PR
Forrás: MNO
2013. szeptember 08., 08:48
A dévai Böjte Csaba atya és Reisz Pál templomigazgató köszönti Kozma Imre atyát, irgalmasrendi szerzetest, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából szeptember 14-én, szombaton, 11 órakor a Belvárosi (Pesti) Ferences Templomban. Kozma Imre atya aranymiséjének ünnepi szónoka Böjte Csaba ferences atya lesz. A jubileum alkalomból a Ferences Rend képviselői ünnepség keretében fejezik ki elismerésüket Kozma Imre atya munkássága iránt, és megköszönik, hogy 1968-tól nyolc évet szolgált káplánként a templomban és lelki oázist varázsolt a vészterhes időkben.

Kozma Imre atya munkássága példamutató volt számomra, sokat lendített, bátorított engem a magam útján” – mondta Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. „A Dévai Szent Ferenc Alapítvány életre hívása óta sok könnyet törölhettünk le Erdélyben a gyermekek szeméről, ami Teréz Anya és Kozma atya által képviselt segítő szeretet szellemiségének is köszönhető. Hálámat szeretném neki a szentmisén is kifejezni” – fogalmazott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.

Reisz Pál templomigazgató elmondta, hogy a hatvanas évek végén, a diktatúra legsúlyosabb, legveszettebb időszakában volt Pesten egy kis lelki oázis, a Ferenciek terén működő, a ferencesektől elvett templomban. „A békepap vezető el tudta érni, hogy Imre atya ide kerüljön 1968-ban, és több mint nyolc évig szolgált itt. Prédikációival, miséivel olyan lelki centrummá tette a templomot, ami példamutató volt azokban a vészterhes időkben, amikor az ateizmus uralkodott az országban és a hatalom mindent megtett, hogy az egyház hangját elnyomja” – emlékeztetett Reisz Pál.

Kozma Imre atya szép emlékkel gondol vissza arra a száz hónapra, amit a pesti ferences templomban töltött el 1968 és 1977 között. A templom igazgatója Horvát Richárd, a békepapi mozgalom vezetője az első találkozásukkor kifejezte, szeretné, ha bekapcsolódna a mozgalomba, amit ő azonnal hárított.

Nagy félelmek között mentem oda. Kifejeztem, hogy én nem óhajtok ebbe a mozgalomba bekapcsolódni. A száz hónap alatt egyetlenegyszer sem hozta elő a témát, és soha semmi konfliktusom nem volt vele” – mondta Imre atya azokról az időkről. „Gyönyörű éveket töltöttem ott. Sík Sándor nem sokkal előtte hagyta abba a konferenciabeszédeket az egyetemi templomban, és valahogy senki nem vette fel ezt a fonalat. Én vakmerőségemben megpróbáltam. Nem Sík Sándort akartam utánozni, nem is mertem volna az ő hatalmas műveltségéhez mérni magamat, de arra gondoltam, hogy itt valami hiány van. Elkezdtem hitoktatni, és a felnőtt fiatalokra tekintettel, ezek kvázi konferenciabeszédek lettek. Azt vettem észre, hogy egyszer csak tömve lett fiatalokkal a templom – emlékezett vissza.

A fiatalok érdeklődése sajnos azt is eredményezte, hogy jöttek a beépített emberek is. Sok egyetemistát meghurcoltak, kizártak az egyetemről a templomi jelenlétére hivatkozva. Mégis egyre többen jöttek, sőt tömegével gyóntak a fiatalok. „Akkor telt be a pohár, amikor elkezdtem a jegyesekkel és a fiatal házasokkal is foglalkozni.” – mondta Imre atya, aki a pesti ferences templomból a zugligeti plébániatemplomba került. Ott teremtette meg azt a legendás közösséget, amely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bölcsője lett.

Kozma Imre atyát, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetőjét ötven éve szentelték pappá 1963 júniusában. Ebből az alkalomból június közepén gyalogos zarándoklaton kereste fel azokat a helyeket, ahol az elmúlt évtizedekben szolgált.

A „Köszönet és Hála” zarándokút meghívásában így fogalmazott: „Hálát szeretnék adni az elhívás ajándékáért. Szeretném megköszönni az emberi találkozásokban születő istenélményeket, s a hit útját vállaló indulásokat. Szeretnék bocsánatot kérni Istentől és mindenkitől azért, amit nem tettem meg Érte, értük, amit nem jól tettem, amivel Istent és embertársaimat megbántottam, vagy megbotránkoztattam. Isten, aki ismeri törékenységemet, megbocsát. Reménykedem embertestvéreim bocsánatában is.”

Nyolc nap alatt 140 kilométernyi zarándokút kötötte össze szolgálati helyeit. Az elhívás ajándékáért hálát adó útja június 23-án, Győrzámolyban, szülőfalujában, az első miséje helyszínén ért véget. „Úton járó lény az ember, de nem magányos vándor, maga az egyház is úton járó közösség. Az utunkon mindannyiunkra fontos találkozások várnak, és hiszek abban, hogy Istenre találunk, amikor találkozunk. Vagy felfedezzük egymásban Istent, vagy valójában nem is találkozunk” – mondta a zarándokútról. Úgy érezte jubileuma alkalmából ő keresi fel az embereket, és ne ők jöjjenek el hozzá: „Jézus azt kéri a pásztoroktól, hogy ők menjenek a bárányok után, és ne tőlük várják, hogy eltaláljanak hozzájuk.” Imre atya pontosan ezt képviselte fél évszázados papi szolgálata során.

Amikor Imre atya 1996-ban irgalmasrendi szerzetes lett, eldöntötte, hogy életét a szegény betegek szolgálatára szánja, mert fontosnak tartotta a keresztény szellemű gyógyítást ismét meghonosítani Magyarországon. „Meggyőződésem, hogy a gyógyító kultúrában az irgalmasrendi szellemiségre szükség van. Az irgalmas karizma, a hospitalitás lényege, hogy a beteg várt és szeretettel látott vendég a gyógyító intézményben.” Imre atya úgy fogalmaz: „Maradék életemet Istenes Szent János atyánk igazságára bízom: Tegyetek jót s jól, az Úrnak teszitek!”