2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Mit vesztettünk a rendszerváltással?

Összefoglalás

Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2012.05.01.


Foglaljuk tehát össze, hogy mit is veszettünk a rendszerváltással? Először is szeretnénk ismét hangsúlyozni, hogy munkánk szubjektív elemeket is tartalmazó világkép. Természetesen nem állítjuk, hogy mienk az egy igazság. Ezt a kinyilatkoztatásos igazságképet egyébként is elítéljük. A tévedhetetlen politikus képe hamis!
Azt is szeretnénk leszögezni, hogy írásunk nem azért született, hogy visszasírjuk a szocialista rendszert. Nem. Sőt! De úgy érezzük, hogy a rendszerváltáskori vágyak, ábrándok, célok nem valósultak meg teljes körűen. Véleményünk szerint az emberek nagy része elvesztette a hitét egy jobb és szebb jövőben. Lám-lám, ráadásul szinte minden szóösszetételt kisajátított egy-egy párt, ami a politikai elit megosztásának eredménye. Amikor leírom, hogy szebb jövőt, máris beskatulyázható vagyok egy pártba.

A magyar politikai élet alja volt, amikor egy  a nemzet egységét kifejező 1848-as szimbólumot kisajátitotta az egyik politikai oldal. Szörnyű!

 

Ha azt kiabálom, hogy hajrá magyarok, akkor is. Ha kitűzöm a kokárdát, akkor is. Nevetséges!
Összefoglalásképpen úgy érzem, hogy a legnagyobb dolog, amit elveszítettünk a rendszerváltással az a létbiztonság érzete. Kár tagadni! Ma az emberek nagy része nem a maga ura. Nem tud dolgozni, nincs munkahely, és ha van is, a keresetek nem elegendőek az új rendszer által generált igények kielégítésére. Az emberek úgy érzik, hogy nem tudják mi lesz holnap, nem tudják mi lesz egy év múlva, vagy mi lesz öregkorukra.
Elveszítettük azt az illúziót, hogy a politika azon munkálkodik, hogy jobb legyen a népnek. Rá kellett döbbennünk, hogy a politikusok döntő többsége nem akar semmi mást csak azt, hogy 4 év múlva újra megválasszák és nem az a célja, hogy a közjóért munkálkodjon. Csalódás!
A rendszerváltás nagy ígérete volt, hogy a szocializmus helyett jöjjön a szociális piacgazdaság. Nos, nem jött. Ami létrejött az sem nem szociális, sem nem piacgazdaság.

A szociláis piacgazdaság ugyanolyan illuzió, mint a kockák a képen, ott vannak, de mégsem léteznek.

 

Gyakorlatilag része lettünk a bolygót kétségkívül uraló „társadalomnak”. Ezt a közeget a pénzügyi rendszeren keresztül uralja egy szűk csoport, akik nem politikusok és nemigen szerepelnek a médiában. Mindenesetre tény, hogy ez a rendszer nyerte meg a küzdelmet a szocialista gazdasági rendszer ellen, vagyis életképesebb volt és még ma is azt gondolom, senki nem vágyik az észak-koreai, kubai vagy venezuelai életszínvonalra. Most a politikai szabadságot nem említem.
A következő nagy veszteségnek élem meg, hogy mivel az emberek csalódnak a folyamatokban, ezért a politika nem egy pezsgő, egészséges közeg lett, hanem oldalak jöttek létre, ahol a vezetőket nem a teljesítményük alapján ítélik és választják meg, hanem hitbéli alapon. A politikai oldalak vezetői immár „bármit” megtehetnek, a választók immár nem gondolkodó lények, hanem hívők. A vezérek meg Istenek. A magyar politikai rendszer archaikus, nem modern, inkább középkori, sőt ókori elemeket tartalmaz, (illetve a kommunista országokra jellemző), ahol a vezető egyben Isten is és élet-halál ura.

DE! Ne legyünk pesszimisták! Nézzük meg mit is NYERTÜNK a rendszerváltással? Mert nem kérdés, hogy rengeteget nyertünk is, csak az ember a jót hamar megszokja.

Először is a rendszer jóval demokratikusabb, mint az elődje. 4 évenként még vannak szabad választások és azon még a félisteneket is el lehet zavarni. A politikusok legnagyobb hibája ugyanis az, hogy azt hiszik, hogy a választók akkor szavaznak rájuk, ha osztogatnak nekik. Nem, az emberek nem ezt szeretnék. A nép mindössze annyit kér, hogy hagyják békében élni. Ha vállalkozik, ne üldözze az adóhatóság minden piszlicsáré dologban, ha munkát keres, ne mondják rá azt, hogy túlképzett, ha megszorítás van, akkor ne mondják azt neki, hogy ez nem az.

A legnagyobb eredmény, hogy 4 évenként mindenkinek joga van véleményt formálni, és bárkit elzavarni.

Minden politikus megbukik egyszer, de ez valamiért nem megy bele abba a fafejükbe, és úgy viselkednek, mintha örökkön örökké trónolhatnának egy székben. Nem kell ehhez Gyurcsánynak vagy Orbánnak lenni. Ott van pl. most Sarkozy. Úgy bukott meg, mint a pinty és 17 év után jön a baloldal Franciaországban.
Tehát vannak szabad választások. Ezen kívül nagy nyereség a szabad utazás és munkavállalás. Gyakorlatilag halovány emlék már csak a szocialista útlevél, ill. annak hiánya. Már nem kérdéses, hogy a forint is keményvaluta, átváltható minden más pénzeszközre szabadon. Magyarok milliói utazhatnak a világ bármely részére, diákok tanulnak világszerte és munkavállalók százezrei keresik meg kenyerüket a határokon túl. Az most persze más kérdés, hogy sokan éppen menekülésképpen vannak máshol és nem itthon. Nyugi, mindenki haza fog jönni dolgozni, ha lesz munka, ami úgy meg lesz fizetve, hogy meg is lehet élni belőle.

Ezzel az útlevéllel nem sok helyre lehetett utazni, nyugatra meg semmiképpen sem. Ma már papír sem kell, mert határellenőrzés sincs.

 

A következő dolog, ami kétségtelenül a rendszerváltás eredménye az az, hogy az ország bekerült a világgazdaság vérkeringésébe és gyakorlatilag mindenhez hozzá lehet jutni, amihez a régen csak az irigyelt „nyugatiak” jutottak hozzá. Egy a kérdés csupán, hogy van-e pénzed rá?
Gyakorlatilag egy politikai szolgaság után a rendszerváltással egy pénzügyi rabszolgaságba kerültünk.
Mindenki döntse el maga, hogy melyik a jobb világ. Egy viszont biztos és fontos kijelenteni, nehogy bárki is újabb illúziókba ringassa magát. A két rendszer nem ötvözhető. Soha nem lesz meg a szocializmus (ál)biztonsága és a kapitalizmus gazdasági „bősége” együtt.
Én a magam részéről kétség kívül a mostani rendszer mellett teszem le a voksom, még akkor is, ha kaptam nem egy pofont mostanában. Mindazonáltal minden erőmmel küzdök az ellen a pénzügyi elnyomás ellen, mely jelenleg a világ népeit rabszolgasorsba süllyeszti. Ennek a küzdelemnek viszont nem az a célja, hogy térjünk vissza szocializmus építéséhez, hanem mindössze annyi, hogy a nemzetek kapják vissza mindannyian a pénzkibocsájtás jogát és aztán éljenek vele jól és rosszul. Kiegyezésre kell törekedni. Azonban itt egy érdekes adat. Tudta Ön, hogy az 1867-es Kiegyezés szerint szinte minden teljesült az 1848 céljaiból?

Az 1867-es Kiegyezés alatt 10 pont teljesült, a legfontosabb nem, és a mai napig sincs valódi Magyar Nemzeti Bank.

Megvalósultak az áprilisi törvények és a 12 pontból 10. Mit gondolnak melyik két pont nem valósult meg csupán? Az egyik a nemzeti őrsereg (vagyis önálló katonaság) ill. a Magyar Nemzeti Bank. A pénzkibocsájtás továbbra is maradt a bécsi Rothschild ág kezében, akik félreértés ne essék az osztrákokat ugyanúgy a kezében tartották, mint minket. Ne feledjük Mayer Amschel Rothschild mondását "Add nekem egy ország pénzügyeinek irányítását és nem érdekel, kik hozzák a törvényeit".
Szóval lehet itt 2/3-d, meg akár 5/5-d is. Amíg nem a mienk a pénzkibocsájtás, addig annyi. Sajnos ezt egyedül nem lehet megtenni, ennek a rendszernek a lebontásához több (legalább 20-30) nemzet összefogása kell. Háborút egyedül vívni olyan oktondi ostobaság, amellyel a háborúzó fél nem érhet el mást, mint a saját népe megsemmisülését, akiért elvileg a háborút vívja.
Az meg sajnos teljesen hitelteleníti a háborús „hősök” őszinteség, miszerint éppen ők játszották át végleg az MNB-t a Rothschildok ellenőrzése alatt álló Európa Központi Bank kezébe. Miért tették? Mert akkor az volt a politikai érdekük. Szóval, hogyan számíthatnánk rájuk?

Mit vesztettünk a rendszerváltással? 2. rész

Az első választás csalódása

Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2012.02.14.

Cikkünk második felében, időrendben végignézzük, hogy miként tűnt el a rendszerváltás után a katarzis, és hogyan váltotta azt fel a csalódottság és kiábrándultság. Olvasás előtt a szokásos figyelmeztetés. Ez itt nem egy pártújság, senki se számítson arra, hogy, mint az ma sajnos egyre inkább divatba jön, hogy csak azért nem mondjuk meg valakinek a magunkét, mert függünk tőle. Éppen ezért független a SZABAD EURÓPA újság. Nem függ a pártok jóindulatától és a multinacionális tőkétől sem. Természetesen vakok mi sem vagyunk. Látjuk, naponta a bőrünkön érezzük, mint Ön is Kedves Olvasó, hogy a világban pénz nélkül létezni nem lehet. Pénzbe kerül a működés. Internet, nyomda, posta, járulékok, adók. Ez van. Itt kérünk mindenkit, aki szeretne segíteni működésünkben az újságunk nyomtatott változatának előfizetésével segítve lapunkat. (Előfizetési feltételek itt!)
Nézzük tehát, mit vesztettünk a rendszerváltással, és az elmúlt 23 évvel? Íme. Amennyiben nem olvasta a cikk első részét, kérjük tegye meg. A cikk itt található!


1988. A szocialista rendszer recseg-ropog. Csak a vak - és néhány ország vezető - nem látja a rendszer bukását. A szocializmus kitermelte a személyi kultusz által mindenhol a „nagy öregeket”. Ezek az országvezetők már 70-80 éves emberek. Sokszor már nem is értik, nem látják, mi történik a világban. Ragaszkodnak a hatalomhoz, illetve a helyi pártapparátus „életben” tartja őket, mint vezéreket, de háttérben már ők irányítanak. Azaz csak szeretnének irányítani, mert jön egy ember, aki szembenéz a tarthatatlan helyzettel és leveszi a kezét a szocialista táborról és ezzel elindítja egy világrend összeomlását. A kis kelet-európai országok vezetői nem értik a helyzetet. Erich Honecker (Kelet Németország, NDK), Nikolaj Ceausescu (Románia), Todor Zsivkov (Bulgária), Wojciech Jaruzelski tábornok (Lengyelország) és a többiek már mind mind öreg emberek. Ettől függetlenül gyakorlatilag egyeduralkodók. Lengyelországban például katonai szükségállapotot hirdettek ki 1980-ban.

Gorbacsov beintett és elengedte a szocialista országok kezét. Tessék egyedül csinálni!

A Szovjetunió katonai ereje nélkül azonban a szocialista rendszer összeomlik. Mindenhol forrongás, mindenütt ott a rendszerváltás igénye. Nálunk Magyarországon néhány önjelölt kommunista próbál a változás élére állni. Pozsgay Imre például hallgatva az idők szavára gyorsan népfelkelésnek titulálja 1956-ot. Ezzel reméli, hogy mint nagy rendszerváltó szerepet kaphat az új hatalomban is. Köztársasági elnöki álmokat dédelget. A rendszerváltás azonban nem kér Pozsgayból. Az ellenzéki kerekasztal megbeszélésein a régi hatalom gyakorlatilag lemond uralmáról, beleegyezik a szabad választásokba. Megegyezés születik az úgynevezett 4 igenes népszavazásról, mely Magyarország köztársasággá alakulásának első lépése.

Választási plakátok 1990-ből!

A népszavazást 4 párt kezdeményezi, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP), Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP).

A 4 kérdés a következő:

Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?

Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?

Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy a kezelésében levő vagyonról?

Feloszlassák-e a Munkásőrséget?

A négy kezdeményező párt a 4 igen válaszra buzdította híveit és jelentősen növelték ismertségüket. A Fidesz és az SZDSZ új párt volt tehát szükségük is volt rá. AZ MDF már akkor a megosztottság jegyében bojkottálta a szavazást, amin aztán az igenek győztek minden kérdésben, ezzel lőttek Pozsgay Köztársasági elnöki álmainak, MSZP képviselő lett, aztán kiszorult a közéletből, míg aztán pár éve feltűnt a FIDESZ holdudvarában.

Az 1990 Parlament összetétele

Jöhettek a szabad országgyűlési választások. 1990-ben az ország lázban égett. A lelkesedés valódi volt, 70 év után ismét igazi szabad választásokra készültünk. Plakátok, TV-s vitaműsorok, reklámfilmek mentek mindenhol. Úgy tűnt, hogy 2 párt esélyes a nyerésre. Az SZDSZ radikális változás híve volt és sokáig úgy tűnt, hogy ők lesznek a befutók. Az egykori demokratikus ellenzék ellenében az MDF hosszú huzavona után Antall Józsefet állította kormányfőjelöltnek. Az SZDSZ nem tudott egy ember mögé felsorakozni. AZ MDF végül azzal nyert, hogy békés átmenetet ígért, és nem leszámolást és elszámoltatást. Egy olyan országban, ahol, bár ezt ma már sokan elfelejtik, hogy rengeteg párttag és KISZ tag volt, azaz „kommunista” volt. Ez a taktika bejött. Ma már sokan elfelejtik, hogy a régi rendszerben az nem tudott érvényesülni, aki nem lépett be a pártba. Így lett Magyarországon 800 ezer párttag, vagyis szinte minden család érintve volt, minden családban volt egy kommunista, mai szóhasználattal komcsi. A párt ifjúsági szervezetének meg egyenesen kötelező volt tagnak lenni. Így a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagsága az ifjúság 95%-át felölelte. Így volt kommunista Orbán Viktortól kezdve, Kövér Lászlón keresztül, Martonyi Jánoson át, Matolcsy Györgyig mindenki, aki ma komcsizik.

Csak azért írom le mindezt, mert rendkívül méltánytalannak tartom a baloldal elleni uszítást mindazoktól, akik maguk is egy baloldali rendszerben elfogadták az akkori feltételeket és beléptek kommunistának azért, hogy jobban érvényesülhessenek. Ilyenkor jön a duma, hogy csak azért lépett be, hogy belülről bomlassza a rendszert. Ez persze nem igaz. Na, mindegy! 1990 a FIDESZ liberális pártként indult. Olyannyira, hogy Orbán Viktort pl. 1992-től a Liberális Internacionalé alelnökévé választották.   
A magyar nép többek között ezen emberek részvételével az akkori ellenzéki kerekasztalban megegyezett abban, hogy a rendszerváltás békés lesz. Nem lesz leszámolás. A nép ezt meg is erősítette az 1990-s országgyűlési választásokon, ahol az MDF meggyőző fölénnyel győzött, azzal a szlogennel, hogy A nyugodt erő! Megalakult az Antall-kormány és pár egy éven belül jöttek a pofonok, a kijózanodás a magyarok számára. Azt hittük ugyanis, hogy a szabadsággal rögtön gazdagság és jólét is jár. És igaz bár, hogy mehettünk Bécsbe vásárolni, lett itt minden tic-tac cukor, kinder tojás, mars és bounty csoki, toalet kacsa, meg video lejátszó, dobozos sör, színes TV, használt nyugati autó, minden, de minden, amiről addig csak álmodoztunk.

Csak éppen egy bökkenő volt! A magyar társadalmat sokkolta a szocializmus viszonylagos létbiztonsága után az elbocsájtási hullám. Rövid 2 év alatt 1 millió munkahely szűnt meg. Ezt azóta sem hevertük ki. Erre mondja Orbán joggal, hogy 1 millió új munkahelyet kell létrehozni. Csak az felejtette el szegény, hogy más is tudja/tudta, de senkinek sem sikerült létrehozni. Miért? Egyszerű, a megszűnő munkahelyek a szocialista nagyiparban, gépiparban, és mezőgazdaságban voltak. De a rendszerváltás az gazdasági rendszerváltást is jelentett. A szocialista tervgazdálkodásból a kapitalizmusba. Ráadásul a „kapitalista” versenytársainkat erőteljes, protekcionista ártámogatásokkal védték.
Valljuk be őszintén becsaptak minket! Joggal várhattuk, hogy a szocialista rendszer összedőlése után a fejlett nyugat megsegíti, de legalábbis türelmi időt ad a keleti gazdaságoknak az átállásra.

Elsőként a kölcsönök elengedése lett volna a korrekt, mert egyértelmű volt, hogy a nyugat nem piaci alapon finanszírozta a szocialista országokat, hanem így harcolt a kommunista rendszer ellen. Etikus lett volna, hogy amikor győztek, akkor a legyőzött országok polgárait felszabadítják. De nem ez történt! A politikai elnyomás után, jött a pénzügyi rabszolgaság. Úgy tekintettek ránk, mint fogyasztókra, mint piacra. Mást sem hallottunk, hogy mi hülyék vagyunk, mert nem a világpiaci árakon vesszük meg pl. az energiahordozókat. Rögtön drasztikus mértékben emelték az árakat, hatalmas 30-40%-os inflációt generálva. Ráadásul mindezt úgy, hogy 1 millió ember került az utcára, vagy 50 éves korengedményes nyugdíjba.

Az új rendszerben már nem kellettek!

Életerős emberek bányászok, olvasztárok, buszszerelők, mezőgazdasági dolgozók menekültek inkább a biztos nyugdíjban, mint a bizonytalan munkaerőpiacra. A politikai szabadságban azonban fürödtünk. Élveztük, hogy nyíltan lehet szidni a kormányt és szidta is mindenki. Az emberek, a nép meg is mutatta, hogy nem hagyja magát. 1990-ben, amikor a kormány előző nap este bejelentette, hogy nem lesz benzináremelés, másnap mégis 36-ről 62 forintra emelte a benzin árat, országos ellenállás tört ki. A taxisok kezdték, lezárták a hidakat, és a főbb közlekedési csomópontokat, majd csatlakoztak hozzájuk a teherfuvarozók.

A kormány a hadsereg bevetésén gondolkozott, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök azonban, mint a hadsereg főparancsnoka, erre nem adott engedélyt. Aztán tárgyalások után, ahol Palotás János vette a prímet gyakorlatilag 3 napon belül véget ért a blokád., melynek eredménye az lett, hogy a kormány ígéretet tett arra, hogy az üzemanyagpiacra bárki, aki tud, hozhat olcsóbb benzint. Az emberek felé azt kommunikálták, hogy így lehetőség van - a verseny miatt -, akár 10 forinttal olcsóbb benzin vásárlására is. Aztán persze nem lett.

Kép a taxisblokádról. Lezárva a Duna hídak és a fontos csomópontok.

AZ MDF népszerűsége a béke feneke alá került. Két évvel az első szabad választások után a liberális FIDESZ népszerűsége az egeket verte. A felmérések szerint 60% szavazott volna rájuk. Ők voltak a megmondó emberek. Orbán és társai szidták a konzervatív jobboldalt, mint a répát. Hitkérdésekben emlékezetes „Csuhások, térdere, imához!” parlamenti bekiabálásukkal köznevetség tárgyává tették a keresztény egyházakat.

Mindeközben a varázsszó a működő tőke beáramlása volt. Mindenki, aki egy kis valutával rendelkezett és erre járt bármit megvehetett, amit nem szégyellt. Folyt a spontán privatizáció! Eközben kárpótlási jegyekkel (gyakorlatilag bújtatott pénzkibocsájtással) láttak el mindenkit, aki igazolni tudta, hogy valakikor, valami családi tulajdonba volt és államosították. Így kerültek újra magánkézbe a földek. Természetesen a szocialista rendszerben a pénzügyi analfabéta lakosság nagy része elkotyavetélte a kárpótlási jegyét, TV-re és videomagnóra, vagy hűtőládára, mert ezért is lehetett vásárolni. Azok a TV-k 5-10 év alatt tönkrementek, a kárpótlás meg ügyeskedők kezére játszotta a vagyonokat. A régi rendszer, jó ismeretséggel rendelkező vezető káderei nyilván most is jól helyezkedtek. Így lettek a nagyhatalmú TSZ elnökökből immár mezőgazdasági vállalkozók, így került magánkézbe a VIDEOTON, az IKARUS, hogy egy ma ismert jobboldali egyént említsünk, de Gyurcsány is itt szedte meg magát.

Az igazság kedvéért, azt hozzá kell tenni, hogy elvileg bárki privatizálhatott volna. Bárki összedobhatott volna a családi vagyonból 1 millió forintot és kárpótlási jegyet és bárki felvehetett volna 200-300 millió e-hitelt, mert adtak. Nem kellett hozzá más csak egy üzleti terv. A baj csak az volt, hogy a régi rendszer nem arra nevelte az embereket, hogy vállalkozzanak. A legtöbben csak a GMK-ig, esetleg egy Bt.-ig láttak el, a cél az volt, hogy lehessen többet dolgozni, második, harmadik műszak és egy kicsit több pénzt keresni az átlagnál.
Közeledtünk 1994-hez a második szabad választásokhoz. AZ MDF megbukott, a nagy esélyes a FIDESZ volt, a nagymamák kedvenc pártja, ahogy akkoriban mondták. Igaz a FIDESZ népszerűségén csorba esett, mert kiszivárgott, hogy 1992-ben eladták az MDF-fel közösen az államtól pártcélokra kapott székházukat, a volt Tiszti kaszinót (3850 négyzetméter), amit az akkor még többségében állami tulajdonú Magyar Külkereskedelmi Bank vette meg, 1,53 milliárdért. Az ügyletből az MDF-nek 833 millió, a FIDESZ-nek 697 millió jutott. Ez volt az első eredendő bűn, amit a FIDESZ elkövetett.


Az MDF és FIDESZ által eladott székház. Botrányos lépés volt! Az első lépés az erkölcsi lejtőn.

Tudni kell, hogy az akkori baloldalnak jelentős túlsúlya volt a médiapiacon. A kormány ezt állami támogatási lapokkal próbálta pótolni, de olyan népszerűtlen volt a kabinet, hogy a kutya sem vette a lapjukat (MAGYARORSZÁG néven futott. E sorok írója, akkoriban nyaranta újságárusként dolgozott. A Magyarország című lapból sokszor 1 példányt sem vettek meg, hiába hoztak a pavilonba 1000 darabot).

A Fidesznek arra kellett a pénz, hogy különböző trükkökkel megforgassa, és létrehozzon egy erős pénzügyi oligarchiát, ami ellenzékben is életben tartja. A többi párt is igyekezett kialakítani a saját gazdasági kapcsolatait. Hallani lehetett pártpénztárnokokról, aki kezelték a fekete pénzeket, amiket kampányra és egyéb dolgokra lehetett elkölteni. Ezért később igazán egyik pártnak sem volt érdeke a pártfinanszírozás rendbetétele, mert mindegyik sáros volt benne. Talán csak Dávid Ibolya a kései MDF ágált ellene, mert nekik nem voltak erős pénzügyi háttéremberek, akik kormányon jól megszedték magukat és piacfelosztással mindig ott álltak a többi párt mögött. Ide most nem írnék neveket, mert szertném az újságunkat még sokáig működtetni, és már éppen elég volt a perekből. Azt hiszem, aki nyitott szemmel járt eddig tudja, hogy melyik párt mögött milyen pénzemberek lapulnak a háttérben milliárdos vállalkozásokkal.

Horn Gyula a kampány körúton közlekedési balesetet szenvedett és érdekes "koronával" csinálta végig a választást. sokak szerint pár százalékot ez is hozott az MSZP-nek.

Az 1994-es választásokat, mint szinte minden helyen a volt szocialista blokkban az utódpárt az MSZP nyerte. Akkor ez meglepetésnek számított. A FIDESZ megbüntették az emberek a székházügy hazugsága és etikátlansága miatt, a várt 30% helyett megszégyenítő alig 5%-os mandátumaránnyal. A kormányzó MDF-nek itt kezdett a széthullása, nem tudták feldolgozni, hogy az első választás nyerteseként kevesebb, mint 10% kaptak, kevesebbet, mint az MSZP 1990-ben. Hiába, a nép álhatatlan és hamar felejt. Orbán Viktor itt határozta el, hogy feladja elveit, ill. nem az elveit, mert azok valószínű nincsenek neki, hanem feladja a liberalizmus, mert azt látta, hogy az MDF összeomlásával, a jobboldalon lehet egy hatalmi űrt találni, mert ott csak az öreg és marakodó tagokból álló Kisgazdapárt volt található. Orbán egyet szeretett volna hatalmat, mindegy, hogy milyen politikai oldalon. Én úgy látom, ha a baloldal üresedik meg, akkor ma ő a legnagyobb baloldali. De hát a jobboldalon észrevette a rést és 1994-től jobboldali lett. Elkezdett még templomba is járni, igaz emlékszem olyan esetre a TV-ben, amikor négy prominens fideszes ötféleképpen vetette a keresztet, de a hatalom érdekében szükség volt az egyházra barátságára is. A papok meg nyilván jól felfogott érdekből baráti jobbot nyújtottak az őket addig megalázó FIDESZNEK.

Orbán Viktor kiegyezett az egyházzal a kölcsönös előnyökért

Négy év alatt elveszett az illúziónk, hogy könnyebb életünk lesz. A székház botrány miatt elvesztettük a hitünket, hogy az új pártok becsületesek. Elvesztettük a munkában való bizalmunkat, mert 30-40%-os infláció mellett, nem ért semmit sem a keresetünk. Csalódtunk, hogy rosszabbul éltünk, mint a Kádár rendszer alatt. Keserűen tapasztaltuk, hogy a volt TSZ elnökök és jól helyezkedő pártemberek lettek az új gazdasági elit. De a fekete leves csak most jött!
Megalakult az MSZP-SZDSZ kormány, kicsit érhetetlenül, mert az MSZP egyedül is többségben volt. Az ország a szakadék szélén táncolt. Pár hónapra volt az államcsőd. A következő részben megnézzük mi történt ez után! Tartson velünk!