Forrás: washingtontimes.com

A hidegháború csúcsán az amerikai konzervatívok gyakran nevezték az egykori Szovjetuniót „istentelen nemzetnek”.

Több mint két évtizeddel később a történelem egy szakasza lezárult és ma a Kreml, valamint az orosz ortodox egyházban lévő szövetségeseik vágják ezeket a vádakat a nyugat fejéhez.

„Számos euroatlanti ország eltávolodott gyökereitől és a keresztény értékektől,” mondta Putyin a Kremlben mondott beszédében. „Olyan szabályokat vezetnek be, amik egyenrangúvá teszik a többgyerekes családokat az azonos nemű párokkal, az Istenben való hitet a Sátánban való hittel. Ez az út a romlásba visz.”

A nemzethez intézett decemberi beszédében Putyin kihangsúlyozta, hogy Oroszország a „hagyományos értékek” védelmezője marad az erkölcstelen nyugattal szemben. A volt KGB ügynök kitart álláspontja mellett, hogy a társadalmi és vallásos konzervativizmus az egyetlen módja annak, hogy a világot megmentsék a „kaotikus sötétségtől”.

A „keresztény értékek” védelmében hozott intézkedések részeként Oroszország olyan törvényeket hozott, amik tiltják a „homoszexuális propaganda” terjesztését valamint büntethetővé teszik mások vallásos érzékenységének „megsértését”.

A vallásos érzékenység megsértését büntető törvény a hírhedt punk együttes körüli botrány kapcsán született, akik az ellen tüntettek, hogy az ortodox egyház Putyint támogatja. Az állami tévé híradása szerint a csoport „démoni” tiltakozását „bizonyos amerikaiak” finanszírozták.

Kirill pátriárka, az ortodox egyház feje azzal vádolta a nyugati országokat, hogy saját népük „lelki lefegyverzését” tűzték célul. Több európai országot is említett, ahol az új törvények megtiltják vallásos szimbólumok, mint például a kereszt megjelenítését a munkahelyeken.

„A [nyugati politikai] elit általános politikai irányvonala kétséget kizáróan keresztény és vallás ellenes,” mondta a pátriárka.

„Mi az ateizmus egy egész korszakát tudhatjuk magunk mögött, így jól tudjuk milyen Isten nélkül élni,” mondta Kirill. „Szét akarjuk kürtölni a világnak, hogy „Álljanak meg!””

Vszevolod Chaplin, az orosz ortodox egyház egyik vezetője pedig azt mondta, hogy a modern nyugat semmivel sem jobb, mint az egykori Szovjetunió. Egy 1995-ben az elnök megbízásából készült bizottsági jelentés szerint 1917 és 1937 között a szovjet hatóságok körülbelül 200.000 hívőt és papot végeztek ki, több ezer templomot romboltak le, a megmaradtakat pedig raktárakká, parkolókká vagy az ateizmust éltető múzeumokká alakították.

„Ez a folyamat most csak a nyugatra jellemző és mind politikailag mind pedig erkölcsileg el fogja pusztítani.” http://idokjelei.hu/2014/02/putyin-szerint-amerika-elfordult-a-kereszteny-ertekektol-es-egy-istentelen-nemzette-valt/