2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Megtörtént a magas szintű bejelentés földönkívüliek és a nemzetközi háttérhatalom létezéséről !

Olyan dolog történt, ami világraszóló visszhangot kellett volna kapjon.
Hivatalos és magas szintű bejelentés hangzott el mind a Földet évezredek óta látogató földönkívüli fajokról, mind a Földet irányító háttérhatalmi erőkről és azok főbb szervezeteiről.

Nem más jelentette ezt be és kérte számon a többi kormányon is az igazság "teljes felfedését" (Full Disclosure), mint Kanada volt honvédelmi minisztere, Paul Hellyer.Érdemes mindenkinek végighallgatnia a teljes beszédet!
Citizen Hearing On Disclosure (CHD) konferencia múlt hónapban Washington DC-ben zajlott le, amely tulajdonképpen magas szintű szakértők és tanúk meghallgatása annak érdekében, hogy az emberiség minél előbb tudja meg az igazságot ebben a kérdésben.


Jelmondatuk: "Ha a Kongresszus nem végzi el a dolgát, az emberek majd megteszik!"


A Földön élnek földönkívüliek, legalább 4 különböző faj látogatja a Földet, melyek valószínűleg eltérő szándékokkal teszik ezt. Elmondta Paul Hellyer, hogy  tudomása van arról is, hogy legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak.
Az emberiségnek joga van tudni a létezésükről és a már kialakult együttműködésről.

Majd rátér arra, ami minket is közvetlenül érint és része a körülöttünk felépített teljes megtévesztésnek, magának a Matrixnak, melynek a lebontásában sok-sok igazságkutató ember részt vesz....:

Nektek már nem újdonság,  - de sok ember még mindig nincs tisztában azzal - , hogy a Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), aBilderberg-csoport és a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission), a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai, ők titokban akarják tartani ezeket az információkat az emberiség előtt.
És akkor még nem is beszéltem a 13 vérvonalhoz tartozó Családról, az Illuminati Vérvonalról, mely az egész piramist uralja, a tetején egy nagy családdal.......
http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/06/megtortent-magas-szintu-bejelentes.html

Az aranykoporsó titka - Izsáky László

Egy példa, hogy amikor egy ember egyedül küzd az Igazságért. 
És nincs őmögötte pénz, hírverés, titkosszolgálati támogatás ( ahogy ez a "hivatalos" ufo-kutatásnál megjelenik ), hanem éppen ellenkezőleg : egyedül kell felvennie a harcot szinte az egész tudatlan és érzéketlen emberiség ellen! 

Lásd Izsáky László, AZ UFO-KUTATÁS EGYIK LEGNAGYOBB MÁRTÍRJÁNAK cikkét több, mint 20 évvel korábbról :

Az aranykoporsó titka

Tudósok és ufológusok keresik és kutatják földön kívüli szomszédainkkal a kapcsolat megteremtésének módját, miközben a légben repülőcsészealjak röpködnek és az aggályok izgalmas zűrzavarában észre sem veszik, hogy a kapcsolatfelvétel már korábban megtörtént. 

" A Terrán élünk és dolgozunk...", küldte el 1972 márciusában távoli rokonainak üzenetét az ember. Az üzenetet voltaképp szuggesztív képek sorozata, amelyet a Pioneer-10 űrszonda alumíniumlapjára vésték. A képek az emberi civilizációról hivatottak beszámolni. A válasz az üzenetre nem váratott sokat. 

1973. október 11-én spanyol földre, San José de Valderas közelében szállt le az a korongalakú űrhajó, amely választ hozott az üzenetre. Amikor az űrhajó talajt ért, az űrhajósok kidobták a küldeményt, majd mint, akik jól végezték dolgukat, továbbálltak. A küldemény nikkelből készült kapszula volt, benne egy aranylemezre vésett üzenettel. 

Akkoriban az ügy nagy port vert fel úgy a közvéleményben, mint az asztronómia, de főként az ufológusok körében. Belföldi és külföldi lapok napokon át csak ezzel az üggyel foglalkoztak. Tudóskörökben az üzenet megfejtésén dolgoztak, de eredménytelenül. Így aztán hónapokon át pályázati hirdetések jelentek meg külföldi szaklapokban, amelyre bárki benevezhetett, aki csak megfejti az üzenet értelmét. 


Mint amatőr, 1958 óta foglalkozom komolyan ufológiával, földönkivüli élet kutatással, vagyis paleoasztronautikával. Így aztán nagyon érdekelt az üzenet értelme, elhatároztam, hogy megfejtem, lefordítom a földi társadalom nyelvére. 1974 áprilisára meg is fejtettem. Szerintem ez volt a világ legnehezebb logikai rejtvénye. 

Az üzenet voltaképpen utasítás. Utasít bennünket a közvetlen kapcsolat megteremtésének módjáról. A kapcsolatnak nem a rádiózás a módja, hanem egészen más. Van ugyan egy hívójel, amit közölnek az üzenetben és csak erre a hívójelre reagálnak, a hívásra felveszik velünk a békés szándékú közvetlen kapcsolatot. Voltaképpen a titkos hívójel alkalmazása őskeletű. Azonkívül van több utasítás az üzenetben. Többek között : négy ezer évvel ezelőtt földön kívüli paleoasztronauták egy időkapszulát helyeztek el a Földünkön. Tudatják, hogy ez hol van. Meg is találtam! Utasítanak, hogy ezt a kapszulát bontsuk fel. Utasítanak, hogy ezt a kapszulát bontsuk fel. Továbbá, amennyiben az utasításokat követjük, megoldódna politikai, gazdasági és egyéb gondjaink, megszűnnének a természeti katasztrófák, olcsó és újfajta energiához jutnánk, mely nem szennyezné a természetet, eltűnne a téli évszak a Föld színéről. Persze mindezt az időkapszula létezése bizonyítja. Benne megvannak az alkalmazási, használati leírások, eszközök, dokumentumok. 


1974 május végén és június elején több helyen UFO-kat észleltek Nagybánya, Máramarossziget, Nagyvárad, Brassó, Kolozsvár valamint Bukarest felett és e városok környékén. Persze mindjárt az üzenet megfejtéséről levélben értesítettem a külföldi szaklapok szerkesztőit, valamint a Román Tudományos Akadémiát. Csakhogy a levelek nem érkeztek meg a címzettekhez. Cenzúrázták. A Román Tudományos Akadémia meg azt írta a levélben nekem, hogy gyógykezeltessem magam, mert súlyos elmebeteg vagyok. Ugyanis azt javasoltam, hogyha már itt vannak az UFO-k , csalogassuk le őket, alkalmazzuk a hívójelt, ezért bélyegeztek bolondnak. Így aztán elhatároztam, hogy magam hívom az UFO-kat. Itt az alkalom, az üzenet és az UFO-látogatás összejött, kapóra jött. 

48 éves vagyok ( megj: ezt a cikket Izsáky László 1989-90 ben írta ), Máramarosszigeten születtem és ott is laktam azokban az az időkben. Ott volt egy Tamás Gábor nevű barátom, akinek elmondtam az ötletem. Ő és még hat ismerősöm benne volt a buliban. Több napon át a Gutin-hegység felett észleltek UFO-kat. Így hát nyolcan fényképezőgéppel odamentünk, hogy lehívjuk az UFO-kat. Ott volt egy fakitermelő telep, 1974. június 3-án kora reggel mi is ott voltunk. Szemtanúk elmondták, hogy az előző napokon többször láttak UFO-kat a telep felett. A telepvezetőnek elmondtam az ötletet. Benne volt és segítséget is adott. Megalkottuk a hívójelet és négy napon kémleltük az eget. 

Június 7-én 11 óra körül megjelent egy UFO, majd körözött a hívójel felett, aztán leszállt. A helyszínen volt a telep minden dolgozója, kb. hatvanan lehettünk. Úgy tizenöt méterre izgatottan körbeálltuk az UFO-t, a négy méter átmérőjű korongalakú űrhajót. Kinyíltak az űrhajó ablakai. Néhány perces csöndes várakozás. Előre megállapodtunk, hogy nem keltünk zűrzavart és hangoskodást. És egyszer csak fölnyílt az űrhajó ajtaja. 

Bentről emberi hang hallatszott és kékes fény szivárgott, majd az ajtóban megjelent az űrhajó egyik utasa. Tekintete végigpásztázott a tömegen. Intettünk, hogy jöjjön ki. Erre ő hátratekintett, valakihez szólt, aztán kilépett. Néhány lépést tett előre, majd megállt és úgy tett a kezeivel, mintha repülne. Hangosan szólt hozzánk valamit. Hangja kellemes volt, beszéde a görög nyelvhez hasonlított. A tömegből Tamás Gábor kilépett, néhány lépést tett feléje és románul, magyarul üdvözölte őt. Aztán a tömegből egy másik oroszul és ukránul. Ugyanekkor az űrhajóból előjött egy másik űrvendég. Egy jókora nikkeldoboz volt a kézében. Lassanként egy-egy lépéssel szűkült a kör az űrhajó körül. Hat méterre lehettünk tőlük. 

Világi emberek voltak, mint mi. 170 cm körüli magasak, fehér-rózsaszínű bőrük és rövid szőke hajuk volt. Öltözékük egybe varrott, szürkéskéken foszforeszkáló, szkafanderszerű ruha sok oldalzsebbel, háton az ismert fekete jel: ...Nem viseltek űrsisakot. Ebből kitűnik, hogy másutt is van oxigénlégkör. A fejükön kerek, rózsaszínű sapkát viseltek, amilyent a pápák szoktak. Úgy tűnt, hogy az egyik nő lehetett, mivel a másiktól valamivel alacsonyabb volt. Ennek a kezében volt a doboz, felső fogantyúval ellátva. A két űrvendég úgy hasonlított egymásra, mintha ikrek lettek volna. Az alacsonyabb letette a földre a dobozt, aztán mind a ketten az űrhajóhoz mentek. Az egyik beszállt a járműbe és egy másik hengeralakú dobozt hozott elő. Kiszórta a rétre a tartalmát. Rizskásaszerű anyag lehetett. Közben a másik a hívójelet vizsgálta. És ekkor egy váratlan dolog történt. 

Két teherautóval és két terepjáróval egyenruhás Szekuritáte katonák jöttek fel a terepre. Körbefogták a helyszínt. "Fel a kezekkel...", kiáltották. Az egyik tiszt a földön lévő doboz felé indult. Viszont Tamás Gábor ügyesebb volt és felkapta a dobozt. A tiszt rárontott, dulakodtak. Két katona a tiszt segítségére sietett teljes fegyverzetben. Erre fel a két űrpilóta a ruhazsebből elővett egy-egy cigarettatárca nagyságú készüléket, amiből cérnavastagságú fénysugár lövellt a négytagú csoport felé. Mind a négyen ájultan a földre estek. Az egyik űrhajós Tamás Gáborhoz ment, fölállította és kezével mutogatta, hogy a dobozzal menjen az erdő felé. Így Tamás a csomaggal elmenekült az erdőbe. Egy másik tiszt elrendelte a tüzelést. Viszont a fegyverek nem működtek. Valamilyen erő működött. Valamilyen erő működött, az űrhajóból tompa kongás hallatszott. Lehet, hogy bent volt egy harmadik személy. Pánik tört ki a katonák között. Nehéz lenne leírni az eseményt és mit éreztünk át. 

Az űrhajósok beszálltak az UFO-ba és eltávoztak. Nem láttuk többé. Távozásuk után a fegyverek már működtek. Véletlenül két katona egymást meglőtte, megsebesültek, mert a fegyverek váratlanul elsültek. A három sebesült is feleszmélt, föltápászkodtak. Arcukon, nyakukon égési sebek voltak. A sebesülteket gépkocsival Nagybányára vitték. Minket, civileket a katonák betereltek a telep irodaépületébe. Mindenkiről felvették az adatokat, ütlegeltek és ordítoztak a tisztek, hogy partizánok vagyunk, illegális kapcsolatba léptünk külföldi légiósokkal, az UFO pedig ejtőernyő volt. De azt már nem magyarázták meg, hogy az ejtőernyő hogyan száll felfelé. 

Könyvet lehet írni arról, hogy mi lett a következmény. Szigorú megtorlásokat, letartóztatásokat, elzárásokat, brutális ütlegeléseket kellett elviselnünk, nap mint nap, hónapokon és éveken keresztül. Csak a lényeget közlöm.

A Szekuritáte mindenáron, minden eszközzel követelte az említett dobozt. Tamás Gábor a dobozzal elmenekült egy közeli Aknasugatag nevű magyar faluba, egy magányos idős rokonnál elrejtette a dobozt és másnap jelentkezett a máramarosszigeti lakásán. A doboz hollétét titokban tartottuk. Volt köztünk egy Molnár Zoltán nevű amatőr fényképész, aki több felvételt készített az interplanetáris kapcsolatról. Titokban Molnár lakására került a doboz. Erről én, Tamás meg Molnár tudott. A kockaalakú 24x24 cm-es nikkeldoboz konzervdobozhoz volt hasonló. Konzervnyitóval a varrat mellett fölnyitottuk. A dobozban egymás mellett két sorban rekeszek voltak, a rekeszekben levelezőlap nagyságú aranylemezek 11x15 cm nagyságú és 1 mm vastagságú aranylemezek voltak. A 84 aranylemez összsúlya 9 kg. Egy lemez több, mint 10 dkg. Mindenképpen nagyon körültekintően, titkosan kellett bánnunk a dokumentációval. A szekusok gyakran ránk csaptak és a lakásokban mindent szétdúltak. Borzalmas időket éltünk át éveken át. 

A telepről valaki értesítette a szekusokat arról a találkozóról. Mindenesetre Ceausescu is tudott a dologról. 1974 októberében látogatást tett néhány hazai megyében, így Máramaros-megyében is. Mindig helikopteren közlekedett. Amikor elhagyta Máramarosszigetet és Nagybánya felé vette az útját, útközben leszállt arra a helyre, ahol június 7-én az UFO leszállt. Elrendelte, hogy ezen a helyen létesítsenek faiskolát. Ugyanis a tetthelyen gyors fejlődésnek indult a növényzet. 5-6 kilós gombák nőttek, a szeder és az eper diónagyságú volt. Bizonyára annak az anyagnak a hatására, amit az űrvendégek elhintettek. Az anyag csakis sejtserkentő, növesztő anyag lehetett. 

Viszont mi sem tétlenkedtünk. Fotósunk több példányban készített másolatot, nagyítást a dokumentumokról. Én pedig illusztráltam azokat szintén több példányban. Az illusztrációkat, fényképeket pedig szétszórt titkos helyekre rejtettem. Abban az esetben, ha egy példány szekus kezébe kerülne, mindig volt egy másik. Így aztán sikerült a dokumentációs anyag másolatát a mai napig megmentenem. Viszont fotósunk helyzete válságos volt. 1974 novemberében bukaresti szekusok elszánt akcióba kezdtek Máramarosszigeten. Minden meg akarták szerezni a dobozt. Ez sikerült is nekik egy különleges taktikával. Mindhármunkat erőszakkal bevittek a máramarosszigeti diliházba és mint elmebetegeket kezeltek és kábítottak. Persze ide is beépítették a szekusokat. Behoztak négy bukaresti szekust, akik megjátszották a bolondot. Viszont kezelést nem kaptak. Az volt a küldetésük, hogy figyeljék minden szavunkat. Hátulról jöttek afelől érdeklődve, hogy mi történt velünk tulajdonképpen. Azt mondták, az orvosoktól megtudták, hogy UFO-val találkoztunk. Pontosabban, amikor az orvosok viziteltek minket, bosszantottak, provokáltak : mit csinálnak az űrvendégek? Hol parkíroznak a repülőcsészealjak? Főleg az említett doboz felől érdeklődtek. Kábulatunkban mondtunk egyet mást és közben a betegnek álcázott szekusok figyeltek. 

Ez így ment heteken át minden nap. Amikor látták, hogy ez a módszer nem vezet eredményre, sokkoltak minket elektromos árammal. Borzalmas volt elviselni. Meg aztán tényleg súlyos betegekkel verettek meg, mondván : nekik nincs törvény! Molnár Zoltán nem bírta tovább a kínzást és a vallatást, és elárulta a doboz, az eredeti dokumentumok, az aranylemezek és filmkópiák rejtekhelyét. A szekusok elvitték, sohasem láttam többé. Ugyanakkor elvitték a dokumentumokat és a kópiákat. Elhíresztelték, hogy az UFO-találkáról semmi sem igaz, ez csak az őrültek fantáziája és hogy valamennyien elmebetegek vagyunk a fakitermelő telepvezetővel az élén, akit a nagyváradi elmegyógyintézetbe vittek. Mindenképpen Ceausescu szekusai teljesítették a küldetésüket, kilenc kiló arannyal tértek vissza Bukarestbe. Ez lett a föld-idegen találkozó eredménye, következménye. A világhírű tudóspárnak, a diktátornak mindenáron az volt a célja, hogy senki se tudja meg, mi van rávésve az aranylemezekre. Csakhogy tévedett. 

Tamás Gábor egészségi állapota válságos volt. Az űrvendégek a találkozó folyamán szemtanúi voltak egy négytagú verekedésnek... jó vagy szép bemutatkozás... gondolhatták. Mindenesetre a szekusok viselkedését elkönyvelhették. De tény, hogy békés szándékkal jöttek, de a verekedés megfékezésére, a doboz biztonsága érdekében, meg hogy ők is életveszélybe kerültek, használták sugárfegyverüket. Vélhető, hogy Tamást véletlen találat érte és a célzás a szekustisztre és a két közkatonára irányult, akik nemsokára belehaltak sérüléseikbe. Tamás elmondta, hogy akkor egy csípést érzett hátul a tarkóján, majd rövid időre elvesztette az eszméletét. Tamás tarkóján a kisagynál egy gombostűfej nagyságú lyuk volt látható, körülötte a hajzat lepörkölve. Néhány hétre rá ökölnagyságú daganat nőt ugyanott. Majd megvakult, kisagya elroncsolódott és rövid szenvedés után elhunyt. 36 éves volt. Molnár Zoltán pedig 31, amikor a szekusok kivégezték. 

A dokumentumkópiákkal a kezemben egyedül maradtam. Az ügy lezárult, a szekusok megnyugodtak, egészségem tönkrement., az eseményt elfeledték, nekem meg megmaradt, mint kínos örök emlék. Viszont a hívójel alkalmazása bevált. Tehát az interplanetáris kapcsolatfelvételnek megvan a módja. 1974. június 7. számomra egy örökké emlékezetes nap. Föltárult előttem a minden titkok nyitja, mely most ellentétben áll e földi társadalom civilizációformáló valláskultuszával. Viszont új tudományos ismeretek nélkül nincs semmilyen megoldás, életszínvonal előrehaladás, tudományos forradalom. 

Mindenképpen a tudomány forradalmára vagyok, az is voltam, a tudományért élek-halok és minden titkot feltárok. A politika sosem érdekelt, viszont ma aggaszt a jelenlegi politikai helyzet. És ezen a helyzeten új tudományismeret tudna csak változtatni : nemzetközi összefogással föl kell tárni azt a bizonyos időkapszulát. Bejutni, belépni nemcsak a közös Európa-házba kell, hanem létre kell hozni egy közös Interparlamentáris Uniót, hogy bejussunk a kozmikus civilizált rendek felsőbb fokú társadalmába. Erre megadatott a lehetőség, csupán a közös akaraton múlik. 

Miután a Ceausescu-klán elérte céljait, én is nekilendültem, hogy elérjem az enyémet. Éveken át éjjel-nappal azon dolgoztam, hogy megfejtsem a 84 aranylemezen levő vonalhálózat kódját teljes értelmében és lefordítsam a földi emberiség nyelvére. 1986 tavaszán sikerült megfejtenem. Sőt, helyességét ellenőriztem, bizonyosságot szereztem. Minderről és az 1974. június 7-i eseményekről könyvet írtam "Más lakott világok" címmel több mint 400 oldalban sok fényképpel és gazdagon illusztrálva. Csakhogy a könyv nem jelenhetett meg. A Szekuritáte és az akkori pártbizottság cenzúrázta. Az analfabéta tudós Elena Ceausescu műveit adták ki sorozatban. Más tudományos könyv nem jelenhetett meg, főleg magyarul. Nála okosabb embernek nem volt szabad léteznie. Így hát ismétlődtek ellenem a megtorlások : letartóztatás, diliház, kábítás, sokkolás, verések hónapokon át, házkutatás és elkobzás. Pedig mindenáron azt akartam, hogy erre az egész UFO-ügyre pontot tegyek, az igazságot közöljem, az aranylemezre rajzolt üzeneteket, útmutatásokat a nyilvánosság elé tárjam. Újabb másolatokat, kéziratokat külföldre, NSZK-ba, Svájcba, Magyarországra. A Magyar Tudományos Akadémiának, az Élet és Tudománynak, Dippong Károlynak, Dr Gnádig Péternek, Zala megyébe, Csáfordra, Bokor Jánosnak, Csakhogy a küldemények nem érkeztek meg a címzettekhez, itthon ( Romániában ) pedig cenzúráztak, nem foglalkoztak ufológiával, paleoasztrológiával. A küldemények cenzúrázása után a szekusok mindig kezelésbe vettek. Sokszor azon tűnődöm, hogyan bírtam elviselni mindent, amin keresztülmentem. Talán Isten adott erőt, hogy kinyilatkoztassam szándékát? Vagy a természetes ösztön a természettudomány iránti szeretet adott szívós akaratot? Ki tudja? 

Mindenesetre a diktátor megsemmisített egy bizonyítékot, asztronómiai dokumentumot, egy pótolhatatlan földönkívüli üzenetet, amelyben a többek között ez volt: " A kozmoszban magányos csillag nem létezik. Minden csillagnak vannak bolygókísérő, az idősebbeknek lakott bolygói. Például az Epszilon Eridaninak 27 bolygókísérője van, ebből 7 lakott bolygó. Itt 4 Jupiter-nagyságú óriásbolygó ékesíti a bolygórendszert. A Proxima Centauri körül 24 bolygó kering, amelyből 4 lakott. A Szíriusznak 13 bolygója van. A lakott bolygók száma 2... A kozmoszban 8 társadalmi rend van. A miénk az alulról a második. A társadalom neve: homo hibridanus... Naprendszerünkben már 360 millió évvel ezelőtt éltek civilizált emberi közösségek..." Választ kaptunk arra a magyarázatra: mi okból pusztultak ki hirtelen a dinoszauroszok, hogyan keletkezett a Naprendszer, az élet stb. Egyébként az üzenet hozó UFO a Szíriusz-bolygórendszerből jött. De ugyanakkor az ottlévő társadalomnak megfigyelő támaszpontja van a Mars Phobos nevű holdján, vagyis a belsejében, valamint a Titánon. 

Mindenesetre 30 éves kitartó kutatásom nem volt hiábavaló. Minden tudományos kutatás egyszer meghozza a gyümölcsét. Megtudtunk mindent az univerzumban végbemenő titkos dolgokról, folyamatokról és állapotokról. Nincs olyan titok, ami ki ne derülne. A romániai diktatúra gyógyíthatatlan mély sebeket okozott a természettudománynak. Habár Ceausescu a tudományos táplálkozás agresszív híve volt, mégis a földön kívüli tudományismereti segélyt megsemmisítette. Nemhiába volt a Ceausescu-korszak egyben aranykorszak, az aranykoporsó korszaka. Voltaképpen a diktátor aranykoporsót és Ceausescu-szobrot csináltatott magának. A kilenc kilónyi aranylemezeket az aranykoporsóba dolgozták be. Sebaj szíriuszi üzenet...Nyugodjál békében!...A veszteség pótolható. Nyissuk föl azt a bizonyos időkapszulát. Benne megtaláljuk Hófehérke üvegkoporsóját. 

Izsáky G. László 

Szatmárnémeti

Forrás: http://www.spiritufo.ditro.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=57%3Aaz-aranykoporso-titka-izsaky-laszlo&catid=8%3Akontakta-kapcsolatok-a-kozmikus-fenytestverekkel&Itemid=3