10 ezernél is több orvos és ápoló hagyta már el Magyarországot

Csak orvosból és nővérből több mint nyolcezren, de minden egészségügyi engedélyhez kötött szakembert beleszámítva, tízezernél is többen hagyták el Magyarországot, 2008 óta.

Az Egészségügyi Engedélyezési Hivataltól (EEKH) kapott adatok alapján elmondható, hogy 2014. első felében sem lassult az egészségügyi dolgozók elvándorlási üteme, sőt a 25 és 29 év között állók – tehát a szakvizsgázók korosztálya – körében emelkedett azon kérvények száma, amelyek a külföldi munkavállaláshoz szükségesek. A Magyar Rezidens Szövetség tapasztalatai szerint, a frissdiplomások jellemzően ősszel lépnek, így a második félévben erőteljes növekedés várható.


Forrás: MedLines

"Dénes Tamás, a Rezidens Szövetség elnöke szerint jelenleg attól kell tartani, hogy öt-tíz éven belül alig lesz itthon 30-50 év közötti orvos, ami miatt nem csak a betegellátás, de a külföldi orvosok ma még jól prosperáló itteni képzése is ellehetetlenül" – írja a Világgazdaság.

A hazai egészsségügyi bérek – némely esetben – a huszadát sem teszik ki az európai doktori jövedelmekhez képest. A takarítói minimálbér sok esetben duplája az itthoni átlagos orvos béreknek, a Medlines nemzetközi orvosi lap, többek között ezzel indokolja, hogy a magyar orvosok elvándorolnak.

http://propeller.hu/itthon/2967536-tobb-mint-10-000-orvos