„Ősz az idő, Szent Mihály nap közeledik,
A juhászok a juhokat számba veszik.
Egyiknek egy ürüje, másiknak egy csengőse.
Hajtja, hajtja hazafele.

Hajtja, hajtja, terelgeti hazafele,
Hortobágyi nevezetes csárda fele.
Behajtja a csárdába, csaplárosnak eladja,
Felesége úgy siratja.

– Gyere haza, késő van már, drága kincsem,
Bánatos szép, cifra szűrös, hitös férjem,
Mert ha soká itt leszünk, sokat elköltögetünk;
Ingünk se lesz, mit ránk vegyünk!

A juhász most nagy kalapját félrevágja,
A bundáját csárda közepére vágja:
- Táncolj, asszony, fizetek! Úgyis terád keresek.
Ne mondják, hogy nem szeretlek!”

(Hortobágyi népdal)


Mihály napja az őszi napéjegyenlőség utánra esik, mintegy ott áll a tél kapujában. A természetben, az időjárásban változás áll be.

"Szent Mihály nap után egy icce víz, két icce sár." Egy göcseji mondás szerint Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet. Szamosháton pedig azt mondják, hogy aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot. A juhászok úgy tartották, ha Mihály éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor enyhe. Az idő hidegebbre fordul, a bánátiak szerint megszakad a fű gyökere. Úgy is mondják, hogy "Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet". A palicsiak szerint a hal a víz fenekére húzódik.

Sok helyen nagy vásárokat, mulatságokat tartottak ezen a napon.

A nap a gazdasági évnek is nevezetes őszi fordulója. Valamikor eddig legelt a Szent György napkor kieresztett marha a pusztán. Dunántúlon ez a nap a gulyások jelentős ünnepe volt. Országszerte (a tavaszi Szent György nap mellett) az egyik legjelentősebb pásztorünnep. A pásztorok Csíkban ekkor térnek vissza a havasokról, és télire gazdáik gondviselésére bízzák a jószágot. A juhászok is ilyenkor adják át a juhokat, kapják meg a bérüket.

A szegődtetés, a "váltakozás" napja Szent Mihály napja. A cselédek ekkor változtatnak helyet, ekkor költözködnek. Erről a cselédfogadásról szól az alábbi csallóközi énekszöveg is:

”Mikor a szógát fogadják,
Öcsémuramnak szólítják,
De amikor már megkapták,
Csak főtt krumplival táplálják”

A keresztény hitvilágban: Mihály Fõangyal, illetve arkangyal, a mennyei seregek fejedelme. Az egyház oltalmazója, küzdelmeinek átfogója. Ősi hagyomány szerint patrónusa a keresztény katonáknak. A világ végén harcolni fog minden hívő keresztény lélekért, hogy kiragadja a sátán hatalmából. A haldoklókat is oltalmazza, majd átvezeti őket a másvilágra. Ő teszi mérlegre az ember jócselekedeteit és gonoszságait. Mihály tehát az Utolsó Ítélet arkangyala. Hol a világítélő Krisztus társaságában, hol pedig önállóan, két kezében karddal és mérleggel jelenik meg a középkori templomaink kapubejárata fölött, vagy bent a diadalíveken. Torockó népe szakrális szemlélete szerint a halál és temetés Szent Mihály gondviselésében inkább menyegző, mint fekete gyász. A halottnak szegedi hiedelem szerint Szent Mihály a vőfélye, ő kéri ki és viszi a „menyasszonyt”, az emberi lelket az örök menyegzőre, Urának örömébe. Az ő oltalmára bízzák, amikor a Szent Mihály lova néven emlegetett ravatalra téve, utolsó útján a sírhoz kísérik. Tápai szólás szerint, aki meghalt, azt „mögrúgta a Szent Mihály lova”. Az eszköz és kifejezés egyébként országszerte ismeretes.

Forrás: www.magyarkronika.com