A holisztikus egészségmegőrzés kialakulása

„Felelősek vagyunk életünkért és annak irányításáért.”

Dr. Edward Bach

A holisztikus szemlélet története és alapjaiA holizmus kifejezés (a görög „holos” szóból) a teljesség figyelembevételét jelenti. A holisztikus szemléletű gyógyítás az embert egésznek tekinti, feltételezi testének, szellemének és érzelmeinek egységét. A holisztikus szemlélettel gyógyító szakember nemcsak a betegséget, a megbetegedett szervet, vagy testrészt, hanem a beteget gyógyítja, egészségét kívánja helyreállítani, fenntartani.

A holisztikus szemlélet a legrégebbi írásos emlékekben

Az indiai kultúra és világnézet legősibb forrásai a Védák („véda”: az örök és való dolgok tudása). A vallásos hagyomány szerint a Védák Brahmának, a Teremtőnek szájából áradtak ki a világ létesülésekor. A legrégibbnek tartott szövegrészek keletkezését az I.e. 6000-4000 közötti időkre teszik.

Az ősi indiai orvosi tudást a Szútrák tartalmazzák, amelyek az ájurvédikus orvoslás alapjainak tekinthetők. Az ájurvéda jelentése: „az élet tudománya”. Amint az elnevezés is sugallja, nem pusztán gyógyítási rendszerről, hanem az élet teljességét magába foglaló ismeretek halmazáról van szó. Az ájurvédikus orvoslás szellemi hátterében a samkhya filozófia áll, mely szerint az emberi test – mint anyagi objektum – alapja öt ősanyag, minden struktúrája, minden rendszere az öt ősanyag által épül fel. Így illeszkedik bele az ember az anyagi világba, amellyel elválaszthatatlan, szerves egységet alkotva az anyag egyik legmagasabban strukturált formáját alkotja. Az ember létezéséhez azonban a fizikai világon kívül szükség van az azt lélekkel betöltő metafizikai világra is, ennek képviselője a manasz.

A kínai filozófia egyik legrégibb írásos dokumentuma a Szu king (Írások könyve), amelyet a hagyomágy szerint Konfuciusz állított össze, és kb az i.e. VI-V. sz határán keletkezett. Az i.sz. IV század táján keletkezett a Lao-cö nevéhez fűződő Tao tö kint (Az út és erény könyve), az akkor már virágzó taoizmus foglalata. A taoizmus szerint a szellem nyugalma és kiegyensúlyozottsága a legfontosabb, a taoizmus követői társadalomban. Azt tanítja, hogy az ember ne avatkozzon bele a világ dolgainak természetes alakulásába, csak figyeljen, hárítsa el az akadályokat a tao útjából, simítsa el az ellentéteket, s mindig testi-lelki harmóniára törekedjen az égi és földi változásokkal. A hamónikus életet a szeretet, a mérték és a tartózkodás segítségével lehet megteremteni. Lao-cö követői hozzáteszik ehhez a szellem szabadságát is.

Holisztikus Yang-YinA jin és jang eredeti jelentése „a hegy árnyékos, ill. napos oldala”. A jin jelentéstartalma: föld, sötét, befogadó, megtermékenyülő, nő, anyag, mozdulatlanság, állandóság, éjszaka, hideg, ősz-tél, Hold, tér. A jang jelentése: ég, világos, megtermékenyítő, erő, férfi, energia, mozgás, változás, nappal, meleg, tavasz-nyár, Nap, idő. Jin és jang kölcsönösen feltételezi, létrehozzák és korlátozzák egymást, egymásba örökösen átalakulnak, megadva ezzel a természet dinamikáját.

A kínai orvoslás egészségképe: Kulcsfogalma az egyensúly, amelyet anyag, energia és szellem harmónikus együttműködése hoz létre.

A kínai orvoslás betegségképe: az anyag-energia-szellem bármelyik szintjén létrejövő működészavar diszharmóniát, egyensúlyvesztést hoz létre, amely az egész szervezetet érinti. A betegség leírásához a tünetek mellett figyelembe veszi az alkatot, az életkörülményeket és a kozmikus változásokat is. A részleteket az egészhez való viszonyukban értelmezi, így alakítja ki a diszharmónia személyes modelljét.

A gyógyítás célja: A harmónia, az egyensúly helyreállítása. A mikrokozmosz - az emberi szervezet - ráhangolása a makrokozmoszra, azaz az Univerzum dinamikus egyensúlyára.

A különböző gyógymódok célzott területei:

  • Energetikai hatás: akupunktúra és csikung.
  • Anyagi és energetikai hatás: táplálkozás és gyógynövények.
  • Szellemi hatás: akupunktúra, meditáció

A holisztika ókori és középkori európai hagyományai

Az ókor gondolkodásának jellemzője, hogy filozófia, természetismeret és emberismeret nem vált szét külön tudományokra. A filozófusok közül néhányan (pl Alkmaión, Empedoklész, Démokritosz) jelentős orvosi tudással is rendelkeztek.

A görög természetfilozófusok egészségképe a harmónia meglétét, betegségképe a harmónia hiányát feltételezi, az egészég helyreállításának kulcsa pedig a megbomlott arányok rendezése.

  • Hippokratész (i. e. 460-377)

    Hippokratész a lényegét tekintve a mai napig érvényes vérmérsékleti típusbeosztást írt le Ezek a: melankólikus, szangvinikus, kolerikus és flegmatikus típustú emberek. Ő az európai hagyománynak az az alakja, akit mind a modern medicina, mind a természetgyógyászat elődjének tekint.

    Alapelvek: „Nil nocere”, azaz „használni, de legalább nem ártani.”.

    Minden létező, így az emberi test is hideg, meleg, száraz, ill. nedves természetű elemekből áll. Ezek az elemek a test pusztulása után visszatérnek a természetbe.

    Az emberi test négy nedvből: vérből, nyálkából, sárga epéből és fekete epéből áll, ezek alkotják az ember alkatát. Az egészség a négy nedv helyes minőségi és mennyiségi keveredésének kifejeződése, a betegség pedig valamelyik nedv hiányaként, túlsúlyaként vagy a szervezeten belüli elkülönüléseként írható le.

    Az emberi szervezet szoros kapcsolatban áll a természettel.

    A gyógyítás alapelve: „lazítani azon, ami feszes, és feszíteni azon, ami laza.” Például a túltáplálásból eredő betegségek hashajtással, a hasmenéses betegségek jóltáplálással; a kimerültség okozta betegségek pihenéssel, a tétlenségből eredőek testmozgással gyógyíthatók, stb.

  • Galénosz (Galenus) (122-199)

    A gyógyítás alapelve: „contraria contrariis”, azaz „ellentétet ellentétével”. Alapvető a betegségek megelőzése és az életerő fokozása, amelynek eszköze a dietétika. A szó eredeti, antik jelentése lényegesen szélesebb körű, mint a manapság használatos értelmezés, amely pusztán az ember étrendjével kapcsolatos tudományágat jelenti. A dietetika szó magában foglalta az ember érzelmi, szellemi állapotát is.

  • A salernói iskola (világkora 1150-1180)

    Az európai medicina intézményesített, nem egyházi oktatásának fellegvára, és az első orvosi egyetemnek tekinthető. 850 körül alapították a hippokratészi örökség gondozására szövetkezett orvosok. Nagy hatással volt rá az arab orvoslás is. Itt született a Regimen sanitatis Salernitanum című gyűjtemény, amely versbe foglalva tanítja a helyes életvitel szabályait. E szabályok az ókorban ismert „hat természeti dologra” épülnek: levegő, étel-ital, mozgás-nyugalom, alvás-ébrenlét, emésztési termékek és más váladékok, valamint a lelki- és kedélyállapot.

    A „gyógyítás művészete” (ars medicina) és az „életművészet” (ars vivendi) szoros egységet alkot, s az életművészethez hozzátartozik a „halál művészete” (ars moriendi) is.

  • Paracelsus (1493-1541)

    Egészségképe: Az ember egészségét a „belső orvos”, azaz a benne megnyilatkozó természet, és a „belülről gyógyító orvosság”, azaz a belső szubsztancia határozza meg.

    Betegségkép: az egészség helyreállítása: Paracelsus szerint „az igaz gyógyítás oszlopai”: a filozófia, az asztronómia, az alkímia és a jellem. A külső orvos akkor léphet működésbe, ha a „belső orvos” már kimerült. Minden betegségnek megvan a maga különleges gyógyszere, amit ő arkánumnak nevez. Az arkánum finom szellemi erő, amely különböző alkímiai módszerekkel állítható elő, s alkalmas a betegség magvának kiűzésére.

A modern európai holisztika és a természetgyógyászat

A modern korban megjelent holizmus és természetgyógyászat gondolkodásmódját áthatotta a középkoron átívelő antik hagyomány, amelyet felerősített Rousseau természetfelfogása.

A modern természetgyógyászat közvetlen előfutárainak az Egyesült Államokban a ’70-es években megjelenő „new age” mozgalom, a humanisztikus pszichológia és az akkoriban főleg a nyugati világban elterjedt zöld mozgalmak tekinthetők, amelyek új paradigmát igyekeztek felmutatni az ipari társadalmak uralkodó életfelfogásával szemben. Mindez termékenyítő egyveleget alkotott a kurtúrantropológia és az etnomedicina által az egész világon ismertté tett népi gyógymódokkal és a hátterükben meghúzódó spirituális elképzelésekkel.

A természet megfigyelése és útjának követése olyan alapelv, amelyet szinte minden újkori gyógyító magáévá tett.

A homeopátia (megalkotója Hahnemann, 1755-1843) gyógyítási alapelve a hasonlósági szabály: „similia similibus currentur”.

R. Steiner, az antropozófia atyja az egészséget és a gyógyítást nem pusztán orvoslási problémaként kezeli. Szerinte a gyógyítás nem technika, hanem a beteg gyógyulási folyamatának szellemi, lelki és fizikai támogatása, az embernek a világ rendjébe való visszaillesztése.

A méregtelenítés - mint a gyógyítás egyik alapelve - központi szerepet játszik a vízgyógyászoknál, például Prissnitznél és Kneippnél.

A modern természetgyógyászat hátterében álló fogalmak

  • Holisztika

    Olyan szemléletmód, amely kísérletet tesz a jelenségek eredendő komplexitásának megértésére. Magva az az elképzelés, hogy az egész nem azonos a részek összegével, hanem egy új minőség; továbbá, hogy a részek csak az egészhez való viszonyukban nyernek értelmet.

  • Önaktualizáció

    A humanisztikus pszichológia (képviselői többek között Abraham Maslow, Carl Rogers) egyik kulcsfogalma. Az ember teljességét hangsúlyozza, az emberi természetnek az alacsonyabb- és magasabb rendű szükségleteken túli, a transzcendens felé irányuló kibontakoztatását. Az igazi egészég felé vezető életformának tekintik.

Különböző gondolkozásmódok megjelenése a gyógyító eljárások hátterében

Az emberiség története során kialakult gyógyítórendszerek igen sokféle gondolati megközelítését nyújtják a világnak és benne az emberi lénynek. A természetgyógyászat különféle ágazatai e sajátos megközelítési módok jelentős részét átvették, aminek következménye, hogy a különböző eljárások által használt fogalmak definíciója, s egymással, valamint a természettudományos gondolkodással való közös nevezőre hozása nagy nehézségekkel jár.

Tudomásul kell venni, hogy a természetgyógyászat nem egy, hanem többféle gondolkodási rendszer és filozófia elképzeléseit olvasztotta magába. A különböző filozófiákra épülő gyógyítórendszerek sajátos gondolkodási stílusai alakultak ki.

Ezek: a mágikus gondolkodás, a mitikus gondolkodás, a racionális gondolkodás, a multikauzalitás kibernetikus gondolkodás és alapreguláció, ezen kívül a pszichoszomatikus gondolkodás.

Fontos megjegyezni, hogy az említett ötféle gondolkodásmód mindegyike egyidejűleg jelen van az emberi elmében, ám különböző kultúrákban eltérő mértékben jutott érvényre.

A pszichoszomatikus gondolkodás szerint a betegségek különböző mértékben, de mindig függnek a beteg lelki állapotától. A szervezet pszichés és szomatikus értelemben teljes egység.

Komplex (holisztikus) emberkép

A betegségek pszichés hátterének jelentősége Euróbában Hippokratész óta jelen van a medicinában. Ázsiában mind a hagyományos kínai, mind az indiai ájurvédikus orvoslás évezredek óta tertalmazza ezen alapvető szempontot, mégis csak az utóbbi 50 évben, a gyógyítás szemléletének reformja során került hangsúlyozottan megfogalmazásra. Pavlov szerint: „A szervezet pszichés és szomatkus értelemben teljes egység… „ Nyilvánvalóan nincs külön szomatikus (testi), pszichés, pszichoszomatikus, energetikai gyógyítás, hanem gyógyítás létezik, melynek minden esetben individuális és nem betegséget, hanem a beteg ember minden fellelhető diagnosztikai és terápiás szempontjait veszi figyelembe. Az ember egészségét vagy betegségét megítélő szemlélet holisztikus, multifaktorális vagy multidimenzionális.

Az emberben a testi, lelki és szellemi tényezők szoros egységben és kölcsönhatásban működnek. Nem képzelhető el egyik változása anélkül, hogy ne hatna ki a másik két tényezőre. Ezek dinamikus interakciója zajlik, a folyamatok mind szomatopszichés, mind pedig pszichoszomatikus irányba szerveződhetnek úgy, hogy közben a szellemi felkészültség javítja az egyén belső fittségét, tehát csökkenti a kedvezőtlen folyamatok ütemét vagy számát. Ez a természetgyógyászati holisztika alapvetése is.

Az ember személyiségtípusa, valamint egyéni pszichoszociális fejlődése során kialakított minták, és elért szellemi bázisa szerint reagál a környezeti és a belső pszichés hatásokra.

A komplex emberkép szerint alapvetően minden betegség pszichoszomatikus jellegű, mégis léteznek olyan betegségek, melyek erőteljesebben pszichés eredetűek, és ezért azokat nevezik köznapi értelemben pszichoszomatikus betegségnek.

Régi és új szemléletmódok a gyógyításban

Régi paradigma Új paradigma
A test egyfajta gépezet. A beteg egész személyével kell foglalkozni.
A test és a szellem egymástól külön állóak. A test és a szellem szoros kapcsolatban állnak egymással.
A betegség állapotának megszüntetésére helyezi a hangsúlyt. A hangsúlyt a jó egészség elérésére helyezi.
A tüneteket kell kezelni. Az okokat kell kezelni.
Specializáció (fennáll a csőlátás veszélye). A betegségekhez integrált módon közelíteni.
Technológia központúság, hősies beavatkozások jellemzik. Oda kell figyelni a diétára, az életstílusra és a megelőzésre.
A diagnózis objektív információkon alapul (a beteg hogylétének statisztikák, kimutatások, teszteredmények alapján történő megítélése). Nagyon fontosak a szubjektív információk (a beteg önnön állapotának megítélése).
Az orvosnak érzelmileg közömbösnek és kívülállónak kell lennie. Az orvos gondolkodása és empátiája kritikus fontosságú, a gyógyulás szempontjából.
Az orvos mindentudó tekintély. Az orvos a beteg társa, partnere a gyógyulási folyamatban.
Az orvos tartja kezében a beteg egészségére vonatkozó döntéseket. A beteg dönti el, hogy milyen egészségügyi ellátási formát választ.

A holisztikus egészségfejlesztést alkalmazók filozófiája

  1. Mindenekelőtt nem ártani (primum no nocere).

  2. A természetnek gyógyító erői vannak (vis medicatrix naturae). Az emberi testben jelentékeny erők rejlenek önmaga meggyógyítására. A terapeuta feladata megkönnyíteni és elősegíteni ezt a folyamatot, természetes, nem toxikus gyógmódok alkalmazásával.

  3. A baj okát felismerni és kezelni (tolle causam). Az egészségfejlesztő terapeutákat arra oktatják, hogy a betegség (valódi) okait kutassák fel, a tünetek megszüntetése helyett. A tüneteket úgy tekintik, mint a test gyógyulásra való törekvésének kifejezését, míg az okokat a fizikális, a lelki, érzelmi és szellemi (spirituális) síkon kell keresni.

  4. A beteg egész személyét kezelni kell. Az egészségfejlesztő terapeutákat úgy képezték, hogy az egyént olyan egészként szemléljék, aki fizikális, mentális emocionális, spirituális, társadalmi és más tényezők bonyolult egysége.

  5. Az egészségfejlesztő terapeuta egyben tanár is. A terapeuták elsősorban tanítók, akik arra nevelik, bátorítják és motiválják az embereket, hogy szmélyes felelősséget vállaljanak egészségükért. Ezt az egészséges magatartás, életvitel és táplálkozási szokások kialakításával lehet elérni.

  6. A megelőzés a legjobb gyógymód. A természetes gyógymódokat alkalmazó terapeuták a megelőző orvoslás képviselői. A betegségek megelőzését tanítással és oktatással érik el, és az embereket az olyan életmód kialakítására bátorítják, amely támogatja az egészséget és megelőzi a betegséget.

  7. Az egészség és a jóllét megalapozása. Az egészségfejlesző terapeuta elsődleges célja az optimális egészségi állapot létrehozása és fenntartása, a jóllét biztosítása. Az egészség úgy definiálható, mint az optimális fizikai, lelki, érzelmi jóllét állapota, a „jóllét” pedig a pozitív érzelmi beállítottsággal jellemezhető egészség állapota. Az egészségfejlesztő terapeuta azért küzd, hogy a beteg jóllétének szintjét növelje, tekintet nélkül az egészség vagy a betegség szintjére. Sokszor még komoly betegség esetén is a jóllét magas szintje érhető el.

Forrásmunkák és felhasznált irodalmak jegyzéke:

Dr. Tamasi József: Természetgyógyászati alapismeretek (Magyar Természetgyógyászok Uniója, Budapest, 2000.)
Michael Murray - Joseph Pizzorno: A természetgyógyászat enciklopédiája (Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2000)

Hordós Tünde