Kép
A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt (Mark Twain)

A rossz megsebzett minket, egész lényünknek szenvedést okozott, ezért a bocsánatba egész lényünket bele kell fektetnünk. A megbocsátás nem egyetlen pillanat műve. A megbocsátás nem parancsszóra megy. Felhívást kaptunk rá, mely néha sürgető. De mindig marad benne valami spontaneitás, önkéntes ajándék. Meglepetés.

Nem jelenti azt sem, hogy minden úgy folytatódik, mint azelőtt, mint a bűn előtt, hogy eltörli azt, ami történt. Vannak, akik ezért nem akarnak megbocsátani. A rossz tett a történelemben eltörölhetetlen nyomot hagy. Az elhagyott paradicsom kapujában egy kerub áll, és mutatja, hogy a tojásrántottából a tojást héjába visszatenni nem lehet. Van, aki ezért nem tud megbocsátani, soha nem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt. A bocsánat nem a múltbeli állapot helyreállítása.
A jogaimról való lemondást sem jelent. Az sem tesz jót a közösségnek, ha törvényeit megszegik, s aztán ez a megszegés ott lóg a levegőben. Minden további nélkül megbocsátok neked: ez nem a megbocsátás felsőfoka, igenis vannak „továbbiak”. Az elkövetett igazságtalanságot a lehetőségekhez mérten helyre kell hozni. A szeretet nem helyettesíti a jogot, nem semlegesíti, hanem tökéletességre viszi. A bocsánat más síkon van, mint az igazságosság döntései: a felebaráti szeretet és jóság szabad cselekedete, ami túlmegy a szoros kötelezettségen.
Nem is mentegetés. Kevésbé gyávaságból fakad, inkább jóindulatból, de azért az alján mégiscsak öncsalás van. (És ezzel is úgy van, ha „nem tehet róla”, akkor nincs is mit megbocsátani.) Amit meg lehet érteni, azt meg kell érteni, de a mentegetéssel, miközben segíteni akarunk, megfosztjuk a vétkest emberi méltóságától, mert olyannak tekintjük, mint aki képtelen rosszat tenni. Merő jóindulatból tagadjuk az ember legnagyobb értékeit: a szabadságát és felelősségét. És nem is fölülről lefelé kéne megbocsátani, ez méltatlan. (Eszterházi Péter)
A megbocsátás igényes emberi tett. Talán ez a legnagyszerűbb érték a földön, és bizonyosan a legszükségesebb is. Annyi becstelenség és bántalmazás, türelmetlenség és gyűlölet van körülöttünk. Óriási szükség van a bűnbánatra és a megbocsátásra. Ez az a nagyszerű alapelv, melyet mind az ősi, mind pedig az újkori szentírások hangsúlyoznak.
Nincs a szentírásainkban még egy olyan gyönyörű történet a megbocsátásról, mint a Lukács 15. fejezetében található tékozló fiú története. Időnként mindenkinek el kellene olvasnia és gondolkodnia rajta.
„Minekutána pedig [a tékozló] mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni. Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni. És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki. Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, és pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!” (Lukács 15:14–21) Erre az atyja nagy lakomát rendezett. Amikor pedig a másik fia panaszkodott, ezt mondta neki: “Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott” (uo. 32. v.).
Amikor rossz cselekedet történt, amit bűnbánat, majd pedig megbocsátás követett, akkor szó szerint az elkövető, aki elveszett, megtaláltatott, és aki meghalt, feltámadott.Mily’ csodálatosak a kegyelem és a megbocsátás áldásai!
A hegyi beszédben az Úr ezt tanította: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellen a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket” (Máté 5:38–44).
Ezek nagyon kemény szavak.Gondoljuk, hogy követni tudnánk ezt a parancsot? Ezek magának az Úrnak a szavai, és úgy hiszem, mindannyiunkra vonatkoznak.

A Szabadító akkor fejezte ki legnagyobb szeretetét, amikor halálos gyötrelmében így kiáltott fel:

„Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Lukács 23:34).

KépNagyon sokan vannak napjainkban, akik nem hajlandóak megbocsátani vagy elfelejteni. Gyermekek sírnak és feleségek zokognak azért, mert az apák és a férjek folyamatosan felelevenítenek olyan hiányosságokat, melyeknek nincsen semmi jelentőségük. És nagyon sok ember van, aki elefántot csinál minden bolhányi bántó szóból vagy cselekedetből.
A megbocsátás legkiemelkedőbb cselekedete a nagyszerű engesztelés volt. Az engesztelés jelentősége minden képzeletet felülmúl. Csupán annyit tudok, hogy megtörtént, és hogy értünk volt. A fájdalom oly nagy volt, a szenvedés oly erős, hogy egyikünk sem tudja felfogni azt, amikor a Szabadító önmagát ajánlotta fel váltságul az egész emberiség bűnéért.
Rajta keresztül nyerhetünk megbocsátást. Rajta keresztül kapjuk azt a biztos ígéretet, hogy az egész emberiség részesül a szabadítás áldásaiban, a halálból való feltámadással együtt. Rajta és rendkívüli áldozatán keresztül ajánlják fel nekünk azt a lehetőséget, hogy engedelmességünk által felmagasztosulhatunk, és örök életet nyerhetünk.
Isten segítsen nekünk, hogy egy kicsit kedvesebbek legyünk, nagyobb türelmet mutatva egymás iránt, elnézőbbek legyünk, hajlandóak arra, hogy megtegyük a második mérföldet is, hogy felemeljük azokat, akik bűnt követtek el, ám meghozták a bűnbánat gyümölcsét, hogy félre tegyük korábbi nézeteltéréseinket, és ne tápláljuk őket tovább!
Hogy másként érezhessük a világot, meg kell változtatnunk hiedelmeinket: hagynunk kell, hogy a múlt tovaszálljon, jobban kell figyelnünk a jelenre, és el kell oszlatnunk a bennünk lévő félelmet. Sok út vezet a belső átalakuláshoz és a lelki békéhez. Ezzel a néhány gondolattal bevezetést nyújtunk azok számára, akik személyi átalakuláson akarnak átmenni, hogy életüket ne a kapni vágyás és a félelem jellemezze, hanem az adni akarás és a szeretet.
A boldogtalanságnak oka a fejünkben lévő alaptalan elképzelések.
Találunk-e legalább egy igazán boldog embert, aki nem fél, mentes a bizonytalanságtól, feszültségektől, az idegeskedésektől, nem rágódik a múlton. A boldogtalanságnak az is az oka, hogy arra figyelünk, ami nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, amink éppen most van. Ami boldoggá vagy boldogtalanná tesz minket, az nem a világ és a körülöttünk lévő emberek, hanem a saját gondolataink. Az a nézet, hogy majd boldogok leszünk, ha minden vágyunk teljesül, tévedés. Valójában éppen ezek avágyak és ragaszkodások tesznek minket feszültté, csalódottá, idegessé, bizonytalanná, és ezek telítenek el félelemmel is. A vágyak teljesülése a legjobb esetben is csak a gyönyör és izgatottság pillanatait kínálja. Ne tévesszük ezt össze a boldogsággal.
Mi tehát a boldogság? A boldogság a belső harmónia és a lelki béke elérése. A boldogság egyik alap pillére, hogy félelem nélkül éljünk. Engedjük el a ragaszkodásainkat, fogadjuk el a környezetünket, embertársainkat s magunkat is. Engedjük el a múltat és a jövőt, a jelen pillanatát éljük meg teljes valóságában. Ha megértjük boldogtalanságunkat - az el fog, tűnni - ami keletkezik az a boldogság állapota. Ha megértjük büszkeségünket - az el fog múlni - helyében ott lesz az alázatosság. Ha megértjük félelmeinket -azok elolvadnak -, ami keletkezik, az a szeretet. Ha megértjük ragaszkodásainkat -azok megszűnnek -s a következmény a szabadság. Amit észlelünk, az valójában a világnak hívott vászonra kivetített lelki állapotunk. Ha adunk, tulajdonképpen kapunk, ez a szeretet törvénye. A mások iránt érzett ellenséges gondolataink tulajdonképpen saját magunk ellen irányulnak.
A félelem: Nézzük meg a következő listát - fejfájás, hátfájás, nyakfájás, idegesség, pattanásig feszült lelkiállapot, álmatlanság, gyakori félelem érzet, boldogtalanság. Itt csak néhány szerepel azon tünetek közül, amelyek a haragtartó tudat következményei lehetnekAz időnk legnagyobb részét a múlton való rágódással és a jövő miatti aggódással töltjük, a félelem ártalmas körforgása, pedig kevés teret enged a jelenben a szeretet és az öröm számára. Mit akarunk, konfliktust vagy békét? A világot nem tudjuk megváltoztatni, azt viszont igen, hogyan látjuk a világot, a többi embert és magunkat. Két érzelem létezik: a szeretet és a félelem. Amit tapasztalunk, az a kivetített lelki állapotunk, ha ez jó, akkor szeretet, béke van bennünk, ha viszont tele vagyunk félelemmel, aggodalommal ezt a lelki állapotot tükrözzük a körülöttünk lévő világra, és ez lesz tapasztalati valóságunk. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy más emberek cselekedetei, vagy olyan körülmények és események miatt háborog a lelkünk, melyeket úgy tűnik nem tudunk befolyásolni. A feldúltságot megélhetjük düh, féltékenység, sértettség, vagy lehangoltság formájában, valójában mindezek az érzések a félelem egy fajtáját jelentik.Attól kezdve, hogy felismerjük, hogy mindig választhatunk, a félelem vagy a szeretet vezéreljen minket, ha szeretetet választjuk, többé nincs ok zaklatottságunkra. A tudatunk olyan, mint egy filmvetítő gép. A múltbéli emlékeink jelentik a képeket, amelyeket a vászonra vetítünk. Ez a vászon, pedig sokszor az az ember, akivel éppen beszélünk. Ha a tudatunkban pergő film bűntudatról, vagy haragról szól, ezeket az érzéseket kivetítjük a jelen helyzetre. Ezért találjuk úgy, hogy a másik megpróbál bűntudatot ébreszteni bennünk, így az illető - látszólag - megérdemli haragunkat.
A megbocsátás:megtanulhatunk félelmeinktől megszabadulni a megbocsátás által úgy, hogy mindenkit -így magunkat is - vétlennek látunk. A megbocsátást nem abban az értelemben kell értelmeznünk, hogy eltűrjük egy másik ember nekünk nem tetsző viselkedését, hanem abban, hogy helyesbítjük azt a bennünk kialakult téves elképzelést, miszerint az illető ártott nekünk. Aki nem bocsát meg, annak lelkét félelem uralja. Az ilyen ember biztos abban, hogy dühe indokolt, elítélő véleménye pedig helytálló. Aki nem bocsát meg embertársainak, ugyanolyannak látja a múltat és a jövőt, és ellenáll a változásnak. Nem akarja, hogy a jövő eltérjen a múlttól, önmagát ártatlannak véli, a többieket  pedig bűnösnek. A konfliktus élteti és az, ha igaza van.boldogság egyik forrása a megbocsátás. Bárki megtanulhatja a megbocsátást, függetlenül attól, hogy hány éves, jelenleg milyen világnézettel rendelkezik, miket tapasztalt meg a múltban, vagy hogyan bánt eddig a körülötte élőkkel. A megbocsátás a legnagyobb erejű orvosság. Ha nem bocsátunk meg, a szenvedés mellett döntünk. A szeretet és a lélek szempontjából a megbocsátás azt a szándékot jelenti, hogy meg akarunk szabadulni a fájdalmas múlttól, a választást, hogy nem találunk többé értéket a gyűlöletben és haragban. Meg akarunk szabadulni a vágytól, hogy fájdalmat okozzunk másoknak és magunknak, valamilyen múltban történt dolgok miatt. A szándékot jelenti, hogy nyitott szemmel törekszünk meglátni másokban a fényt ahelyett, hogy ítélkeznénk, vagy elutasítanánk őket.
Mi a hatásosabb gyógyszer azoknak a kezelésére, amelyek az előbbi tüneteket okozzák? A megbocsátás. Ha megbocsátunk másoknak, azzal közelebb jutunk ahhoz, hogy önmagunknak is megbocsássunk. A megbocsátással az immunrendszerünk erősebbé válik. Nehéz megbocsátani, ha Énünk azon tanácsát fogadjuk meg, amely azt mondja, akkor cselekszünk helyesen, ha megbüntetjük az illetőt, aki fájdalmat okozott nekünk, és megtagadjuk tőle szeretetünket. Nehéz megbocsátani, mert makacs Énünk van, amely arról próbál meggyőzni, hogy a gyűlölet jobb és biztonságosabb a számunkra, mint a szeretet. Nagyon fontos, hogy ne tegyük Énünket az ellenségünké, de ne is hallgassunk rá. Vagy teljesen megbocsátunk, vagy nem beszélhetünk megbocsátásról.
Csak akkor lehetünk igazán boldogok, és elégedettek, ha megértjük annak fontosságát, hogy megbocsátással és szeretettel fordulunk önmagunk és mások felé. Nagyon fontos, hogy a megbocsátás mindennapi gyakorlattá váljék.
õ A ragaszkodás Agyunk folyton boldogtalanságot kreál. Ha jól figyelünk, rájövünk, hogy mi okozza még a boldogtalanságot? Ez a túlzott ragaszkodás. A ragaszkodás nem valami tény. Csak elképzelés, fantázia, amely a programozás által került oda. Érzelmi kapcsolódás vagy kötődés, amit az a hiedelem okoz, hogy bizonyos dolgok vagy személyek nélkül nem lehetünk boldogok. A ragaszkodásnak az a tragédiája, hogy ha nem sikerül a tárgyát megszerezni, akkor boldogtalanságot okoz. De, ha sikerül megszerezni, akkor sem boldogít, csupán gyönyört szerez, amit azonnal a kimerültség követ, és természetesen állandósul vele az aggodalom, hogy elveszíthetjük ragaszkodásunk tárgyát. Próbáljuk meg elfogadni azt a tényt, hogy ragaszkodásuk tárgya nélkül is lehetünk boldogok. Eszünkbe ötlött-e már, hogy megtarthatjuk az összes ragaszkodásunkat, anélkül, hogy feladnánk őket, anélkül, hogy egyről is lemondanánk, s nem ragaszkodva, nem kötődve hozzájuk még jobban is örülhessünk nekik, hisz akkor békések vagyunk, és nem fenyegeti semmi sem az örömünket? Ha megtanuljuk, élvezni ezer virág illatát, akkor nem fogunk egyhez ragaszkodni, és nem fogunk szenvedni attól, ha azt az egyet nem kapjuk meg.A ragaszkodásunktól ne megtagadással vagy erőltetett lemondással váljunk meg, mert amiről fogcsikorgatva mondunk le, ahhoz örökké ragaszkodunk, hanem azáltal, hogy látjuk bennük a rémálmot, s ezáltal elveszítik hatalmukat felettünk, nem tudnak többé megsebezni és félelmet okozni, majd ezek után megtapasztalhatjuk a lelki békét, a boldogságot.
Az elengedés Ha egyetlen valóságunk a szeretet: a félelemtől való megszabadulással, a félelem elengedésével érhetjük el a lelki békét, amely egészséghez és belső teljességhez vezet. A belső béke megteremtéséhez feltétlenül szükséges a megbocsátás, amely a múlt elhagyását jelenti.
õAz elvárások Ha elvárások és feltételek nélkül adunk, azon nyomban rátalálunk a belső békére. Abban a percben azt is megértjük, hogy mindent, amit adunk, azt mi magunk kapjuk. Nem bírálni másokat, ez is egy lehetséges útja a félelem leküzdésének. Ha megtanulunk lemondani a másik feletti ítélkezésről, ha képesek vagyunk teljesen elfogadni embertársainkat, és nem akarjuk őket megváltoztatni, akkor eljutunk önmagunk elfogadásához is. Minden, ami - látszólag - megesik velünk, úgy történik, ahogyan elvárjuk. A kommunikációs problémáink nagy része abból fakad, hogy mindenféle előírásaink vannak a másik viselkedését illetően. Meg kell szüntetnünk ezeket az előírásokat, és végre boldogok lehetünk.
A jelenben élni Ha csak a jelen pillanata jár az eszünkben, lelkünkben béke költözik. Akkor mondhatjuk, hogy eltökélt szándékunk másképpen látni a dolgokat, ha csakugyan hajlandók vagyunk megszabadulni a múlttól és a jövőtől, s így a jelent olyannak éljük meg, amilyen valójában. Az életünk bármely valós elemét csak most a jelenben tapasztalhatjuk meg. Ahhoz, hogy a szívünk és a tudatunk készen álljon a megbocsátásra, le kell győznünk magunkban azt a hiedelmet, hogy a múlt elkerülhetetlenül megismétlődik a jövőben. Gondolataink és nézeteink határozzák meg, milyenek látjuk az életet. A megbocsátás célja, hogy megszabadítson minket a múlttól, hogy megszabaduljunk megbántottságunktól és gyűlölködésünktől. Nem veszélyt hoz ránk a megbocsátás, hanem lehetővé teszi a jelen teljesebb megélését. A harmonikus jelen pedig cserében elősegíti, hogy nyugodt tekintettel nézzünk a jövőnk felé.

…s üzenem volt barátaimnak, kik megtagadják ma nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is barátjok leszek és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat. (Wass Albert)

2008. november 27.-e tiszteletére.

Forrás (magamtól): http://www.meh.eoldal.hu/cikkek/a-megbocsatas-boldogsagunk-titka.html