Három hét alatt 114 ezren (tegnap 180 ezren) nézték meg és közel kétezren lájkolták két magyar kisfiú látványos kísérleteit a Youtube-on. Másfél hete belépett a kedvelők közé a MinutePhysics elnevezésű amerikai Youtube-csatorna is, aminek közel két és fél millió feliratkozója van.

Nézzétek meg ti is a magyar kisfiúk videóját!



A nagy siker nem a véletlen műve. Bár Ledő Sebestyén és testvére, Barnabás olyan kísérleteket mutat be, amelyek közül sok az interneten is megtalálható, ám a formai megoldások, és ahogyan az egész egyetlen vizuális jelenetté van fűzve, tökéletesen fogyaszthatóvá teszik az egészet.

Ráadásul az egész mögött ott van Ledő Attila, a fiúk apukája, aki fizikatanár. A profi aláfestő zenével megtámogatott videóból a végén derül ki, hogy valójában ez egy újévi köszöntő. Ám mire odáig eljutunk, számtalan kísérletet láthatunk az egyensúlyról, elejétől a végéig mindennapi, az átlagos háztartásban is meglévő tárgyakkal bemutatva.











Ledő tanár úr tényleg hozzáértően komponálta meg ezt a videót, még olyan apróságokra is odafigyelt, mint a fiúk pólójának a színei, amely a mágnesrudak két pólusának szokásosan használt színeivel egyeznek, vagy például a Mozgó Világ című folyóirat példányaiból álló könyvrakás.

A Balance (Egyensúly) című videó nem csak a természettudományok szépségeire nyitja fel a nézők szemét, de azt is bebizonyítja, hogy egy kis találékonysággal bárki alkothat tartalmas videókat, amelyekkel népszerűségre tehet szert.

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/magyar-kisfiuk-videoja-hozta-lazba-a-vilagot/