A Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Családbarát Magyarországért munkacsoport közzétette Új baby-boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma című stratégiai vitaanyagát.

A dokumentum a Népesedési Kerekasztal javaslatai mellett demográfiai helyzetképet, külföldi példákat, női foglalkoztatási trendeket tartalmaz, és - a teljesség igénye nélkül - bemutat néhány fontos intézkedést. A vitaanyagot itt olvashatja.

A közlemény szerint Magyarországon jóval több gyermeket vállalnának a fiatalok, mint amennyi ténylegesen megszületik. A témában már három éve dolgozik a Népesedési Kerekasztal, melynek megállapításai, javaslatai alkotják a témáról kezdeményezett párbeszéd kiindulópontját. További, a gyermekvállalást gátló tényezők azonosítására és feloldására vonatkozó javaslatokat vár a Nemzetgazdasági Minisztérium, a nepesedes@ngm.gov.hu e-mail címre.

A dokumentum célja, hogy megkezdődjön egy párbeszéd partnerségben az érintett intézményekkel, és ennek alapján elkészülhessen az a stratégiai program, amely meghatározza a szükséges kormányzati intézkedéseket, ütemezésükkel együtt, különös tekintettel a következő fejlesztéspolitikai időszakra.

A vitaanyag kiemeli, hogy a magyar fiatalok által tervezett gyermekszám is magas (2,4) azonban ez a gyermekvállalási szándék nem realizálódik és Magyarország rendelkezik Európában az egyik legalacsonyabb termékenységi rátával (1,3). A most kiadott első munkaanyag megállapítja, hogy Magyarországot a demográfiai válság halmozottan sújtja és emlékeztet arra, hogy 20 év alatt 737 ezer fővel fogyott Magyarország népessége. A csökkenő népesség megállításához elengedhetetlen a születések növelése, a gyermekvállalás ösztönzése, illetve a fiatalok külföldre vándorlásának mérséklése - mutat rá a tárca.

A munkacsoport kitér a kormány eddig meghozott intézkedéseire is. Az új arányos, egykulcsos adórendszerrel együtt bevezetett családi adókedvezmény hatására 2011-ben mintegy 155 milliárd forinttal több jövedelem maradt azoknál, akik gyermeket nevelnek - olvasható a dokumentumban. Az új Munka Törvénykönyvében több, a gyermekes munkavállalók számára kedvező változtatás került bevezetésre, emellett közel 8 milliárd forintos pályázati lehetőség áll rendelkezésre a munka és családi élet támogatása céljából - sorolja a tárca anyaga.

A munkacsoport megállapítása szerint az elmaradt gyermekvállalás legfontosabb oka a bizonytalanság, ezért biztonságra és kiszámíthatóságra van szükség.

A vitaanyagból az is kiderül, hogy a munkacsoport februárban alakult meg, belső körének tagjai a minisztérium szakemberei, míg a külső körben szakértő partnerek és az érintett kormányzati szervek bevonását tervezik. A munkacsoport végső célja a gyermekvállalás ösztönzésével kapcsolatos tudás megteremtése továbblépés irányának meghatározása, és az ehhez kapcsolódó döntéstámogatás és javaslattétel.

Az ütemtervből az olvasható ki, hogy a konzultációs anyag mostani közzététele után a második félévben stratégia és akcióterv készül a megvalósítás teendőiről, szükség esetén pedig kormány előterjesztés is születik. Amennyiben megszületik a döntés, akkor az idei második félévben kidolgozásra kerülnek a Családbarát Magyarország Kiemelt program(ok).

A vitaanyag tartalmazza a Népesedési Kerekasztal márciusban megfogalmazott javaslatait is.

Ezek szerint támogatnák a gyermeket vállaló fiatalok lakhatását és közlekedését, itt konkrét javaslatokat is felsorol a dokumentum:

- Bérlakás támogatás, fecskeházak, gyermeket vállaló fiatalok lakhatási támogatása
- Európai Uniós források felhasználása a gyermekes fiatal párok lakáshelyzetének támogatására
- a lakásvásárlási szocpol támogatás megvalósítása
- a kisgyermekes szülők részére gépkocsi vásárlás szocpol támogatás bevezetése
- a több generációs családok közeli lakhatásának elősegítése, lakás és munkahely kapcsolata
- a vidéki, használaton kívüli, önkormányzati tulajdonban lévő telkek, házak felajánlása gyermekes fiatalok részére igen kedvezményes feltételekkel

A kerekasztal járulékkedvezménnyel támogatná a családbarát munkahelyeket, emellett ösztönözné a részmunkaidőt, otthoni távmunkát, rugalmas munkaidőt.

A Népesedési Kerekasztal javaslati között szerepel még emellett a családi napközik számának dinamikus növelése, a bürokratikus szabályozás egyszerűsítése. A kerekasztal lehetővé tenné, hogy munkáltatók béren kívüli juttatásként, közterhektől mentesen olyan utalványt adhassanak kisgyermekes dolgozóiknak, amelyet a gyermek ellátását, valamint a háztartási munkát segítő szolgáltatások térítéséhez lehetne csak felhasználni.

A kerekasztal azt is javasolja, hogy a kiemelten magas fizetésű családoknak legyen módja arra, hogy a családi pótlékukat felajánlják a többi gyermekes család támogatására. Itt megjegyzi a dokumentum, hogy fontos ezt megfelelően kommunikálni.

Forrás: http://richpoi.com/cikkek/uzlet_gazdasag/uj-baby-boom---gyerekvallalashoz-keszitett-strategiat-a-kormany.html