2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

A diktátor

Klikk: http://indavideo.hu/video/A_diktator_teljes_film

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 83 perc, 2012 (16)

Haffaz Aladdin tábornok hatéves kora óta vezeti az olajban gazdag, ám elszigetelt észak-afrikai Wadiya köztársaságot. Mindent megtesz azért, hogy a demokrácia be ne tehesse lábát országába, amelyet kizárólag ő hivatott sanyargatni és kiszipolyozni. Az elpusztíthatatlan szakállú Aladdin, akkor kerül a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor felröppen a hír a titkos atomprogramjáról. Az ENSZ-be indul beszédet tartani, ám egy félresikerült merényletet követően egy fillér nélkül magára marad New York utcáin.

Bemutató dátuma: 2012. május 17. (Forgalmazó: UIP-Duna Film)

szereplő(k):
Sacha Baron Cohen (Aladeen tábornok)
Sir Ben Kingsley (Tamir)
Anna Faris (Zoey)
Sayed Badreya (Omar)
Kevin Corrigan (Slade)
John C. Reilly
Megan Fox (Önmaga)
B.J. Novak
J.B. Smoove (Usher)

Már alig várom: JUPITER FELEMELKEDÉSE

Történetünk főhőse Jupiter Jones (Mila Kunis), aki egész életében úgy érezte, valami igazán nagy dologra hivatott. Álma teljesül, ám nem teljesen úgy, ahogyan azt szerette volna: egy intergalaktikus fejvadász, Caine (Channing Tatum) az életére tör, ugyanis a lány genetikailag nagy hasonlóságot mutat megbízójával, az Univerzum királynőjével, ezért lehetséges veszélyforrás is, akit természetesen ki kell iktatni. A gond csak az, hogy a fejvadász beleszeret célpontjába.

színes, amerikai sci-fi, 2014

rendező: Andy Wachowski, Lana Wachowski
forgatókönyvíró: Andy Wachowski, Lana Wachowski
zeneszerző: Michael Giacchino
operatőr: John Toll
producer: Lana Wachowski, Andy Wachowski, Grant Hill
vágó: Alexander Berner

szereplő(k):
Mila Kunis (Jupiter Jones)
Channing Tatum (Caine)
Sean Bean (Stinger)
Douglas Booth (Titus)
Vanessa Kirby (Katharine Dunlevy)
Eddie Redmayne
Terry Gilliam
Doona Bae

Elment Jancsó Miklós

Életének 93. évében péntek reggel, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Jancsó Miklós világhírű magyar filmrendező, kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas alkotó, kiváló művész.

A halálhírt Mészáros Márta filmrendező, Jancsó Miklós előző felesége és a Magyar Filmművészek Szövetsége is megerősítette az MTI-nek. A szövetség, amelynek a filmrendező tiszteletbeli elnöke volt, Jancsó Miklóst saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Jancsó Miklós Vácott született, a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban tanult. Jogi tanulmányokat Pécsett és Kolozsváron folytatott, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt, és felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. 1950-ben kapott diplomát, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került. Első önálló játékfilmjét, A harangok Rómába mentek címmel 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel ettől kezdve barátok és szerzőtársak lettek.

Első igazán jelentős játékfilmje az Oldás és kötés volt, az Így jöttem pedig már az összes jancsói stílusjegyet magában foglalta: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. Az 1965-ös Szegénylegényeket Cannes-ban is bemutatták, e filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását.

A hatvanas években forgatott filmjeiben – Csend és kiáltás, Fényes szelek, Égi bárány – elsősorban a magyar történelem különböző időszakaira koncentrált. 1972-ben a Még kér a nép című filmjéért a Cannes-i Filmfesztiválon megkapta a legjobb rendezés díját. 1979-ben életműdíjat kapott Cannes-ban.

Egy olasz újságírónővel szövődött szerelem miatt a hetvenes évek végéig Olaszországban élt és alkotott. Itt készítette el a La Pacifistát, valamint a hatalom és a szexuális perverziók összefonódásáról szóló Magánbűnök, közerkölcsök című alkotását.

Hazatérése után a magyar jelent boncoló új alkotói korszak kezdődött művészetében – ekkor készült a Szörnyek évadja, a Jézus Krisztus horoszkópja és a Kék Duna keringő – a kilencvenes évek közepétől művészete ismét megújult, a "Kapa-Pepe" filmekben a bohóctréfa, a blődli eszközeivel dolgozott, a beállítások is megrövidültek. Utolsó játékfilmjét, a keserűen ironikus Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be, 2011-ben közreműködött rendezőként Magyarország 2011 című szkeccsfilmben is.

Színházi rendezései is emlékezetesek, így a Várszínházban játszott Hasfelmetsző Jack, az alkalmi színpadokon bemutatott Mata Hari, Drakula, a Csárdáskirálynő és a Szép magyar tragédia vidéki előadásai. A rendezések mellett aktív közéleti és társadalmi szerepet is vállal, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke, több ízben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje is volt.

A 90 éves Jancsó Miklós egy 2011-ben készült interjúban arra figyelmeztetett: nem szabad a magyar művészfilmeket elhanyagolni, a hazai filmgyártást teljesen a tömegigényeknek alárendelni.

Jancsó Miklós művészetét több rangos díjjal is jutalmazták, a többi között kétszer kapott Kossuth-díjat (1973, 2006), 1966-ban elnyerte a Balázs Béla-díjat, 1970-ben érdemes, 1980-ban kiváló művész lett, több rangos fesztivál – Cannes, Velence, Split – életműdíjasa, Budapest díszpolgára és elnyerte a Magyar Mozgókép Mestere címet is. 2012-ben Jubileumi Prima Primissima Díjat vehetett át.

Jancsó Miklós 2013. novemberében megkapta a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság Szent-Györgyi érmét. Mundruczó Kornél rendező laudációjában hangoztatta: Jancsó Miklós időtálló munkássága iránymutató egész nemzedéke számára. "Jancsó Miklós történetei és világlátása egyedülálló módon tükrözik egy olyan ember szándékát, aki minden történetével az emberi tisztesség kérdéseit feszegeti, miközben a hatalom természetéről mutat fel kegyetlen történelmi tablókat" – fogalmazott Mundruczó Kornél, aki szerint az alkotói attitűd bizonyítja, hogy az alkotói szabadság nem politikai berendezkedés vagy világnézeti eszmék kérdése, hanem belső, morális kérdés.

Mint fogalmazott: "a film barátság. Elsősorban erre tanít meg Jancsó, akinek nem alárendeltjei, hanem alkotótársai vannak. Aki számára a bizalom és az egymás iránti figyelem a közös munka alapja. Aki körül friss a levegő és aki mellett alkotni közös szabadság".http://propeller.hu/itthon/2865233-meghalt-jancso-mikos

Beszélgetések Istennel

"Hamarosan meghökkentő élményben lesz részed, kedves Barátom: tanúja lehetsz a párbeszédnek, amelyet Istennel folytattam. Igen, igen, tudom... Ez képtelenség. Az ember beszélhet Istenhez, de egész biztosan nem beszélgethet vele. Úgy értem, Istennek esze ágában sincs válaszolni. Legalábbis nem a szokásos, mindennapi formában.
Pontosan így gondoltam én is. Aztán... megtörtént. Ezt "Szó" szerint értem..."
/Neale Donald Walsch/

Állati jogok a Kérem a következőt!-ből

Nagyon aktuális gondolatok a múltból Romhányi, a rímhányótól!

Klikk: http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/04/03/17/Kerem_a_kovetkez_t__Allati_jogok.aspx

Mi a Csudát Tudunk a Világról

"Egyhangú, unalmas életet él Amanda, az elvált fényképész. Ám minden a feje tetejére áll, amikor egy nap az élete - szó szerint - elemeire bomlik, felfedve azokat a sejteket, sőt, molekuláris és kvantumvilágokat, amelyekből áll. Amanda úgy érezheti magát, mint Alice Csodaországban. Különböző személyekkel és különös helyzetekkel találkozik, amelyek arra késztetik, hogy átgondolja emberi kapcsolatait, a férfiakhoz való viszonyát, az élethez való hozzáállását. Eközben tudósok és misztikusok mondják el véleményüket a világról, a vallásról, a tudományról. A film sajátos kísérlet, hogy bejárjuk az emberi öntudat eddig még feltérképezetlen területeit."


Felhőatlasz a Mátrix trilógia alkotóitól

Novemberben mutatják be a magyar mozikban a Cloud Atlas (Felhőatlasz) című alkotást, amelynek Halle Berry és Tom Hanks a főszereplője.

http://www.imdb.com/title/tt1371111/

"Másokhoz vagyunk kötve, múltban és jelenben. És minden bűnünkkel, és minden egyes jó cselekedetünkkel, a jövőnket írjuk."

Pillangóhatás

VALAMI BŰZLIK

Fliegauf Benedek: Csak a szél / 62. Berlinálé

2012.02.18.

Végig feszültségben tart Fliegauf Benedek legújabb, a Berlinálé versenyében bemutatott felkavaró, erős filmje a cigánygyilkosságokról. Apró hibái ellenére ritkán látni vásznon ilyen átélhetően, ugyanakkor árnyaltan, filmszerűen megrajzolt társadalmi és szociális kérdéseket. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A körülöttünk zajlott cigánygyilkosságokról hitelesen megszólaló filmet készíteni nagy felelősség és hatalmas feladat. Fliegauf Benedek, a fiatal magyar rendezőgeneráció talán leginnovatívabb tagja vállalta ezt, és a rendkívül érzékeny téma kínos kérdései körül borotvaélen táncolva, ám a hamis hangok leütését szinte mindig elkerülve, megrázó filmet készített. Munkája talán leginkább Magyarországon fontos (a külföldi kritikusok inkább egzotikus érdekességként nézték), mert olyasmiről beszél, amiről itthon mindenki hallott, mindenkinek van (általában indulatokkal fűszerezett) véleménye, viszont iszonyatosan nehéz értelmesen és érzékenyen megszólalni róla.
Sárkány Lajos
Sárkány Lajos
A Csak a szél tartalmaz egy fantasztikus rövidfilmet, egy kis etűdöt, amely önmagában többet mond el a magyar társadalom e kérdéshez való viszonyulásáról, mint könyvtárnyi tanulmány, újságcikk és publicisztika. Az egyik főszereplő, a tinédzser cigánylány iskolába indul, kora reggel beáll a buszmegállóba. Megérkezik a sárga Volánbusz, a sofőr azonban vagy száz méterrel „túlfut” a megállón, majd lefékez. Mikor a tükörből azt látja, hogy a lány csak gyalogol felé, rádudál, hogy siessen már. Az apró szurkálás tűpontossággal jelzi, hogy miként tesszük „ártalmatlanul” helyükre a banális mindennapokban azokat, akiket lenézünk, miképpen alázzuk meg őket úgy, hogy közben a korrektség látszatát fenntartjuk – hiszen végülis felvette a buszra, nem igaz?
A film egyetlen család egyetlen napját emeli ki mintaként a történetsorozatból, kora hajnaltól a következő éjszakáig párhuzamosan követve a külön utakra induló szereplőket. Az anya közmunkát végez és iskolát takarít, a lány iskolába megy, a fiú suli helyett tekereg, a beteg nagyapa otthon marad, a csupán egy skype-beszélgetés erejéig látott apa pedig Torontóban szervezi a többiek kiutazását. Az érdekes az, hogy senkivel semmi különleges nem történik, a mindennapi rutinok és semmitmondó események fölött azonban folyamatosan ott lebeg a láthatatlan, mindenhonnan leselkedő, megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan veszély. 
Lendvai Györgyi
Lendvai Györgyi
A rendezőnek két feladatot kellett egyszerre megvalósítania: egyéni szinten el kellett mesélni a történteket, ugyanakkor a társadalmi kérdéseket a túlzott egyoldalúságot kerülve kellett megvilágítani. Az első feladat maradéktalanul összejött, hiszen nem csak megismerjük az eseményeket, hanem végig sikerül fenntartani bennünk is a feszültséget. Ehhez járul hozzá a nagyon tudatosan megkomponált, a szereplők viselkedéséhez illeszkedő operatőri munka: az anya és a lány mindig kissé meghunyászkodva, lehajtott fejjel jár, ennek megfelelően az ő jeleneteikben a kamera szinte soha nem néz föl. Így aztán bár állandóan sejtjük a veszélyt, szinte frusztrálva érezzük magunkat, hogy nem tudunk a kamera segítségével körülnézni, és jobban átlátni a helyzetet. A második kérdés tárgyalására szánt pillanatok – bár van néhány olyan, mint a fent említett buszjelenet – időnként kissé didaktikusnak hatnak (kínos például, amikor a lány a „cigánygyilkosság” kifejezést guglizza), és többször kifejezetten érződik a mindkét oldal megmutatásának a kényszere. Leginkább persze a cigányokat lenéző alakokat látunk, de a korrektség jegyében a rendező összeereszti az anyát agresszív romákkal is.
A film – bár az elején a felirat és a rendező nyilatkozata is hangsúlyozza a fiktív elemeket – valójában dokumentarista stílusban készült, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy nagyon természetesen mutatja be ezeknek az embereknek a rendkívül szegényes környezetét. Nem csodálkozik rá a körülményekre, hanem adottságként kezeli azokat, amely világban a szereplők úgy mozognak, mintha a sajátjuk lenne. Ez azért nagyon fontos, mert a szélsőséges nyomor kellékei így nem válnak egzotikus, szenzációhajhász díszletté. Ugyanakkor - éppen a dokumentarista stílusnak köszönhetően - Fliegauf korábbi munkáihoz képest kifejezetten konvencionális filmet látunk, amelyből hiányzik az a frissesség, amit mondjuk a Rengetegben, és az a kísérletezés, amit például a Tejútban láttunk. 
Sárkány Lajos. A képek forrása: berlinale.de
Sárkány Lajos (A képek forrása: berlinale.de)
A korábbi gyilkosságok által kiváltott fenyegetettség megbontja a film szereplőinek mindennapi rutinját, és a rendező ezt a törést használja fel arra, hogy a zavaron keresztül mutasson rá a meggyökerezett gesztusok és attitűdök mozgatórugóira. Vagyis ennek a filmnek – bár a bűncselekmények nyitottak ajtót neki – nem a tragikus események képezik a témáját. És pontosan ez teremt Fliegauf számára lehetőséget arra is, hogy egyfajta poétikusság, általános érvényűség felé vigye el történetet. Kár, hogy bár elindult ezen az úton, e tekintetben nem tudott igazán radikális lenni: a filmet abban a hátborzongató pillanatban kellett volna befejezni, körülbelül két jelenettel a jelenlegi vége előtt, amikor kiderül a cím jelentése. A nyitottság, az el nem döntöttség lehetővé tette volna, hogy a mozi elejétől velünk levő rettegés és feszültség még sokáig velünk maradjon.
Utóirat: Bár egy rendezőt elsősorban a filmjei és nem a nyilatkozatai alapján kell megítélni, ez esetben a téma kényes volta miatt nem mehetünk el szó nélkül a berlini sajtótájékoztatón történtek mellett. Egyrészt a magyar kormánypropagandának a Berlinálé jóváhagyása nélküli terjesztése rendkívül rossz szájízt keltett, másrészt Fliegauf arrogáns elszólásával és a hazai hatalomnak szóló, „túlkorrekt” mondataival úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban, és nem veszi észre, hogy könnyen saját filmjét is porrá zúzhatja (l. például a Népszabadság beszámolóját - a szerk.). Nem csak a rasszista portás panaszkodik „bűzre” a Csak a szél egyik jelenetében, hanem a film körítése miatt a nemzetközi sajtó is úgy látja: valami bűzlik Magyarországon.
 
Fliegauf Benedek filmje elnyerte a 62. Berlinálé zsűrijének nagydíját, az Ezüst Medve-díjat, valamint a békedíjat és az Amnesty International jogvédő szervezet díját is  - a szerk.