány az Antall (Boros) kabinet működését. Antall egyik nagy hibájának rovóm fel, hogy az akkor meglévő 22 milliárd dollár adósságállományunk elengedésének kérdését fel sem vetette. Illetve voltak tárgyalások, sőt állítólag Soros György és Andrew Sarlós a teljes államadósságot finanszírozta (kiváltotta) volna, de cserébe kérték a teljes magyar közműhálózatot, mint villany, gáz, és vízművek.

Antall József egyik legnagyobb hibája volt talán, hogy úriemberként akart viselkedni, nem úriemberekkel.

Antall ezt teljesen jogosan megtagadta, ott viszont hibázott, hogy nem erőltette az adósság elengedésének kérdését. Erre erkölcsi jogalap lett volna, hiszen a nyugati kölcsönöket jórészt a kapitalista blokk azért adta a keleti országoknak, hogy egyfajta függőséget alakítson ki, és ezzel döntse meg a szocialista rendszert. Nos, joggal elvárható lett volna, hogy amikor ez sikerült nekik, akkor az ott élők válláról leveszik az adósságterhet. Ez nem történt meg ez Antall történelmi hibája, ahogy ő fogalmazott: „… az adósságot visszafizetni úri becsület kérdése…” Ez sajnos tragikus tévedés, az uzsorát kivetni ugyanis nem úriemberek szoktak. Figyeljünk közben a számokra 1990. Államadósság 22 milliárd dollár. Az átlagos éves kamattörlesztés ekkor évi -3-4 milliárd dollár.

1994. A nép elzavarja az Antall halála után rövid ideig regnáló Boros kormányt. A sokáig közkedvenc, 60%-on is álló FIDESZ népszerűsége összeomlott a székházbotrány miatt. Akkor még az emberek nem bocsájtották meg az ekkora lopást. Tegyük hozzá gyorsan minden törvényes volt, a szó szoros értelmében nem történt tehát bűncselekményt, de a nemzet etikai érzéke kitaszította a FIDESZ-t. A másik, hogy nem tudták, neki megbocsájtani, hogy összeállt az MDF-fel a pénzlenyúlás érdekében. Az SZDSZ nem tudott nagyobb erőt felmutatni és túlságosan is „értelmiségi” arcok voltak benne. A választást elsöprő fölénnyel nyerte az MSZP. Az emberek visszavágytak a szocializmus biztonságába. Elmúlott a varázs. Mindennapi megszokott dolog lett a műanyag tubusos fogkrém, a Milka csoki és az ARIEL mosópor. Mindenkinek volt már videója és rengeteg nyugati autó jött az országba. Ami viszont eltűnt, az a létbiztonság volt. Az Antall kormány alatt 1 millió munkahely szűnt meg. Ezt a mai napig nem tudtuk pótolni.

Orbán első köpönyegforgatását 1994-ben megbüntették a választók. A FIDESZ majdnem kibukott a Parlamentből.


Az MSZP nyert és egyedül is kormány alakíthatott volna, de megijedt. Hiába volt 386 mandátumból 209 a szociké, Horn nem merte egyedül vállalni a rendszerváltás után 4 évvel a kormányzást és ezért koalíciós partner után nézett. Nyilván az előző kormánypártok (MDF, FKGP, KDNP) nem jöhettek szóba. Maradt az SZDSZ és a Fidesz. Az Fidesz éppen hogy csak bejutott a Parlamentbe, mindössze 20 mandátummal (5,19%) és semmit sem nyerhetett volna a kormányzással. A Fidesz már ekkor arra szánta ezt a 4 évet, hogy kiépítse a gazdasági és média háttérhatalmát, mert Orbán úgy érezte, hogy a szocialistákat hosszú távon e dolgok nélkül megverni nem lehet. Ráadásul az opportunista Orbán köpönyegét először megforgatva észrevette, hogy az MDF bukásával megüresedett a politikai hely a jobboldalon. Ezt a politikai űrt kihasználva addigi elveit sutba dobva elhatározta, hogy innentől nem liberális, hanem konzervatív politikus lesz. Kétségtelen, hogy a hatalom megszerzése érdekében zseniális köpönyegforgatás volt, az már egy teljesen más kérdés, hogy ezek után jó szívvel ki hisz neki. (Persze mára már ez sem kérdés, Orbán elérte, hogy van egy őt vakon követő tábor, aki bárhová követi őt). Orbán második nagy köpönyegforgatása a 2002-2010 közé eső időszak, különösen a 2006-os választási vereség után. Ott lett a jobboldali Orbánból, vérbeli baloldali, szocialista, populista államközpontú demagóg vezér. Az persze más kérdés, hogy továbbra is jobboldaliként tetszeleg, de nem az. Sok mindent lehet rá mondani csak azt nem, hogy egy konzervatív jobboldali politikus.

Míg a FIDESZ elárulta, addig az SZDSZ rosszul képviselte a liberalizmust.

1994-ben Horn ráveszi az SZDSZ-t, hogy lépjen be a kormányba. És itt álljunk meg egy szóra. A mai napig érthetetlen a SZDSZ belépése a kormányba. Ők sem nyerhettek semmit sem. Nem tudtak hatékonyan befolyást gyakorolni, mert az MSZP önmagában is többségben volt. Csak egy magyarázatot látok, mégpedig azt, hogy a demokratikus ellenzékből kinőtt SZDSZ ügyvivői testületének a szocializmusban elszenvedett üldöztetésekért, egyfajta elégtétel volt, hogy kormányra kerülhettek. Teljesen más kérdés, hogy ezt a kormányt a volt MSZMP utódpártja vezette. Ezzel a lépéssel az SZDSZ megásta a saját politikai sírját és nevét véglegesen a baloldalhoz kötötte. Ha várnak, jó eséllyel ők nyerik az 1998-as választást, de nem vártak. Ezzel a lépéssel ráadásul teret adtak a liberális eszméit éppen eláruló Orbánnak, hogy a liberalizmust bűnbakká tegye meg hazánkban. A liberális eszme két nagy sírásója tehát a rendszerváltás két liberális pártja a FIDESZ és az SZDSZ. Előbbi azért, mert, hogy igazolja köpönyegforgatását, elkezdte szidni a régi eszméjét, a másik meg azért, mert nem sáfárkodott jól, amikor tehette volna, a liberalizmus képviseletével.

Horn tehát elkezdett kormányozni, de kb. 1 hónap alatt kijózanították. Békesi László pénzügyminiszter letette elé, hogy hogyan állunk anyagilag. Az eredmény röviden: csődben vagyunk. Figyelem. 1990-ben emlékszünk 22 milliárd dollár az államadósság. 4 év alatt kifizettünk 15 milliárd dollár kamatot az adósságunk mégis 40 milliárd fölé kúszott. Hoppá! Szegény Antall meg azt hitte, hogy úriember dolog visszafizetni az uzsorát. Az események röviden. Békesi pénzügyminiszterként megszorításokat javasol, Horn azonban nem Orbán. Nem 2/3-da van, hanem több. Mégsem lép, Békesi lemond, jön Bokros. Bokros bemegy Hornhoz és röviden közli a pénzügyi helyzetet: csődben vagyunk 1 hónapon belül. Horn Gyula végre megérti. Bokrosnak utasításba adja, hogy bármi áron kerülje el az ország a csődöt. Az MNB elnök Surányival karöltve megszületik a Bokros csomag. A Bokros csomag, ami mára fogalommá vált. Egy dolog kétségtelen, az országot megmentette a csődtől. De jött az IMF, és a megszorítások. Összességében a Bokros csomag egyébként számait tekintve messze elmarad a 2006-os Gyurcsány féle és a 2010-12-es Orbán-Matolcsy fél megszorításoktól. (most tekintsünk el attól, hogy a FIDESZ a megszorítást, amit ő csinál, máshogy nevezi).

Bokros Lajos a bársonyszékben. (Jellemző kép. Itt még Szűrős Mátyás az MSZP-ben, ma Orbánnak tapsol, és hányan vannak.)

Mi volt a Bokros csomag és az akkori gazdaságpolitikának a fő hazugsága? Nos, nem maga a csomag. Azzal nem lett volna semmi baj. A csődöt elkerültük. Az, hogy Orbánék tele szájjal szidták, az most mindegy, mert ők ellenzékben mindent szidtak eddig, hogy hatalomra kerülhessenek. A Bokros féle politikának egy baja volt, amivel érdekes módón az Orbán kormányt vádolják mostanában az nemzetközi pénzügyi körök, mégpedig az, hogy fenntarthatatlan volt. Ugyanis ugyanúgy egyszeri bevételi tételekkel operált, mint most Orbánék. Orbánék a nyugdíjkassza lenyúlásával fizették a hiányt. Bokros Lajosék pedig a privatizációs bevételekkel. A költségvetésben hosszú évekig külön tétel volt a bevételi oldalon a privatizációs bevétel. Pedig hát, ha valami egyszeri tétel, akkor az a privatizáció, mert ugye kétszer eladni valamit nem lehet.

Suchman Tamás. Még egy külön ilyen tárca is volt, hogy privatizációért felelős tárca nélükli miniszter. Érdekes ekkor nem zavarta a pénzvilágot, hogy egyszeri tételekből tartottuk a hiányt.

Mi történt tehát? A következő 10-12 évben megindult a teljes magyar vagyon kiárusítása. Döntő mértékben a Horn kormány alatt, de jóízűen folytatta az 1998-as első Orbán kormány, és valahol a Ferihegyi reptérrel zárultak a dolgok szocialisták alatt. Az eredmény? Nem mentünk ugyan csődbe, de 1998-ra már 60 milliárd dollár az államadósság, annak ellenére, hogy a kamatban már évi 4-5 milliárd dollárt fizetünk. Az állami vagyont is megszerezték ugyanazok a körök, akik az uzsorapénz kölcsönözték. Milyen érdekes 1990-ben Antall nem adta oda Soros Györgyéknek a közműveket, az akkor 22 milliárd dollár adósság fejében. 1998-ra a közművek mégis idegen kezekbe kerültek és az adósság megháromszorozódott, miközben kifizettünk 35 milliárd dollár kamatot is. Hej, ha ezt Antall sejtette volna. Mit vesztettünk ez alatt a 4 év alatt a rendszerváltással? Elveszett az illúzió végképp, hogy a szocializmus álbiztonsága visszatérhetünk, elvesztettük az illúziót, hogy a politikusok karakán fickók. Nem azok, a FIDESZ megcsinálta első köpönyegforgatását, az SZDSZ összeállt a szocialistákkal. A szocialisták meg, a kapitalizmus élharcosaivá válva privatizáltak. A következő részben megnézzük mit vesztettünk el 1998-tól kezdve az első Orbán kormánnyal. Tartsanak velünk!

Mit vesztettünk a rendszerváltással? 2. rész

Az első választás csalódása

Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2012.02.14.

Cikkünk második felében, időrendben végignézzük, hogy miként tűnt el a rendszerváltás után a katarzis, és hogyan váltotta azt fel a csalódottság és kiábrándultság. Olvasás előtt a szokásos figyelmeztetés. Ez itt nem egy pártújság, senki se számítson arra, hogy, mint az ma sajnos egyre inkább divatba jön, hogy csak azért nem mondjuk meg valakinek a magunkét, mert függünk tőle. Éppen ezért független a SZABAD EURÓPA újság. Nem függ a pártok jóindulatától és a multinacionális tőkétől sem. Természetesen vakok mi sem vagyunk. Látjuk, naponta a bőrünkön érezzük, mint Ön is Kedves Olvasó, hogy a világban pénz nélkül létezni nem lehet. Pénzbe kerül a működés. Internet, nyomda, posta, járulékok, adók. Ez van. Itt kérünk mindenkit, aki szeretne segíteni működésünkben az újságunk nyomtatott változatának előfizetésével segítve lapunkat. (Előfizetési feltételek itt!)
Nézzük tehát, mit vesztettünk a rendszerváltással, és az elmúlt 23 évvel? Íme. Amennyiben nem olvasta a cikk első részét, kérjük tegye meg. A cikk itt található!


1988. A szocialista rendszer recseg-ropog. Csak a vak - és néhány ország vezető - nem látja a rendszer bukását. A szocializmus kitermelte a személyi kultusz által mindenhol a „nagy öregeket”. Ezek az országvezetők már 70-80 éves emberek. Sokszor már nem is értik, nem látják, mi történik a világban. Ragaszkodnak a hatalomhoz, illetve a helyi pártapparátus „életben” tartja őket, mint vezéreket, de háttérben már ők irányítanak. Azaz csak szeretnének irányítani, mert jön egy ember, aki szembenéz a tarthatatlan helyzettel és leveszi a kezét a szocialista táborról és ezzel elindítja egy világrend összeomlását. A kis kelet-európai országok vezetői nem értik a helyzetet. Erich Honecker (Kelet Németország, NDK), Nikolaj Ceausescu (Románia), Todor Zsivkov (Bulgária), Wojciech Jaruzelski tábornok (Lengyelország) és a többiek már mind mind öreg emberek. Ettől függetlenül gyakorlatilag egyeduralkodók. Lengyelországban például katonai szükségállapotot hirdettek ki 1980-ban.

Gorbacsov beintett és elengedte a szocialista országok kezét. Tessék egyedül csinálni!

A Szovjetunió katonai ereje nélkül azonban a szocialista rendszer összeomlik. Mindenhol forrongás, mindenütt ott a rendszerváltás igénye. Nálunk Magyarországon néhány önjelölt kommunista próbál a változás élére állni. Pozsgay Imre például hallgatva az idők szavára gyorsan népfelkelésnek titulálja 1956-ot. Ezzel reméli, hogy mint nagy rendszerváltó szerepet kaphat az új hatalomban is. Köztársasági elnöki álmokat dédelget. A rendszerváltás azonban nem kér Pozsgayból. Az ellenzéki kerekasztal megbeszélésein a régi hatalom gyakorlatilag lemond uralmáról, beleegyezik a szabad választásokba. Megegyezés születik az úgynevezett 4 igenes népszavazásról, mely Magyarország köztársasággá alakulásának első lépése.

Választási plakátok 1990-ből!

A népszavazást 4 párt kezdeményezi, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP), Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP).

A 4 kérdés a következő:

Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?

Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?

Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy a kezelésében levő vagyonról?

Feloszlassák-e a Munkásőrséget?

A négy kezdeményező párt a 4 igen válaszra buzdította híveit és jelentősen növelték ismertségüket. A Fidesz és az SZDSZ új párt volt tehát szükségük is volt rá. AZ MDF már akkor a megosztottság jegyében bojkottálta a szavazást, amin aztán az igenek győztek minden kérdésben, ezzel lőttek Pozsgay Köztársasági elnöki álmainak, MSZP képviselő lett, aztán kiszorult a közéletből, míg aztán pár éve feltűnt a FIDESZ holdudvarában.

Az 1990 Parlament összetétele

Jöhettek a szabad országgyűlési választások. 1990-ben az ország lázban égett. A lelkesedés valódi volt, 70 év után ismét igazi szabad választásokra készültünk. Plakátok, TV-s vitaműsorok, reklámfilmek mentek mindenhol. Úgy tűnt, hogy 2 párt esélyes a nyerésre. Az SZDSZ radikális változás híve volt és sokáig úgy tűnt, hogy ők lesznek a befutók. Az egykori demokratikus ellenzék ellenében az MDF hosszú huzavona után Antall Józsefet állította kormányfőjelöltnek. Az SZDSZ nem tudott egy ember mögé felsorakozni. AZ MDF végül azzal nyert, hogy békés átmenetet ígért, és nem leszámolást és elszámoltatást. Egy olyan országban, ahol, bár ezt ma már sokan elfelejtik, hogy rengeteg párttag és KISZ tag volt, azaz „kommunista” volt. Ez a taktika bejött. Ma már sokan elfelejtik, hogy a régi rendszerben az nem tudott érvényesülni, aki nem lépett be a pártba. Így lett Magyarországon 800 ezer párttag, vagyis szinte minden család érintve volt, minden családban volt egy kommunista, mai szóhasználattal komcsi. A párt ifjúsági szervezetének meg egyenesen kötelező volt tagnak lenni. Így a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagsága az ifjúság 95%-át felölelte. Így volt kommunista Orbán Viktortól kezdve, Kövér Lászlón keresztül, Martonyi Jánoson át, Matolcsy Györgyig mindenki, aki ma komcsizik.

Csak azért írom le mindezt, mert rendkívül méltánytalannak tartom a baloldal elleni uszítást mindazoktól, akik maguk is egy baloldali rendszerben elfogadták az akkori feltételeket és beléptek kommunistának azért, hogy jobban érvényesülhessenek. Ilyenkor jön a duma, hogy csak azért lépett be, hogy belülről bomlassza a rendszert. Ez persze nem igaz. Na, mindegy! 1990 a FIDESZ liberális pártként indult. Olyannyira, hogy Orbán Viktort pl. 1992-től a Liberális Internacionalé alelnökévé választották.   
A magyar nép többek között ezen emberek részvételével az akkori ellenzéki kerekasztalban megegyezett abban, hogy a rendszerváltás békés lesz. Nem lesz leszámolás. A nép ezt meg is erősítette az 1990-s országgyűlési választásokon, ahol az MDF meggyőző fölénnyel győzött, azzal a szlogennel, hogy A nyugodt erő! Megalakult az Antall-kormány és pár egy éven belül jöttek a pofonok, a kijózanodás a magyarok számára. Azt hittük ugyanis, hogy a szabadsággal rögtön gazdagság és jólét is jár. És igaz bár, hogy mehettünk Bécsbe vásárolni, lett itt minden tic-tac cukor, kinder tojás, mars és bounty csoki, toalet kacsa, meg video lejátszó, dobozos sör, színes TV, használt nyugati autó, minden, de minden, amiről addig csak álmodoztunk.

Csak éppen egy bökkenő volt! A magyar társadalmat sokkolta a szocializmus viszonylagos létbiztonsága után az elbocsájtási hullám. Rövid 2 év alatt 1 millió munkahely szűnt meg. Ezt azóta sem hevertük ki. Erre mondja Orbán joggal, hogy 1 millió új munkahelyet kell létrehozni. Csak az felejtette el szegény, hogy más is tudja/tudta, de senkinek sem sikerült létrehozni. Miért? Egyszerű, a megszűnő munkahelyek a szocialista nagyiparban, gépiparban, és mezőgazdaságban voltak. De a rendszerváltás az gazdasági rendszerváltást is jelentett. A szocialista tervgazdálkodásból a kapitalizmusba. Ráadásul a „kapitalista” versenytársainkat erőteljes, protekcionista ártámogatásokkal védték.
Valljuk be őszintén becsaptak minket! Joggal várhattuk, hogy a szocialista rendszer összedőlése után a fejlett nyugat megsegíti, de legalábbis türelmi időt ad a keleti gazdaságoknak az átállásra.

Elsőként a kölcsönök elengedése lett volna a korrekt, mert egyértelmű volt, hogy a nyugat nem piaci alapon finanszírozta a szocialista országokat, hanem így harcolt a kommunista rendszer ellen. Etikus lett volna, hogy amikor győztek, akkor a legyőzött országok polgárait felszabadítják. De nem ez történt! A politikai elnyomás után, jött a pénzügyi rabszolgaság. Úgy tekintettek ránk, mint fogyasztókra, mint piacra. Mást sem hallottunk, hogy mi hülyék vagyunk, mert nem a világpiaci árakon vesszük meg pl. az energiahordozókat. Rögtön drasztikus mértékben emelték az árakat, hatalmas 30-40%-os inflációt generálva. Ráadásul mindezt úgy, hogy 1 millió ember került az utcára, vagy 50 éves korengedményes nyugdíjba.

Az új rendszerben már nem kellettek!

Életerős emberek bányászok, olvasztárok, buszszerelők, mezőgazdasági dolgozók menekültek inkább a biztos nyugdíjban, mint a bizonytalan munkaerőpiacra. A politikai szabadságban azonban fürödtünk. Élveztük, hogy nyíltan lehet szidni a kormányt és szidta is mindenki. Az emberek, a nép meg is mutatta, hogy nem hagyja magát. 1990-ben, amikor a kormány előző nap este bejelentette, hogy nem lesz benzináremelés, másnap mégis 36-ről 62 forintra emelte a benzin árat, országos ellenállás tört ki. A taxisok kezdték, lezárták a hidakat, és a főbb közlekedési csomópontokat, majd csatlakoztak hozzájuk a teherfuvarozók.

A kormány a hadsereg bevetésén gondolkozott, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök azonban, mint a hadsereg főparancsnoka, erre nem adott engedélyt. Aztán tárgyalások után, ahol Palotás János vette a prímet gyakorlatilag 3 napon belül véget ért a blokád., melynek eredménye az lett, hogy a kormány ígéretet tett arra, hogy az üzemanyagpiacra bárki, aki tud, hozhat olcsóbb benzint. Az emberek felé azt kommunikálták, hogy így lehetőség van - a verseny miatt -, akár 10 forinttal olcsóbb benzin vásárlására is. Aztán persze nem lett.

Kép a taxisblokádról. Lezárva a Duna hídak és a fontos csomópontok.

AZ MDF népszerűsége a béke feneke alá került. Két évvel az első szabad választások után a liberális FIDESZ népszerűsége az egeket verte. A felmérések szerint 60% szavazott volna rájuk. Ők voltak a megmondó emberek. Orbán és társai szidták a konzervatív jobboldalt, mint a répát. Hitkérdésekben emlékezetes „Csuhások, térdere, imához!” parlamenti bekiabálásukkal köznevetség tárgyává tették a keresztény egyházakat.

Mindeközben a varázsszó a működő tőke beáramlása volt. Mindenki, aki egy kis valutával rendelkezett és erre járt bármit megvehetett, amit nem szégyellt. Folyt a spontán privatizáció! Eközben kárpótlási jegyekkel (gyakorlatilag bújtatott pénzkibocsájtással) láttak el mindenkit, aki igazolni tudta, hogy valakikor, valami családi tulajdonba volt és államosították. Így kerültek újra magánkézbe a földek. Természetesen a szocialista rendszerben a pénzügyi analfabéta lakosság nagy része elkotyavetélte a kárpótlási jegyét, TV-re és videomagnóra, vagy hűtőládára, mert ezért is lehetett vásárolni. Azok a TV-k 5-10 év alatt tönkrementek, a kárpótlás meg ügyeskedők kezére játszotta a vagyonokat. A régi rendszer, jó ismeretséggel rendelkező vezető káderei nyilván most is jól helyezkedtek. Így lettek a nagyhatalmú TSZ elnökökből immár mezőgazdasági vállalkozók, így került magánkézbe a VIDEOTON, az IKARUS, hogy egy ma ismert jobboldali egyént említsünk, de Gyurcsány is itt szedte meg magát.

Az igazság kedvéért, azt hozzá kell tenni, hogy elvileg bárki privatizálhatott volna. Bárki összedobhatott volna a családi vagyonból 1 millió forintot és kárpótlási jegyet és bárki felvehetett volna 200-300 millió e-hitelt, mert adtak. Nem kellett hozzá más csak egy üzleti terv. A baj csak az volt, hogy a régi rendszer nem arra nevelte az embereket, hogy vállalkozzanak. A legtöbben csak a GMK-ig, esetleg egy Bt.-ig láttak el, a cél az volt, hogy lehessen többet dolgozni, második, harmadik műszak és egy kicsit több pénzt keresni az átlagnál.
Közeledtünk 1994-hez a második szabad választásokhoz. AZ MDF megbukott, a nagy esélyes a FIDESZ volt, a nagymamák kedvenc pártja, ahogy akkoriban mondták. Igaz a FIDESZ népszerűségén csorba esett, mert kiszivárgott, hogy 1992-ben eladták az MDF-fel közösen az államtól pártcélokra kapott székházukat, a volt Tiszti kaszinót (3850 négyzetméter), amit az akkor még többségében állami tulajdonú Magyar Külkereskedelmi Bank vette meg, 1,53 milliárdért. Az ügyletből az MDF-nek 833 millió, a FIDESZ-nek 697 millió jutott. Ez volt az első eredendő bűn, amit a FIDESZ elkövetett.


Az MDF és FIDESZ által eladott székház. Botrányos lépés volt! Az első lépés az erkölcsi lejtőn.

Tudni kell, hogy az akkori baloldalnak jelentős túlsúlya volt a médiapiacon. A kormány ezt állami támogatási lapokkal próbálta pótolni, de olyan népszerűtlen volt a kabinet, hogy a kutya sem vette a lapjukat (MAGYARORSZÁG néven futott. E sorok írója, akkoriban nyaranta újságárusként dolgozott. A Magyarország című lapból sokszor 1 példányt sem vettek meg, hiába hoztak a pavilonba 1000 darabot).

A Fidesznek arra kellett a pénz, hogy különböző trükkökkel megforgassa, és létrehozzon egy erős pénzügyi oligarchiát, ami ellenzékben is életben tartja. A többi párt is igyekezett kialakítani a saját gazdasági kapcsolatait. Hallani lehetett pártpénztárnokokról, aki kezelték a fekete pénzeket, amiket kampányra és egyéb dolgokra lehetett elkölteni. Ezért később igazán egyik pártnak sem volt érdeke a pártfinanszírozás rendbetétele, mert mindegyik sáros volt benne. Talán csak Dávid Ibolya a kései MDF ágált ellene, mert nekik nem voltak erős pénzügyi háttéremberek, akik kormányon jól megszedték magukat és piacfelosztással mindig ott álltak a többi párt mögött. Ide most nem írnék neveket, mert szertném az újságunkat még sokáig működtetni, és már éppen elég volt a perekből. Azt hiszem, aki nyitott szemmel járt eddig tudja, hogy melyik párt mögött milyen pénzemberek lapulnak a háttérben milliárdos vállalkozásokkal.

Horn Gyula a kampány körúton közlekedési balesetet szenvedett és érdekes "koronával" csinálta végig a választást. sokak szerint pár százalékot ez is hozott az MSZP-nek.

Az 1994-es választásokat, mint szinte minden helyen a volt szocialista blokkban az utódpárt az MSZP nyerte. Akkor ez meglepetésnek számított. A FIDESZ megbüntették az emberek a székházügy hazugsága és etikátlansága miatt, a várt 30% helyett megszégyenítő alig 5%-os mandátumaránnyal. A kormányzó MDF-nek itt kezdett a széthullása, nem tudták feldolgozni, hogy az első választás nyerteseként kevesebb, mint 10% kaptak, kevesebbet, mint az MSZP 1990-ben. Hiába, a nép álhatatlan és hamar felejt. Orbán Viktor itt határozta el, hogy feladja elveit, ill. nem az elveit, mert azok valószínű nincsenek neki, hanem feladja a liberalizmus, mert azt látta, hogy az MDF összeomlásával, a jobboldalon lehet egy hatalmi űrt találni, mert ott csak az öreg és marakodó tagokból álló Kisgazdapárt volt található. Orbán egyet szeretett volna hatalmat, mindegy, hogy milyen politikai oldalon. Én úgy látom, ha a baloldal üresedik meg, akkor ma ő a legnagyobb baloldali. De hát a jobboldalon észrevette a rést és 1994-től jobboldali lett. Elkezdett még templomba is járni, igaz emlékszem olyan esetre a TV-ben, amikor négy prominens fideszes ötféleképpen vetette a keresztet, de a hatalom érdekében szükség volt az egyházra barátságára is. A papok meg nyilván jól felfogott érdekből baráti jobbot nyújtottak az őket addig megalázó FIDESZNEK.

Orbán Viktor kiegyezett az egyházzal a kölcsönös előnyökért

Négy év alatt elveszett az illúziónk, hogy könnyebb életünk lesz. A székház botrány miatt elvesztettük a hitünket, hogy az új pártok becsületesek. Elvesztettük a munkában való bizalmunkat, mert 30-40%-os infláció mellett, nem ért semmit sem a keresetünk. Csalódtunk, hogy rosszabbul éltünk, mint a Kádár rendszer alatt. Keserűen tapasztaltuk, hogy a volt TSZ elnökök és jól helyezkedő pártemberek lettek az új gazdasági elit. De a fekete leves csak most jött!
Megalakult az MSZP-SZDSZ kormány, kicsit érhetetlenül, mert az MSZP egyedül is többségben volt. Az ország a szakadék szélén táncolt. Pár hónapra volt az államcsőd. A következő részben megnézzük mi történt ez után! Tartson velünk!

Sokkal jobban élünk, de mégis rosszabbul érezzük magunkat.

Mit vesztettünk a rendszerváltással?

Sokkal jobban élünk, de mégis rosszabbul érezzük magunkat.


Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2012.02.14.

47. évemet taposom és járva-kelve, beszélgetve az emberekkel, olvasgatva a hozzászóló e-maileket az az érzésem, hogy nem vagyunk jól. Mi magyarok nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. De mi az oka ennek a hagyományos magyar pesszimizmusnak? Mitől kesergünk mi mindig? Miért van az, hogy, ha jókedvünk van is, akkor is sírva vigadunk?
Szóljon hát ez az írás arról, hogy emeljük fel végre a fejünket a porból, de azt ne kardcsörtetéssel, hanem józan ésszel tegyük és csodálkozzunk rá a világra, és (kérem, ne nevessen ki a pátoszért) tegyük jobbá egy kicsit.

 

12 éves koromból örök emlék számomra az Argentínában foci világbajnokság. A 78-as mundiál. Éjjeli meccs az argentin-magyar. Bár vezetünk 1-0-ra Csapó góljával, kikapunk 2-1-re és Töröcsiket és Nyilasit is kiállítják. De az a hangulat, amit az argentin szurkolók teremtettek elfeledtette a vereségünket és onnantól nekik drukkoltam (meg is nyerték a VB-t, gondolom nem csak ezért). A magyar csapat másik két meccse a franciák és az olaszok ellen volt. Már a Himnuszunknál úgy éreztem vesztettünk. Míg a mi Himnuszunk lassú, siránkozó, lemondó, ima, addig az olaszok és a franciák pattogós indulótól felhevülten vetették magukat a harcba. És bár fohászkodtunk áldásért az Istenhez mégsem sikerült nyerni. Sok helyen egyébként nem is Himnusznak mondják a Himnuszt, hanem nemzeti indulónak. Természetesen nekem is, mint minden magyar embernek (legalábbis gondolom) libabőrős lesz a karom a Himnusz hallatán és meghatódom. De ez nem jelenti azt, hogy benne van minden keserűségünk.

Az emlékezetes 78-as meccs Argentína ellen.


De, mint ahogy mondják, Segíts magadon, Isten is megsegít! Itt e földi létben sokszor kevés az ima, tenni is kell a dolgokért. A tevés helyett azonban mi magyarok, hajlamosak vagyunk a múltba fordulni és rég elmúlt vagy sohasem volt dicsőségeken ábrándozni. Ennek alapvető gondját abban látom (és nehogy itt valaki azt higgye, hogy a kereszténység és Európa ellen beszélek), önkéntesen eltöröltük múltunkat. A magyarok nagy része 1000 éves történelmet emleget, meg államalapító Szent Istvánt. Ezek mind igaz dolgok, de ezzel elvesszük saját magunk történelmét. Mi ugyanis nem 1000 éves nemzet vagyunk, hanem sokkal régebbi. A magyarok már több ezer éve léteznek, éltek, sokasodtak, művelődtek, feltaláltak, terjeszkedtek, hódítottak, mielőtt letelepedtek volna a Kárpát-medencében. Mi sajnos a kereszténység felvételével sutba dobtuk több ezer éves kultúránkat és ezáltal elvetettük azokat az alapokat, amire büszkék lehetünk, amiből a mai napig is táplálkozhatnánk. Kérem, hogy ebből most ne azt a következtetést vonjuk le, hogy kereszténység egy rossz dolog. Ez itt és most nem a vallásról szól, hanem a gyökerekről, egy nemzet énképéről.

Sajnos a keresztény világhoz csatlakozó hatalom kiirtotta a magyarság eredetét, elégetette az összes írásos magyar dokumentumokat, kiirtotta a magyar emlékezőket, tűzzel-vassal üldözött mindent, ami a kereszténység előtti magyar múltra emlékezetett. (Erről bővebben itt olvashat!) Ez most nem azt jelenti, hogy el kell vetni a kereszténységet és Európát és holnap mindenkinek, aki magyarnak érzi magát a hunok ruháiban kell járnia és lovon közlekednie (bár a benzin árak mellett megfontolandó), és nem kell íjjal vadászni és otthon nyílvesszőket készíteni. Nem ez teljes félreértés. Ez ugyanúgy archaikus és nem ideillő, mint Bocskaiban parádézni. Ez a kirakat magyarkodás, a divatmagyarkodás. Nem a ruha teszi az embert. Természetesen hagyományőrző klubokban, várjátékokon, történelmi eseményeken elmegy, sőt kívánatos a történelmi viselet, de azt jelmeznek hívják. Munkában járni mondjuk Bocskaiban kissé erőltetett.
A nagy európai nemzeteknek sem a kereszténység, sem a politika nem törölte el a nemzeti gyökereiket. Egy olasz nyilván büszke a Római Birodalomra, a norvégok, a svédek a vikingekre, a muszlim (és keresztény) egyiptomiak Oziriszre, és a piramisokra. Az angoloktól senki sem veheti el Artúr királyt és Merlint, pedig semmi konkrét bizonyíték nincs létezésükre. A Wagnertól ismert germán isteneket is minden német (a keresztények is) hősöknek tartják és a régen szétaprózódott grófságokból egységes német nemzet jött létre.

Ez nem azt jelenti, hogy ha valaki kiutazik Angliába, akkor minden angol oldalán ott fityeg egy Excalibur kard vagy, hogy az olaszok páncélsisakban mennének az utcán. Nem kell félni, kicsi az esély arra, hogy a norvégok a Dunán leereszkedve elérnének egészen Pestig és felégetnék, kifosztanák, és a nőket elrabolnák. De attól még minden nemzetnek megvannak a gyökerei. Mi sajnos elvágtuk ezeket a gyökereket Szent Istvánnal.

És itt visszakanyarodnék egy nagyon fontos dologhoz, a nemzethez! Ki a magyar?  Lássuk be, ha egy családfával foglalkozó embert megkérnénk, szinte senki sem tudná visszavezetni vérvonalát a honfoglalásig. Nagyon kevesek mondhatják el magunkról, hogy az ő ősei ott álltak Árpád mellett a Vereckei-hágónál. Mi magyarok kevert nép vagyunk. Az itt talált avarok, betelepített kunok, vándorló cigányok, német szerencselovagok, kereskedő zsidók, tótok, rácok, románok, szászok, csehek, horvátok, oroszok, törökök keveréke. Ez alapján ki lehet valakit zárni a nemzetből, a magyarságból? Aligha. Ez alapján nem lehetne magyar Morvai (értsd morvaországi) Katalin sem, de származás alapján nem magyar pl. a Bayer névvel senki sem. De elvárható mindenkitől, hogy a származás alapján ne rekesszen ki senkit sem. Bizony ugyanúgy magyar az Orsós, Kalányos, Lakatos, Orbán, Kolompár nevű polgártársunk is, még ha származás alapján ezek jellemzően cigány nevek. De ők is magyarok. Magyarok azok is, akiknek a nevük pl. Német, Orosz, Horváth, Tóth, Morvai, Lengyel, Román, Görög, Török, Olasz. Tegyen bátran egy kísérletek. Lefogadom, hogy, ha visszamegy mondjuk az ükszülőkig, igen nagy eséllyel talál benne nem magyar nevet. Nekem például nagyszüleim nevei, Elek, Juhász, Varga és hoppá anyai nagyanyám Krautzek. Na, valószínű az ő ősei nem voltak ott a honfoglaláskor. De attól még magyar vagyok és mi több, ő is az volt. De ki a magyar? Nem a ruha teszi az embert. Haynau például menesztése után Magyarországon telepedett le, megtanult magyarul és Bocskaiban járt-kelt az emberek között, mégsem hiszem, hogy sokan magyarnak tartották volna.

Haynau Magyarországon telepedett le és Bocskaiban járt. Ettől még nem lett magyar!

Ki a magyar? Aki magyarul beszél? Liszt Ferenc például meg sem tudott nyikkanni magyarul. Ő akkor nem magyar? (Egyébként három nemzet vallja magáénak, mi magyarnak tartjuk, de a sógorok osztráknak, a csehek szerint meg az ő nemzetük fia.) Ki mondja meg ki a magyar? Semjén Zsolt?

Nekem meggyőződésem, hogy a világot háttérből egy rosszindulatú, elnyomó szűk csoport irányítja a pénzen keresztül. De kik ők? Beszélgetve egy barátommal, aki nem szereti a zsidókat, büszkén sorolja a magyar feltalálókat. Bíró László a golyóstoll feltalálója, Ganz Ábrahám a magyar ipar megteremtője, Szilárd Leo atomfizikus, rengeteg ember, akikre minden magyar büszkén döngeti mellét. Aztán, mikor mondom nekik, hogy tudtad, hogy zsidók? Kínos csend és a „szokásos” menekülő válasz, vannak jó zsidók is. Nem hinném, hogy az elnyomó emberek származás vagy vallási felekezet alapján gyűlekeznének. 28 (más források szerint 27) magyar Nobel-díjasunk van, de csak egy volt, aki itthon élve kapta meg a kitüntetést, Szentgyörgyi Albert, a többiek zsidó származásuk vagy politikai üldözetésük miatt mind itt hagyták az országot. Elgondolkodtató. El kell dönteni, hogy tényleg van 28 Nobel-díjasunk, mert akkor nem szabad tovább származás, vallás, politikai világnézet alapján bárkit is kirekeszteni. Most éppen a politikai nézetek alapján való kirekesztés veszélye a legnagyobb. Ma a komcsizás a trendi. Ma az a divat, hogy szajkózzuk a vezér után, hogy a baloldal, amikor tehette rárontott nemzetére. De ki a baloldal?

Az 1989-es rendszerváltás óta már felnőtt egy nemzedék. Ők már nem éltek a szocializmusban ez a 3 millió fiatal nem tudja, mi volt akkor. Nem értik mit jelent az, hogy MERKUR sorszámok figyelése az újságban, nem értik azt, hogy nincs telefon (nem mobil, hanem semmilyen), nem élték meg azt, hogy a német turisták által eldobott üres sörös és üdítős dobozokat miért gyűjtötte valaki. Nem értik, hogy mi az, hogy hiánycikk? Nem értik, hogy mi az, hogy hétfői műsorszünet, és nem értik, mi az, hogy 4 TV csatorna. (Itt Pécsett magyar 1, 2, jugó 1,2). Ők nem hallottak Drazsen Petrovicsról, és sohasem volt kötelező felvonulásuk május elsején.
Ma már minden van, roskadoznak a polcok, tele vagyunk áruval. Éjjel-nappali és hétvégi nyitva tartás, autószalonok egymás után, internet, 100 TV csatorna, élelmiszer hegyek, hatalmas sörválaszték, az üdítő olcsóbb, mint a tej, narancs és banán nem csak decemberben 1 kiló, hanem amennyit akarsz. A technika rengeteget fejlődött, szélessáv, okostelefon, orvosi CT és ultrahang gép, légzsák, ABS, számítógép, egyebek. Minden azt sugallja, hogy jobban kellene élnünk, mert jobban is élünk. Mi veszett hát el mégis?

Életkép a hatvanas évekből a pécsi Olimpia vendéglő teraszán. Nem szabad elvenni senki fiatalságát sem.

Először is az emberség! Kétség ne férjen hozzá, én nem sírom vissza a szocializmust, gyerekkoromban mindig a kapitalizmusra vágytam, imádtam az Onedin család című filmet, most persze megkaptam az összes hibájával együtt. De még mindig inkább ez, mint a régi rendszer. De egyet figyelembe kellene mindenkinek vennie, főleg az okostojás, érzéketlen politikusoknak. Hazánkban él 6-7 millió ember, aki abban a rendszerben volt fiatal, ott volt szerelmes, akkor teremtett magának egzisztenciát, ott nevelte fel a gyerekeit. Ezt a múltat TILOS elvenni tőlük azzal a nyegleséggel, hogy abban a rendszerben minden rossz volt. Nem, nem volt minden rossz, például az emberek nem voltak rosszak. De hát ezt, hogyan magyarázzam meg olyan Lázár János féléknek, akik meggyőződésem szerint abban a régi rendszerben is nagyon jól megtalálták volna a helyüket és ott is magas politikai pályát futottak volna be. Szóval, aki elveszi az emberektől a fiatalságukat, az jóvátehetetlen bűn követ el.

Mi a másik dolog, amit elvesztettünk a rendszerváltással? Miért érezzük úgy, hogy rosszabbul élünk, pedig valójában jobban? A válasz a következő. Elvesztettük a biztonságérzetünket. Egyszerűen nem vagyunk biztonságban. Bármikor az utcára kerülhetünk, függünk a főnöktől, az államtól, az önkormányzattól. Minden bizonytalan. Ma ennyi a törlesztő részlet, holnap annyi. Ezen a héten ennyi a benzin, jövő héten annyi. Ma még felveszik a gyereket az egyetemre, holnap már csak fizetősre. Ma még ingyenes a kórházi ellátás, holnap már nem az, vagy ha igen, akkor fél év várólista. Ma még van jól fizető munkám, nagy a gyár, pörög az üzem, holnap az egészet bezárják és elviszik Kínába. Ma még 6 hónap a munkanélküli segély, holnap már csak három, de megalázva sárga mellényben utat kell kaparni érte. A biztonságérzet hiánya, ha nem a mi személyünket érinti, akkor gyerekeinket, szüleinket, testvérünket. Minden családban van valakiért izgulni való. Régen lehetett tanulni, szakmát választani. Lehetett tanulni tanárnak, orvosnak, szakácsnak, asztalosnak, villanyszerelőnek. Ma menedzsernek, rendszergazdának, informatikusnak, meg hasonló megfoghatatlan dolognak, de mi lesz a munkád fiam? – kérdezik a szülők.

És ráadásként elvesztettünk még valamit. Elvesztettük a bizalmat a politikusainkban. Óriási erkölcsi zuhanás következett be a politikai garnitúra népszerűségében. Terjed a politikai opportuniznus, a kettősbeszéd, a porhintés. Nem fontos semmi, csak a hatalom. Ki nálunk a baloldali politikus? A milliárdos Gyurcsány és Bajnai? Volt abban valami nevetséges, de ugyanakkor tragikus, amikor Bajnai Gordon a MSZP kongresszusán, mint meghívott miniszterelnök tátogott az Internacionáléra, a milliárdos vagyonnal rendelkező Gyurcsány meg énekelte, .. fel, fel, te éhes proletár….!
A jobboldal? A konzervatív jobboldal? Sírhatnékom támad, amikor látom kiknek a kezére került. Orbán és csapata nem tett semmi mást a hatalom érdekében, mint lemásolta Lenin és a bolsevikok összes trükkjét a hatalom megszerzésére, Polgári körök, utcai demonstrációk, belső tisztogatás, sajtó kiépítése, populizmus, demagógia, és egy teljesen baloldali politikával hatalomra kerülve a jobboldali konzervativizmus álarcában tetszeleg. Csakhogy se nem konzervatívak, se nem jobboldaliak. Leginkább Putyin Oroszországa és a lengyel katolicizmus keverékét valósítják meg. Úgy jobboldaliak ők, mint amilyen baloldali Gyurcsány.

Mit kell tehát tennünk annak érdekében, hogy újra jól érezzük magunkat? Először is egymással beszélni. Meghallgatni a másikat, nem ráerőltetni a nézetünket. Elismerni a történelmünk minden pontját, a hibákat is. A legfontosabb az lenne, ha valamelyik politikus kiállna és őszintén bevállalná, hogy miben hibázott. Nem úgy, mint Gyurcsány Öszödön. Nem zárt körben, hanem a TV-ben egyenes adásban a nép előtt. Ha végre valamelyik politikus, hogy mi volt a székházüggyel, az olajpénzekkel, a Gripen beszerzéssel, a Kaya Ibrahimmal, a Malévvel, stb., stb. Szerintem még választást is lehetne vele nyerni. Az emberek őszinteségre vágynak, nem kábításra. Nem kell egymillió új munkahelyet ígérni, meg 14. havi fizetést. Elég 100 ezer, de biztos új munkahely (persze úgy, hogy a többi ne szűnjön meg), meg annyi, hogy a 12 havi fizetésből és nyugdíjból meg lehessen élni.
Kíváncsi leszek arra, hogy lesz-e egy ilyen őszinte politikus? Kevés az esély, de nem reménytelen.