2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

A karácsony, amikor bejöttek az oroszok és majdnem elkártyázták az apámat

http://index.hu/tudomany/tortenelem/2014/12/24/1944_karacsonya/

70 évvel ezelőtt, 1944 karácsonyára Budapest úgy akart készülni, mintha normális idők jártak volna. Bár a külvárosokban november eleje óta ijesztő közelségből lehetett hallani az ágyúkat, a pesti oldalt körülzáró oroszok dacára a város szentestére készült. December 24. délutánján nagyanyámék is rokonlátogatóba mentek a Hűvösvölgybe. Félig sváb család volt az övék, tántikkal és sok unokatestvérrel. Úgy képzelem, hogy a háborús szűkölködés ellenére is vitték magukkal a szokásos családi süteményt, a fehértetejűnek nevezett, szegfűszeges „kwitz-stanglit”, meg a boszorkánypogácsát.

30834
Fotó: FORTEPAN

Nagyanyám kedvenc karácsonyi éneke a „Fel nagy örömre, ma született” kezdetű volt. Ő ‘44 decemberében nyolc hónapos terhes volt, férje katona valahol a — folyamatosan közeledő — fronton, így hát szüleivel villamosozott el a vendégségbe. Vissza azonban már csak gyalog jutottak, a Budagyöngyénél kiabáló német katonák ugráltak fel a villamosra,

Licht aus!

— ordították, az elsötétített járat nem is ment tovább. Hideg tél volt, nem lehetett könnyű nagy hassal hazagyalogolni, de mások is jártak hasonlóképpen, azon a 24-ei délutánon az egész budai közlekedés leállt. Sokan el sem akarták elhinni, hogy miért: megjöttek az oroszok.

Az oroszok már a vaskályhánál vannak

Először az ügyeletben lévő beszkártos hívta fel remegő hangon a hadtestparancsnokságot a 81-es villamos végállomásáról azzal a kérdéssel, hogy

Tudják-e, hogy itt vannak az oroszok? Mit csináljak?

„Igyekezzen nem feltűnni. Mást nem tudok csinálni, köszönöm a bejelentést” — érkezett a megnyugtatónak nem nevezhető válasz, amint az a Budapest ostroma című munkában is olvasható. Ungváry Krisztián kiváló könyve arról tanúskodik, hogy a főváros lakossága egyáltalán nem volt felkészülve arra, hogy egyik napról a másikra megjelennek a szovjet csapatok, akik a róluk szóló rémhírek ellenére addig valahogy kevésbé tűntek konkrét, hús-vér figuráknak.

„A budapestiek egyszerűen nem akarták észrevenni, hogy a háború elérte már a házuk küszöbét” — írta Gosztonyi Péter történész is. Előző este az Operában az Aidát adták, a második felvonás előtt egy katonaruhás színész lelkesítette a közönséget: „Budapest magyar marad és gyönyörű fővárosunknak nincs mitől félnie”.

A német-magyar katonai vezetést már kevésbé érhette meglepetésként az oroszok feltűnése Budán. A folyamatos jelentésekből egyértelműnek kellett lennie, hogy a szovjetek megpróbálják gyorsan bezárni az ostromgyűrűt a város körül. A pesti oldalt már november eleje óta támadták, december 20-án pedig a Velencei-tó gyengén védett térségében értek el áttörést, innentől komoly ellenállás nélkül haladhattak északi irányba.

Érthetetlen, hogy miközben a németek Budapestet erődvárosnak nyilvánították és ‘44 végén nemzetközileg is az egyik legfontosabb céljuk volt a megtartása, mégis ölbe tett kézzel nézték, hogy az oroszok a korábban forszírozott keleti offenzíva helyett átcsoportosítják erőik tekintélyes részét nyugatra, oda, ahonnan korábban nem érte támadás a várost. A páncélosokkal jól felszerelt, de Budapestnél súlyos gyalogsági hiányban lévő németek mégsem tettek semmi érdemlegeset. Hiába javasolták a vezérkarukból még a pesti hídfő teljes feladását is, és tettek többször is hivatalos javaslatot Buda védelmének megerősítésére, Hitler ezt megtagadta, stratégiai döntések helyett inkább a bűnbakkereséssel volt elfoglalva.

Sült gesztenye és mézesillat

23-án éjjel az oroszok a várostól délre, Nagytéténynél is átkeltek a Dunán, az egyik szárnyuk innen haladt Budafok és Kelenföld felé, a nyugati oldalon pedig Budakeszi felől tartottak befelé, elsőként a Budagyöngye és a Normafa irányába. Az egyik szovjet felderítőszakasz tagjai, miután akadály nélkül eljutottak a fogaskerekű svábhegyi végállomásához, vásároltak a váróteremben felállított karácsonyfa mellett ácsorgó árustól egy-egy zacskó sült gesztenyét, aztán majszolgatva felszálltak a menetrend szerinti járatra. Amikor az idegen egyenruha láttán valaki meghúzta a vészféket, a katonák közismert szenvedélyüknek hódolva összeszedték az utasok karóráit, majd felszívódtak a budai hegyvidéken.

20704
Fotó: FORTEPAN

A gyors csapatmozgás miatt valójában 24-én még nem voltak nagy koncentrált szovjet erők a város belsejében, az első szakaszban behatoló húsz páncélossal az orosz gyalogosok sem nagyon tudták tartani a lépést, nélkülük pedig a városi harcban tartós sikert nem lehetett remélni. Közben a németek a Führer előzetes engedélye nélkül is megkezdték az elodázhatatlan átcsoportosítást, de a karácsonyi bevásárlásokat intéző emberek miatt ez csak nagyon nehézkesen ment.

December 24. délutánján ugyan már több helyen is voltak összecsapások, a Hűvösvölgyi úton három szovjet tankot is kilőttek, de még nem volt egyértelmű frontvonal, az ellenséges katonák kis csoportokban próbálták szemmel tartani a rózsadombi utcákat. „Gyerekkacagás és mézesillat járta át a házat, amikor bekérezkedett a nappaliba egy nagyon szomorú, holtfáradt fiatal német katona. A sok gyerek és a karácsonyfa láttán még szomorúbb lett, s mikor én egy darab mézeskalácsot tettem eléje, keservesen zokogva borult rá” — idézi könyvében Ungváry egy asszony visszaemlékezését, aki a házában eközben zsidókat és menekülteket bújtatott.

Amíg a keresztény középosztály zöme rettegett az oroszoktól, másoknak az első vörös csillagos csapatok érkezése a túlélést jelentette. Egy budakeszi gyermekotthonba, 24-én reggel éppen behatolt egy nyilas különítmény, de az erősödő ágyúdörgésben inkább ott hagyták az intézetben elhelyezett zsidó gyerekeket.

Apám a tét

Budapest körül 27-ére zárult be teljesen a szovjet gyűrű. A városból ideiglenesen még ki tudtak jutni néhányan azok közül, aki ismerték a kisebb pilisi utakat, de hamarosan áthatolhatatlan lett a blokád. Ettől kezdve még másfél hónapon keresztül zajlott az egész második világháború egyik legkíméletlenebb és legvéresebb városostroma, amiben összesen 37 ezer civil halt meg.

Nagyanyám sógorának idős szülei a gettóban haltak éhen, nem sokkal annak felszabadulása előtt. A mi közvetlen családunk túlélte a háborút. ‘44 karácsonyán, miután szerencsésen hazagyalogoltak Hűvösvölgyből, másnap még egy karácsonyfa is került a házhoz. Az extrém tettekre amúgy is hajlamos nővére hozta a fát, németek és oroszok között kúszott át vele a Kondorosi úton, holttesteket kerülgetve. Nem lőttek rá, fontosabb dolga is lehetett a katonáknak, de az is lehet, hogy nem tudtak célozni a röhögéstől, amikor látták, hogy egy fenyő laposkúszásban igyekszik keresztülvergődni a senkiföldjén.

44116
Fotó: FORTEPAN

Ugyanezt az utat tette meg egy szánkón fekve két héttel később a nagymamám is, vissza a szülésznőtől, a néhány órája világra hozott, bebugyolált kisbabájával együtt. Ők is megúszták, a golyók elszálltak a fejük felett. A házukba visszaérve a náluk elszállásolt oroszok, talán még az ortodox karácsonyi hangulatban, a kisdedtől és a vodkától megihletődve feltették az újszülöttet az ebédlőasztalra, és fölötte iszogatva-dohányozva „benne kártyáztak”. Aki vitte a kört, megnyerte egy rövid időre a gyereket is, afféle utókarácsonyi ajándékként, az énekben foglaltakat is megjelenítve:

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.

Ideje, hogy a zsidók és a magyarok is megtudják!

Ki küldte Auschwitzbe a  460.000 zsidót Magyarországról?

Éveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat, a zsidókat. Magyarországról. 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelemtudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy darva megsemmisítésnek voltak alávetve. Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar Történelmi eseményéről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott.

Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!…Hanem a zsidók!

Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a
csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem,
Isten őrizz!, románok…

1990 után , mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva- nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyarok elleni vádak! Ismétlem: megalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.

Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb szintű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!

Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam ( a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban, amelyek mindegyike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról. Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal).

Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elűzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrínából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrínák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva. Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában:

Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak?

 

Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kívül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal).

Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeit szolgálta!

 

A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.

Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások szintjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy esetleg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a
zsidó szenvedést sirató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a szinten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberirtó szerepe van. Hol van innen a híres zsidó szolidaritás? Miért nem működött? Az emberi szolidaritásról nem is merek beszélni!

Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantropikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kisebbek, minél nagyobb a katasztrófa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek Palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni. Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cionizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).

Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elítélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak a csalását és álnokságát, akik ma siratják azokat z áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni.(49.oldal).

Megjegyzendő mondat:
azoknak a csalását, akik siratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmenteni!
Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel…

 

Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett
legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányá-val, és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmen-tésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?…A híres hat millió?

Jegyzet:
A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrína szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!
Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később leellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak…

 

Milyen helyzetben voltak a magyarországi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve?

Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalitási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt, aki ott hagyta volna a komfortját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen, és ott mindent kezdjen elölről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem
létezett soha…Csupán a cionista doktrína követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen…

Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták őket, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?

Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal.

Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nemkívánatos, az marad a nácik rendelkezésére. Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kissebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).

Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kisebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára.

Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért ítéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miniszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról.

Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).

Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok…vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.

Néhány tisztázó kérdés:

Az  Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetség volt, mindegyik közülük egy potenciális Nobel-díj várományos. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába?
Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel?

Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?

Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították.

Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.

Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem, vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell
visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom, csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus!

A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváha-gyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak!

Ismétlem:
nácik a cionista vezetők jóváhagyá-sával…Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért!
Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik. Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen
visszataszító. Nec plus ultra.

 

Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népirtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk is megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően!
Mert ez az igazság lényege.

És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?…

ION COJA
2011. december 22.


Forrás:karpatiharsona.info