(részlet)

Sem kedvem, sem hajlamom nincs a moralizálásra. Alkatomhoz mindig közelebb állt Epikurosz, mint egy pusztába vonuló, zebraganajt szedegető aszkéta. Aki gazdagodni akar, ám tegye. De a magánszektorban tegye, és ne a nép megrövidítésével. Kétféle pénz van. A magánpénz, amelyet mindenki úgy költ, ahogy a kedve tartja: elkártyázza, elissza, ellóversenyzi, elnőzi, elfiúzza, bankban kamatoztatja, a termelésbe fekteti be, a gyerekei között osztja szét, jótékony célra adományozza – az ő dolga. De a másik, a közpénz, ami nem más, mint dolgozó emberek jövedelmének adója – az szent. Aki ahhoz nyúl, az sokkalta vétkesebb, mint az, aki a Centrum Áruházban elemel egy pár zoknit. Egy valódi demokráciának kérlelhetetlennek kell lennie a közvagyon tolvajaival szemben. Piacgazdaság van, a magánszektor tárva-nyitva áll. Nem kötelező köztisztviselőnek, s még kevésbé miniszternek vagy országgyűlési képviselőnek lenni. De ha valaki az utóbbit, a közszolgálat útját választja, az menjen rajta egyenes derékkal, vagy tűnjék el!