2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Domján László - Gazdagság 2 meditáció

Szívcsakra meditáció kristálytálakkal

Nyugalmam hangjai

Anugama - Shamanic Journey (Om Shanti)

Meditációs zene

Gyógyító meditáció

Meditációs zene

Nyugtató képek és hangok

Meditáció utáni - lelkigyakorlat

Anthony de Mello Megváltás c. írása nyomán

Tudatosítom testhelyzetem, azt, hogy ebben a helységben vagyok

Tudatosítom magamban azokat az érzéseket, amelyeket a testemben érzek…

A rajtam lévő ruhák hozzám simulását…

A szék a párna keménységét - puhaságát…

Tudatosítom magamban a környezet neszeit és zörejeit…

Tudatosítom magamban minden egyes lélegzetvételt…

Tudatomat a lényre fordítom, magamra, hogy élek, dobog a szívem, nyugodtan mélyen beszívom a levegőt…

Kissé bent tartom…

És kényelmesen kiengedem…

Kissé bent tartom…

És kényelmesen kiengedem…

ezt még néhányszor megismétlem…

Elképzelek magamban egy virágzó növényt, vagy egy élettel teli állatot…

Olyan személyre gondolok, aki minden ízében „igent” mond az életre, pozitív beállítottságú, harmonikus lelkületű…

Milyen tulajdonságokat fedezek fel e személyben?…

Számomra mit jelent az élet igenlése?…

Egy dolog biztos: nem lehet az életre anélkül igent mondani, hogy az ember fel nem ismerné át értékelné múltját és jövőjét…

A múlt. Tegnap. Nem élhetek teljesen, ha a múltamba kapaszkodom, mert a múlt már csak emlék, csak gondolkodásom terméke. Nem a valóság. Aki tehát a tegnapjában él, az fél a mától…

Elengedem a tegnapjaimat, azt a hajlamomat, hogy a tegnapban éljek. A múlthoz való ragaszkodás egyik módja a sérelmekhez való ragaszkodás. Az első lépésként a jelenben való teljes élet felé egy listát készítek azokról az emberekről, akikre valamiért neheztelek…

Megbocsátok mindegyiknek, feloldozom őket, - kegyelmet adok nekik, megbocsátok és elengedem őket, és a fájdalmaimat.

Nem tudok úgy megbocsátani, ha azt érzem, hogy csak ők a vétkesek, és én teljesen ártatlan vagyok. Be kell látnom, hogy az elkövetővel együtt én is felelős voltam mind azért a sértésekért, bántalmazásért amelynek áldozata lettem…

Nehéz akkor megbocsátani valakinek, ha cselekedetét csak úgy tudom felfogni mintha azt a gonoszkodásból követte volna el. Felfoghatom úgy is, hogy mindketten belestünk a nem tudás, a valóság fel nem ismerésének csapdájába. A helyzet az, hogy az általa elkövetett sérelem a javamat szolgálta. Olyan eszköz volt, amelyet Isten arra használt, hogy segítsen egy érzés megtapasztalásában, amiben most felismerhetem azt a segítséget, hogy azzá lehettem mint ami itt és most vagyok…

Ha már nem akarok a múltban élni, akkor sajnálkozásomat vélt hiányosságaimat is éppúgy el kell hagynom, mint a sérelmeimet. Mindaz, amire veszteségként gondolok, ezek: hibáim, vélt rossz sorsom, az élettől kapott sebeim….

Hátrányaim, hogy nem voltak lehetőségeim az életben, az úgynevezett rossz tapasztalataim….

Csak meg kell tanulnom, fel kell ismernem, hogy mind ezt áldásnak is tekinthetem – csak rajtam múlik . Az élet táncában minden azért dolgozik össze, hogy nekünk jót tegyen….

Ha már mentes vagyok a magam sajnálatától a sajnálkozásaimtól és sérelmeimtől, akkor a jó emlékeimet és élményeimet is el kell engednem. A jó és kedves élmények, akár csak az anyagi javak, felhalmozódnak, s ha ragaszkodok hozzájuk, akkor ismét a múltban fogok élni.

Megpróbálok búcsút venni azoktól az érzésektől, amit úgy gondolok, hogy kincsként őriztem a múltamból, legyenek azok

személyek…

helyek…

elfoglaltságok, munkák…

vagy éppen tárgyak.

Elengedem őket. Sosem látjuk viszont egymást, mert akkor visszatérnek, ezek a személyek és tárgyak is megváltoznak és az idő múlásával még szebbekké válnak. Én is más leszek már, és minden más lesz.

Nyitottá válok a változásra. Elbúcsúzom a számomra szükségtelen emlékektől, búcsút és köszönetet mondok, hogy eddig elkísértek, és visszaengedem őket az univerzumnak.

Elengedtem a tegnapjaimat. De még meg kell szabadulnom holnapjaimtól is, mert a múlthoz hasonlóan a jövő is halott – csak az értelem, a tudatom tákolmánya – s ha abban élek, akkor halott vagyok a jelenre, arra ami itt és most van.

Ezért - hátat fordítok minden kapzsiságnak, sóvárgásomnak, nagyra törő szándékaimnak, mindannak, amit meg akartam szerezni, amit meg akartam tenni az életben, hogy legyen egyszer majd valaki belőlem…

Az élet nem a holnap: az élet most van.

mint ahogy most, a jelenben van az Isteni szeretet…

a boldogság…

a harmónia…

Azokra a dolgokra gondolok, amelyekre mohón vágyódom, és képzeletben próbálom elhárítani ezeket magamtól…

Minél több vágytól, sóvárgástól, megfelelési kényszertől megszabadulok, úgy könnyebbül meg a lelkem is.

Áldott megkönnyebbülés! Mert amikor elhagyom kapzsi vágyódásaimat, megszabadulok félelmeimtől, aggódásaim, szorongásaim kötelékétől, lelkem a szabadság fényében fürödhet…

Egy darabig ízlelgetem ezt a megkönnyebbülést és harmóniát, szabadságot…

Lelkem fürdik ebben az anyagtalan szeret teljes ragyogásban…

Miután így megszabadultam a jövőtől és a múlttól, a jelenbe térek, hogy olyannak érezzem és tapasztaljam az életet, amilyen itt és most:…

mert az örök élet most van, az örök élet itt van.

Figyelek a körülöttem lévő zajokra…

tudatosítom magamba a be és kilégzésemet…

testem érzéseit…

hogy amennyire lehet, - a jelenben legyek, érezhessem a környezetem szeretetét, a harmóniát az ITT és MOST -ot.

Köszönöm a lehetőséget, hogy szeretetemet kiterjeszthettem minden érző lényre, és felismerhettem ismét annak a jelentőségét, hogy a szeretet adásán és elfogadásán keresztül tudom a legtöbbet tenni magamért és mindenki másért.