2014-05-03 04:34:00
Budapest — Luxusszállodába költözhetnek a nagy takarékoskodás közepette a május 6-án megalakuló parlament vidéki képviselői.

Azok a honatyák, akiknek nincs fővárosi lakásuk, az ötcsillagos Le Meridienben kaphatnak szobát. Az elegáns luxushotel borsos árai miatt nem kell aggódniuk, a cechet az Országgyűlés Hivatala állja.

Belvárosi szálloda Az ötcsillagos luxusszálloda előkelő környezetben a belvárosi Erzsébet téren áll

Ennek oka, hogy a törvény szerint jár az elhelyezés a képviselőknek, és a Blikk úgy tudja, egyelőre máshova nem is mehetnek, hacsak a költségeket nem akarják saját zsebből fizetni.

Szoba kilátással A Le Meridien honlapján található legolcsóbb szoba is pazar kilátást nyújt

A nem mindennapi lehetőséget annak köszönhetik a politikusok, hogy változtak a juttatásaikra vonatkozó szabályok. A most véget érő ciklusban még 116 ezer forint szállásköltség térítést kapott az a vidéki képviselő, akinek nem volt a fővárosban hol laknia. Mivel ezzel sokan visszaéltek, az új törvény már azt írja elő: az Országgyűlési Hivatal 35-50 négyzetméteres lakásait vehetik igénybe az érintettek. Csakhogy a Blikk megtudta, a valóságban nincsenek ilyen ingatlanok.

Lazítás A szállóvendégek díjmentesen használhatják a luxusszálloda uszodáját is

– A hivatalnak nincs a tulajdonában olyan lakás, amely a képviselői lakhatás céljait szolgálhatná – tájékoztatta a Blikket az Országgyűlés. A másik lehetőség a hivatal által a képviselők számára bérelt lakások lennének, de még ilyenek sincsenek. A hivatal magyarázata szerint ugyanis nem tudják még, hogy az új parlament képviselői közül hánynak kellene bérelniük lakást.

Étterem Ha a képviselők megéheznek, színvonalas étteremben ebédelhetnek, igaz saját költségükre

Más lehetőség híján csak szállodában tudják elhelyezni a honatyákat – és nem is akármilyenben. Bár a hivatal több hotellel is tárgyal, még csak eggyel van aláírt szerződésük, amelyet még delegációk elhelyezésére kötöttek korábban. Ez az Erzsébet téri Le Meridien, itt szállt meg többek között George W. Bush amerikai elnök is. Ha egyik-másik képviselő mégsem szeretne ilyen drága helyen aludni, akkor sem válthat hotelt, mert a törvény szerint előbb azzal a hivatalnak szerződnie kell.

A Le Meridien szobáiban egyébként széf, műholdas tévé, minibár található, a vendégek használhatják a szálloda uszodáját is. A legolcsóbb szoba az első parlamenti ülésnap éjszakáján 119 euróba (35 ezer forint) kerül egy egyszerű vendégnek. Azt nem tudjuk, milyen feltételekkel kötötték a megállapodást, de három éve 79 euróért (25 ezer forint) vállalta a szálloda a hivatal vendégeinek elhelyezését.

Egy képviselő szállásköltségeire 187 ezer forintot fordíthat havonta a hivatal, vagyis ebből 6-7 éjszakára futja a Meridienben. De a frakcióvezető jóváhagyásával ennél magasabb összeg is felhasználható, ha a képviselői tevékenység ellátására több budapesti tartózkodás szükséges.

Kozák Dániel

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/luxushotelben-szallhatnak-meg-a-kepviselok-2250361