2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Hó a Gyimesekben

A gyimesi hegyekben egyszerre csak leesett a hó!!

Az idén nem volt szárazság, minden szép zöld volt, mikor váratlanul, kopogás nélkül, - azaz hóharmat, éjjeli fagyok nélkül, - megjelent a tél!!

Csodálom a nagy dizájnért, a Teremtőt, ki újból és újból megtud lepni bennünket!!

Nézem tájat és ott visszhangzik bennem Jézus szava: " szem nem látta, fül nem hallotta, emberi értelem fel nem fogja azt, amit Isten azoknak teremtett, akik szeretik Öt!" 1 Kor 2,9

Érdemes kitartani a jóban, én piszokul kíváncsi vagyok arra, mi egy ilyen táj szépségét annyira überel, hogy még el sem tudjuk képzelni... és ezt komolyan veszem, mert nem kamu, Jézus Krisztus a megváltónk mondja... Szeretettel, Csaba t.

A szeretet parancsa

"Jézus nem az igazság parancsát adta nekünk, hogy körömszakadtáig ragaszkodjunk ahhoz, amit jónak, értékesnek hiszünk, hanem a szeretet parancsát. Egyedül a szeretet képes ledönteni a másik embert bezáró falakat, egyedül a szeretet tudja felszabadítani, hogy képes legyen életén, nézetein változtatni." Böjte Csaba

Csaba testvér gondolatai a hitről (2'17"-től)

Böjte Csaba megrázó írása barátjának


Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhova, ki ebből a romlott világból. Ahogy ő mondja, Nicaraguába. Megvilágosodni bárhol lehet!

A hegyekben, hol sok a fa, és jó a levegő. De semmiképpen sem eldugott tiroli villában, színes televízióval s szaunával. Van itt egy elhagyott bánya Kismuncselen, Dévától huszonnyolc kilométerre. Négyszáz bányász dolgozott ebben az ón- és rézérc bányában, fent a hegyek tetején. Két éve bezárták, s aki tehette, otthagyta a náddal és kátránypapírral födött barakkokat. Sok az összedőlt üres barakk, de vannak még vagy harmincan-negyvenen, akik ott laknak. Egyfelől a csodaszép természet, másfelől a feltépett föld, elvérzett családokkal, emberekkel. Ott megtalálhatod Nicaraguát.

Helyetted lemosnék magamról minden festéket, felöltöznék nagyon egyszerűen, és egy hálózsákkal, négy vekni kenyérrel kimennék oda, ahol megállt az élet. Az idióta kisgyermekekkel elmennék málnát szedni, gombászni. Megtanulnék kosarat-, seprűt kötni Mariska nénitől, aki pont olyan fehér ember, mint mi, csak nincs senkije, és havi 160 ezer lej segélyből kellene megélnie. De ez lehetetlen: ő tudatosan készül az éhhalálra. Elbeszélgetnék szomszédasszonyával, akinek a rák az orrát teljesen leette. Ő nem tesz semmit, – szokja a halált. Megismerkednék Annamáriával, akinek nincs se apja, se anyja. Testvére nevelte fel, 15 évesen szülte első gyermekét egy részeges bányásznak, akivel olyan viskóban lakott évekig, amelybe esténként beengedték az állatokat is. Most sok az üres lakás, és máshol laknak, de férje ugyanúgy veri őt is az ostorral, akár az állatokat. Elbeszélgethettek arról, hogy anyósa hogyan őrült meg, és futott meztelenül a földeken, míg meg nem halt. De azt is megbeszélheted vele, hogy valóban medve ette-e meg a négyéves kisfiút az erdőben, vagy talán a kutyák? Ő még nincs húszéves, de két gyermekével már olyan sokat élt, mint más száz év alatt. Szintén itt lakik egy vénséges nagymamával négy idióta gyermek, egy kimondhatatlanul koszos házban. Fogyatékosok, de sokat tudnak mesélni az élet titkairól. Hosszan nézték, ahogy a nagyapjuk a fájdalomba beleőrült és belehalt.

Kezdetben csak egy seb volt a lábán, amely üszkösödni kezdett, s ahogy teltek a hetek, a férfinak fekete lett térdtől lefelé a lába, és nagyon büdös. Lábát lógatva feküdt, és üvöltött – akkor már nem nézett vissza senki a szeméből. Másnap belehalt abba a karcolásba, amelyet felétek egy kis sebfőző vízzel és ragtapasszal elintéznek. De szóba állhatsz egy tizenhárom gyerekes anyával, aki most veszítette el legnagyobb fiát, az egyetlent, aki munkába állt és dolgozott. Férjénél van a bánya kulcsa, ott tartják a kredencben egy cukros dobozban. Elkérheted, és lemehetsz az aknához. Minden ott van, a csillék, bennük az érc, a munkavédelmi sisakok, minden, mintha csak most hagyták volna félbe a hajtást a bányászok. Csak a hozzáértő szemek látják, hogy itt meghalt minden.

Először mellbe fog vágni mindaz, amit látsz, hallasz. Lehet, hogy sírni fogsz, és átkozni ezt a világot, amelyben jól fésült alakok háromszáz eurót adnak egy kutyáért, de egy nyomorult gyermek meg kell hogy éljen havi tíz eurónyi segélyből. Nem érted, hogy lehet az, hogy ezeket az embereket a társadalom kivitte a hegyekbe kommunizmust építeni, s most annyi pénzt sem ad, hogy napi fél kenyérre jusson, nem beszélve húsról, buszjegyről, villanyszámláról, orvosságról. Egy őrült eszme felsodorta őket a hegy tetejére, s mint az elhaló hullám, lerakta, otthagyta őket. Már nem fegyveres őrök, hanem a mérhetetlen szegénység, a nyomor s ennek gyermeke, a fogyatékosság meg az emberek közönye tartja fogva őket. Nagyon furcsa ötleteid lesznek. Lefekvés előtt azon fogsz gondolkodni, hogy rablóbandává kellene átszervezni ezeket az embereket. Magad is csodálod, hogyan önt el a gyűlölet, és lassan felfedezed magadban az anarchistát. Hangosan kimondod, hogy nem érdemli meg az életet az a társadalom, melyben a kutya több húst eszik meg egyszerre, mint egy gyermek egész hónapban.

Félelmetes erők szabadulhatnak fel benned, de ne siess, ne kapkodj, és ne dönts, próbálj meg nagyon nyitott lenni. Másnap sétálj egy nagyot a természetben, nézd a fákat, a felhőket, a madarakat. Közben sírhatsz, káromkodhatsz, imádkozhatsz. A fontos az, hogy dőljenek le falaid. Omolj össze. Engedd be életedbe mindazt, mi körülvesz. Ne te légy, aki belép hozzájuk. Ne csinálj semmit. Ne szervezd ezt a világot. Nicaraguában nem formálunk, hanem formálódunk, nem tanítunk, hanem tanulunk. Nem adunk, hanem kapunk. Neked előbb meg kell világosodnod, hogy magad is árasztani tudd a fényt.

Alulról nem látod a perzsaszőnyeg mintáit. Emelkedj fel, a nagy egészt nézd. Vedd észre, hogy a sötétet nem lehet ütni, vágni, törni. A sötét egyszerűen a fény hiánya. Nem kell harcolni a sötétség ellen, nem lehet erővel összetörni és kilapátolni. Csodálkozz rá a napra, amely megjelenik, és körülötted minden formát, életet kap. Mindez egyszerű, de át kell élned. Dél felé edd meg száraz kenyered. Lassan, komótosan harapj, ügyelj, hogy egyetlen morzsa se hulljon a földre. Tudd, hogy a napfénynek és a sárnak gyermekét, a kenyeret eszed. Csodálkozz el azon, hogyan tud ilyen finom lenni az üres kenyér. Keress egy forrást, de ne siess! Add meg a módját: ereszkedj térdre, érintsd szádat a forrás vizéhez, mintha csókolóznál, és csak aztán igyál. Érezd, hogy átjár a kristálytiszta hegyi forrás vize. Eggyé válsz a földdel, beléd hatol az élet.

Nézd a forrást, nézd a sarat a forrás fenekén, lásd, fogd meg a kezeddel. Hunyd be a szemed, és érezd a fényt, a meleget, mely kenyeret, vizet fakaszt. Menj tovább. Talán megérted, hogy te is ez vagy: marék por csupán. Ha valahonnan fentről rád hull a végtelenül tiszta és szent fény, te is képes leszel néhány magot befogadni, és kenyeret adni, forrássá válni. Mindez végtelenül tiszta és egyszerű: láss, higgy, szeress. Az idő nem fontos, ne sajnáld a napokat. Az ünnepi ebédhez a szakácsnő sok-sok mindent belevág egy nagy fazékba, ezért te is fogadj be mindent Nicaraguában. Hordozd saját magad és mások fájdalmát, a titkokat, melyek körülvesznek. Ne siess! Az eszmélés lassan, de biztosan, végtelen csendben, derűsen történik… Környezeted megzavarhatja, de meg nem szakíthatja mindezt. Lassan lehiggadsz, megnyugszol. Kitisztulnak gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el. Megvilágosodsz.

Minden nagyon egyszerűvé, áttetszővé válik. Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a Világon. Mint felhővé szelídült tajték, onnan fentről mindent sokkal tisztábban fogsz látni. Források fakadnak fel benned. Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért: értük, a Világért fakad. Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni. Nem gyűlölsz senkit és semmit, nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló fényt továbbengedni, -árasztani. Hiszed, hogy nemcsak része vagy a világnak, hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul tovább teremtő Istennek. Szelíden belesimulsz az Úr kezébe, a Jó Pásztor lábához kuporodsz. Érzed, hiszed, ha szólít, erőd lesz vezetni a nyájat. Minden a helyére kerül, és már nem zavar semmi. Érzed a hegyeket mozgató erőket magadban, tudod, hogy emberek fognak születni, talpra állni, gyógyulni szavadra.

De még ez sem fontos. Semmi sem fontos, csak az a kapcsolat, mely, mint a nap, lassan felkel, és beragyogja világodat. Istennek társa vagy, megvilágosodtál, ott vagy Nicaraguában !

http://kolozsvaros.ro/2013/06/bojte-csaba-megrazo-irasa-baratjanak/

Fenntartható vágyak - Böjte Csaba írása

Csaba testvér! Nem a pénz, hanem a kamat a világ minden rossza! A pápa a XII. századig tiltotta a kamatszedést, aztán...ezért jutott ide a világ... minden egyébbel egyet értek.

2012. január 31. kedd, 07:00
Összevegyültünk egy uzsorás kufár társasággal és most csodálkozunk? Húsz éve folyamatosan vesszük fel minden évben a kölcsönöket, mert jobban, kényelmesebben akarunk élni, mint amennyire a munkavégzésünk feljogosít.
Összevegyültünk egy uzsorás kufár társasággal és most csodálkozunk? Döbbenetes, a hiánycél évente csak 3 százalék?! Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Fojtogatnak a bankárok? Nem kellett volna felvenni a kölcsönöket!
Keseregni fölösleges. Eső után köpönyeg! Mi a megoldás? - kérdezik itt is, ott is? Nem az a kérdés, hogy a múltban mit kellett volna tenni, hanem itt és most mit kell tennünk?

A cári Oroszország az uzsorás bankárok karmai között vergődött, ezért a fényűző életmódhoz szokott vezető rétegét a nagy októberi forradalomban elhajtotta, és nagyrészt, mint halálos ellenségét kiirtotta. Milliók és milliók haltak meg és nyomorodtak meg, és nem csak Oroszországban.

Németország a fojtogató pénzügyi örvényből próbált kitörni, és végül Hitler vezetésével egy világégés szörnyű kataklizmájába rántotta az emberiséget. Nem csak a politikusok és a katonák, de a pénzvilág bűne is volt a második világháború!
A valóság az, hogy mi mindannyian tápláljuk, éltetjük a kapzsiság ördögét, mi hizlaljuk legyőzhetetlenné! Nem vállalsz gyermeket, így pénzedből nem földet, otthont veszel gyermekednek, jövődet nem fiadra bízod, hanem bankot keresel, olyan emberekre bízod pénzedet, kik a legnagyobb kamatot ígérik. Persze őket is viszi a bírvágy szelleme, és pénzeddel, mint cápák vetik magukat bele a pénz világába. Nincs kegyelem, ha nem sikeres ragadozók és te pénzedet veszélyben érzed, hát te is könyörtelenül visszaveszed utolsó vasig, és más bankra bízod. Nincs megállás, a tőzsdék, a bankok, a pénzvilág modern kártyajátékai, és ha játszassz, munka nélkül is gazdag lehetsz... de valóban az lehetsz? A fogyasztás, a birtoklás vágya, a gonosz lélek vadászkutyái űznek, hajtanak a vesztedbe.
Isten által mindannyiunknak adott anyagi javak bölcs elosztása, hatalmas feladat! A múltban ott vannak a félelmetes kudarcok! A kapzsiság, az önzés, a pénz, mint pusztító fenevad szedi az áldozatait. Van más megoldás?
Egyetlen elfogadható válasz a mai világ haláltáncára, Jézus Krisztus válasza. Kétezer évvel ezelőtt közénk jött, és nem állt le vitázni, kiosztani senkit, hanem szülőföldjén Názáretben, megélte szeretteivel a maga csendes, becsületes munkáséletét. Fenntartható vágyakat állított elénk, egy olyan életformát, mely elérhető, s mely boldoggá is tesz. Szent Ferenc már nyolcszáz évvel ezelőtt az ördög ganajának nevezte a pénzt, egyszerű, vidám életútja ma is járható. Fenntartható, tiszta örömök után kell kinyújtsuk a kezünket. Olyan örömök után, melyet nem esz meg a rozsda, melyet nem rág szét a moly, melyek után másnap nem keserű a szájunk íze. Van kiút, van válasz recsegő, ropogó világunk kérdéseire. Jézus, ha ma közénk jönne, ugyanazt tenné, mint kétezer évvel ezelőtt, szépen megélné a csendes, egyszerű názáreti élétét szeretteivel. Dolgozna, alkotna, mint ács vagy földműves, vagy tanár, vagy orvos becsületesen, szorgalmasan, ott a szép szülőföldjén, ahol született.
Meg kell zabolázzuk elsősorban önmagunkban a kapzsiságot, hajtsuk el magunktól a fölösleges fogyasztás, a birtoklás utáni vágyat. Autónkban nem maximalizálni akarjuk a fogyasztást. A cél egy optimális, takarékos motor, mely kevés üzemanyaggal célba visz. Miért nem ugyanez a cél életed minden területén? Sokszor a kevés is elég, a szerény, egyszerű megoldás is célravezető. Egy angol polgármester névnapi ünnepségén voltam, szerény, egyszerű vacsora volt a 170 vendégnek: svédasztal kétfajta hússal, háromféle körítéssel, előétel nem volt, a végén mindenki vehetett egyféle süteményből, az italokat mindenki saját kontójára kérhette. Néztem a kedves 70 éves vendéglátónk egyszerű, természetes, vidám ünneplését, magamban azokra a rendezvényekre gondoltam, melyeket itt a Kárpát-medencében rendeznek és elszégyelltem magam. Igen, a soktornyos, bádogtetejű házak lakóit lenézzük, de újgazdag rongyrázásban az egész társadalmunk ott liheg a nyomukba. Fölösleges költekezéssel akarjuk bizonyítani kiválóságunkat, és balgán, magunkat és egész társadalmunkat belerántjuk az adósság szőrnyű szakadékába. Egyke, végzős gyerekeink tanévzárójára vagyonokat költünk, csak a fényképésznek egy egyszerű ember kéthavi fizetését adjuk gálánsan, mert fontos a látszat. Bűn! Mi vetettünk ágyat a gonosznak, miért csodálkozunk, hogy nyakunkra költözik? Elmennek a fiataljaink? Miért vállalnák az általunk felhalmozott adóssághegyeket?
Nézzétek az ég madarait, a mezők virágait! Van megoldás, adjátok oda a császárnak ami a császáré, és ti keressetek olyan kincseket, mik megmaradnak az örök életre, mondja a mi Urunk! Ő maga is a názáreti csendes, egyszerű életével bizonyította, hogy szeretteink körében, szülőföldünkön, becsületes, egyszerű munkás életet élve, a szép természetben boldog lehet az ember. Ez az az út melyet ő is járt, és melyet mi is járva egy fenntartható életet élhetnénk és boldogok lehetnénk.
Induljunk el Krisztus nyomában!
Szeretettel, Csaba testvér

2012-01-30

Az élet szép, az élet jó, élni érdemes!

Végtelen szomorú szívvel olvasom, hallom itt is ott is, hogy lám - lám milyen rossz világban élünk! Fiatalok, nyugdíjas idősek, nagyon sokan,  mindenféle rangú, rendű ember, veszi a bátorságot, hogy ezt az egész világot, úgy ahogyan van,  tudósokkal, művészekkel, államférfiakkal, egyházakkal mindenestől egy kalap alá véve summásan leszólják, mocskolják, ócsárolják.

És minderre, - döbbenten látom, - hogy szinte mindenki bólogat, hogy valóban ez az egész világ úgy, ahogyan van rossz, korrupt, mocskos, elvetni való!! Az emberek szinte versenyeznek, hogy ki tud több rosszat mondani a másikról, a világunk minden egyes milliméteréről, jelenről, múltról, jövőről egyaránt!! Feltúrják a pöcegödröket, elé bányásszák évszázadok távlatából is a legkisebb rosszat is, hogy azt az ünnepi asztalra téve mindenkinek elvegyék az étvágyát, a kedvét az élettől, az alkotó, becsületes munkától.
Kedves testvéreim ez a sok siránkozás, leszólás, mocskolódás a gonosz lélek hangja!! A mindent tagadó, Isten művét ócsárló Sátán adja ezt a hangot a világot szidó ember szájába, és sajnos ők gondolkodás nélkül fújják, az éktelen hamis szöveget!! A gonosznak nem volt jó a kezdet kezdetétől semmi, nem volt jó az Éden, nem volt elég jó a Virágvasárnapján Jeruzsálembe bevonuló Jézus Krisztus. Neki soha semmi nem is lesz elég jó, Isten szép ajándékaiból, mert ö a lázadó, az ócsárló, a mindig és mindent tagadó. Az ördög, sajnos munkáját oly eredményesen végzi, hogy nagyon sokan világvégi hangulatban tengetik életüket, várják az önként vállalt semmittevésben az összeomlást, a tétlen elégedetlenkedésben, meddő siránkozásban való megsemmisülést,  egyszóval a teremtő Isten kudarcát.
Én hiszek ebben a csodálatos világban!
A tudósok szerint talán 14 milliárd évvel ezelőtt egy maréknyi anyag ősrobbanásából keletkezett a kozmosz, a parányi részecskék egymásra találásából, közösségéből született 4-5 milliárd évvel ezelőtt a naprendszerünk, e földgolyó, mely bár irdatlan sebességgel száguld a világűrbe, mégis békés otthona tudott lenni az életnek, az emberiségnek. Csodásan feltarisznyált világunkban, az ember megtalálta mindazt, mi álmai valóra váltásához szükséges, vasércet, rezet, kőolajat, így szép autókat, repülőket készítve munkánk könnyebb, meglátogathassuk egymást. Bölcs okos mérnökeink munkája kitermeli a föld mélyéből a gázt, hogy praktikus kis kazánok jóvoltából akár egyetlen csomag gyufával átvészeljük a hideg telet... És folytathatnám e szemünk előtt egymásból születő csodák végtelen láncolatának dicséretét, de inkább alázattal leborulok Jézus Krisztus előtt aki kétezer éve nyugtatva, bátorítva így szólt hozzánk: "Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom!" Jn 5,17 Igen én hiszek a jósággal, szeretettel munkálkodó Istenben, hiszem, hogy e földnevű projektjét nem azért indította el, hogy majd egyszer fáradt kezéből kicsúszva visszahulljon az a semmibe. Ő erős kézzel vezet ma is bennünket, világunk megannyi szép vonásán ott ragyog gondoskodó szeretetének a kéznyoma. Ma is hív, bátorít, hogy társai legyünk, vele együtt teremtsük tovább szép világunkat, keresünk irányt a semmiből induló, hosszú utat megtett  emberiségnek a következő lépéseihez. Ő azt akarja, hogy találjunk megoldásokat, válaszokat, mert mindig van tovább, van olyan megoldás, mely mindnyájunknak jó, járható út! Igen, hihetetlen hosszú, és csodálatos az az út, melyet maga az élet bejárt e pár milliárd év alatt, nekünk hinnünk kell, hogy még csodálatos távlatok vannak az emberiség előtt. Létünk nem egy vakvágányon vánszorgó, tehetetlen korlátok közé zárt vergődés, nincs előttünk a szárnyalásunkat megtörő áttörhetetlen plafon. Persze, hogy a bennünket bátorító, vigasztaló Isten kudarcára fogadó gonosz megtesz mindent, hogy elbizonytalanodva megtorpanjunk, hogy a megoldást kereső párbeszédek hangját átvegye az acsarkodó gyűlölködés, és a jókedvű munkás hétköznapokat felváltsa a haragtól izzó, egymás torkának eső emberek véres őrjöngése.
Olyan rossz ez a világ?! Kitudná megmondani, hogy ma hány lélek él az emberek irgalmából? Lám ez a rossz világ eltartja a széthullott családok gyermekeit, meleg otthont ad, ruhát, tanszert, mindennapi betevő falatot biztosít nekik,  és megszervezi, hogy főiskolára, egyetemre járhassanak. Könyörgünk a gyermekeknek, hogy méltóztassanak tanulni, felnőni oda, hogy saját lábukra állva, önálló életet kezdhessenek. A történelmet ismerő ember előtt világos, hogy hatalmas lépéseket tettünk, teszünk a demokrácia felé, még a mi térségünkben, itt a Balkánon is,  hisz nap mind nap élhetőbb ez a világ.  Szidjuk az Erdélyi kisebbségi sorsot, pedig még az eldugott kis szórvány falvainkban is az állam magyar nyelven akár egyetlen gyerek számára is fenntart iskolát, fizeti a tanítót, tanárt, hogy nyitogassa a gyermek előtt az ismeretek, a tudás ajtaját, anyanyelvén. Polgármesterek bizalommal felhívnak, és szinte könyörögve kérik, hogy egy egy történelmi épületet, kaszárnyát vegyünk át, segítenek mindenben, hogy az szépen felújítva otthona lehessen a bajba került gyermekeknek, fiataloknak. Egy pár hónappal ezelőtt ott álltunk Szalontán egy szépen felújított gyermekvédelmi központ előtt, hogy Isten áldását kérjük a munkánkra és átadjuk a gyermekeknek. Akkor és ott mondtam, a város polgármestere, a térségnek parlamenti képviselője előtt, hogy soha semmilyen szín alatt nem hittem volna még 1o évvel ezelőtt sem, hogy megérhetem, azt, hogy egy hajdani magyar huszár laktanyát, melyben évtizedekig román katonák  laktak, ingyen átadják a gyermekeinknek. És megtörtént a csoda, sőt még támogatást is adtak Bukarestből, teljesen hivatalosan, hogy szépen felújítsuk az épületeket, és abban Isten nevét segítségül híva, anyanyelvünkön gyermekvédelmi otthont indítsunk be! Ott álltunk némán és körülöttünk, a hajdani kaszárnya udvarán több mind száz gyermek szaladgált, játszadoztak, mert a háború fészkéből, a katonák békésen vissza vonultak, és mi Isten nevében létrehozhattuk a Béke Királynőjéről elnevezett gyermekvédelmi központot!
Mindazok, akik habzó szájjal minden ellen lázadnak, a  félelem, a bizonytalanság, a káosz ügyvivői. Természetes, hogy az előttünk tornyosuló gondokat nem szabad lekicsinyelni, de hinnünk kell, hogy azokat  türelmes párbeszéddel, nyugodt érveléssel, és kemény kitartó munkával képesek vagyunk megoldani. Bízzunk tudósainkban, nézzünk fel Isten adta tehetséggel rendelkező művészeinkre, hagyjuk, hogy dolgozzanak nyugodtan a hivatalosan megválasztott államférfijaink, és őseink hitét hirdető papjainkkal mi is térdeljünk le világunkat biztos kézzel vezető Istenünk előtt. Higgyünk a holnapban, és mindenki ott, ahova sorsa állította végezze a tőle telhető legjobban a munkáját, ne hagyja, hogy a félelem, a kishitűség kivegye kezünkből a mindennapi feladatokat. A diák tanuljon, képezze magát, bontakoztassa ki testéből, szellemi adottságaiból a legtöbbet maga és a testvérei örömére. És mi felnőttek, seperjük tisztára a saját portánkat, mindenki a maga munkáját végezze, ahogyan a testünkben is a szervek, sejtek végzi mind gyík a maga sajátságos dolgát, bízva abban, ki az életet adta, az jó végre is tudja vinni mindazt mit elkezdett. Gondviselő Istenünkre számíthatunk, ha bízunk benne, és dolgozunk, hiszem, hogy lesz népünknek, itt Erdélyben autonómiája, és megmarad egységes fejlesztési régiónak a Székelyföld.
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba t.
Déva, 2013 január 12.
Forrás: http://www.magnificat.ro/portal/index.php?option=com_content&view=article&id=7736:az-elet-szep-az-elet-jo-elni-erdemes&catid=59:csaba-testvlevelei&Itemid=246

Szeretném magasba emelni Árpád zászlaját!

Minden, mi e földön van és él, a találkozásból, a felek javát, kibontakozását, életét szolgáló szövetségből született. A legegyszerűbb sejtek is parányi atomok közösségéből épülnek fel. Ha körülnézünk a világban, minden, de minden társat, szövetségest keres, partnert, kivel összefogva önmagát, megálmodott szép létét meg tudja valósítani. Az, ami vagy aki elzárkózik, az magára marad, elkezd sorvadni, elhal, elpusztul.

Kárpát-medencei nagycsaládunkat az összefogás, a befogadó jóság szülte. Árpád vezér a honfoglaláskor meg tudta szólítani, és egy asztalhoz tudta ültetni az újonnan érkezett törzseket, de a már rég itt élt közösségeket is. Nekem olyan jól esik tudni, hogy ezekből az időkből nem kerültek elé üszkös romok, tömegsírok. Kárpát-medencei nagycsaládunk, a történészek szerint, Árpád vezérsége alatt nem kegyetlen csatákból, hanem bölcs vérszerződésből, a törzsek egymást szeretettel elfogadó szövetségéből született.

Annyira szeretem magam elé képzelni azt a ragyogó szép tisztást, ahol tanácskozni összeültek az akkor élt nagyjaink. Szinte látom, ahogyan a marcona hadfik egymást méregetve, dühösen kardjuk után nyúlnak, hogy valós vagy vélt igazukért elégtételt kérjenek – de látom, ahogyan bölcsen, határozottan megfogja karjukat Árpád atyánk, és szelíden inti őket:

"Nézzétek, milyen szép nagy ez a Kárpát-medence, van itt hely mindannyiunknak, ha összefogunk, ha bölcsen és jóságosan egymás hóna alá nyúlunk, és váll a váll mellett dolgozunk, akkor itt a magunk, gyermekeink számára hazát, otthont, egy tündérkertet alapíthatunk."

Milyen jó lett volna jegyzetelni, rögzíteni ezeket a beszédeket, a sokféleségből egységet kovácsoló Árpád atyánk karizmatikus gondolatait, vonásait, álmait, mely otthont teremtett számunkra ezen a földön. Milyen jó lenne ma is újból és újból felolvasni, meghallgatni, idézni őt.

Az emberek biztos, hogy előre gyanakodva figyelték egymást, de aztán szívüket megnyitotta a szép szó, örömmel hallgatták az éber szemmel álmodó nagy embert, a közösséget szülő, és így népünk atyjává váló vezért. Hallgattak a jó szóra, magukévá tették az Árpád álmát, pedig akkor, ott olyan kevés esélye volt annak, hogy a sok törzsből, népből egy egységes közösség, egy ország szülessen. A csoda, melyben Árpád atyánk hitt, megtörtént, nagyon gyorsan a másik be- és elfogadásából Európa közepén megszületett egy ország, mely jóságosan otthont adott mindenkinek. Nem tudom, hogy a sok törzs, a már a medencében élő avar, szláv közösségek és őseim, a székelyek, pontosan mikor és hol tették magukévá ezt a szép árpádi álmot, de hiszem, hogy az a nap volt népünk születésnapja.

Ünnepre születtünk, de ha valamit szeretnék megünnepelni, az egészen biztos, hogy nem Mohács, vagy az aradi vértanúk emléknapja, de nem is Trianon, vagy 2004. december 5-e, hanem ez a névtelen nap, a vérszerződés, a szövetségkötés napja. Én ezt a napot szeretném gyermekeinkkel, testvéreimmel mind tudatosabban megünnepelni, újra megélni. Lelkem az Istennel kötött szövetségből született, az Újszövetség gyermeke vagyok, testem, létem e földi horizonton, Árpád vezér világ felé nyitott álmából, vérszerződésből fakadt. Mindkét szövetség nyitott a közösségre, az új testvérekre, arra, mit Jézus Krisztus így fejez ki: "Legyetek egyek, ahogyan Én és az Atya egy vagyunk."

Annak idején könnyes szemmel fogtuk meg egymás kezét és énekeltük: "Arra születtünk, hogy tiszta szívvel szerethessünk, boldogok legyünk…" Hittük, hogy ezt az álmot meg is fogjuk tudni valósítani, ha felnövünk. Papi életem jelmondata, anyánk, az Egyház, a II. Vatikáni Zsinaton megfogalmazott szép gondolata: "Isten azt akarja, hogy az emberiség egy családot alkosson, és egymásnak testvérei legyünk".

Nem leszámolni, háborúzni akarok, hanem testvérekre találni. Meg vagyok győződve arról, hogy a testvér felé kinyújtott kezet előbb-utóbb szeretettel meg fogják fogni. Hiszem, hogy mindig van tovább, van jövő, de csak annak, ki nem magába roskadva bezárkózik, hanem aki mer, a kölcsönös szeretet nevében előrelépni, szövetséget kötni.

Szeretném magasba emelni Árpád zászlaját, és hívni mindenkit, ki itt él a Kárpát medencében, hogy egy lakható, élhető világot, otthont, tündérkertet teremtsünk imádságos kitartó munkával, sok-sok továbblépést kereső, őszinte beszélgetéssel, a magunk és az ajándékozó Istenünk örömére.

Szeretettel:
Csaba testvér

Forrás: magnificat.ro

Megmaradunk!?

Sokan kérdezgetik, hogy a nyomasztó demográfiai adatokról mi a véleményem?!

Én is olvasom az okos, precíz kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is - ott is mennyivel fogyott a mi drága népünk, és hogy a statikák fényében mire számíthatunk. Természetesen én is kitudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról, akkor mikor fog elfogyni az összes cserép és rám roskadni a ház. Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer méterről az autó ötvenessel, akkor hány másodperc múlva fog elütni... csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok félre, miért nem igazítom meg a cserepeket az otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?


Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez van, ezt kell elfogadni. Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: "ha nincs kenyér keresünk!" Igen, mi keresztények a mi Urunktól Istenünktől azt halljuk: "Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek", "bármit kértek az én nevemben, azt megkapjátok"... Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az Isten, és mi ennek a folyamatosan születő világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene vezessen bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkület, a mi Urunk Istenünk szelleme. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt ami érték nekem, azt örömmel megmerem-e osztani gyermekeimmel???

Egy kedves vállalkozó itt Székelyföldön 15 év alatt egy kis csodát teremtett, van neki panziója, sípályája és főleg sok sok vendége. Egy nap felhívott szomorúan, hogy nagyra nőtt fia összepakolt és elment Amerikába... Leültünk beszélgetni és én megkérdeztem őszintén: "Mit gondolsz, ezt amit itt 15 év alatt megálmodtál, felépítettél, más országban ezt el tudtad volna érni? Saját szájával mondta ki, hogy nem. Hát akkor miért kell nap mind nap azt mondani, hogy itt Erdélyben nem lehet eredményesen dolgozni meg nem is érdemes, mert úgyis minden hiába, meg stb., stb. Ha a gyerekeid nap mind nap csak azt hallják, hogy nehéz, hogy nem éri meg, akkor miért ne mennének el a mi "rossz" világunkból?? Barátom némán hallgatott, láttam, hogy érti azt amiről beszélünk. Végül is ő űzte el, a problémák folyamatos felemlegetésével magától, szépen fejlődő vállalkozásától a gyermekét. Így igaz, de gond egy szál sincs - mondtam neki - most te kell vissza is édesgessed a fiadat! Ha felhívod, ha írsz neki mindig mondd el, hogy mennyi vendég volt, hogy ma hányan lovagoltak és hogy mennyi állatot tudtál értékesíteni a saját tehéncsordádból. Nem kell bölcselkedni, valótlan dolgokkal hencegni, csak az igazat mondd ki, de azt újból és újból örömmel mondd el, mert a te örömödnek, bizakodásodnak teremtő ereje van!! Használt a gyógymód, a fiatal ember, mint szakács hazajött és vezeti apja konyháját.

Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és öseinknek sem vólt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében! Miért sírunk? Miért űzzük el gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból??

A félelem, a szorongás, ha csak irreális még akkor is mindenképp kifejti a maga pusztító hatását. Hogy mennyire így van, elmondok egy kísérletet: A tudósok vettek száz egeret, ötvenet beraktak egy kísérleti terembe, a másik ötvenet egy ugyanolyan terembe zárták. Arra voltak kíváncsiak, hogy a félelem, a szorongás, a stressz mit fog eredményezni az egereknél? Éppen ezért az egyik megfigyelés alatt álló terembe beraktak egy ketrecbe zárt macskát. Így bezárva a macska nem bánthatta az egereket, de a szaga érződött, közben nyávogott, morgott félelmetesen és a kis parányi állatokra ez az irreális félelem is hatással volt. Abban a teremben hol nem volt cica, az élet szépen ment a maga medrében, sok sok kis egérke született, a párok gondoskodtak a parányi utódokról, vígan fejlődött az egérpopuláció. A másik teremben, hol a cica a ketrecben biztosította a stresszt, a félelmet, hiába, hogy egyetlen egeret sem tudott bántani, az egerek nem hoztak kellő mennyiségű utódot, sőt sokszo r a megszületett utódokat is megették és azok a kis egerek amelyek életben maradtak, sokkal gyengébben fejlődtek, betegesebbek voltak, sőt mindenféle deviancia gyakrabban előfordult náluk, pl. több volt itt a saját neme iránt vonzó egyed.. Igen, a félelem, a szorongás, még az irreális, alaptalan félelem is öl, pusztít, megfojtsa az áldozatát!! Ezt a gonosz lélek is jól tudja, ezért lengi be világunkat ez a hatalmas nyugtalanság, félelem!! A Gonosz mindig, de mindig a szentírásban pánikól, ócsárolja a jó Isten által szeretettel teremtett világot. Jézus Krisztus mindig, de mindig vigasztal, biztat, bátorít! Azt kéri újból és újból, hogy ne féljünk, hanem bízzunk benne!!

Végezetül szeretnék elmondani egy jó hírt! Erdélyben, a tavaly télen, a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli vakációt és mi szépen csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes a kollégáim családjaiban toronymagasan a szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét. Szerintem ebben a mai gazdasági, társadalmi hullámverésben is, ha magunkban, környezetünkben békés nyugalmat tudnánk teremteni, akkor Isten áldása kiáradna ránk és megmaradnánk. Ha hitetlenül a gonosz lélekre figyelünk, akkor a félelem, a szorongás, a legtöbbször felesleges pánik, alaptalan stressz összemorzsolja a szívünket is, de a népünket is.

Csaba t.
Csíkszereda, 2012 október 16.


Forrás: http://www.magnificat.ro/portal/index.php?option=com_content&view=article&id=7454:megmaradunk&catid=59:csaba-testvlevelei&Itemid=246&honnan=Nemzeti_Hirhalo