2015

Átlépés

Bemutatkozás

Amikor a változás szelei fújnak a pesszimisták falakat emelnek, az optimisták pedig vitorlát bontanak."

Legfrissebb hozzászólások
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

A beszéd, amit mi "nem merünk" elmondani, Ő elmondta

 

Gémesi György beszéde Gödöllőn, 2015. március 15-én

"Jó napot kívánok Hölgyeim és Uraim!
Köszöntöm Önöket nemzeti ünnepünk alkalmából. Köszönöm, hogy eljöttek, hogy együtt emlékezzünk az 1848. március 15-ei forradalomra. Arra a napra, ami talán a magyar történelem során legszebb jelképe a szabadságért való bátor kiállásnak a hazaszeretetnek. Arra a napra, amire emlékezve mindannyian kitűzzük a kokárdát és együtt ünnepelünk itt, Gödöllőn is politikai hovatartozástól függetlenül, emlékezve azokra a forradalmárokra és hősökre, akik szinte egy nap leforgása alatt átvették az ország irányítását a hatalom idegen birtoklóitól. 167 év távlatából is szinte hihetetlennek tűnik, hogy sikerült, sőt vér nélkül sikerült! A forradalmárok bátorsága és a gyors történések meglepték és meghátrálásra kényszerítették az osztrákokat. Mindnyájan ismerjük a következő hónapok történéseit, a sikereket és a kudarcokat egyaránt. A bátorság, az önfeláldozás és a hazaszeretet nagyszerű példáit ismerhetjük meg ebből az időszakból, melyről számos irodalmi-művészeti alkotás is megemlékezik. És természetesen nekünk, utódoknak mindig jó érzés büszkeséggel és örömmel emlékezni.
És felmerül a kérdés, hogy az emlékezésen túl lehet-e megfogalmazni mást is az ünnep kapcsán. Ahhoz, hogy méltóak lehessünk a 48-as hősök örökségére, azokra, akik életüket, egzisztenciájukat, családjukat nem kímélték azért, hogy kivívják ennek a nemzetnek a szabadságát és függetlenségét, nem csak lehet, hanem meg is kell fogalmazni az aktuális üzeneteket. Hiszen ma nem kell szuronyokkal szembe nézni, nem kell harcba szállni az idegen hadsereggel, de nem lehet elmenni szótlanul a közéletet teljesen átitató és átszövő folyamatok mellett. Az egyre mélyülő morális válság, az elképesztő méreteket öltő korrupció, a hatalom a rendszerváltozás óta eddig soha nem látott centralizációja, a szakemberek politikai pártkatonákra való lecserélése, a politika létráján a hatalom és a vagyon köré sereglett bűnözők megjelenése, a brókerbotrány során eltűnt száz milliárdok, a valódi felelősök megnevezése nélkül csak egy része ezeknek a történéseknek. Mindemellett lassan működésképtelen az egészségügy, a közoktatás az államosítás után többe kerül és lassan, de biztosan csúszik lefele, az egyre nagyobb szociális feszültségeknek már a közbiztonságot veszélyeztető következményei vannak, az önkormányzatok pedig lassan a tanácsrendszerhez hasonló helyzetbe kerülnek és külpolitikánk pedig soha nem látott mélyrepülésben van. Lassan nincs olyan európai ország, amely komolyan szóba állna velünk, miközben olyan szövetségest is elvesztettünk, mint a lengyelek, akikkel tradicionálisan jó kapcsolatot ápoltunk. A közmédiumok teljes politikai felügyelete pedig a 48-as 12 pontban megfogalmazott sajtószabadságot tiporja sárba. És ne csodálkozzon senki, ha a gyermekeink nem Magyarországon képzelik, tervezik a jövőjüket, hiszen itthon nincs jövőképük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tudom ezek nagyon kemény szavak, de ki kell mondani, és én kimondom! Nem valami pártpolitikai szándékból, hanem a hazám sorsáért érzett felelősségem és aggodalmam okán. Nem lehet március 15-ét igaz szívvel és hittel úgy ünnepelni, hogy nem beszélünk ezekről. Nem lehetünk méltóak az akkoriak hősies áldozataira, ha miközben megemlékezünk nagyszerű tetteikről, szótlanul elmegyünk a jelen idők történései mellett. Természetesen lehet nem beszélni róla, lehet keresni és találni logikusnak tűnő magyarázatot mindenre, lehet elfordítani a fejünket, de attól még a tények tények maradnak. Tudom, sokan nem tehetik, hogy megszólalnak, mert van mit veszíteniük vagy egyszerűen félnek. Félnek, a retorziótól, féltik az állásukat, a családtagjaik állásást, a vállalkozásukat, megrendeléseiket, egzisztenciájukat. Ez az érzés, ami sokszor kettős beszédet is eredményezett ebben az országban, nem is olyan régen ismerős volt sokunknak. Ettől szabadultunk meg, illetve akartunk megszabadulni 25 évvel ezelőtt. Úgy tűnik, ez a megszabadulás átmeneti volt. Pedig aki emlékszik, és remélem sokunknak jó a memóriája, bizony 1988-89-ben is lehetett volna félni. Nem voltak még olyan kiszámíthatóak a következmények, mint ahogyan 1848. március 15-én sem. De mindkét esetben voltak bátrak és még bátrabbak, akik nem féltek kiállni véleményükkel a nyilvánosság elé, hogy elmondják, hogy csak egy független, szabad Magyarország lehet a feltétele egy új alapokra helyezett demokratikus építkezésnek. Hogy csak egy valódi, értékalapú politika tehet minket hosszútávon versenyképessé. Hogy a piacgazdaságot nem kiiktató, mégis a versenyben önhibájukon kívül lemaradókat korrekt formában támogatni tudó szociális piacgazdaság kiépítése lehet e versenyképességnek az alapja. Hogy a korrupció felszámolása nélkül nem lehet versenyképes gazdaságot kiépíteni. Hogy a jövő generáció helyzetbe hozásának feltétele egy jól szervezett, az oktatásra és nevelésre koncentráló a pedagógusok szakmai és nem adminisztratív felkészültségére támaszkodó közoktatási rendszer működtetése, ami nélkül nincs kilábalás a súlyos morális válságból és a nehéz gazdasági helyzetből. A folyamatos, széles körű társadalmi párbeszéd valós és érdemi szakmai viták feltételeinek megteremtése elengedhetetlen! Hogy az akkori és nem különben a mai igen bonyolult és változó nemzetközi porondon szövetségesek nélkül elképzelhetetlen fennmaradni az iszonyú kemény gazdasági versenyben. És hogy ezek a szövetségek itt keresendők, a közelünkben.
A folyamatos háborúzás valós és vélt ellenfelekkel nem segíti ezt az építkezést. Szabadságharc egy virtuális szabadságért eltereli a figyelmet a valós problémákról. A hatalmon lévők berkein belüli, egymás ellen folytatott heroikus küzdelem pedig legyengít mindenkit, elveszi az erőt és az energiát a tornyosuló nehézségek megoldása elől. Az ellenzék szánalmasan gyenge és sok esetben hiteltelen próbálkozásai pedig nem késztetik a hatalmon lévőket valós versenyre.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarországnak ma nem forradalomra, és még kevésbé szabadságharcra van szüksége. Magyarországnak egy mielőbbi újra építkezést kell megkezdenie elkötelezett hiteles politika mentén. A kérdés: Ráébrednek-e végre az illetékesek ennek szükségességére, illetve van-e, lesz-e ilyen régi, új, vagy régi-új, megújulni képes politikai erő. 1848. március 15-én nem féltek elkezdeni úgy, hogy a hiten, a szíven, a bátorságon és a lelkesedésen kívül nem sok mindenre lehetett számítani. És sikerült! Van-e, lesz-e ma ilyen szív, bátorság és hit Magyarországon, vagy folytatódik a szemlesütéses, fejelfordítós napi érdekeink mentén kialakult megalkuvás?
Mindenesetre a 1848-as Hősök hazaszeretete jó példát adhat mindannyiunknak. Mert a felelősség mindannyiunké.
Szép ünneplést kívánok és köszönöm, hogy meghallgattak!"

"A szó veszélyes fegyver..."

A kimondott szónak már régóta semmi súlya sincs, az Adott szó pedig csak tollpihe, melyet bármikor el lehet hajtani, hessegetni szemünk elől, tova lehet fújni.
A méltóság, a tartás, a gerinc, a kemény, mindent elmondó kézfogás, az egyenes, tiszta tekintet, a felelősségérzet, ismeretlen fogalmakká váltak, jelentéktelenekké silányultak.
Ami mindent meghatározó és manapság a legfontosabb, az a hazugság, a csalás és megcsalás. Ma már lehet hazudni mindent, bármit… és mindenkinek… szinte már elvárás. És minél nagyobb, ha szemtől-szembe, szemrebbenés nélkül kimondott, ha sokak által elhihetővé farigcsált, annál nagyobb a becse és a jelentősége. Az emberi büszkeség forrásává vált. Ez és ennyi lett az „élet” értelme…
De mindentől és mindenektől függetlenül… nagy kár volt elfelejteni: az Igazság nem egy tuskó, vagy farönk és képlékeny, könnyen alakítható sziklakő sem, melynek olyan és annyi arcot faraghatunk vagy véshetünk, amilyent és amennyit akarunk. 
Egy földi lét, lehet másnak, másoknak a játéka… de nem árt azt is tudni: ami Élet, az nem itt kezdődött el és nem itt ér véget.

Székelyek

Medvebűnözés után medveőrség?

 

Az utóbbi hónapokban folyamatos volt a medvék jelenléte, az állatok már telelni sem húzódnak vissza Szlovákiába.
Ez az igazi önszabályozó ökológiai rendszer, a táplálék piramis változása olyan csodákra képes amire a nemzeti park őrei és a hatóságok nem....

Legyen, DE LEGYEN béke, szabadság és egyetértés!

Kosztolányi Dezső: Harsány kiáltások tavaszi reggel

 

Élni először itt e világon
s élni utolszor.
Látni a földet, látni csak egyszer
és soha többé.
Állni a fényben, inni meg enni,
csókba fürödni.
Nézni a kék nefelejcset a szélben,
barna göröngyön.
Érezni a gondolatok ragyogását
barna fejemben.
Menni a hegyre az éter elébe,
völgybe leszállni.
Lélekzeni, fölkiabálni rajongva
az égre, napra.
Aztán egyszerre vad zuhanással
összeomolni.

(Fotó: Pinterest)

Megtorlás

Főhősünknek nincs oka panaszra, szépen keres és a magánélete is a helyén van. Ekkor jön a fordulat, a pénzügyi válság amely viszi a házát és az állását is. A férfi tehetetlen dühében elhatározza, hogy megbosszúlja azokat, akik miatt tönkre és szinte nincstelenné vált.

A hely más, lehetne ez a hely is.

KLIKK: http://filmbirodalom.com/watch-embed-124822-12301


Aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják

Abban az  időben az  elbizakodottaknak,  akik magukat  igaznak  tartották,
másokat pedig megvetettek,  Jézus ezt a  példabeszédet mondta: „Két  ember
fölment a templomba imádkozni,  az egyik farizeus volt,  a másik vámos.  A
farizeus megállt, és  így imádkozott magában:  Istenem, hálát adok  neked,
hogy  nem  vagyok  olyan,  mint   a  többi  ember,  rabló,   igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos  is. Kétszer böjtölök hetenként, és  tizedet
adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem
merte az  égre emelni,  hanem  a mellét  verve  így szólt:  Istenem,  légy
irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek,  hogy ez megigazultan ment  haza,
amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák,  aki
pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14

Kicsi és jelentéktelen

Kicsi és jelentéktelen

A keményen dolgozó kisemberek és a Simicska–Orbán-balhé ugyanoda futnak ki. Semmi sem nagyszabású a magyar politikában, hanem kisszerű és ostoba minden, ez a szomorú igazság.

–––––

Amikor szűk két évvel ezelőtt a korábbinál jóval intenzívebben kezdett sündörögni a politika az Origo környékén – én voltam akkor az újság főszekesztője –, először megdöbbentem és meg is ijedtem. A kezdeti hökkenés után azonban volt egy időszak, amikor úgy éreztem, nincs ezzel nagy gond. Hogy a politika be akar folyásolni, az annyit jelent, hogy fontosak vagyunk. Márpedig ha fontosak vagyunk, akkor erősnek kell lennünk és úgy is kell viselkednünk, okosnak, keménynek kell mutatnunk magunkat. Úgy éreztem ekkor, hogy valami komoly és jelentős dologban lehetek szereplő, és csak az a kérdés, hogy képes leszek-e megfelelni, na nem valami magasztos ideáknak, hanem a saját elvárásaimnak. Hogy ez egy ilyen igazi dolog, lehet majd taktikázni és stratégiázni, én meg komoly srác leszek.

Így elment valamennyi idő, és bár remélem, hogy egyetlen pillanat sem volt, ami miatt le kellene horgasztanom a fejemet utólag – a szerkesztőséget épségben és utódomtól semmit sem eltitkolva adtam át neki ősszel –, de csakhamar rá kellett jönnöm, nincs az egészben hősi romantika és nagyszabásúság. Egy gramm sem. Nem az izmok és az agy, hanem az idegek játsszák a meccset, a szabályok nem világosak, és nemhogy nyerni, ikszelni is képtelenség.

–––––

A habonyizmus természetéről beszélgettünk pár napja egy jó ismerősömmel. Pontosan fogalmazott: azt mondta, a fideszes üzenetpolitika éppen úgy változott, mint a televíziós vetélkedők. Amelyekben egy-két évtizeddel ezelőtt még rendre azok nyertek, akik okosabbak voltak másoknál – akik szintén okosak voltak, de picit kevésbé, mint a győztesek – és a nézőknél, és a nézők örültek ennek. Ma viszont az ostobaság, a sötétség hozza a diadalt. Bárki benne lehet a dobozban, bárki sikeres lehet, nem kell felnézni a sztárokra, elég, ha olyanok, mint a keményen tévéző kisemberek. Ha úgy érezzük, ezek a srácok közülünk valók, az is jó, ha úgy érezzük, hogy hülyék, mint a segg, és le is lehet néznünk őket, az pláne jó.

Hogy az emberek az egyszerű, ráadásul a keményen sulykolt üzeneteket szeretik, az nem fideszes találmány. Horn Gyula is tudta ezt remekül, annyi különbséggel, hogy neki még nem amerikai politikatechnológusok hozták a módszert, ő ösztönösen beszélte a nyelvet. Orbán Viktornak ezzel szemben meg kellett tanulnia – de Orbán Viktor minden merevsége ellenére könnyen tanul. Már az első ciklusban is próbálkozott ezzel, és bár akkor még a polgári magyarországozással tényleg felvetítettek a falra valami ideát is, ami nemcsak zsigerileg, intellektuálisan is értelmezhető volt, később – a 2002-es bukás után – jöhetett a puszta matematika. Mi az, amivel az emberek többségét meg lehet fogni? – ennyi maradt.

Erre épült a 2006-os elkúrt kampány – rosszabbul élünk, mint négy éve, harsogták négy év osztogatás-semmittevés után, azóta sem értem, mire számítottak, csoda, hogy Habony túlélte ezt –, majd amikor 2010-ben ölükbe hullott a győzelem, a kétharmad és vele minden lehetőség, belecsaptak keményen. Az orbáni–habonyi politika ideológiája is a végletekig egyszerűsödött a NER-rel és a tartozékaival, de ennél – és mindennél – fontosabb volt a rezsicsökkentés. A csodaszó, aminél jobban semmi sem hatott 1990 óta.

A demokrácia nem intellektuális műfaj, ezt jó tudni. Pontosabban: aggódni érte és számon tartani a kaszabolását értelmiségi vircsaft, de a demokrácia működésének nincs köze az elitek preferenciáihoz és vágyaihoz. Ezért üti a rezsicsökkentésdemokratikus deficitet. Mivel azonban minden topik kopik, időről időre szükség van újakra. Mivel azonban az ingerküszöbök állása változik, a primitív üzenetek kizárólag még primitívebbekkel válthatók fel eredményesen. Ez már nem egyszerű feladat, ha egyszer elmentünk a falig. Úgyhogy hogy lehet-e primitívebb bármi, mint a rezsicsökkentés, az nagy-nagy kérdés. Alapvető kételyeim vannak.

keményen dolgozó kisemberekkel kapcsolatban is, nyilván.1

Ám az biztos, hogy miután a nyugdíjasokat két ciklus alatt ellopták a szociktól – igaz, örökkön örökkére senkit sem lehet megszerezni, ez Veszprémben is látszott –, a fiataloknak meg belátható időn belül semmit sem lesznek képesek mondani, muszáj ráugrani a melósokra. Nehogy a Jobbiknál kössenek ki a végén. Mert a Jobbik – szemben azzal, amit korábban gondoltam róla – mégis veszélyes. Nem azért, mert a magyar emberek – ha keményen dolgozó kicsik, ha nem – nagy arányban lennének fogékonyak az ideológiájára. Inkább azért, mert mikor eléggé elegük lesz valakiből – ez gyakran előfordul, tudjuk a közelmúlt történelméből –, akkor arra szavaznak, akiben látnak erőt, hogy elküldjék a megunt-meggyűlölt arcokat.

–––––

Simicska Lajos vállalkozó a politikáról gondolkodó közönség szemében – oldalaktól függetlenül – mindig óriásnak tűnt a horizonton. Azt hitték róla, hogy nagyon gazdag, nagyon ravasz, nagyon kemény, nagyon okos. Utóbbit a Miniszterelnök Úr is mondta régebben, mikor még barátok voltak. Igaz ugyan, hogy az első Orbán-ciklusban – emlékeztek: mennie kellett az APEH éléről – is voltak furcsa megnyilvánulásai, az úristen irgalmazzon nektek c. üzenettel bezárólag, de azt az extra módon röhejes pillanatot valahogy mindenki elfelejtette.

Azért, mert Simicska Lajostól félni akartak a magyar emberek – jobbosok, balosok egyaránt –, így akkorára növesztették saját szemükben, hogy a feje majd eltűnt a felhők közt. Ám nemrég kitört ez a balhé, lőttek a leghíresebb férfibarátságnak, és az oligarcha kijött a fényre. Ahol alig egy-két óra alatt kiderült, hogy az óriás apró. Hogy ugyanolyan szerencsétlen balfék, mint a vadnyugati hős, tudjátok, aki bemegy a kocsmába, és megkérdi, ki festette kékre a lovát. Oké, tudom, nincs még lejátszva ez a meccs, de igazából nem is erre akartam kilyukadni.

Hanem arra, hogy az ország fő konfliktusa hogyan zajlik. A kocsmai dulakodások szintje ez, vagy ha úgy tetszik, az internetes trollháborúké. Hol a súly, a kraft, a dráma? Komédia van.2

–––––

Két hírem van, egy szomorú és egy vidám. A szomorú hírem az – remélem, látszik a logika abban, ahogy eljutottam idáig –, hogy itt minden kicsi. Nemcsak a keményen dolgozó kisemberek kicsik – ők keményen dolgoznak, az legalább valami –, hanem: Simicska Lajos kicsi, Orbán Viktor kicsi, Habony Árpád és Várhegyi Attila kicsi. A magyar óriások kicsik. Nincsenek nagy eszméik, nagy vízióik, nagy dobásaik, a csatákat nem gigászok, nem hősök vívják, egy gramm romantika sincs az egészben. Na igen, a végén sajnos nem lehet nem oda jutni, hogy ha így is ők vezetik az országunkat, akkor mi sem lehetünk valami nagyok.3

Ennél még kellemetlenebb, hogy perspektíva sem nagyon van. Nézzetek körül az ellenzéki padsorokban, vessetek egy pillantást az utcai politika hőseire. Jó-jó, inkább ne vessetek.

Pedig mennyire nem mindegy, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember.

–––––

De azt mondtam, hogy vidám hírem is van. Az meg ez: ha semmi sem nagy és semmi nem is lesz nagy, akkor majré sincs. Hát mitől? Oké, a fogorvos félelmetes, meg még a halál is, de a többi le van tojva. Vigasznak sovány ez így? Én nem tudom, majd ti megmondjátok, ha akarjátok.

[gif: Boros András/Cink] KLIKK:http://cink.hu/kicsi-es-jelentektelen-1691237312

Öt idézet


Bizonyára te is találkoztál már olyan idézettel, amely valami miatt nagy hatással volt rád. A következő gyakorlat célja, hogy a lehető legtöbbet hozd ki ezekből a bölcsességekből.

A gyakorlat célja a tudatos jelenlét megteremtése. Mindegyik idézettel tölts el legalább 30 másodpercet a következő 5 lépéssegítségével!

1. Összpontosíts!

Szánj rá egy pár pillanatot, hogy tudatosítsd magadban a testi érzeteidet! Figyeld meg, hogy hol tapasztalsz feszültséget, és próbáld meg elengedni! Tudatosítsd a légzésedet.

2. Olvasd el az idézetet egymás után kétszer!

Ezáltal egy kicsit jobban leülepszik benned, mint ha csak egyszer olvasnád.

3. Hagyd, hogy a szavak hassanak rád!

Hunyd be a szemed, és engedd, hogy a szavak átjárjanak! Figyeld meg, hogy milyen fizikai, érzelmi és mentális hatást váltanak ki benned! Szűrd át őket magadon! Milyen gondolatokat, emlékeket, asszociációkat ébresztenek? Érzel esetleg feszültséget, vagy elengedést a testedben? Tapasztalsz félelmet, örömöt, vagy nyugodtságot? Bármi is legyen az, a hasznodra válhat.

4. Hozd vissza az elmédet a jelenbe, ha elkalandozna!

Ezen a ponton azt tapasztalhatod, hogy az elméd ítélkezni kezd. „Mégis, mi hasznomra lehet ez az egész?” – merülhet fel benned a kérdés. Ha ez történik, egyszerűen csak vedd észre, és gyengéden tereld vissza a gondolataidat a jelenbe. Larry Rosenberg szavaival élve, ha kell, ezt a lépést akár többmilliárdszor is megismételheted.

5. Térj vissza a légzéshez!

Köszönd meg magadnak, hogy kiszakadtál a mindennapok rohanásából, és időt szántál erre a tudatos elmélkedésre egészséged és jó közérzeted érdekében.

Nem baj, ha egyszerre csak egy idézettel végzed el a gyakorlatot. Bármikor visszatérhetsz a többire.

Most pedig következzenek az idézetek!

1. Az inger és a válasz között mindig van egy tér. Ebben a térben rejlik a mi hatalmunk, hogy megválogassuk a válaszainkat. A válaszainkban pedig ott rejlik a fejlődésünk és a szabadságunk.

Victor Frankl, osztrák neurológus és pszichiáter

2. Minden virul, terem, s a kezdethez visszatér szüntelen.

Lao Ce: Tao Te King; Az út:16 (Weöres Sándor fordítása)

3. Egy problémát nem lehet megoldani ugyanazzal az elmével, amely megteremtette azt.

Albert Einstein, elméleti fizikus, a relativitáselmélet kidolgozója

4. Minden a hiten múlik. Amiben hiszünk, az határozza meg a létezésünket, az határozza meg az életünket.

Don Miguel Ruiz, a toltékok ősi bölcsességének tanítója

5. Ami mögöttünk és ami előttünk áll, eltörpül amellett, ami bennünk van.

Ralph Waldo Emerson, amerikai esszéista, költő, unitárius lelkész és a transzcendentalista mozgalom vezetője

Na jó, még egyet ráadásként:

Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erősül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.

Lao Ce: Tao Te King; Az út: 29 (Weöres Sándor fordítása)

Mit vettél észre, miközben a gyakorlatot végezted? Tudnál esetleg te is gyűjteni olyan idézeteket, amelyek fontos mondanivalót hordoznak a számodra, és felhasználhatók lennének a tudatos elmélkedés céljára?

Forrás: blogs.psychcentral.com

 

Fordította: Cziczelszky Judit/edesviz.hu

Forrás: http://edesviz.hu/hu/ezo_magazin/rovat/Minden%20napra/cikk/ot-idezet-amely-megvaltoztathatja-az-eleted

Négy fal közé zárják szüleiket a sérült gyerekek

 

_HDA3541

Ül, fekszik, alszik, tévét néz és eszik – nagyjából így telnek Zoli napjai | Fotó: Hajdú D. András

Fogorvos nem kezeli őket, csak altatásban, a mentős nem mer hozzájuk nyúlni, a napközi otthont pedig felejtsék el, ha nem szobatiszták. A halmozottan sérült gyereket nevelő szülők élete a folyamatos alárendeltségről szól, segítséget az államtól alig kapnak, oldják meg az életüket, ahogy tudják. Sokan ráadásul teljesen egyedül vannak, mert az apák egy idő után lelépnek.

Béci 31 éves. Egy egri panellakásban lakik édesanyjával és két testvérével. A szobája vidám, meleg, tele színes tárgyakkal, játékokkal, a rádióból folyamatosan szól a zene. Az Oroszlánkirály a kedvenc meséje, a legjobban rajzolni szeret. Boldognak tűnik, édesanyja szerint egy tízéves gyerek szintjén van. Hat és fél éves korában lett agydaganata, már 13 műtéten vannak túl. A legutóbbi után Béci fél évig ki sem mozdult az ágyból. Most is csak akkor hagyják el a lakást, ha már nagyon muszáj, Béci ugyanis az utcán rosszul lát és hamar el is fárad.

_HDA3321

Béci 31 éves, a legjobban rajzolni szeret | Fotó: Hajdú D. András

Bodnár Béláné Ica egyedül neveli három gyerekét. Az mondja, a legkegyetlenebb életet éli, de sírni csak akkor szokott, ha egyedül van. Béci egyszer rajtakapta, és megkérdezte tőle, hogy azért szomorú-e, mert ő meg fog halni? Ekkor fogadta meg, hogy akármi is lesz, ő többet nem sír a gyerek előtt. A férje 15 éve hagyta el, azóta meg is halt. Ica a mai napig nehezen beszél erről. “Azt hittem, hogy nekünk ez a férjemmel egy életre szól, azt hittem, hogy nem fog itt hagyni, de itt hagyott. Csalódtam, azóta pedig azért nem mertem újabb kapcsolatba kezdeni, mert féltettem a gyerekeimet: ha a saját édesapjuk nem akar velük lenni, egy idegen hogyan fogadná el őket? Most meg már öreg vagyok, úgy érzem, elteltek az évek. A boldogság pedig nagyon kellene, mert az mindenkinek járna”.

_HDA3400

Ica egyedül neveli három gyerekét | Fotó: Hajdú D. András

24 éve van otthon a fiával, korábban az ÁPÉSZ központjában volt pénztáros, de most már esélye sincs, hogy bárhová felvegyék dolgozni, Béci folyamatos felügyeletet igényel. Az államtól a kiemelt ápolási díjat kapja, valamint Béci után rokkantsági és fogyatékossági támogatást. Másik két gyereke után pedig árvasági segélyt, így összesen 180 ezer forint jut egy hónapra. Ennyiben ki is merül a támogatás, pénzügyileg biztosan, de emberileg is csak a családra és a hasonló cipőben járó szülőkre számíthat.

“Az önkormányzat nem segít rajtunk, nem érzem azt, hogy egriek vagyunk. Se gyerekvédelmi támogatás, se lakástámogatás. Tudják, hogy egyedül nevelek három gyereket, közülük egy tartósan beteg, a másik kettő gimnáziumban és főiskolán tanul, mégsem éreztem soha azt, hogy segítve, támogatva lennék” – meséli Ica. Amikor Bécinek agydaganat műtétje volt, kért segítséget az önkormányzattól. Kapott háromezer forintot, de azért annyit kellett szaladgálnia, annyi papírt beszereznie, hogy elment a kedve az egésztől.

_HDA3430

Béci folyamatos felügyeletet igényel | Fotó: Hajdú D. András

Egy ilyen beteg gyerekkel minden sokkal nehezebb. Egy egyszerű orvosi vizsgálatot is alaposan meg kell szervezni, ki kell könyörögni, hogy időpontra mehessenek, az ugyanis ki van zárva, hogy Béci órákat várjon a rendelőben. Most például fáj a bölcsességfoga, de Ica nem tudja elvinni fogorvoshoz, Eger környékén ugyanis nem vállalja senki. A szájsebészetet és altatást javasolnak, mert Béci nem tud mozdulatlan maradni a vizsgálat alatt. Ehhez Budapestre kéne menni, ami alkalmanként tízezer forintjába kerül a családnak. A fogorvosi ellátás az egyik legkényesebb terület a sérült gyerekek esetében, gyakorlatilag nincs olyan fogorvos a szülők szerint, aki hajlandó lenne ellátni őket. Az egyik egri édesapa pedig azt mesélte: a fogorvos azt javasolta nekik, altassák el a gyereket, és húzzák ki egyszerre az összes fogát, akkor nem lesz vele többet gond.

Bécit napközben sem lehet beadni sehová. Aki nem szobatiszta, azért nem vállalják, akit pedig vállalnának, arra nem tudnak úgy figyelni, hogy a szülő nyugodtan ott tudja hagyni. Ica szerint aki 18 éves kora előtt nem kerül bentlakásos intézetbe, utána már sehol sem foglalkoznak vele. “Bezárul nekik a kör, megáll az élet a lakásban. Kirekesztettek ők is, és mi szülők is, akik be vagyunk zárva a gyerekeinkkel”.

Felsőtárkány egyik kétszintes családi házában a Gyenes házaspár 36 éve neveli súlyosan sérült fiúkat. Zolinak már hét hónapos korában olyan állapotban volt az idegrendszere, mint egy nyugdíjasé. A fiuk ugyan járt speciális iskolába, de se írni, se olvasni nem tud, egy idő után ki is vették. Gyenes Józsefné azóta ápolásin van otthon vele. “Zoli mára olyan állapotban van, hogy ki sem jön a szobájából. Pár éve elesett és csúnyán megütötte magát, ettől ijedhetett meg annyira, hogy nem mer elindulni” – mesélik a szülők, miközben elénk tolják a süteményes tálat. Ül, fekszik, alszik, tévét néz és eszik – nagyjából így telnek Zoli napjai. Három dolgot gyűlöl: ha szülei elmennek otthonról, ha fürdeni kell, és ha lakodalom van a faluban, a duda hangjától ugyanis üvölteni kezd.

_HDA3529

Ül, fekszik, alszik, tévét néz és eszik – nagyjából így telnek Zoli napjai | Fotó: Hajdú D. András

Sehova nem járnak, a tömegközlekedés eleve kizárva, de Zoli már az autóba sem ül be, és az idős szülők egyre nehezebben tudják mozgatni a több mint száz kilós gyereket. De nem boldogult vele az a mentős sem, akit kihívtak a fiúhoz, mert egy esés után megsérült. “Azt mondta, hogy vigyem én a gyereket, mert ők nincsenek ilyenekre felkészülve” – meséli az anyukája. A kórházban meg akarták röntgenezni de a gép előtti kerek székre Zoli nem tud ráülni. “Ide többet ne jöjjenek” – ezt már egy bőrgyógyász mondta, miután Zoli anyja véletlenül nekitolta fiát a tolókocsival egy drága orvosi műszernek.

A szülők most azon is aggódnak, hogy mi lesz Zolival, ha velük valami történik. Kerestek bentlakásos otthonokat, de ahol emberi körülmények vannak, ott egy – két millió forint a beszállás. Az olcsóbb vagy ingyenes helyekről pedig sírva jöttek ki a szülők, olyan borzasztóak voltak.

Az önkormányzattól egyszer kértek segélyt, akkor azt a választ kapták, hogy van autójuk, színes tévéjük, nincsenek rászorulva. “Behúztam magam mögött az ajtót és megfogadtam, hogy többet nem megyek be” – meséli József. Azt látják, hogy sok helyen nem, hogy plusz segítséget, vagy könnyítést nem kapnak azért, amiért ilyen súlyos beteg gyereket nevelnek, de még kételkednek is bennük. Amikor az ingyenes parkolás miatt intézték a mozgássérült kártyát, ötvenedik sorszámot kapták. Zoli összehányta magát várakozás közben, a bizottság erre azt felelte, hogy ne színészkedjenek, és el is utasították a kérelmüket.

_HDA3471

Gyenes Józsefné szerint szerencsések, mert ketten vannak, de inkább az a jellemző, hogy az anyák egyedül maradnak | Fotó: Hajdú D. András

De ugyanígy jártak a fogyatékossági támogatással is, azt is elutasították, mert szerintük meg van a gyerek önkiszolgáló képessége. “Ezek a procedúrák megalázóak, ott kell ülnünk, várnunk órákat egy rémes állapotban levő, magatehetetlen gyerekkel. Nem mondják meg, hogy mihez milyen papír kell, még a hivatalok sem tudják, mit hol és hogyan kell intézni. Az ápolási díjra jogosultságot kétévente felül kell vizsgáltatni, miközben a gyerek papírjára rá van írva, hogy végleges az állapota. És mi még szerencsés helyzetben vagyunk, mert ketten vagyunk, de inkább az a jellemző, hogy az anyák egyedül maradnak”.

Az egyik legabszurdabb eset Zoli személyi igazolványához kapcsolódik. Mivel nem tudott aláírni, a fiút bírósági döntéssel gondnokság alá helyezték. “Pszichiáterhez vittük, aztán be Egerbe a bíróságra, ott mindenféle fura dolgot kérdeztek tőle, amikre szegény nem is tudott válaszolni, és végül a saját édesanyja lett a gondnoka”.

Barkóczi Judit, Karácsondon neveli 23 éves, súlyosan fogyatékos fiát, Mátét, és egy 16 éves ikerpárt. Judit egyedül van, a férje elhagyta, “mindig szégyellte Mátét, intézetbe akarta adni”. A kis település egyik olyan utcájában laknak, ahol nincs beton, nyakig sárban kell gázolni a házukig. Mátét csak tolókocsival lehet mozgatni, autójuk pedig nincs. De télen amúgy sem hagyják el a házat, Judit azt mesélni, hogy négy hónapja nem mozdultak ki együtt. A fiú könnyen megfázik, és ha csak egy picit is fáj a torka, már nem tudja lenyelni az ételt, és emiatt többször került kiszáradásos állapotba. Judit ezt nem meri megkockáztatni, ezért inkább otthon maradnak. De nem csak az időjárás köti őket a négy fal közé: a fiúval nehéz közösségbe járni, mert nem szobatiszta.

_HDA3692

Mátét Karácsondon neveli egyedül édesanyja két testvérével együtt | Fotó: Hajdú D. András

Máté olyan, mint egy csecsemő:  három óránként eszik, tisztába kell tenni, és éjszaka felkelni hozzá. Csak a tejet issza meg, ételből pedig csak azt, amit tejben főz meg az édesanyja. Anyagi lehetőségeik korlátozottak, a házukat már átvette az eszközkezelő, most a döntésre várnak, hogy maradhatnak-e. Bár van két fiatalabb testvére Máténak, Judit nem igazán számíthat az éppen kamaszkorú gyerekekre. Judit azt mondja: a mostani helyezete maga a pokol. Anyagilag és emberileg is, és ezt csak az tudja, aki benne van.

Az ő estében az egyik legnagyobb gond, hogy senkire sem tudja ráhagyni Mátét, pedig fiatal még, negyven éves, szívesen elmenne bárhová dolgozni. Nincsen intézet, aki befogadná napközben, akár csak pár órára is. Korábban próbálkozott azzal, hogy beadja a környék napközi otthonába, de elutasították őket, mert Máté nem szobatiszta, és nem akarták az ott dolgozók, hogy a többi gyerek lássa, amikor tisztába kell tenni. A támogató szolgálat csak Egerben vállal munkát, Karácsondra már nem jönnek ki. A házuktól száz méterre működik egy időseket gondozó hálózat. Judit egyszer szerette volna őket megkérni, hogy pár órára menjenek át, és segítsenek a lányának, amikor mozgatni kell a bátyját, mert azt egyedül nem tudta megoldani. Judit szeretett volna napszámba menni, szüretelni, és fizetett is volna a segítségért, de nemet mondtak.

A napok csak a fiúról szólnak: egész nap a Muzsika TV megy, mert Máté azt szereti hallgatni. “Ha nagyon jó passzban van, megengedi hogy a sorozatomra kapcsoljak. Ha nincs, akkor artikulálatlanul kiabál. Ez az egyik legrosszabb érzés, amikor csak ordít, tudom, hogy rossz neki valami, de elmondani nem tudja, hogy mi”.

A cikk a TASZ Civil szervezetek fejlesztési programja és az Abcúg együttműködésében készült. A TASZ programját a Norvég Civil Támogatási Alap támogatja.

http://abcug.hu/vagyunk-zarva-gyerekkel-lakasba/