"A mágikus gondolkodás érdekes megnyilvánulásának voltam tanúja egy óvodai foglalkozáson. Az óvó néni Mesetündérnek öltözött fel. Csoportjában ott volt a saját kislánya is, akinek így nemcsak édesanyja, hanem pedagógusa is volt. Amikor nevén szólította Hannát, hogy kukucskáljon be a meseládikóba, kislánya tágra nyílt szemekkel megkérdezte: Mesetündér, te honnan tudod, hogy engem hogy hívnak? 
A mágikus gondolkodás jellemzője, hogy a gyermek azt hiszi, a dolgok és a jelenségek között varázslatos oksági viszony van, és úgy véli, hogy ezeknek a valóságban nem létező kapcsolatoknak a felhasználásával irányítani is tudja a világot. Például ha párosával lép a járdaszegélyre, akkor teljesülni fognak a kívánságai. Ki ne próbálta volna ezt meg gyermekkorában...? Én például a szőnyeg mintáin lépegettem, és mélyen meg voltam győződve arról, hogy a kívánságaim teljesülnek, ha csak minden második mintára lépek rá. Ezek a szabályok önkényesek, mindig a gyermek határozza meg, hogy mi az, amit neki teljesíteni kell ahhoz, hogy a varázslat működjön." (Részlet a Mesepszichológia című könyvből)