.....engem nagyon elszomorít,ami most már Magyarországon folyik....és nem a Folyókra gondoltam,.....patakokra,erekre....stb
Csupa értelmetlenség.....és leírhatnám az okokat,ami miatt így látom a karakter limitemet túllépve,de mi értelme???
Talán lelkileg könnyebb lenne.....nekem,de annyi szemellenzős ismerősöm van,hogy nem tudom nekik elmagyarázni:itt valami nem kóser!,...egyből rám támadnának,hogy:DE MINDEN AZ!!!Miért állítok valótlant???
Inkább csak szomorú vagyok és lassan kezdem sajnálni,hogy itt kell élnem.
De szeretnék kitartani azzal,hogy itt maradok,viszont már kezdem megérteni azokat az ismerőseimet is,akik ugyan hangoztatják micsoda Magyarok,kicsit rasszisták,amit nem is titkolnak,de ezt mind külföldről teszik.Talán abban nekik van igazuk,hogy ott vannak,mert nem tehetnek mást.
Mi szerintem(Magyarország lakossága)Munkaadók vagyunk,a Politikusok munkaadói,mi adjuk a fizetésüket és a Köztisztviselőkét is,mint egy szép nagy CSALÁD,azért dolgozunk,hogy eltartsuk őket(viszont nem tudhatjuk hogy és miként végzik a munkájukat és nem is bírálhatjuk el),vagyis inkább olyan ez az egész,mint mikor valahol egy Királyságban,6 éves gyermek kerül egy Ország élére és az Ország pénzét elkölti amire gondolja és utána kiveti a például:
....rágó-adót,bili-adót,labda-adót,fagyi-adót......,hogy újra legyen költeni valója.
Alapvetően pozitív gondolkodású vagyok,de már egyre többször elfáradok bele.
Sajnos ez azért is lehet,mert most épp van TV-nk és megtekintem néha a híreket(persze interneten is megtehetem),ami kár is,meg nem is.
Ebben a helyzetben talán nem az a megoldás,ha kidobom a TV-t és azt gondolom,Boldog vagyok és Gazdag vagyok.
Az vagyok egyébként,mert bármilyen kis szépségtől,mosolytól,virágtól,gyermek nevetéstől,Barátoktól,beszélgetésektől,muzsikálástól,vígjátékoktól,túrázástól.......stb Boldog tudok lenni,van fedél a fejünk fölött,van mit enni-inni,de itt már az a tét,hogy nevelek fel egy gyerekecskét és mi lesz velünk,mi lesz a hasonló helyzetben lévőkkel,vagy a rosszabb helyzetben lévőkkel?
Ahogy látom,az okok felsorakoztatása nélkül is elég hosszúra sikeredett az irományom,ezért elnézést kérek!!!
Csak most szomorú vagyok egy kicsit és nem csupán magunk miatt... 
Azért én még remélek,mert akarok remélni!!! 
Köszönöm a türelmet!!

Egy közösségi oldalról, egy ismerősömtől...