2014. szeptember 14-e a Magyar Dal Napja a közmédiában, Magyarországon. Egy nap a 365-ből. Milyen dalok napja az év többi 364 napja? Ezt minden rádióhallgató, tv-néző honfitársunk nagyon jól tudja, mégis a tisztán látás érdekében nem árt összeszedni a részleteket, és leírni a helyzetet.
Az év 364 napja az angol-amerikai dalok napja a magyar állampolgárok adójából fönntartott, magyar közmédia által a magyar anyanyelvű, magyar hallgatóknak sugárzott műsorokban, Magyarországon, mely egyáltalán nem mellékesen zenei nagyhatalom.
Magyar előadók magyar nyelvű dalai csak 5-10%-ban kerülnek adásba. Nem emlékszem, mikor hallottam két magyar dalt egymás után. A magyar közmédia beszélt nyelve még a magyar (a beszédkultúra milyensége egy másik levél témája), de az énekelt nyelv, az adásokba kerülő muzsika nyelve egyértelműen az angol illetve az amerikai. A magyar előadók, a magyar muzsika szélsőségesen ki van rekesztve a magyar közmédiából!
Még leírni is szörnyű, de így van, minden nap hallhatjuk. Az adott műsor témájától függetlenül, azzal köszönő viszonyban sem lévő angol nyelvű dalokat választanak a zenei szerkesztők a műsor témájához illeszkedő magyar nyelvű muzsika helyett. Az idegen dalok ráadásul nem az angol-amerikai zenei élet legszebb muzsikái, hanem színtelen, szagtalan, jellegtelen, entyem-pentyem dalocskák, melyekre öt perc után már senki nem emlékszik.
Talán a legszomorúbb az egész helyzetben, hogy mindezt hosszú évtizedek alatt olyan alattomosan, lopakodva alakították ki az „idegen szép” közhangulatával együtt, hogy honfitársaink nagy része észre sem veszi. A fiatalok pedig már ebbe születtek bele, ezt tekintik „normálisnak”. A mai átlag magyar rádióhallgató akkor kapná föl a fejét, ha értené, miről énekel az előadó. Mert azt ugye mondanom se kell, hogy honfitársaink túlnyomó többsége csak szófoszlányokat, egy-két gyakran ismételt kifejezést ért az angol dalok szövegéből.
Kiknek szól, kiknek énekel a rádió és a televízió? Nem a magyar hallgatóknak, nézőknek, akik magyarul értenek? Nem fontos a szerkesztőknek, műsorkészítőknek és a közmédia felelős vezetőinek, hogy célközönségük értse is azt, ami neki készül? Vagy van ennél fontosabb szempont is, kedves zenei szerkesztők? A Magyar Dal Napja jó alkalom lenne néhány valóban őszinte vallomásra a beavatottak köreiből. Derüljön ki az igazság!
Mert nem hiszem, hogy véletlen a dolog. Ilyen mértékű és ilyen hosszú időtartamú aránytalanság, hátrányos megkülönböztetés nem lehet a véletlen műve.
Azt se hiszem, hogy azért van ez így, mert a hallgatók/nézők ezt várják el.
Ez ordas hazugság. És ha valami folytán igaz lenne, a közmédia feladata éppen az ilyen természetellenes elvárások megváltoztatása kellene, hogy legyen ugyanolyan következetes, évtizedekre szóló elszántsággal, mint amilyen az ellenkező irányú tevékenység volt.
Tehát a magyar előadók, a magyar muzsika tudatosan ki van rekesztve a magyar közmédiából. Mi, a hallgatók pedig öntudatlanul vagy beletörődve mindezt pisszenés nélkül hagyjuk, tűrjük.
Vajon mi ennek a kirekesztésnek a célja? Kik hozták meg a döntéseket, és kik tartják fenn ezt a természetellenes állapotot? Le van írva valamiféle belső utasításban, hogy milyen arányokat kötelesek megtartani a zenei szerkesztők? Vagy csak szóban hangzott/hangzik el az elvárás? Vagy nincs is ilyen, mert a szerkesztőket és a zenei szerkesztőket eleve úgy válogatják, hogy ők önként és dalolva teljesítik az elvárásokat, mert utálják a magyar zenét?
Mi történne azzal a zenei szerkesztővel, aki föllázadna, és megszegve az utasítást, ¾ részben magyar zenét választana? Fegyelmit kapna vagy kirúgnák? Megkérdeztek valaha is minket, a hallgatókat, hogy milyen muzsikát szeretnénk? Én nem hallottam ilyen felmérésről, pedig 55 éves vagyok.
Kedves Közmédia-vezetők!
Első javaslatom éppen ez: ebben a nagy demokráciában kérdezzenek meg minket, sok ezer embert, akik a közmédiát fönntartjuk, és a műsorokat hallgatjuk, hogy milyen arányban szeretnénk hazai muzsikát hallani! Az eredményt hozzák nyilvánosságra, és ennek megfelelően módosítsák műsor- és zenekínálatukat!
Igenis jogunk van érteni azt a műsort – a zenék szövegét is – amelyet a mi pénzünkből nekünk sugároznak! És mi a szép magyar beszédet és a szép magyar muzsikát értjük, és ezt szeretjük!
Más ország közmédiájától nem várható el, hogy magyar muzsikát sugározzon. Viszont az a természetes, ha Magyarországon a közmédia legalább ¾ részben hazai zenét sugároz. Hát legyen így!
Környékbeli vagy távolabbi népek legszebb dalait is szívesen meghallgatjuk: kérjük meg őket, hogy gyűjtsék csokorba azokat, amelyeket meg szeretnének mutatni nekünk!
2014 szeptemberétől minden nap a Magyar Dal Napja legyen a magyar közmédiában! Ezt kérjük, ezt követeljük!
Gönyű, 2014. 09. 12.
dr. Nagy Gergely
https://kuruc.info/r/20/132966/