2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

Tizenkét éves fenomén sokkolja úszósportunkat

2014. augusztus 3., 06:00, frissítve: 11:45 , szerző: Ch. Gáll András

Tizenkét éves fenomén sokkolja úszósportunkat
Ch. Gáll

Egy tizenkét éves kislány, Gyurinovics Fanni elképesztő tudatossággal készül Széles Sándor műhelyében, letarolta a serdülő úszók országos bajnokságát, egyelőre csak gyorson és vegyesen szeretne olimpiai bajnok lenni.

Gyurinovics Fanniról szólt az országos serdülő úszóbajnokság, az egri Bicskey Aladár uszodában a 12 éves bajai – de már másfél éve az UTE-ban Széles Sándor keze alatt úszó – kislány hat aranyérmet szerzett a 2000-es és 2001-es korosztály legnagyobb hazai seregszemléjén úgy, hogy az apró termetű kis tűzgolyó csak 2001. október 24-én született, azaz legtöbb vetélytársánál jóval fiatalabb.

Fanni hét egyéni számban indult, ebből hatot megnyert, és csak a 200 m mellen szorult a második helyre a kiskunhalasi Szeivolt Melinda mögé – két századmásodperccel. A 100 méteres gyorsúszásban a 13, a 14 és a 15 éves korosztály csúcsát is megdöntötte egy csapásra, a 16 évesekét pedig beállította, és a 200 m gyorson is hatalmas évjáratos csúcsot repesztett, miközben elvette a rekordot legnagyobb hazai vetélytársától, Késely Ajnától (Kőbánya SC).

Fanni az úszósportban ritka kombinációt valósít meg: gyorson és mellen a legjobb, persze a többi úszásnemmel sem áll hadilábon, ami kiváló vegyes úszó eredményeiből is kiviláglik.

A kislány kacskaringós utat járt be, amíg eljutott napjaink legnagyszerűbb hazai úszóedzőjéhez, Széles Sándorhoz.  Nyolc éve Baján Kiss József tanította meg úszni Fannit, aztán Bakos László, a szintén bajai világbajnok Hosszú Katinka nagypapája vette a szárnyai alá a páratlan vízfekvésű lánykát. Ezt követte a kiskunhalasi kaland, egy 19-szer 8 méteres fura medencében, ahol a környezet mindenre alkalmas volt, csak éppen úszásra nem, de Novotny Attila edző fanatizmusa pótolta az ideális körülményeket. A következő állomás Pécs volt, Anatolij Petrov, vagyis hát „Tolja bácsi”, Jakabos Zsuzsanna korábbi mestere – tőle tanulta talán a legtöbbet Fanni, no persze Bakos nagypapa mellett. Három éve a nagyszerű gyerekedzőhöz, Magyarovits Zoltánhoz került A Jövő SC-be, a Komjádi Uszodába, majd amikor megalakult az UTE úszó-szakosztálya, Gyurinovics papa átvitte a lányát, azóta a Széles Sándor vezette edzői team csiszolja az óriási tehetség stílusát.

Fanniról először 2008-ban írtak, hétéves korában, az Úszovilág.hu szakportálon. Ennek már hat éve, s akik azt jósolták, hogy az úszólány egyike lesz az üstökösként felbukkanó, majd ugyanolyan gyorsan kiégő, eltűnő jelenségeknek, egyelőre kénytelenek megenni felelőtlen szavaikat. Az ifjú hölgy fejlődése szinte töretlen, és az igazi áttörést talán néhány hete a debreceni felnőtt ob jelentette, ahol utolsó úszóként csaknem egy testhosszos hátrányból vitte győzelemre hajráemberként az UTE 4×100-as vegyes váltóját, 57 másodpercen belüli – igaz, a repülőrajt miatt nem hitelesíthető – idővel.

Az a csodálatos UTE-váltó, még Debrecenben...
Az a csodálatos UTE-váltó, még Debrecenben...
Fotó: Ch. Gáll

A félreértések elkerülése végett: 12 és félévesen a felnőttek mezőnyében.

Gyurinovics még tartalékolt is 400 m vegyesen...

Fannival szombat este beszélgettünk, miután egy újabb lenyűgöző úszással hozta be harmadiknak az UTE vegyes váltóját, a 100 m gyorsot 56,55 másodperc alatt teljesítve.

– Hat aranyat nyertél itt Egerben, melyiket tartod a legtöbbre? Nyilván a 100 méter gyorsét, hiszen ott egyszerre három évjáratos csúcsot is megdöntöttél.
– Nem, inkább a 200 méter gyorsot, mert ott nagyon-nagyon sokat javítottam, rettenetesen örültem, hogy ilyen jó eredményt tudtam elérni. De természetesen a 100 méteren elért időmnek is nagyon örülök.

– És a 400 méter vegyes? Ezen a távon megközelítetted Egerszegi Krisztina fantasztikus országos csúcsát.
– Igen, de a 400 vegyesen nem a rekord volt a cél, csak az, hogy megnyerjem. Még ugyanis hátra volt a vegyes váltó, kellett tartalékolnom, végtére is ez már az utolsó nap utolsó száma volt.

– Édesapád azt mondta, nem is úsztad „maxra”, vagyis 100 százalékos erőbedobással?
– Azért beleadtam 95-öt, de valóban nem 100 százalékot.

– Az eddigi pályafutásod során melyik volt az a verseny, amelyik a legtöbb örömöt, büszkeséget hozta neked?
– Ez az egri serdülő ob.

– És a debreceni felnőtt országos bajnokságon a 4×100-as vegyes váltó?
– Hát az is nagy volt, mert rettenetesen örültünk mind a négyen. De ez a serdülő országos bajnokság is nagyon ott van, mert több számban is sikerült jól teljesítenem.

– Milyen változást hozott a pályafutásodban, hogy Széles Sándorhoz kerültél?
– Úgy érzem, nagyon nagyot, mert kijavította a stílusbeli hibáimat. Teljesen átalakult az úszásom, sokkal jobb lett, mint eddig volt.

– Eldöntötted már magadban, hogy melyik úszásnem, melyik táv lesz az igazi?
– Egyelőre még mindent úszom.

– Sokan azt szeretnénk, ha a királykategória, a 100 m gyors mellett tennéd le a garast.
– Én is szeretném, de most még inkább mindent úszom, aztán majd később választok.

–  Mi a nagy álmod?
– Egyelőre csak annyi, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni. Vegyesből is meg gyorsból is. És mindkettőt szeretném, nem csak az egyiket.

Szépen csillog a hat érem
Szépen csillog a hat aranyérem
Fotó: Ch. Gáll

 

A Gyurinovics-akta

Gyurinovics Fanni hat egyéni számot nyert meg az egri serdülő ob-n, szenzációs időkkel.

200 m vegyes (2:21.78), 100 m gyors (56,45  három évjárat csúcsa), 100 m mell (1:12.16), 200 m gyors (2:01.79, évjáratos csúcs), 50 m gyors (26,81), 400 m vegyes (4:54.10),

A 200 m mellen második lett, 2 századdal kikapott a kiskunhalasi Szeivolt Melindától.

http://mno.hu/sport/tizenket-eves-fenomen-sokkolja-uszosportunkat-1240497