2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

"Fogy a nép, mint a hold..."

ÚTON VAGYUNK MAGYARORSZÁG MEGSZŰNÉSE FELÉ?
Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2014. évi összesítése hazánk demográfiai adatairól. A számok még mindig elszomorítóak.

2014-ben

91500 gyermek született, de 126100 fő halt meg. Ez azt jelenti, hogy lényegében tavaly ismét eltűnt egy 34600 fős város Magyarországról. A terhességmegszakítások száma szinte ugyanezt a mértéket mutatja, egy év alatt 32700 gyermeket vetettek el.
Az adatok egyébként enyhe javulást mutatnak, a születések 3,2 százalékkal nőttek, míg a halálozások 0,5 százalékkal csökkentek 2013-hoz képest. Ez a tendencia ugyanakkor közel sem elegendő a drasztikus népességfogyás megállításához, a KSH 2011-es népszámlálásából kiinduló továbbvezetett becslése szerint a magyar lakosság száma már csak

9 millió 849 ezer fő.

Nézzük meg, honnan jutottunk idáig (a KSH adatai 1949-től kezdődnek):
1949-ben még csak 9 millió 205 ezer volt a lakosság száma, ugyanakkor ez gyors növekedésnek indult, mert 190 ezer 398 születésre csupán 105 ezer 718 halálozás jutott, tehát majdnem kétszeres volt a pozitív különbség. Rekordot az 1954-es év jelentett, amikor 223 ezer 347 gyermek született, és közben csak 106 ezer 670 ember hunyt el.
Mindez innentől fogva néhol hullámzóan, de jellemzően folyamatos romlást mutatott: Egyre kevesebb ember született, és ami érdekes, hogy egyre több is halt meg. Fordulópontként 1981-re tekinthetünk, mint az első év, amikor a népesség fogyni kezdett, nem növekedni: Igaz, akkor volt majdnem a legmagasabb a népességszám is, 10 millió 705 ezer fővel. Alább látható a fogyási grafikon:
A 0-ás értéknél egyenlítődött ki a születések és a halálozások száma, nagyjából 1981 derekán
Mindez azt jelenti, hogy 1981 óta, az eltelt 34 évben majdnem 1 millió fővel csökkent a magyar lakosság száma, félretéve mind a külföldi munkavállalás adatait, mind a belső etnikai arányokat.

„Azé az ország, aki teleszüli.”

A külpolitikát is figyelmesen nyomon követők talán még emlékeznek arra, hogy micsoda óriási botrány robbant ki 2010. augusztusában Németországban, amikor Thilo Sarrazin, a Szociáldemokrata Párt oszlopos tagja (civilben egyébként bankár, a Bundesbank elnökségi tagja) megjelentette a politikai korrektség pudvás falait megrengető könyvét. „Németország felszámolja magát” című, adatokkal bőségesen alátámasztott, 464 oldalas, vaskos tanulmánya provokatív brutalitással vett górcső alá olyan egymással szervesen összefüggő, és egész addig a fejét a homokba dugó strucc öngyilkosan ostoba stratégiájával elkerült témákat, mint a főként iszlám hátterű bevándorlók német társadalmon belül növekvő aránya és azok integrációs problémái: átlag alatti oktatási eredmények, átlag alatti munkaerő-piaci mutatók, átlag feletti bűnözés, valamint átlag feletti függés a szociális ellátórendszerektől…
A könyv valóságos sokkot okozott, de igen gyorsan bestsellerré is vált. Viszont Sarrazint párttársai, a polkorrekt szemellenzőt levedleni képtelen, és gondolkodni túlságosan kretén vagy gyáva, „toleranciára” oly kényes, dogmáikba savanyodott, baloldali liberálisok kicsinálták…


I. Néhány elvi alapvetés a népesedéspolitika területéről
● Ami a népesedési folyamatokban már évtizedek óta megfigyelhető Magyarországon, az példátlan egész eddigi történelmünkben. Nemzetünk tragikus fogyását nem külső erőszak, hanem a magyar édesanyák termékenységének döbbenetesen drasztikus hanyatlása okozza. A Magyarország első sorskérdéséből fakadó probléma súlyával tisztában levők mára nem a népességrobbanás, hanem a demográfiai összeomlás szerteágazó, s roppant pusztító következményeitől tartanak, hiszen a népesedéspolitika összetettségénél fogva kölcsönhatásban áll az egészségpolitikával, a szociálpolitikával, a foglalkoztatáspolitikával, a lakáspolitikával, az oktatáspolitikával stb., ezért mélységeiben csak ezek komplexitásában szemlélhető.
● A magyar nemzetre nehezedő demográfiai katasztrófa szinte megoldhatatlannak tűnik, az azonnali cselekvés mindennél sürgetőbb. A veszély súlyát érzékelve, politikusi felelősségünktől vezérelve egyetértünk nemzetünkért aggódó íróinkkal, költőinkkel:
„Beszélni kell, kiáltozni, sírni, míg valaki a védekezést meg nem találja. Nem fajvédelem ez. Egy nagyra törő és épp testvértelenségében nagyra hivatott, értékes szellem megmentése volna ez, melyet azonban csak úgy menthetünk meg, ha legelőbb eleven testét, a népet mentjük meg. Ha egyszer a magyarság elpusztul: el fog pusztulni emléktelenül, nyomtalanul. A kutya sem ugat utánunk. A varjú sem károg utánunk.”[1]
● Osztjuk a Százak Tanácsának demográfiai helyzetünkről kiadott 2009-es állásfoglalását, amely szerint szoros összefüggés tapasztalható a magyar gazdaság gyenge teljesítménye, csődhöz közeli állapota és a népesedési válság között.
„A magyar népnek le kell számolnia egy illúzióval: a népesedési csőd további mélyülésével – amin a születések számának továbbra is mélyen a reprodukciós szint alatt maradását és az öregek arányának további emelkedését és a fogyást kell érteni – reménye sincs a gazdasági csődből való kilábalásra és egyáltalán semmi jóra. Sőt, az élet minden területén további hanyatlással kell szembenéznie.”
● A gyermekvállalási hajlandóság - európai összehasonlításban is - rendkívül alacsony szintjének okai roppant szerteágazóak, ezeknek még csak vázlatos ismertetésére sincsen itt mód. Mindenesetre a gyermekvállalási hajlandóság csökkenése jelenti egyrészt az életen át tartó teljes gyermektelenségre való törekvést, másrészt azt a tendenciát is, mely szerint a szülőkorba ért, gyermeket vállalni szándékozó fiatal nők egyre későbbi időpontra halasztják a teherbe esést – nem egyszer vállalva annak kockázatát, hogy a remélt gyermekáldás időpontjában esetleg már mégsem kerülhet sor fogantatásra. Szomorú tény, hogy a mai Magyarország társadalmi normái, közgazdasági-szociálpolitikai feltételei miatt minden újabb gyerek vállalása olyan többletterhet jelent, ami a szülők számára anyagi javakban, társadalmi elismerésben, létbiztonságban még hosszú távon sem térül meg. Ha viszont egy szülőnemzedék a saját létbiztonsága vagy kényelme érdekében kénytelen lemondani a kettőnél több gyerekről, akkor ezzel sajnos nemzete jövőjének jelentékeny hányadáról is lemond. (Fekete Gyula Véreim, magyar kannibálok! című könyvében a népességfogyás másfélszáznál is több okát sorolja fel, s a következmények leírása során is bőséges tárházát kínálja a lehetséges apokaliptikus végeredményeknek.)

[1] Illyés Gyula, Babits Mihály, Fülep Lajos, Fekete Gyula szavai nyomán válogatta Novák Miklós http://nepesedes.hu/drupal/node/57