2012. október 9., kedd Magyar Hírlap

Budapest belvárosának egyik legelegánsabb terén áll a minket évtizedeken át fosztogató birodalom emlékműve. Mellette néhány méterre a hazánkat jelenleg függésben tartó globális birodalom egyik központjának nagykövetsége. Igen, amely napról napra egy termonukleáris csapások ellen is védelmet nyújtani képes atombunkerre kezd hasonlítani a köréje épített védelmi berendezések miatt. Amúgy sokszor elmondják, ez a bunker voltaképpen egy szelíd óriás, afféle mesehős, aki mindig csak jót akar. Na persze, jót, leginkább magának...

A tér másik oldalán áll, a most - vélhetőleg egy gigantikus panama miatt - éppen üresen tátongó épület, a volt Tőzsdepalota, tehát a globális pénzhatalom egykori szimbóluma, amelyben aztán évtizedeken át a pusztító propagandagépezet, a Magyar Televízió székelt. És végül a tér meghatározó épületében tevékenykedik a Magyar Nemzeti Bank, amely, amint a vicc is mondja, nem nemzeti, nem magyar és nem bank. Minden jel szerint inkább egy, a globális pénzhatalmi rendszer helyi képviseletét ellátó intézmény. A globális hatalmi rendszer és a vele együttműködő helyi uralmi elit humorérzékét dicséri, hogy a tér neve: Szabadság. A világ, amelyben élünk, a megvalósult abszurditások világa, így már nem igazán lepődünk meg mindezen, bár a bennszülöttek lelki, erkölcsi, szellemi hanyatlásának folyamatai elég vészjósló jövőt rajzolnak számunkra, ha továbbra is bágyadt egykedvűséggel regisztráljuk a hasonló összefüggéseket. Az említett épületek egyikében a nem túl távoli jövőben változik az első ember személye, és ez a tény egy kicsit más megvilágításba helyezheti az eddig elmondottakat. A Magyar Nemzeti Bank nevű intézményről van szó, ahol az elnök mandátuma néhány hónap múlva lejár, és ez meglehetősen drámai folyamatokhoz vezethet majd. Mégpedig azért, mert egy olyan összecsapás tanúi lehetünk ennek kapcsán, ami megvilágítja azokat a rejtett dimenziókat is, amelyeket a globalizmus pártján álló média hamis elbeszélései eddig homályban tartottak. Ahogy már említettem, ez az intézmény ugyan nevében hordozza a magyar és a nemzeti jelzőket, ami egyébként egyfajta redundancia, hisz e jelzőkből bőven elég volna az egyik is a lényeg kifejezésére. Ez a görcsös túlhangsúlyozás nyilván rejtett kompenzálás, hisz ez az intézmény eleve nem lehet, és soha nem is volt a magyar nemzet intézménye. Mégpedig azért nem, mert évtizedekkel azelőtt, hogy az MNB létrejött, az egyik Rothschild már joggal deklarálhatta, hogy ha kezemben tartom egy ország pénzkibocsátását, akkor nem érdekel, hogy kik hozzák a törvényeket. És a pénzkibocsátás feletti ellenőrzés a Magyar Nemzeti Bank fennállása alatt tartalmi értelemben soha nem volt a magyar állam kezében, és ez ma sincs másként.


A forint, amelyről végzetes optikai csalódásként hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy magyar nemzeti valuta, valójában csak a globális pénzhatalmi rendszer Magyarországon kibocsátott és forgalomban tartott pénzeszköze, a kibocsátása feletti ellenőrzést ugyanis ez az idegen hatalom gyakorolja. Mégpedig éppen a Magyar Nemzeti Bank vezetőin keresztül. A Magyar Nemzeti Bank függetlensége így valójában a magyar nemzettől, illetve az azt képviselni hivatott felelős nemzetállamtól való függetlenséget jelenti. A demokratikus eljárásokkal uralomra jutott parlamenteknek és kormányoknak nincs lehetőségük arra, hogy a magyar és nemzeti jelzőkkel egyaránt feldíszített intézményt, és főként annak a pénzkibocsátási funkcióit valóságosan ellenőrizzék. Formális jogok ugyan vannak, de ha ezekkel egy-egy kormány vagy parlament valóban élni is szeretne, abból drámai konfliktusok adódnak. Ezért a kormányok többnyire nem mertek, nem is akartak élni még a formális lehetőségekkel sem. A függetlens ég mint konstrukció tehát azt a célt szolgálja, hogy a globális pénzhatalmi rendszer uralja a Magyarország pénzrendszerét. Jól jelzi ezt például a devizatartalékok felhasználásával kapcsolatos konfliktus. A devizatartalékok magas szintjére nem azért van szükség, hogy ezzel megpróbáljuk kedvét szegni a spekulatív támadásoknak, hanem éppen ellenkezőleg! Azért van rá szükség, hogy ha a spekulánsok hatalmas extraprofitjaikkal távozni kívánnának, akkor ezt különösebb veszteségek nélkül megtehessék. A kérdés körül keletkezett hamis vitában éppen ennek a tisztázását igyekszik lehetetlenné tenni a bank, és úgy beállítani a dolgot, mintha a hatalmas devizatartalék puszta emlegetésével is el lehetne ijeszteni a spekulánsokat.


Az MNB elnökének mandátuma tehát néhány hónap múlva lejár, és az új elnök megválasztása körül igen heves harc várható. A globális uralmi rendszer magától értetődő módon ragaszkodik majd ahhoz, hogy az elnök kizárólag csak egy számára kifogástalan pedigrével rendelkező ember legyen. Ebben az esetben viszont hiába változik az elnök személye, attól maga a helyzet aligha fog változni. A kormánynak és személy szerint a miniszterelnöknek is számot kell vetnie azzal, hogy ha a jövőbeni bankelnök formálisan a jobboldalhoz kötődik is, a globális hatalmi rendszer érdekeit kell szolgálnia. Ha viszont a kormány mégis ragaszkodna egy bátor, valóban nemzeti érdekeket szolgáló emberhez, akkor emiatt olyan feszültségekre, nézeteltérésekre lehet számítani, amelyek megint csak megtorlást vonhatnak maguk után. Új erőpróba következik tehát.