A székely emberek éberen figyelték egyrészt a körülöttük lévő állatok, növények viselkedését, a nap, a hold, a csillagok járását, a természeti jelenségeket, másrészt az előbbiekkel összefüggésben a naptári év napjainak időváltozásait. Így alakult ki az időjóslás helyi tudománya, mely életüket és munkájukat alakította, igazította a műszeres meteorológiai előrejelzések hiányában. Ezek az ismeretek apáról fiúra származtak, és tömör, szentencia-ízű mondatokba csíszolódva ma is ismertek. A gazdálkodással foglalkozók már a felhők, a szél járásából következtetnek a nap további, vagy az elkövetkező napok időjárására. Az időjóslás műveltsége a modern technikán alapuló előrejelzés időszakában sem vesztette hitelét és nem fakult a vele szembeni bizalom sem.

 

Szárnyasok, madarak, rovarok, különböző állatok viselkedése

 

Ha a kakas délután kukorékol, az idő megváltozik, télen hóra, nyáron esőre.

Ha a kakas hajnalban 3-4 óra felé kukorékol, jó idő lesz.

Ha a tyúkok este fele korán elülnek, másnap jó idő lesz, ha későn ülnek el, rossz.

Ha a tyúkok a porban fürdenek, eső lesz.

Ha a tyúkok ősszel egész testükön korán vetkőznek (elhullatják tollazatuk nagy részét), kemény tél lesz.

Ha a tyúkok ősszel a farktájban kezdik a vetkőzést, korán beköszönt a tél és hideg lesz.

Ha a tyúkok ősszel a nyakuktól vetkőznek, a tél késő jön el.

Ha a pulykák vagy fiatal baromfik leszökdösnek (leugranak) a helyükről lejövés helyett, rossz idő, eső lesz.

Ha a verebek csiripelnek, vagy a porban fürödnek, eső lesz.

Ha a szarkák kárognak nyáron eső, télen hó lesz.

Ha a madarak nyáron kora hajnalban énekelnek, jó idő lesz.

Ha a fecskék nyáron napközben a villanydróton gyülekeznek, másnap rossz idő lesz.

Ha a fecskék alacsonyan, földközelben repülnek, rossz idő lesz, ha magasan, jó.

Ha a gólyák kelepelnek, eső lesz.

Télen, ha a veréb az ablakra száll, vagy a megnyílt ajtón berepül a házba, hideget jelez, azaz védett helyet keres.

Ha a varjak seregben szállnak az égen, s ott kárognak, eső jön.

Ha nyáron, kora reggel a varjak felfelé, az erdő fele repülnek, jó szénatakaró idő lesz, ha a falu fele, lefele, akkor rossz idő várható.

Ha a varjak estefele, vagy este kárognak, másnap borús időre, azaz nyáron esőre, télen hóra lehet számítani.

Ha a szarkák és varjak télen a hegyekben vannak, enyhe lesz az idő.

Ha télen a cinege az ablak körül repdes, nagy hideg várható.

Ha az erdei madarak télen bejönnek a házak közé, hideg idő, hosszú tél várható.

Ha a mátyásmadár nyáron bejön a faluba, hűvös időre lehet számítani.

Ha a kakukk megszólal, jön a tavasz.

Ha a rigó február végén, március elején megszólal, itt a tavasz.

Ha a rigó verőfényben (napsütötte rész) szólal meg, rossz, késői tavasz lesz, ha az északban (ahova nem süt a nap) szólal meg, jó tavaszra lehet számítani.

Ha piros hasú madár vagy tőcsmadár azt csipogja, tőcs- tőcs, nagyon sok eső lesz a nyáron.

Ha a madarak mondják, mit szősz, mit szősz, jó idő lesz.

Ha a gerlék bejönnek nyáron a fákra, s huhognak, eső lesz.

Ha ősszel a vadludak V alakban repülnek, közel van a tél.

Ha a legyek, szúnyogok nagyon járnak nyáron, eső lesz.

Ha a macska a küszöbön befele mosakodik, esőre számíthatunk.

Ha a macska bebújik az asztal alá mosakodni, másnap eső lesz.

Ha ősszel a juhok beccselnek (a fejüket összeütik), hideg, esős idő várható.

Ha a juhok és a bárányok ugrálnak, az idő rosszra, hidegre, hóra fordul.

Ha disznó hordja a vackát (a szájába szalmát, száraz füvet visz fekhelynek) a havason esős, hideg idő lesz.

Ha békák este kuruttyolnak, rossz idő, eső várható.

Ha a békák a tóban, pocsolyában vartyognak (kuruttyolnak), esőt jeleznek.

Ha a szamár elbőgi magát, eső várható.

 

A nap, a hold állása, az égbolt helyzete, természeti jelenségek:

 

Ha a nap lenyugvásakor visszasüt, másnap jó idő lesz.

Ha a napot gyűrű övezi, eső várható.

Ha a nap felhőkben nyugszik le, eső lesz.

Ha napnyugta után vöröses az ég alja, másnap eső várható.

Ha a nap tisztán halad el, meleg várható.

Ha eső után a nap visszasüt, másnap jó idő lesz.

Ha éjjel nagyon hideg van, másnap szép, napos idő lesz.

Ha nyáron vak nap van (a nap mellett tompa a fény), hosszas esőre lehet számítani.

Ha a hold függőlegesen áll, esőre, hóra lehet számítani (kifolyik belőle).

Ha az újhold hanyatán áll (a háta alul van), száraz idő lesz holdtöltéig, ha nem így áll, eső lesz.

Ha a hold két sarka lefelé van, eső lesz (kifolyik belőle).

Ha holdnak udvara van (körülötte fehér gyűrű), abban a hónapban több eső, hó várható.

Ha az ég szivárványos, szélre, zivatarra számíthatunk.

Ha az égen éjszaka sok nagy csillag van, másnap télen nagy hideg lesz, nyáron nagy meleg.

Ha a téli éjszaka borús, enyhe idő várható.

Ha eső után szivárvány keletkezik az égen, három napon belül jó idő lesz, felhúzza a vizet.

Ha Keleten vörös az ég, lágy idő lesz.

Ha Nyugaton vörös az ég, szél lesz.

Ha bárányfelhős az ég, és szivárvány jelenik meg, eső lesz.

Ha az ég alja piros, másnap, nyáron, jó idő lesz, télen szeles.

Ha estefelé az ég alja piros, és a nap visszasüt, másnap jó idő lesz.

Ha az eső esik és nagy buborékok képződnek, hosszan tartó esőre lehet számítani.

Ha eső után a nap visszasüt, másnap jó idő lesz.

Ha eső után két szivárvány van, sok eső lesz, ha pedig egy van, magasan és vékonyan, szárazság lesz

.

Ha fúj a szél, felkavarja a port, az idő megváltozik.

Ha Északról fúj a szél, hűvös, hideg időt jelent eső nélkül.

Ha Délről fúj a szél, az idő megenyhül, jóra változik.

Ha Keletről fúj a szél, vihart jelez, ha Nyugatról, jó időt.

Ha a felhők pirosak, szeles idő várható.

Ha forgószél van, száraz idő lesz.

Ha a felhők Regat ( Moldova) fele mennek, jó idő lesz. Ha onnan jönnek, azt mondják, eső lesz.

Ha a felhők Kelet felé mennek, nem lesz jó idő.

Ha a Feketerez tetején, Gyergyó felől felhő jelenik meg, jó időt ne várj. Eső lesz.

Ha Garadost a köd megjárja, eső várható.

Ha az Olt fején, s a Kövek tetején a köd lefelé jön, három napos jó eső várható, ha a teteje fele felmegy, feltisztul, jó idő lesz, de ha a tetején szétterül, nem lesz jó idő.

Ha a köd felszáll, utána jó idő várható, ha nem, eső.

Ha a köd megjárja a falut, esni fog, szeles idő lesz.

Ha a kéményből a füst egyenesen felszáll, jó idő, ha lecsapódik, rossz idő várható.

A naptári év egyes napjaihoz, az évszakhoz fűződő megfigyelések

Ha csepeg Vízkereszt, jó termő idő lesz.

Vízkereszt napján, ha a pap fejére süt a nap, várható még kemény fagy.

Ha Piroska napján (jan. 18.) fagy, negyven napig tart, rossz tavasz lesz.

Ha szépen fénylik Vince (jan. 22.), megtelik borral a pince.

Hogyha Pál fordul (jan. 25.) köddel, ember hal el döggel (járványos betegséggel).

Ha gyertyaszentelő napján (febr. 2.) az észkában (ahova nem süt be a nap) az eresz megcseppen, az iziket ne dobd el, mert későn lesz tavasz (az állatok által evés után meghagyott szénamaradék).

Gyertyaszentelő napján a medve kijön a barlangjából, s ha olvad a hó, visszamegy, mert hátra van még a tél java.

Ha Dorottya csorogtatja (olvad a hó febr. 6-án), Juliánna szorítja (febr. 16.) és fordítva.

Ha Péter és Gergely (márc.12.) széke kopog a fagyon, lóghat a bunda a nyakon.

Ha Mátyás napján nincs jég (febr. 24.), ő csinál. Ha van, betöri.

Ha Szent Gergely napján megfagy, hat hétig fagy.

Ha Szent József (márc. 19.) napján fagy lesz, még azután hat hétig fagy.

Ha Szent György (ápr. 24.) napján esik az eső, még a kősziklán is fű lesz.

Szent György nap előtt ahány nappal görget (dörög), utána annyi nap, illetve hét múlva hó lesz. A hegyekben biztos.

Amilyen idő van húshagyó kedden, olyan lesz húsvét napja.

Ha május elsején a nap tisztán jön fel, száraz nyár lesz.

Ha május elsején két csepp eső is esik, tisztítsd meg a sziklát is, mert ott is fű lesz.    – Ha májusban nincs eső, a nyár száraz lesz, fű nem lesz; ha viharos idők vannak, görget, fű lesz.

Ha május elseje és Pünkösd között nem lesz eső, az aranyeke sem ér meg egy árpacipót.

Ha áldozó csütörtökön (május16.) esik, sok szénát megeszen, azaz sok eső lesz, a széna elrothad.

Ha Úrnapján (jún. 16.) nagy idő van, jó termés lesz.

Ha Medárd (jún. 8.) napján esik az eső, negyven napig eső várható.

Ha Margit (jún. 10.) napján esik (lepisili magát), hat hétig esni fog.

Szent Antal (júl. 5., Szent Illés (júl. 20.), Szent Anna (júl. 26.) napok görgetősek, nagy idő szokott lenni.

Ha Illés napján görget, a mogyorónak nem lesz bele.

Ha Szent Anna napján esik, hat hétig esni fog.

Ha Szent István napján (aug. 20.) esik az eső, az eke kiszárad a földből, azaz száraz ősz lesz.

Szent István után ahány napra görget, Szent Márton (nov. 11.) előtt annyival leesik a hó.

Ha korán leesik a hó, akkor is Szent Márton után legalább egy órára, vagy három napon, három héten át meleg lesz (kisüt a nap). Ez a vénasszonyok nyara.

Ha Szent Mihály (szept. 29.) fehér lovon jön (havazik), hamar tél lesz.

Ha Katalin (nov. 25.) kopog, András locsog. (nov. 30.)

Ha Katalin kopog, karácsony locsog és fordítva.

Ha Katalinkor a libák hóban járnak, karácsonykor sárban, és fordítva.

Ha Szent András fehér inget veszen (hó van), karácsonykor feketét (sár lesz).

Ha december eleje hideg, Luca napja (dec. 13.) után enyhül az idő.

Luca napján részekre szedett tizenkét hagymacikkelyekbe sót tesznek. Amelyik karácsonyig megnedvesedik, az a hónap a következő évben esős lesz, amelyik nem, az száraz.

Karácsony előtt amekkora hó, akkora lesz a következő évben a sarjú.

Ha karácsonykor az út fekete (sáros), húsvétkor fehér lesz.

Ha szekeres karácsony, szánas a húsvét.

Ha karácsony éjjelén csillagos az ég, a következő évben jó majorságszaporulat lesz.

Karácsonytól Vízkeresztig készítik az ún. hagyma- kalendáriumot a már említett módon: 12 hagymacikkre sót tesznek. Amelyik megnedvesedik, a következő évben a megfelelő hónap esős lesz.

Ha a tél hideg, a nyár meleg lesz.

Ha októberben korán lehullnak a fák levelei, esős tél lesz, ha viszont csak egy- egy levél hull le, gyenge tél várható.

Ha ősszel a levelek a fákon maradnak, rossz tavasz lesz.

Ha télen Nyugaton szivárvány jelenik meg, nagy telet jelez még.

Ha télen görget, a tél még hosszú és kemény lesz.

Egyéb megfigyelések

Ha a harangszó tisztán hallatszik, jó idő lesz.

Ha a szenttamási harang a faluban jól hallható, az idő megváltozik: a jó rosszra fordul, a rossz jóra.

Ha úgy hallod, hogy a vonat jön be a házba, megváltozik az idő.

Ha a reumás testrész fájni kezd, rossz idő, eső, szél, hó várható.

Ha valakinek a füle erőst viszket, az idő esőre, hóra változik.

Ha télen háta nagyon viszket valakinek, hó lesz.

Ha az operáció (műtét) helye fáj, eső, hó várható.

Ha a tavaszi virágok, gyümölcsfák ősszel, szeptemberben újra virágoznak, hosszú ősz lesz.

Ha a kála sír (vízcseppek jelennek meg rajta), eső lesz.

Ha a filodendron, legfiatalabb levelén vízcseppek jelennek meg, eső lesz.

Ha a sárgavirág (körömvirág) szirma reggel összehúzódik, aznap eső várható.

Ha a Mária- tenyér virágon vízcsepp jelenik meg, eső lesz.

Ha jégvirág vége megnedvesedik, eső lesz.

Ha füst lecsapódik, rossz idő lesz.

Ha a tűzről levett üst feneke (alja) szikrázik, eső várható.

Ha a tűz nagyon pattog, nagy hideg lesz.

Ha ropog a szalmakalap, eső várható.

Ha a só megnedvesedik a lakásban, eső lesz.

Ha a pókhálók ősszel szállingóznak a föld tetején, hosszú ősz lesz.

Ha télen a víz kidollad (kifolyik a jégre), az idő meglatyakosodik, megloccsan.

Ha télen a folyó felduzzad, szajzik (zajlik), feljön a jég tetejére, hó lesz.

Decemberben, disznóvágáskor a lépet megnézik, hogyan helyezkedik el a disznóban. Ha a vastagabb fele elől van, a télnek nehezebb fele eltelt, ha a szélesebb fele hátul van, akkor a nehezebb fele még hátra van.

Ha télen esik az eső, nyáron árvízre lehet számítani.

Télen ahová a víz kijön, azt nyáron is megjárja.

csikszentdomokos.ro/magyarno.com