Szerdán kerül a kormány elé az a törvénytervezet, amely alapján júliustól többfajta szociális ellátást Erzsébet-utalványon kaphatnak a rászorulók, de a gyes és a családi pótlék egyelőre készpénzes marad - írja az Index.

A változás több százezer embert és évi több mint 25 milliárd forintot érint. A monopolhelyzete miatt már Brüsszelben támadott Erzsébet-utalvány felhasználási körét is bővítik: élelmiszeren kívül tanszerre, iskolai felszerelésre és ruházati cikkekre is lehetne költeni.

Az Index birtokába került előterjesztés - ami a közigazgatási és igazságügyi, valamint az erőforrás-miniszter jegyzett, és amelyről várhatóan az április 25-i ülésen tárgyal a kormány - a szociális ellátások ettől részben eltérő körében, de már júliusban utalványosra változtatná készpénzes fizetést.

Gyes, csp nem

A korábbi hírekkel ellentétben csak a juttatások szűkebb köre válna készpénzesből utalványos juttatássá, így például a gyes és a családi pótlék nem. A dokumentum szerint "az egyes szociális ellátások természetbeni nyújtásának célja az ellátások célzottabb felhasználásának szavatolása". A javaslat alapján júliustól a rendszeres szociális segély és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény összegét kaphatják meg a rászorulók Erzsébet-utalványon.

Szociális ellátásban a Foglalkoztatási Szolgálat márciusi adatai szerint 210 ezren részesültek. A KSH adatai szerint 2010-ben havonta átlagosan 167 ezren kaptak rendszeres szociális segélyt. A segély összege már a nyugdíjminimum szintjét sem éri el, jelenleg 22 800 forint, és foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak hívják.

A segélyt sem egészen

A tervezet szerint a rendszeres szociális segély összegéből, ha az eléri a 10 000 forintot, havi ötezret kell majd utalvány formájában folyósítani, míg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény teljes egészében utalványra megy majd.

Az előterjesztés szerint a rendszer működését az Erzsébet-utalványt kibocsátó állami cég, a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. koordinálná. A dokumentum készítői szerint a változtatás az önkormányzatoknak többletköltséget, többletfeladatot nem jelentene. Mivel "a teljes rendszer működési költségeit az elfogadóhelyek beváltási jutaléka finanszírozza", a közszférában, mivel nem kell nagy mennyiségű utalást elindítani, összességében megtakarítást lehet ezzel elérni, ami azoknál a boltoknál jelenhet meg veszteségként (az utalványok után fizetendő jutalék miatt), ahol eddig készpénzért vásároltak.

Lehetnek komoly kifogások

A piaci szereplők szerint az Erzsébet-utalvány bevezetése lényegében államosítást jelent, ezért a Sodexo, az Edenred és a Le Chèque Déjeuner márciusban tiltott állami támogatás elleni eljárást kezdeményezett.

A két új cafeteria-elem miatt az unió úgynevezett pilot vizsgálatot folytat, és ennek során számos kifogást emelt. Az Európai Bizottság szerint az Erzsébet-kártyával kapcsolatos magyar szabályozás "nyíltan diszkriminatív, mivel állami monopóliumot valósít meg", emellett a kibocsátó üdülési alapítvány "szerződéskötési gyakorlata diszkriminatív lehet", illetve "kereskedelempolitikai (és nem szociális) célokat érvényesít".

Forrás: http://richpoi.com/cikkek/hazai/juliustol-erzsebet-utalvanyra-mehetnek-a-segelyek.html