2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Közösségi kertészkedés hódít Magyarországon

Nagy siker lett az első magyar közösségi kert, a Lecsós Kert, ami a Millenárison kapott helyet. Azóta már megnyílt a VIII. kerületben található Leonardo Kert és a Grund, sőt, Szentgotthárdon a Pronas Kert is. A kertészek már a saját maguk által termesztett növényeket fogyaszthatják.

Nagyapáink furcsán néztek volna ránk, hogy mit bohóckodunk kertészkedés címszó alatt pár négyzetméteren, és miért osztjuk meg három csokor zöldségünket a virtuális térben. Pedig a közösségi kertészkedés sokkal több, mint holmi úri huncutság.

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ 2010. óta foglalkozik a világszerte sok évtizedes hagyományra visszatekintő community gardening, valamint az egyre népszerűbb urban gardening magyarországi meghonosításával. A városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, akik a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is gyakorolják: környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak. A kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat. A KÉK célja, hogy mintakertek kialakításával, és átfogó tudástár létrehozásával segítse a városi kertészkedés önszerveződő mozgalommá fejlődését.

Az Amerikában és Nyugat Európában jól bevált mozgalom nálunk is nagy siker lett. Márciusban nyílt meg az első közösségi kert a Millenáris Parkban, ezt követte a VIII. kerületben a Leonardo Kert, majd a Grund Kert, és Szentgotthárdon a Pronas Kert. A Lecsós Kert a kezdetektől nagy nyilvánosságot kapott és óriási siker lett. A parcellasorsolásokra hatszoros volt a túljelentkezés, sokan a város másik végéből is próbálkoztak. A jelenlegi kertészek között is többen vannak, akik messziről járnak nap, mint nap Budára, hogy 5-6 négyzetméteres területeiket gondozzák.

14092_kerteszkedes-5.jpg
Íme egy beszámoló a kertészkedésről:

A kezdeti nehézségeket leküzdve négy területen, 88 parcellát alakítottunk ki a Millenáris Rókus utca felőli részen. Minden szektort kerítés vesz körbe, és ezen belül madzaggal, egyéni kiskerítésekkel vannak elválasztva a személyre szabott művelendő területek. A tereprendezéstől kezdve, a kerítésállításon át, egészen a hordófestésig minden csapatmunka volt, a piros betűs ünnepeket, és a hosszú hétvégéket is felülmúlta a kert.

Április közepétől az ültetés is elkezdődött, volt, aki a szobában nevelt palántákat, és ezeket ültette ki, volt, aki a magokat közvetlenül a földbe vetette, és volt, aki vásárolta a palántát. Nyár elejére a területek teljesen kizöldültek, és mára már a szüretelés is beindult. Nem volt egységes koncepció, mindenki mással próbálkozott. Ennek pozitív és negatív következményei is lettek.

14092_kerteszkedes-1.jpg
A paradicsom palánták jelentős része embermagasságúvá növekedett, és a cukkinik, tökfélék is mammutnagyságúak lettek, így volt olyan növény, ami a saját parcellájában már el sem fért. A „kevesebb több” elve ez esetben jobbnak bizonyult, bár ezt csak néhányan tartották szem előtt.

A kártevők is gyorsan megjelentek, ellenük természetes módszerekkel védekezünk, eddig úgy néz ki, hogy hatásosan. A kert ugyanis teljesen bio. A munka mellett rendszeresen vannak szakmai előadások, közös főzések, közgyűlések, a Leonardoban még jóga is, ráadásul a FB-on napi szinten tartjuk a kapcsolatot.

14092_kerteszkedes-3.jpg
Így sok barátság szövődött, nincs gond abból, ha valaki nyaralni megy, a szomszéd kertészek szívesen meglocsolják társuk növényeit, és meg is osztjuk egymás terméseit, tapasztalatait. Mindezeken felül a legfontosabb, hogy mindenki szemléletváltáson esett át. Megismertük milyen érzés az, ha a sajátunkat fogyasztjuk, mennyire más friss fűszereket enni, mint szárítottat.

Igaz, ez nem az jelenti, hogy egyáltalán nem kell már piacra járnunk, de több dolgot megtermelünk, ami egy kisebb háztartást kiszolgál. Sokunknak még erkélye sem volt, így meg aztán tényleg extra élmény, hogy van egy darab bérelt földünk, amin saját növények teremnek.

14092_kerteszkedes-4.jpg
A bérleti díj 10 000 Ft évente, ennek harminc százalékát vásárlási utalványban visszakaptuk, és kaptunk ingyen trágyát is. Több eszköz van, ami közösen használható, a locsoláshoz használt vízért sem kell fizetni, ráadásul a terület őrzött.

Milyen növényeink vannak? Szinte minden! Paradicsomot sokan termesztünk, a fűszerek is kedveltek, de sokan ültettek retket is. Volt eper, van málna, van, aki tökfélékkel vagy éppen padlizsánnal próbálkozott. Fejessaláta, rukkola, paprika, mángold, káposzta, hagyma is előfordul.

Aki csak tehette, virágot is ültetett. A lelkesedés töretlen, őszre már a tapasztalat is megnő, így jövőre könnyebben választjuk ki, hogy milyen növényeket ültessünk. Többen úgy érzik, hogy nagyobb kertbe is szívesen belefognának. Ha kedvet kaptál, előtted is itt a lehetőség. A jövőben Budapest több pontján nyílnak majd hasonló kertek.

Bővebb információk itt olvashatóak a közösségi kertészkedésről!

14092_kerteszkedes-2.jpg


Forrás: richpoi.hu 
Kapcsolódó cikkek